Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-06-13 / 24. szám
nagy majoritással megválasztotta volna, ha akkor jelölik. Most jelölték ugyan, de mostanra már akadtak az Ő elbuktatásával megüresedő állásra kandidátusok s így nemcsak azok, sőt azok igen kis számban szavaztak ellene, akik az állás betöltésére alkalmatlannak tartják, ellenben igen nagy számban szavaztak ellene vagy segítették elő passzivitásukkal bukását azok, kik egyik vagy másik ifjú jelöltet beakarták hozni a tisztikarba. Hogy a választási rendszer embertelen és igazságtalan, ezúttal is bebizonyosodott. A közgyűlés lefolyásáról itt következik tudósításunk : A gyűlés első napja. Hunkár Dénes főispán fél tizkor megnyitván a gyűlést, üdvözölte a megjelenteket s egyúttal bejelentette, hogy a legutóbbi közgyűlés óta az enyingi és zirozi főszolgabírói, továbbá a Veszprémvárosi polgármesteri és rendőrkapitányi hivatalt vizsgálta meg és kisebb eltérésektől eltekintve, mindent rendben talált. A közgyűlést megelőzőleg számonkérőszéket tartott, melynek eredményében az ügymenet pontosságát konstatálta. Alispáni jelentés. A közigazgatás minden ágára részletes alapossággal kiterjeszkedő alispáni jelentés került most sorra. Hozzászólt a jelentéshez dr. Kemény Pál, aki előadta, hogy a személy- és vagyonbiztossági állaputok mostanában igen rosszak, főkép a zirczi járásban, egymást érik a betöréses lopások. Az alispán működése iránt teljes bizalommal van, mégis figyelmébe ajánlja a községi rendészet javítását és a telefon bevezetésének szükséges voltát. Koller Sándor alispán válaszában kijelenti, hogy a mostanában nagyon elszaporodó lopási esetekkel szemben, miket nagyrészt kóbor cigányok követtek el, megtette a kellő intézkedéseket, utasítván hogy az egyes községekben a csendőrök számára előfogat legyen készenlétben, a községi rendészet gyarlóságait ismeri, de ezeken alaposan csak a tövény megváltoztasása segíthet. A telefon hiányát maga is érti, a tárgyalás a minisztériummal folyamatban van, ennek eredményéről valószínűleg már őszre jelentést tehet. Az alispán helyesléssel fogadott beszéde után jelentését egyhangúlag tudomásul vették. Kijelölő választmány. Következett a szolgabirák választásának pontja. Ezt megelőzőleg a kijelölő választmány egyhangúlag megválasztotta dr. Magyar Károlyt, dr. Kemény Pált és Sarlay Gyulát. A főispán a maga részéről tagokul kinevezte Jánossy Ágostont, Purgly Lászlót és Szabadhegyi Kálmánt. A kijelölő választmány élén a főispánnal nyomban visszavonult b egy félóra múlva visszatérvén, az újra megnyitott gyűlésnek jelentette, hogy a jelölés az I. oszt. szolgabírói állásra egyhangúlag a következőkép történt meg. Az I. számú állásra jelöltettek : 1. Körmendy Béla, 2. dr. Kenessey Pongrác ós 3. dr. Jerffy József, a II. számúra : 1. dr. Kenesney Pongrác, 2. dr. Jerffy Józsefi 3. Doktorics Sámuel, a III. számúra : 1. dr. Jerffy József, 2, Doktorios Sámuel. I. osztályú szolgabirák választása. Körmendy Béla első helyen történt jelölésekor általános lelkes éljenzés hangzott fel s őt a közgyűlés az I. számú állásra egyhangúlag megválasztotta. Felállás utján történt a II. számú állás betöltése. Erre nagy többséggel dr. Keness^y Pongrác választotta meg. A III. számú állás betöltésére több mint 20 törvényhatósági bizottsági tag névszerinti szavazást kért, amit a főispán el is rendelt, a .szavazatszedő küldöttség elnökéül Sült Józsefet, tagjaiul Bibó Gézát és Szentes Anzelmet kérte fel. A szavazás névsor alapján nagy csendben, feszült érdeklődés közt ment végbe. Mintegy 50 szavazatig együtt haladt a két jelölt, ettől kezdve azonban dr. Jerffy nyomult előre, s előnyét végig megtartotta. Sült