Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-07-25 / 30. szám
— Adóelengedés jégkár esetén. Tekintettel arra, hogy számos vidéken jégesők jártak, felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy ilyen elemi csapás esetén az adót 1/ 3, 2/ s részben, sőt egészen is elengedik. Erre a kárvallott gazda csak akkor tarthat igényt, ha a községi elöljáróságnál, illetőleg a polgármesternél a káreset után 8 napon belül azt írásban bejelenti és a bejelentéshez csatolja a kár felvételére szükséges nyomtatványokat. Több kárvallott nevében két meghatalmazott képviselőjük kérheti az adóelengedést. — Köszönetnyilvánítás. Gráf Ödön ur, helybeli kávés, szives volt a pápni iparos ifjúsági Önképző-egylet könyvtára részére 7 darab diazkötésü könyvet adományozni. Becses adományáért hálás köszönetet mond a választmány nevében Zdrahala János egyl. könyvtárnok. — Katonák gyakorlatozása. A cs. és kir. 2. lovassági hadosztály, mely négy lovasezredből áll, f. évi szeptember 5. és 15-ike között Pápa, Gergelyi, Nagyalásony és Kup vidékén gyakorlatozik. A megnevezett helyeken és a közbe eső községekben lesz beszállásolva a lovasság. — Augusztus 3-án a cs. és kir. 13 tábori ágyú-ezred 3 törzstiszt, 20 tiszt, 8 tiszthelyettes, 350 tüzér és 200 lóval Tapoleafőre érkezik, hol augusztus 26-ig be lesz szállásolva. — A szervezett munkások múlt vasárnap este a Munkás otthon udvarán kitűnően sikerült mulatságot tartottak. A tágas, szép udvaron az ívlámpák nappali fénye alatt nagyszámú fiatalság jött össze, hogy a kellemes nyári estén kivegye részét a tánc örömeiből. Ki is vette derekasan, úgy hogy a cigánynak minden táncot meg kellett újráznia. A mulatságot egy egyfelvonásos társadalmi életkép vezette be, amelyben főkép Vieai János tünt ki értelmes játékával; de a többi szeieplők — Gál József, Madarász Róza, ifj. Kerekes János, Knapp Imre, ifj. Kerekes József, Budai István — is megérdemlik a dicséretet ügyes játékukért. A mulatság tiszta jövedelmét a Munkás otthon javára fordítják, mely célra felülfizettek: Ifj. Fa Mihály, Bodai Gyula, Besenbach Károly 5—5 korona, Besenbach Jenő 2-60 fill., Bodai István, Stern Ernő 2—2 korona, Kondor Ferenc, Viker János, Ferenczi István, dr. Györké Sándor, Pados János, Kerbolt Alajos, Molnár Péter 1 - 1 K, Illés József, Szabadi István, Torma Lajos, Budai Mihály 60 — 60 fill., Nánik Pálné, Szabó Ferenc 50-50 fill., Márki János 40 fill., Ratmann Ferenc 30 fill. A felül fizetéseket hálás köszönettel nyugtázza a rendezőség. — Egy éves önkéntesek figyelmébe. A honvédelmi miniszter a következő rendeletet intézte a vármegyék alispánjaihoz : Egy éves ön-, kéntesek, kik tanulmányaik folytatása céljából tényleges szolgálatuk elhalasztását kérték, mindig figyelmen kívül hagyták a védtörvényi utasítás I. részének 72. §-a 3-ik pontját, mely ezerint jelzett célból tanulmányaiknak a lefolyt tanévben történt folytatását, évenként szeptember 1-íg kell illető állomásparancsnokságaiknál igazolni. E helyett az illetők csakis ennek a határidőnek lejárta, esetleg tényleges szolgálatra történt behívásuk után folyamodtak hozzám tényleges szolgálatuk elhalasztásáért. Elrendelem, hogy a jövőben a meghatározott időig nyújtandók be ezen folyamodványok és pedig annak igazolásával, hogy előző évben tényleg folytatták-e tanulmányaikat. A szabadságolás első évében nem kell ezt igazolni. A közigazgatási hatóságot utasítom, hogy ez irányban az érdeklődőknek adjon felvilágosítást. — A vasárnapi munkaszünet reformja. A vasárnapi munkaszenet mai rendezetlen állapota sok kifakadásra adott okot, nemcsak a kereskedők és az iparosok, hanem az alkalmazottak között is. Sok száz kérvény és felirat fekszik a kereskedelemügyi minisztériumban és az országgyűlés irattárában, melyek mind a vasárnapi munkaszünet reformját, illetve rendezését sürgetik. A sok kérésnek — úgy látszik — végre-valahára lett is eredménye, mert — mint értesülünk — a kereskedelemügyi minisztériumban már elkészült a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslat. A javaslat lényege az, hogy az üzletek a fővárosban egész nap zárva maradnak, kivéve az élelmiszereket árusító boltokat, melyeknek zárórája délelőtt 10 óra lesz. A vidéken az.