Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-10-17 / 42. szám
V. évfolyam. 42. szám. Pápa, 1908. október 17. PÁPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D K- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Bojkott. Az a bojkott, mit a Boszporusz partján az osztrák és magyar áruk ellen indítottak, .mig egyrészt némi büszkeséggel tölthet el bennünket, másrészt fájdalmas reminiszcenciákat kelt fel bennünk. A törökök bojkottálják az osztrák és magyar árút. Jól értsük meg nem az osztrák-magyar árút. Árú ilyen nincs. Csak birodalom meg tartomány. Hanem kifejezetten bojkottálják az osztrák árut, ami Wienböl jő, meg a magyar árút is, ami Budapestről kerül ki. Amit ők bojkottálnak, annak feltétlenül léteznie kell. E szerint — s ez az, amire büszkék lehetünk — mégis csak van magyar ipar! . . . Bojkott, bojkott ! Valamikor mi is csináltuk. Hogy is volt az ? Feltüztük a tulipánt, tettünk nagy hazafias fogadalmakat, alapítottunk pártoló, védő, korlátozó és sorompoló egyesületeket és ma, három évvel a nagy felbuzdúlás után — minden a régiben van. Ám a törökök bojkottja valószinüleg eredményesebb lesz. Ők hamarabb megtalálják a más országokkal való külföldi konnexiót, amit mi — jóformán nem is kerestünk. Meg aztán ott talán több komolysággal is csinálják a dolgot, mint nálunk. Mert igaz, hogy keleti faj ők is, csak úgy mint mi. Hamar hevülő, könnyen lehűlő vér csörög az ő erükben is, mint a mienkben, de bennük keleti vallásuk nemcsak megőrizte, de ki is fejlesztette azt a fanatizmust, mely akár esztelen vaksággal, de a cél irányában visz. Az ő bojkottjuk sikeres lesz, nem úgy mint a mienk. Amiből egyébként indirekte nekünk is hasznunk lehet. Olcsóbban juthatunk hozzá — az osztrák áruhoz. A magyar átok. A visszavonásnak, ennek a szintén speciáMs, szintén keletről hozott magyar tulajdonságnak ismét egy lélekemelő jelensége előtt á ]lunk. Évtizedeken át egyek voltak a magyar városok s a magyar városok tisztviselő karai az állam s a törvényhozás kapujának döngetésében, hogy ők is bebocsáttatást leljenek ahhoz a varázsos kincshez, melynek állami segély a neve. A kapu végre, mikor már a döngetés robajába szociálista hangok is kezdtek vegyülni, nagysokára végre megnyílott. Itt van hát a kincs ! Szerényke egyelőre, az biztos. Annyi sok kiéhezett városnak mi az a- kétmilliócska, amit az 1909. évi költségvetésbe városi segélykép felvettek. Ilyenkor persze az okosság azt parancsolná, hogy akik egyek voltak az eddigi akcióban, maradjanak tovább is egyek, kövessenek el mindent, hogy az összeg felemeltessék, vagy hogy legalább évenkénti szukcesszív felemelése biztosíttassék. így tennének bizonyára másutt, ám Magyarországon ilyenkor kezdődik a visszavonás. A pénz kevés, kapiák azok a városok, amelyek legjobban vannak rászorúlva! Mondja az egyik fél. A pénz kevés, de mivel együtt szereztük, egyenlő mértékben is osztozzunk rajta, mondja a másik fél. És máris szétmennek, akik eddig együtt tartottak. S ma gyűléseznek azok, kiket Versec hivó szózata az egyik táborba vitt, holnap pedig amazok, kik a miskolci polgármester lobogójának akarnak hűséget esküdni. Deputáció innen, deputáció onnan, a miniszter dodonai választ ad mindegyiknek, elintézi az ügyet, ahogy maga látja jónak, a pénzt kiosztják, a pénz elfogy, csak egy marad meg, egy örök és kifogyhatlan — a magyar átok, a visszavonás. A szabadtanítás. A kultuszminiszter, gróf Apponyi Albert, erélyes kezdeményezésére végre-valahára oly irányú kulturális mozgalom van keletkezőben Magyarországon, amilyenre már régóta nagy szüksége van a nemzet egyetemleges társadalmának. E liét legközelebbi napjain