Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-08-29 / 35. szám
miénk támogatására, — (tűzzel) majd mikor ismét jönne egy ellenséges léghajóhad . . . Én : Akkor lehetne az egyesült főpótsorléghajóhaddal is rückvártskoneentrirungot csinálni ? Ugy-e ? 0 : Na ja ! M. HETI ÚJDONSÁGOK. Horvátth Károly. Fogynak, egyre fogynak a nagy idők tanúi. Egymás után költöznek el az élők birodalmából mindazok, kik részesei voltak annak a titáni küzdelemnek, mit a magyar nemzet szabadságáért vívott. Még csak egy-két esztendő s nem lesz többé senki, aki hűen zenghesse az áhítattal hallgató unokának a fenséges hősköltemény egyes epizódjait. Mert nem lesz senki, aki látta volna . . . Egy azok közül, aki nemcsak látta, de mint katona, karddal kezében, végig is küzdötte a nagy időket, Horvátth Károly nyug. uradalmi főszámvevő s volt városi közgyám, e hó 27-én hunyta le örök álomra szemét. A halál megváltás volt számára, mert majd egy évtized óta folyton betegeskedett s szenvedése napjait csak szerető családjának önfeláldozó figyelme s polgártársainak becsülése édesítette meg. A megboldogultnak életrajzi adatait itt közüljük: Született Pápán, 1831 december 19-én. Középiskolai tanulmányait és pedig az I.—IV. osztályt Pápán, az V.—VI. osztályt Veszprémben, a VII.—VIII. osztályt Győrött végezte. Gyermekifju volt, mikor a szabadságharc kitört. Mikor Kossuth lelkesítő szózata elhangzott, besoroztatta magát a 7. honvéd-zászlóaljba, mellyel Leopoldvárba kerüli. A vár eladása után fogságba került s mint hadi foglyot, Bécsbe vitték, honnan azonban 1849. évi március hó 15-én megszökvén, a 70. honvéd-zászlóaljhoz csatlakozott, melynek soraiban ott volt Komárom védelmében. A komáromi kapituláció után hadnagyi ranggal került vissza Pápára. Tanulmányait folytatandó, a kollégiumba a jogi tanfolyamra iratkozott be. A jogi szak harmadik évét Pesten végezte, minthogy azonban fekete kis könyvében „Zweimal Majestáts Verbrecher'- fordult elő, kérelmét, hogy birói vizsgát tehessen, elutasították. Pestet elhagyván, gróf Esterházy Miklós tatai uradalmában nyert alkalmazást, a pápai uradalom visszaváltásakor volt ezredese, gróf Esterházy Pál Pápára helyezte át s itt 40 évi kiváló becsületes munkásság után, mint főszámvevő vonult nyugalomba. 1893-tól 1899-ig a városnál a közgyámi állást töltötte be szintén teljes megelégedésre. A 70—80-as években, mint a Deák-párt rendíthetlen hive, élénk részt vett városunk politikai mozgalmaiban. — Erejét hanyatlani érezvén, hivatalos állásáról leköszönt s azóta visszavonulva élt családja körében tegnap bekövetkezett haláláig, melynek hírét városszerte őszinte részvéttel vették. Horvátth Károly haláláról gyászoló családja a következő szomorú jelentést adta ki: Özv. Horvátth Károlyné szül. Steiner Antónia a maga, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, hogy szeretett férje Horvátth Károly, az Esterházy grófi uradalom nyug. számtartója, Pápa város volt közgyámja, 1848/49-iki honvéd hadnagy életének 77-ik, boldog házasságuknak 39-ik évében, hosszas betegeskedés után f. hő 27-ik napján délután 1 órakor csendesen elhunyt. A boldogult hűlt tetemeit f. hó 29-én délután 1/ 24 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartása szerint a kálváriái temetőben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise áldozat pedig f. hó 29-én délelőtt 9 órakor fog a plébániai te mplornban lelke üdvéért a Mindenhatónak bemutattatni. Pápán, 1908. évi augusztus hó 27-én Áldás emlékére ! — Az elhunytnak gyermekei : Horvátth Ilona férjezett Martonfalvy Elekné, Horvátth Margit férjezett dr. Nyikora Józsefné, Horvátth Károly, dr. Horvátth Dániel, Horvátth Mari, Horvátth Iván; vői és menye : Martonfalvy Elek, dr. Nyikora József, Horvátth Károlyné szül. Torhoffer Gizi ; unokái : Nyikora Juci, Márton, János, Alba és Alice. — Schmidt József üzelmei. Múlt