elnök jelentést tett a választás eredményéről : dr. Jerffy József kapott 87, Doktorics Sámuel 73 szavazatot s ennek alapján a főispán dr. Jerffy Józsefet jelentette ki megválasztott I. oszt. szolgabírónak. Halk éljen volt a visszhang reá. II. osztályú szolgabíró választása. Doktorics kibuktatása folytán üressé válván egy II. osztályú szolgabírói állás, erre a kijelölő választmány első helyen Bélák Endre, második helyen dr. Bottka István közigazgatási gyakornokot jelölte. Itt is névszerinti szavazást kértek. Szavazatszedő bizottságként Szabadhegyi Kálmán elnöklete alatt Bibö Kálmán és üsikvándi Ernő küldöttek ki. A szavazásban ezúttal még többen vettek részt, mint előbb, de a hangulat többé nem volt oly nyomott, a várakozás nem oly izgalmas, mint az előzőnél. A választás eredménye: Bélák Endre kapott 114, dr. Bottka István 69 szavazatot, ennek alapján a főispán Bélák Endrét jelentette ki megválasztott II. oszt. szolgabirónak. Tiszteletbeli állások, eskütétel. A választás megejtése után Hunkár főispár Esterházy Pál grófot tb. szolgabirónak, dr. Bottka Istvánt pedig tb. aljegyzőnek nevezte ki. Ezután az összes kinevezett tisztviselők letették a hivatali esküt. Az eskümintát dr. Véghely Kálmán főjegyző olvasta elő. Eskütétel után az első napi közgyűlés déli 1 órakor véget ért. Második nap. A közgyűlés második napján a következő fontosabb ügyek nyertek elintézést. A vármegyei tűzoltószövetség kérelmére megmegengedte a közgyűlés, hogy a vármegyei és járási tüzrendószeti felügyelők a vármegye címerével ellátott hivatalos pecsétet használjanak. A tűzoltó szövetségnek a tűzrendészet 1907. évi állapotáról szóló jelentéséből örömmel győződvén meg a törvényhatóság ez intézmények rohamos fejlődéséről, midőn e jelentést tudomásul vette, a tüzoltószövetaégnek 500 korona segély iránti kérvényét a vármegye alispánjának azzal adta ki, hogy a segélyezés kérdésében a decemberi közgyűlésen tegyen javaslatot. A szeptemberi királylátogatás alkalmából felmerülő költségek fedezésére a rendelkezési alapot jelölték ki azzal, hogy a takarékosan felhasználandó összegekről az alispán a december havi rendes közgyűlésen fog elszámolni. Alispán előterjesztésére a közgyűlés a járási főszolgabírói hivataloknál, belügyminiszteri jóváhagyás reményében, az államkincstár terhére egy-egy díjuoki állást rendszeresített. A Keszthelyen rendezendő balatonvidéki kiállítás céljaira a törvényhatóság nem adhatott segélyt. Pápa városnak a Török-Bálint-utcai bérházában levő lakásokra vonatkozólag Scheffer Frigyessel és Túri Nagy Lajossal kötött bérszerződéseit jóváhagyta a közgyűlés. Hasonlókép jóváhagyást nyert Pápa r. tan. város képviselőtestületének a 19. számú kataszteri felmérési hivatal számára építendő földszintes bérház terve és költségvetése, valamint az építési költségek fedezésére kölcsön felvétele tárgyában hozott határozatai. A magyar nyelv terjesztése körűi érdemeket szerzett néptanítók jutalomdíjait akkép osztotta ki a bizottság, hogy az első három díjat (3 drb. 10 kor.-s aranyat) Lisztner Antal jákói, Sáringer Károly bakonyszentiváni, Laner Károly lajoskomáromi, az öt másodosztályú díjat (2 darab 10 koronás aranyat) Schvartz Gyula noszlopi r. kath. tanítónak, Bansch Regina kislődi r. kath. tanítónőnek, Peternics Henrik n.-gannai, Schlutter József ajkai és Jáhny József városlődi r. kath. tanítónak, a két utolsó díjat pedig (1 darab 10 koronás aranyat) Tbúry Malvin herendi r. kath. óvónőnek és Marosi Mihály csernyei ref. tanítónak adományozta. Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó hét éven felüli gyermekek gondozási költségeivel a községekre nehezedő terheknek az államkincstárból fedezése iránt a vármegye törvényhatósági bizottsága feliratott intézett az országgyűlés képviselőházához és a belügyminiszterhez. Pápa városnak a vadászati haszonbér hovafordítása kérdésében hozott határozatát, a városi tiszti ügyész fellebbezése folytán, feloldotta a törvényhatóság. A villanyvilágításnak a vármegyei szék5. Bonyodalom. (Másnap délután, Jámbor lakásán. Jámbor éppen délutáni álmát alussza. Az ajtó felpattan s beront egy ismeretlen.) Jámbor : Ki az ? Mit akar ? Az ismeretlen (leveti álszakállát): Tudod-e, mi történt ? Jámbor: Kopeczek! Te vagy az ! ... Mondd, valami baj van ! Kopeczek : Mégis meglesz a párbaj ! Jámbor (elhűlve): Tréfálsz vagy komolyan beszélsz ? Kopeczek : Meg kell lennie ! A segédeid kijelentették, hogy nem elégesznek meg bocsánatkéréssel. Jámbor: Lehetetlen I De hisz' én megmondtam nekik ... Kopeczek : Es mégis úgy van. Jámbor: Talán csak sajnálkozást ajánlottak a segédeid ? Kopeczek: Nem, felajánlották a bocsánatkérést. Sokáig nem akarták, de mégis megtették. Mondhatom, alig tudtam rávenni őket, hogy megtegyék. Fanyarul célozgattak rá, hogy ilyesmihez ők nincsenek hozzászokva, hogy más segédeket kellett volna választanom, stb. Csak az az egy argumentum hatott rájok, hogy te vagy a legjobb barátom, gyerekkorunk, huszonöt év óta, s hogy ha éppen le akarnak mondani a segédkezésről, azt se bánom. Morogva mentek el és diadallal tértek vissza. Hirül adták, hogy a te segédeid hallani se akarnak a békés elintézésről s el voltak ragadtatva a tárgyaláB részleteitől. „Azt meg kell adni — szóltak — hogy az ellenfél segédei reme kül viselkednek". Jámbor: Ej, csak kéretni akarják magukat egy kicsit! így szebb nekik. Kopeczek : Nem, már meg is állapodtak, hogy fegyveresen intézzük el a dolgot. S te erről nem is tudtál semmit ? Jámbor: Csak egy óra múlva találkozunk. De tudod-e mi jutott eszembe ? Kopeczek : Nos ? Jámbor: Hogy ez a nagy fegyvercsörtetés tulajdonképpen igen megnyugtató. Kopeczek: Azt hiszed, csak a látszatnak akarnak eleget tenni ? Jámbor: Világos. Nem akarják, hogy az elintézéshez bármily csekély kifogás férhessen. De a párbaj nem lesz komoly. Élőre megjósolhatom neked a föltételeket. Pisztolypárbaj lesz, látszólag igen szigorú föltételekkel: húsz lépés, három golyóváltás, stb., de a pisztolyoknak nem lesz magva. Kopeczek : Azt hiszed ? Azért mégis jó lenne nekik megmondani, hogy ne izéljenek. Jámbor : Tudod, bajos nyíltan beszélni. De meg fogom értetni velők, hogy igen bántana, ha véletlenül megölném a legjobb barátomat, s hogy a párbajt tulajdonképpen ostobaságnak tartom. Tégy te is úgy. Kopeczek : Mindenesetre. Bár meglehet, hogy igazad van. Jámbor: Minél tovább gondolkozom a dolgon, annál inkább meg vagyok győződve, hogy komédia lesz az egész. Hidd el, nyugodtan célozhatunk egymásra. Kopeczek : Annál jobb. Legalább makulátlan lesz az eljárásunk. De hátha mégis ? . . , Jámbor: Eh, csak van eszök ! Kopeczek : No, ha husz lépés ós három golyóváltás lesz a föltétel, akkor egyéb magyarázatot nem képzelhetünk. Nézd, hogy ez nekem előbb nem jutott eszembe ! Jámbor: Én már akkor gondoltam ezt, mikor a segédeim jelentősen hangsúlyozták, hogy csak bizzam rájok a dolgot. Kopeczek: Az istenucscse! Nekem is az MIT I^YOíK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer Minden külföldit fölülmúl o rnnllQÍ hazánk természetes a mimfll szénsavas-vizek királya : ___ ÁGNES PabbÓci Millenniumi nagy éremmel -lUHd^ kitüntetve. Kitünö asztali-, bor- és gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorKedvelt borvíz ! oicsóbb TSavizuéi! Mindenütt kaphatói Főraktár Oszwald János urnái Pápán. = (1) ===== Főraktár Oszwald János urnái Pápán.