Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-03-02 / 9. szám
IV. évfolyam. 9. szám. Pápa, 1907. március 2. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D^- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. A kataszteri bérpalota.* A kataszteri hivatal ügye oly rögtönösen jött a városi képiviselőtestület elé, a rendelkezésre álló idő oly rövidre volt szabva, a mindenáron való biztosítására való törekvés oly jogosult volt, hogy bármely nehézség felvetése méltán lett volna e hivatal idehozatala akadályának tekinthető s éppen ezért visszautasítandó. Most azonban, mikor a kataszteri hivatal idejövetele befejezett tény, mikor nem minősíthető többé a mellékkörülmények latolgatása okvetetlenkedő fontoskodásnak, legyen szabad véleményemet elmondanom arra a tervre nézve, hogy ez a hivatal, egy a város által emelendő kétemeletes bérpalotában leljen állandó otthont. Dacára, hogy a képviselőtestület éppen az említett sürgősség nyomása alatt egyhangúlag elfogadta az elhelyezésre vonatkozó javaslatot is, nem tarthatom a kérdés ezen oldalát olyannak, melyet feltétlenül befejezettnek kellene tekintenem, mert hisz a városi képviselőtestület a hivatal számára csak azt biztosította, hogy a tervben feltüntetett számú és méretű helyiséget évi 2100 K bérért a hivatal rendelkezésére bocsátja, de nem vét a megajánlás szelleme ellen, ha az épület, melyben ezek a helyiségek állanak, nem a Jókai Mór utcán, hanem a város valamely más helyén fog is állani. * Ismert elvünknél fogva közöljük e figyelemreméltó cikket, anélkül, hogy tartalmával magunkat azonosítanók. / Éppen ezért kötelességemnek érzem, ha az építkezés tényleges megkezdése előtt, mely a város bérleti szerződésénél fogva úgyis csak nyolc hónap múlva vehetné kezdetét, figyelmébe kérem a képviselőtestületnek s a városi tanácsnak, hogy ha lehetséges, egy 140.000 K-ba kerülhető bérpalota helyett más alkalmas módon gondoskodjék a kataszteri hivatalnak felajánlott helyiség megszerzéséről. Javaslatomnak vannak elvi és anyagi okai. Az elvi ok az, hogy amenuyire helyeslem, ha a város az egész közönség szolgálatában álló intézményeket maga valósítja meg és saját kezelésében tartja, épp annyira perhorreszkálom, ha kényszerítő ok nélkül kiterjeszti tevékenységét oly térre is, melyen a magánvállalkozás elsősorban illetékes s csak ilyennek hiányában jogosult a községnek vagy városnak fellépése. Már pedig bérlakások építése, hangsúlyozom: bérlakásoké s nem munkáelakásoké, első sorban mégis csak a magánvállalkozás dolga s a városra feladat csak akkor hárul, ha magánvállalkozó nem akad. Ily körülmények között a városnak inkább azon kellene törekedni, hogy az építkezési kedvet alkalmas módon — pl. új házaknak néhány évig a községi pótadó alól való mentesítésével — fokozza, nem pedig hogy maga is beállván az építtetők közé, a magánosok vállalkozási kedvét még inkább elnyomja. De vannak anyagi okok is, amiért szivesebben látnám, ha a kataszteri hivatal elhelyezése nem a város által építendő bérpalotában történnék. A város legutóbbi építkezése a Sörház-utcában, mely alig hoz 4 százalékot, míg a város maga több, mint 5°/ 0-ot fizet, nem biztató egy újabb, annál is nagyobb arányú építkezésre. De ezenkívül a városra a közel jövőben oly feladatok megvalósítása vár, melyek szintén jelentékeny tőkebefektetést igényelnek (ovoda, ipariskola, rajziskola, esetleg vasút etb.). Mindezek csak kölcsönből lesznek fedezhetők, már pedig kölcsöneink ez idő szerint is kerekszámban 1,300.000 K-ra rúgnak s jövedelmeinknek 1I 3~& megy kamatra, nem kívánatos tehát, hogy oly célokra is kölcsönt vegyünk fel, amelyeknek megvalósítása más úton is történhetik. A Kossuth-utca megnyitásával — s ezt gondolom egyik lehető megoldásnak — négy új ház fog a közel jövőben felépülni; lépjen érintkezésbe a hatóság a telkek tulajdonosaival, azt hiszem egyik, vagy másik hajlandó volna 20 éves biztos szerződésre úgy készíttetni el a terveket, hogy a kataszteri