Budapesten az Orsz. Közoktatási tanács ülésén, a kultuszminiszter elnöklése mellett, nagy érdeklődés kíséretében tárgyalták, hogy a szabadtanítást mimódon lehetne nálunk is üdvösen meghonosítani.E viták politikai vonatkozásait nem szellőztetjük; valamint a szabadtanítás magasabb elvi feladatait is jelen érdeklődésünk köréből kizárjuk. Most csak arra mutatunk rá e kérdés tárgyalásánál, ami a legégetőbb e téren és ami miatt az önérzetes magyar társadalom szégyenpírt volt kénytelen' eltűrni Európa kultiváltabb államainak népe előtt. Ez az úgynevezett analfabéták, azaz a betűnemismerők óriási száma, amely rendkívüli percentet képez még mindig a mi írni-olvasni tudóinkkal szemben, úgy, hogy e tekintetben mé^ ma sem állunk oly messze / Ázsiától, mint ahogy sovinizmusunk magával elhitetni szeretné. Igaz, hogy valamely váratlan politikpi kényszerhelyzet adhatta meg a végső lökést arra, hogy e téren is a javításra gondoljunk. Az is igaz, hogy már előbb, magának a társadalmunknak kellett volna lelkesedéssel és határozott energiával mogfogni e kérdés szarvát. De mindegy, ha már máskép nem lett, örüljünk azon is, ha az állam szeme végre ráirányult és eltökélte magát, hogy a keze is célirányosan megkezdi a munkát. Téved, aki azt hiszi, hogy talán csak a nemzetiségi és a hegyi vidékek lakosai között vannak nagy számmal olyanok, akik előtt ismeretlen akár az irott, akár a nyomatott betü. Tősgyökeres és jómódú magyar vidékeken, sőt az Alföldön is sok községben, még több pusztán, de még Pestmegyében is, a fővárostól nem messze és gazdag A „PAPAI HIRLAP" T ARC A JA. FALUSI LÁTOGATÁS. Leszálltam a zúgó vonatrul Egy eldugott kis falunál. Zsúpfödeles gunyhók tanyája, Hol a vonat „egy percig" áll. A paplak ott van a felvégen Lombos, virágzó hárs tövében. Nem változott azóta semmi, Hogy arra jártam, mint gyerek. Felém bókolnak az eperfák, Köszöntenek az emberek És tárt karral fogad a bájos, Oalamblelkü öreg plébános. Beszélgetünk Megnőttem!. Hogy megváltoztam, ő nem változott. • Hallotta hirem, büszke is rá .. . Magárul ö nem hallatott. Ah, sokat éltem! . . . 0 szerényen Csak a virágzó hárs tövében. Újságot irok . , . Ö nem olvas, w Csak egy katholikus lapot. Új eszmék rázták a világot . . . Hullámuk ide nem csapott. Kérdem, hogy néppárt van-e nálok? — En . . . szeretetről prédikálok. Beszélek még szép terveimről, Elmondok sok nagy ideát. , Hozzáteszem illendőségből, Bélöle is lesz még — apát. Mosolyog erre: „Már én szépen Maradok a vén hárs tövében. 1 1 S hogy jő az est és él kéli válnunk, Úgy megcirógat, megölel; Utánam int kis kapujából És szinte fáj, hogy válni kell. Visz a vonat . . . még visszanézek . Istenhozzád, te enyhe fészek! Martos Ferenc. A rongyos. Irta: Balassa Emil. Éjjel volt és Bór hazafelé bandukolt. Ma kissé korábban hagyta ott a szurtos lebujt, ahol éjjelente állandóan tanyázott és ahol tekintélye volt, mert az idő még nem tudta teljesen lemosni Bórról a régi jólét nyomát. Ma még lakozott benne egy kis józanság és ez régi, ke«erü gondolatokat ébresztett agyában. Nem szerette a józanságot. A gondolatok körülfogták, kínozták és hajtották ki az utcára. Voltaképen nem is tudta, hogy merra megy. Csak ment, dülöngélt, álldogált a sötét utcán, Sirolin Cmefl * ítv*tj«t <» a leaiaaifi, aiegsxS*tetf • kOhöfétt, váladékot. éjjeli nudlii. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofuiozis. influenza ellen számtalan tanár és orvot által naponta ajánln. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Ito*h0" eredeti e*oimagolást. F. Heffmann-U R*eh« A C«. Basel (Sfájl) Roehe" wtmI r»«i<]*lftre a |(yA«raiertir«l»» tea. — Aj a (Ivcgcnklat 4 — hnriM