összes üzleteket déli tizenkét órakor kell majd zárni, míg a határszéltől tiz kilométernyire fekvő városok délután öt óráig tarthatják nyitva üzleteiket. — A fővárosi lapokból vett e híradás hitelességéhez természetesen még szó férhet. — A balesetek bejelentése tárgyában a kerületi munkásbiztosító-pénztár a következő figyelmeztetést bocsátotta ki az érdekelt munka adókhoz: Az 1907. évi XIX. A.-c. 84. §-a értelmében mindazok a munkaadók, akik üzemükben vagy vállalatukban a törvény szerint balesetbiztosítási kötelezettség alá eső alkalmazottakat foglalkoztatnak, kötelesek az üzemükben vagy vállalatukban előfordult s tudomásukra jutó minden balesethez azonnal orvost igénybe venni s a balesetről haladék uélkül, legkésőbb 24 órán belül az üzem helyére illetékes elsőfokú rendőri hatóságnál és kerületi munkásbiztosító pénztárnál jelentést tenni. A baleset-bejelentések megtételére kizárólag a kerületi munkásbiztosító pénztárak által kiadott nyomtatványok használandók. A baleset bejelentés két, egymással teljesen megegyező példányban állítandó ki a munkaadó vagy megbízottja által s az egyik példány az illetékes első fokú rendőri hatósághoz (rendőrkapitányi vagy szolgabírói hivatal), a másik példány a kerületi munkásbiztosító pénztárhoz küldendő be. A kitöltésre és a beküldés módozataira nézve a nyomtatvány előlapján foglalt figyelmeztetés nyújt kellő tájékozást. — Gyűlés a szabadgondolkodók ellen. A keresztény munkásegyesület vasárnap délután fél 4 órakor gyűlést tart a belvárosi fiúiskola egyik termében. A gyűlés a szabadgondolkodók ellen akarja tiltakozó szavát felemelni. Beszédeket: tartanak : Rássy Paulin főgimn. tanár (Székes-! fehérvár) és Csizmadia László szerkesztő (Győr), — Ipari fellendülésünk. Fejlődő iparunk és a hazai vállalkozó kedvnek leghívebb visszatükrözője a „Vállalkozók és Iparosok Lapja" mely mint a „Magyar Kereskedők Lajyának" állandó melléklete hetenként egyszer jeleuik meg, legalább 8 oldalnyi terjedelemben. A lap elsőrendű cikkelyein kívül, ismerteti a legújabb ipari és közlekedési híreket, minden vállalkozásra és nagyobb építkezésre vonatkozó újdonságot, hétről-hétre hozza az összes versenytárgyalásokat, valamint ezeknek eredményeit. A lapot Kormos Alfréd a „Magyar Kereskedők Lapja" és a „ Magyar Pénzügy" szerkesztője szerkeszti és már maga ez a körülmény is biztosítéka annak, hogy a lap olvasói minden részében, használható közlönyt találnak a „Vállalkozók és Iparosok Lapjában". A kiadóhivatal, (Budapest V., Sas-utca 13. sz) minden érdeklődőnek készséggel küld mutatványszámot. — Felülíizetések. A polgári kör f. hó 12-én tartott táncmulatsága alkalmával felülfizettek : Reidl József 12 K, Bodai István 10 K, Kutrovácz Jenő 5 K, Billitz Ferenc 4 K, dr. Adorján Gyula 2'20 K, Béri Zsigmond, Karlovitz Adolf, Kolosváry L., Nagy Károly, Mészáros Lajos (Ugod), Bikky Sándor, Edelényi József 2 — 2 K, Gaál Gyula 1-80 K, Kis Tivadar, Oszváld János, dr. Hor\áth István, Valter Sándor, dr. Kőrös Endre, Peidl Ferenc 1'20 —1-20 K, Ferenczy Pál, Legény Ferenc, Mészáros Kálmán, Szente József, Dalmady Géza, Néhman Gábor, Szabó Móritz 1 — 1 K, Szíjártó Gyula, Zsilavy Lajos 80 — 80 fill., Kunszt Henrik, Vinhoffer János, Ress Lajos, 60—60 f, Bujtás Károly, Mészáros József, Kovács Béla 40 — 40 f, Kurucz Gyula, Balog Gyula 20—20 f. A szives felülfizetők fogadják a rendezőség hálás köszönetét. Az iparos ifjak nyári tánc vigal mán fel ül fizettek : Kluge Károly 5 K, Gyurátz Ferenc 4 K, Brunner János, Zámolyi Dénes, Fuchs Sándor 3—3 K, Faragó János, dr. Adorján Gyula, Szőke Lajos (Budapest), ifj. Fa