héten közvetlenül lapunk megjelenése után kaptuk a távirati értesítést, s így sajnálatunkra csak elkésve jelenthetjük, hogy Schmidt József katonai állatorvos izgatásai ügyében a katonai hatóság helyszíni vizsgálatot rendelt el s Papp József őrnagy-hadbirót küldötte ki, aki azokban a falvakban, melyek lakosságát Schmidt a magyar állameszme s a magyar nyelv ellen akarta fellázítani, kihallgatásokat eszközöl. E tudósítást most még a következőkkel egészíthetjük ki : A kihallgatott tanuk egytöl-egyig igazolták azokat a súlyos bűncselekményeket, melyekről annak idején lapunk és lapunk révén a fővárosi sajtó is hirt adott. Különösen fontos volt a vizsgálat szempontjából Füzy István szűcsi plébános tanúvallomása. Füzy plébános kihallgatása egy teljes fél napot vett igénybe. A kihallgatás nyomán bekövetkezett az, ami várható volt: Schmidtet Ugödból elvezényelték. Hogy hova, azt a katonai hatóság titkolja. A Schmidt tollából származó lázító cikkek dolgában tegnap érkezett megkeresés a helybeli főszolgabírói hivatalhoz a hadbiróságtól. Körmendy Béla t. b. főbíró a nála volt lappéldányokat beküldötte Komáromba. Mindezek alapján biztosan remélhető, hogy a lelketlen agitátor méltó bűnhődése nem fog elmaradni. — Lóverseny Pápán. A Vesz prémvár megyei Agarász Js Lovas Egyesület 1908. évi szeptember hó 27-én Pápán lóversenyeket rendez és pedig 2 sik-, egy gát- és egy akadályversenyt urlovasok részére, egy tiszti vadászversenyt a rn. kir. pápai 7 ik honvédhuszár ezred tisztjei részére, egy altiszti versenyt ugyanezen ezred altisztjei részére, végül egy mezei gazdák versenyét. Ezen utóbbiban résztvebet minden veszprémvármegyei kisgazda saját tenyésztésű lován. Ezen sikverseny távolsága körülbelül 2000 méter, lovagolni csak nyereg nélkül szabad. A három elsőnek beérkező gazdát a veszprém vármegyei gazdasági egyesület díjazza. A verseny a pápai honvédhuszár ezred gyakorló terén tartatik meg. A résztvevő kisgazdáknak a verseny napján a verseny helyén kell jelentkezniük. — Német alapszabályok. Egyik régebbi számunkban szóvá tettük azt a tarthatatlan állapotot, hogy a helybeli izr. hitközségnek még mindig német alapszabályai vannak. A magyarság és a haladás minden barátja örömmel fogja fogadni azt a hírt, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter 19703/1907. Bzámú leiratával ez alapszabályom helyett űj, szabályszerűen meg alkotott és a miniszterhez jóváhagyás végett felterjesztendő alapszabályoknak három hő alatt leendő megkészítését rendelte el. — Ugyanezen rendeletében haladéktalan jelentést kér arról a miniszter, kogy a hitközségnek van-e szabályszerűen megválasztott és tudomásul vett képesített rabbi anyakönyvvezetője. — A rabbi-választás sürgős megejtóse elől ezek után bajos lesz kitérni, — A főszolgabírói hivatal köréből. Bélák Lajos járási főszolgabíró szabadságáról visszatért s hivatala vezetését Körmendy Béla tb. főszolgabírótól átvette, aki viszont jövő hó 1-én kezdi meg 6 heti szabadságát. — A nagygyakorlatok alkalmával a helybeli postára nagy és nehéz feladat vár. Itt lesz ugyanis a nagygyakorlatokra összpontosított katonaság gyüjtö-postája. Az óriási forgalom lebonyolítására természetesen segédszemélyzet lesz szükséges s e célra a soproni postaigazgatóság egy posta- ós távirdafelügyelőt ós három hivatalnokot fog kirendelni Pápára. — A földmíves-iskola záróvizsgája, melyet múlt vasárnap d. e. tartottak meg, újabb örvendetes bizonyítékát nyújtotta áldásosán működő gazdasági intézetünk fokozatos fejlődésének. A vizsgálaton megjelent ifjak, számszerint 27-en, az össze3 vizsgálati tárgyakból szabatos ós tüzetes feleleteket adtak. Ferenczy Károly miniszteri biztos, valamint a vizsgáló bizottság tagjai — Kubinyi Mihály gazd. szaktanár és Mihályi Sándor földbirtokos — nem is késtek az elért szép eredményért úgy Tar Gyula igazgatónak, mint