Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-08-15 / 33. szám
Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia bennlakással (Internátus) 90 tanuló részére. Az intézetet 1878-ban alapította a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara s tanulmányi szempontból két tagozatra oszlik: felső kereskedelmi iskolai és akadémiai tagozatra. a) Felső kereskedelmi iskolai tagozatba oly tanulók vétetnek fel, kik négy középiskolai osztályt végeztek. A tanfolyam három éves, melynek végezte után a tanulók érettségi vizsgálatot tesznek s annak alapján egyéves önkéntességi katonai szolgálatra s az 1883 :1. t.-c. értelmében a kereskedelmi pályákon kívül több hivatali pályára is illetékesek. Évi tandíj: 200 korona. b) Akadémiai (főiskolai) tagozat rendes hallgatói oly ifjak, kik felső kereskedelmi iskolai vagy középiskolai érettségi bizonyítványt, vagy ezzel egyenlő értékű gazdasági vagy ipariskolai végbizonyítványt szereztek, vagy valamely katonai tisztképző-intézetet végeztek. Az akadémia két éves tanfolyamból áll s az 1908—9. tanévben következő előadások fognak megtartatni: Kereskedelmi számtan általános része; nemzetközi árukereskedelmi számítások ; börze- és bankügyleti számítások ; folyószámlák tana; analisis ; politikai számtan ; életbiztosítási számítások ; halandósági táblák szerkesztése ; egyszerű és kettős könyvvitel; import- és export ügyletek elszámolása ; bank- és börzeügyletek elszámolása; áru- és banküzleti praktikum ; gyári könyvvitel; különböző könyvviteli rendszerek; magyar kereskedelmi levelezés; export-, import- és bankügyletek levelezése; nemzetgazdaságtan ; bevezetés a statisztikába; adó- és illetékügy; pénzügytan ; a magyar magánjog különös része; magyar közjog; jogszolgáltatás a bel- és külföldön ; konzuli intézmény; kereskedelmi váltó- és iparjog; nemzetközi váltó- és csekk-jog; bank- és tözsdeismeretek; vasúti és hajózási díjszabás közlekedési ismeretekkel; tengeri kereskedelmi jog; nemzetközi kereskedelem és forgalomismeret; a közgazdaság története; társadalmi politika; ipar-, vám- és kereskedelmi politika; határvám-isme; tőzsdei bíráskodás; Der Ausgleich des Fakturabetrages im internationalen Handelsverkehr; állami számvitel; német nyelv és kereskedelmi levelezés ; francia kereskedelmi nyelv és levelezés; angol nyelv és kereskedelmi levelezés ; olasz kereskedelmi nyelv és levelezés; oszmán-török nyelv; kereskedelmi földrajz különös tekintettel a tengeri kereskedelemre; áruisme ; szövetkezetek; kartellek ; trösztök; kiváló német közgazdasági irók olvasása német nyelven; a strike és jogi szabályozása; a gyarmatáruk termelési földrajza világkereskedelmi szempontból; a gabonafélék kereskedelme ; gyorsírás; gépírás; vivás. Évi tandíj: 240 korojia. c) Internátus- Az akadémia 90 tanuló bennlakására van berendezve s az internátus a magasabb igényeket is kielégíti. A tanulók feletti nevelői tisztet öt felügyelő-tanár teljesíti. A teljes ellátással járó bennlakás évi díja 850 korona. A 22 év óta fennálló internátusban eddig 1886 növendék nyert elhelyezést az ország minden vidékéről. Az internátusba akadémiai hallgatók is felvétetnek. Beiratkozási idő: szeptember 1—5. Az akadémia tanári személyzete 40, tagból áll; a tanulók létszáma a múlt évben 317 volt; köztük 90 bennlakó. Az intézetnek 30 éves fennállása alatt 6161 tanulója volt. Bővebb felvilágosítást nyújtó prospektust az érdeklődőknek kívánatra küld : az igazgatosag'. Eladó ház. A Márton István utca és Baromfi-piac sarkán lévő li á /: eladó. Bővebbet Sipos István postatisztnél. Kiadó lakás. A pápai Corvin-utca 4-ik számú házban a földszinti udvari lakás; 3 szoba, két konyha, éléskamra és pince, ruhahapadlás folyó évi november hó l-jére kiadó. Bővebben értekezhetni ott a házban Lőwenstein Adolf háztulajdonosnál. cd u i © o m & ÚJ 'O) <D -QJ U os cs H ESMM E Takarékbetétek 5%-r a HIIIDETMEJSY. A Pápai Közgazdasági Bank r.-t. közhírré teszi, hogy üzleti helyiségei 1908 julius hó 27-től fogva Kossuth Lajosés Major-utca sarkán (új posta-épület, emelet) vannak. Tudatja továbbá, hogy elfogad kamatoztatás céljából tökéket, még pedig takarékbetét gyanánt és folyószámlára, a takarékbetétektől 5°/ 0-os kamatot fizet tisztán (tőkekamatadót az intézet viseli); leszámítol váltókat, könyv- és számlakivonatokat; előleget ad értékpapírokra és drágaságokra; folyósít jelzálogos kölcsönöket, lebonyolít minden bankszerű ügyletet. Mint az Adriai biztosító társaság főügynöksége pedig a biztosítási üzlet minden ágazatával foglalkozik. Pápán, 1908 augusztus hó 12-én. Az igazgatóság. Takarékbetétek 5%-r a H Sű k 4 ía i-t cn W cr fD «-+f*. fD X CJ1 560/1908. szám. Pápai m. kir. földmives-iskola. Pályázati hirdetmény. A pápai m. kir. földmives-iskola 30—35 tanulójának 5 évre szóló szerződéses élelmezésére ezennel pályázat hirdettetik. Az érdeklődőknek az igazgatóság mindennemű útbaigazítást és felvilágosítást szívesen ad naponként d. e. 8—10 óráig. Pályázat benyújtására a határidő f. évi augusztus hó 31-én d. e. 12 óra. Későbben érkező pályázatok figyelembe vétetni nem fognak. Kelt Pápán, 1908. évi julius hó 28-án. A földmives-iskola igazgatósága: Tar Gryiila igazgató. Olcsó tüzelő-anyagot csak úgy lehet beszerezni, ha HORVÁTH-féle asztal takarék-tűzhelyt használunk, mert ennél 50% tüzelő-anyagot takarítunk meg. Használható kőszenre és í*atüzelesre is, szabad kéményeknél és zárt kéményeknél egyformán alkalmazható. A veszprémi kiállításon kitüntetve. Pápa városa pecsétjével ellátott elismerő oklevél tanúsítja annak kitűnő működését. Megrendelésekre készít szállodák, intézetek és magánlakások részére a legújabb szerkezetű asztal takaréktűzhely eket csakis elsőrendű anyagból, a legolcsóbb árért HORVÁTH ISTVÁN mű- és épület-lakatos, takaréktűzhely készítő Pápa, Bástya-utca 21. sz. (saját ház). Iipwtai jótállás c RÉSZÜÉIffmm egyik legrégibb és legnagyobb Mis mert ### # ^ ^ Stiróg&Z* ============= Benzin* GázHywmlnl' ArntyJen* V«B&képTOetet és raktár: Gellért Ignác és Tsa Budapest, Ttarfe-kSrut 4t — Telefon szám: 12—91.