Mihály, Fleiner Albert, Gáncs Kálmán 2—2 K, Hunka Ánna, Kelemen Salamon, Schreiber Antal, Kovács Zsuzsánna, Krenn Ferenc, Gáspár Alajosné, Rátkovitsch István, Valter Sándor, Polgár Kálmán^ dr. Bass Ernő, Béldi Teréz, Horváth Marcella, Singer Antal Thuránszky Tádé (Temesvár), Madarász József 1 — 1 K, Kovács Dénes 80 f, Kondor Mariska, Jezerniczky József, Illés nővérek, Mógor Ferenc, Edelényi Sándor, N. N. 60-60 f, C. Horváth István 50 f, Csernák Mihály, Horváth Jenő, N. N., N. N. 40-40 f, Bartl István, Gold Ferenc, Danis Gábor 20-20 f, mely szives adományokért, úgyszintén a levelező-lap elárusító kisaszRzonyoknak és Füstös Rózsika kisasszonynak a rendező-szalagok ingyenes elkészítéséért hálás köszönetet mond az elnökség. — Drágul a szén. Még csak a nyár elején vagyunk, s a hatalmas szénbányák már most gondoskodnak róla, hogy az őszre és a télire drágább legyen a, szén ára. A felsősziléziai szénbányák ugyanis elhatározták, hogy szeptember 1-tŐl felemelik a szén árát és pedig a szén minőségéhez képest mázsánkint hat-nyolc fillérrel. — Vadak szállítása. Vármegyénk alispánja körrendeletileg elrendelte, hogy a vadak eladásánál, szállításánál a vad jogos szerzését igazoló bizonyítványt kell beszerezni. Ily bizonyítványt adnak a vadászati terület tulajdonosai, esetleg ezek megbízottjai. A bizonyítványok a községi elöljáróságok által hitelesítendok. Ezen rendelet a vármegyei Hivatalos Lap 29. számában minden községi bírónál feltalálható. x Pármai ibolya-szappan. E név alatt pár év óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolya illatot ? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti úgyanynyira, hogy még a legérzékenyebb arebŐrüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás céljából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. Egy darab ára 80 fillér, három darab 2 korona 20 fillér. Készítője: Szabó Béla pipereszappan gyáros Miskolcon. — Kapható Pápán Kiss Lijos illatszer-üzletében. — TŰZ. Nagydém községben folyó hó 13-án délután Káldi Ida tulajdonát képező ház kukoricaszár-kerítését Árki János 8 éves fiu meggyújtotta. A kerítéstől a lakóház is elégett. A kár 300 koronára tehető, ami a biztosításból megtérül. — Betiltották a sertésvásárt. Pápán a sertésvész szórványosan fellépett, ami miatt a sertésvásárok egyideig szünetelni fognak. —Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajáljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sándor utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Julius 17. Kis József földmivelő és Horváth Mária fia: László, ref. — Kósa Ferenc gyári muakás és Polgárdi Katalin fia: Ferenc, r. kath. Julius 19. Holzer Salamon baromfikereskedő és Fürst Regina leánya: Julianna, izr. — Dalmady Géza pénztári ellenőr és Sraudik Sidónia fia: halvaszületett. — Szakács József cserepes és Kaiger Rozália leánya: Rozália, r. kath. Julius 21. Rehling Tóbiás sütő és neje Berta Ilona fia: Zoltán, ág. hitv. ev. — Burján Károly szabó ós neje Bartos Juliánná leánya : Katalin, ref. Meghaltak: Julius 17. Polgár Erzsébet földmívelőnő r. kath., 27 éves, hasihagymáz. Julius 18. Nagy Juliánná r. kath., 23 hónapos, kanyaró. — Nemsics Antal takács r. kath., 61 éves, gyomorrák. Julius 19. Sódli Terézia r. kath., 3 hónapos, bélhurut. — Kósa Matild r. kath., 7 hónapos, ismeretlen. — Vasvári János ref., 12 hónapos, bélhurut. Julius 20. Özv. Stern Mártonné izr., 66 éves, szívbaj. — Nótkai Juliánná ág. h. ev., 1 hónapos, bélhurut. Julius 21. Özv. Németh Károlyné r. kath., 42 éves, szivhüdés. v Julius 22. Kohn Rozália Száli izr., 3 hónapos, veleszületett gyengeség. — Gulyás Rozália ág. hitv. ev., 2 éves, agyhártyalob. vidék: legrégibb és legnagyobb cipő üzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, KoSSUth LajOS U.tca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni «teg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmát ós czipőit