a tanári kar többi tagjainak is teljes elismerésüket nyilváuítaui, A vizsgálaton megjelent közönség ez alkalommal megtekintette a földmíves iskolának minta gazdaságát. Nagy érdeklődést keltett az újonnan bevezetett házinyultenyésztés. Orosz-eziistszőrme, belgaóriás és normandi fajokat tenyésztenek itt Máté László tanár felügyelete alatt nagy sikerrel. A vizsgálatot befejező iskolai ünnepélyen a min, biztos és az igazgató szép beszédet intéztek az iskolából távozó ifjakhoz. Gilicze József, Szabó János és Vecsei József végzett növendékek, mint legszorgalmasabb és legjelesebb tanulók, 10—10 K jutalmat kaptak. Délben Tar Gyula igazgató, a min. biztos tiszteletére 18 terítékes fényes ebédet adott. — Gyász. Mindig szomurú a halál, de legszomorúbb, ha olyanra súlyt le, ki még pályájának kezdetén állott, kinek lelkét magas ambíció sarkalta, ki szépséges reményeiből még egyet se válthatott valóra . . . Őszinte, mély bánattal vettünk hirt egy fiatal theologusnak, Káldy Mihálynak e hó 25-én este 8 órakor hirtelen, váratlanul bekövetkezett haláláról. Káldy Mihálynak a nevét aránylag kevesen ismerik a városban. Még annyian sem, mint a legtöbb városi ifjúét, kit korzón, mulatságokban, kávéházakban láthatni Őt e helyek közül egyiken se lehetett látni. Öt hát kevesen ismerték, de haj ! nagyon sokan, az egész város, sőt tán az egész ország is ismerhette volna a nevét, ha nem kellett volna 21 éves korában egy más, ismeretlen országba elköltöznie . . . Már a helybeli kollégiumban, hol az 1906. év juniusában tett Káldy Mihály érettségit, kitűnt nemcsak rendkívüli szorgalmával, de kiváló talentumával is. Szinjeles érettségivel a kezében iratkozott be a derék ifjú, — ki már gimnáziumi pályája alatt is kisebb tanulók oktatása révén támasza volt édes anyjának, Káldy Mihály lelkész özvegyének, a helybeli ev. leányegylet tisztelt elnökének, — a soproni theologiára. Rövid idő alatt itt is az első lett. S itt a rendes iskolai tanulmányokon kivül komoly tudományos munkássághoz Játott. A theol. önképzőkörben bemutatott dolgozatainak köszönhette azt a ritka kitüntetést, hogy bár csak II. éves volt, a kör titkárává választották. E sorok irója előtt a nagy vakáció elején beszélt az ő szép terveiről, a munkáról, mit vizsgái letétele után végezni akar. De a sok tanulás megerőltette a gyenge szervezetű ifjat. E nyáron pihent tehát és látszólag friss erőben, piros-pozsgásan érkezett vissza családjával Pápára, hol kedden este szívszélhűdés oltotta ki egy pillanat alatt nemes ifjú éltét. Még aznap egész délután is a főiskolai könyvtárban búvárkodott. Temetésén, folyó hó 27-én nagy gyászoló közönség volt jelen. Soproni kollégái, pápai tanulj" társai, tanárai, a család barátai elszorult léle kel állták körül a ravatalt, mely mellett fel-fekhangzott a megtört édes anyjának, testvéreinelLajosnak és Margitnak szivtépő sirása. Czipotk Géza másod-lelkész végezte a gyászszertartást^ megható szép beszédben búcsúztatván el a nagyra, hivatott ifjú Thimoteuszt. A sirnál Baldauf Gusztávpüspöki titkár és a soproni theologiai ifjúság nevében Kakas József mondottak búcsúztatót. Aztán elhantolták a derék ifjú, a szerető jó gyermek holttetemét. Nyugodjál békén,kedves barátunk! Saját érdekében „Angol divat" AJszabás művészi, az elkészítés elsőrangú és a szövetek a legjobb minőségekből vannak, tehát a legkényesebb Ízlésnek is megfelelnek, mert felülmúlják a mérték után készített ruhákat is. — Szabott olcsó árak I ha ruhát vásárolni akar, próbálja meg Ü0&T nagyáruházában PÁPA, Kossuth-utca, az új postával szemben. Ott ALTMANN BERNÁT óriási raktár van kész férfi-, fia- és gyermekruhákban, felöltők, gallérok, télikabátokban, gazdász-kabátok (szőrme béléssel), bundák stb, stb,, valamint egyes nadrágokban. I A tanuló-ifjuságnak egyedüli legalkalmasab b I bevásárlási forrása és részükre 5% árengedmény. J