hivatal kellő elhelyezést találjon; 2100 kor. évi bér igen tekintélyes összeg arra, hogy a különben is építkező ezt számításba vegye. De megvallom, nem idegenkedném attól sem, hogy a város ezt az összeget még néhány száz koronával kipótolja, mert szivesebben látnék pár 100 kor. kiadást e cimen, mint évi állandó hiányt a kétemeletes bérpalotánál. Természetes, hogy a Kossuth-utca megnyitásánál épülő házakra csupán csak ráA „PÁPAI HÍRLAP" TARCAJA. A pesszimisztikus költészetről. Irta: Sándor Pál. Hogy az ember életében az öröm van-e túlsúlyban (optimizmus), vagy a fájdalom (pesszimizmus), az részben egyéni, részben társadalmi kérdés. Az e féle problémák leghűbb kifejezői mindig a költők szoktak lenni a maguk őszinteségével. S ha jelenleg a pesszimizmusról s annak jogosultságáról kívánunk értekezni, kénytelenek vagyunk a magyar költők közül egy kevéssé ismert, még kevésbbé méltatott s legkevésbbé megértett költőnek pályájára utalni, munkáira hivatkozni. Ez a költő pedig nem más, mint Vajda János, a múlt század keserves évtizedének legeredetibb és legnagyobb pesszimisztikus költője. A világirodalomban talán sohasem hallatszanak eltérőbb kritikák, mint mikor oly költők műveiről van szó, kik a vallás optimisztikus tanaival szemben a pesszimizmusnak, az élet- és világfájdalomnak képviselői. Lehetséges ? s egyáltalán honnét van ez az ellentmondás a műbírálókban ? honnan a közönségben, mely szintúgy két táborra oszlik, mint a kritikusok ? Onnét, mert mindketten lelkűknek szubjektív felfogásából, szubjektív sugallatából merítik azokat a véleményeket, melyeket az ilyen költőkre itéletképen kimondanak. A pesszimista épúgy szubjektív álláspontról ad kifejezést dicséretének, mint az optimista gúnyjának és kicsinylésének. Természetes, hogy így sohasem fogjuk tudni a költő abszolút értékét mérlegelni. Szükséges tehát, hogy objektív álláspontra helyezkedve a költő lelkébe lássunk s lélektanának alapos ismeretével alkossuk meg műveinek eBztetikai értékét. Meg kell vallanunk, hogy ezt tenni annyival inkább nehéz, mert előbb le kell mondanunk azon előitéletélekről, melyek az üdvözítő hitek hatása folytán keletkeztek bennünk s azután a költő lelki világába kell beleélni magunkat, ami csaknem annyit jelent, hogy mi is pesszimisták lettünk. Mert a pesszimista költőt a szív érzelme, a hit nem elégíti ki, hanem az ésszel, a tudással, az okoskodás vezérletével oly régiókba száll képzelete, hol a hitnek már nemcsak hiúságát mosolyogják le, hanem az emberi létnek jogosultságát is kétleni és kacagni merészelik. Ha tehát a pesszimizmus ilyen tanokat hirdet s Goethevei „csak tévedésnek" mondja az életet, Vajdával „élő fájdalom"-nak tartja e világot, önként felmerül az a kérdés, vájjon van-e a világfájdalmas költészetnek az irodalomban jogosultsága? Nagyon sokan tagadják. Persze a lét végtelen problémáiról beszélni s kritika alá venni magát az életet, kényes és hiú feladat. Kényes, mert az ember istenadta tehetségével visszaél, mikor Teremtőjének művét luciferi bírálatának veti alá ; másrészt hiú, mert az elme az örök végtelenség titkait úgysem tudja feltárni, úgysem tudja megfejteni soha. Az elme mégsem szűnik meg kutatni; mégsem szűnik meg méltatlankodni a „miért születtünk?", „mi a világ s a mi célunk?" örök titkainak ered, ménytelen, fájdalmas kutatása miatt. A tudás-vágyez az ős ösztön, az elmélet sohasem hagyja nyugton, hanem űzi, hajtja, kergeti megközelíthető és elérhetetlen ideálokért. Gyönyörű hasonlatot irt egyik nagynevű esztétikusunk a tudásvágy hatalmáról. „Akik nem tapasztalták, azok természetesen nem fogják érteni, f '.maü az étvágyat és a íwtrUyt, negtzfl^ tetl a k51 intést, váladékot, éjjcü <««< 1árt. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofkilozis, influenza éüm Mámfal— tan ár é» onot által nap on ta ajánlva. értéktelen utánzatokat is kínálnak, kéi)« ^Roehe 4 4 eredeti csomagolást. W. Htftnnu-La Roehe A €•. Basel (Mj£ Eoehe" IfBQWnW • |JU|J BKTW
