Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-02-23 / 8. szám

IV. évfolyam. 8. szám. Pápa, 1907. február 23. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési Arak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. A posta. Azt mondják: még sohasem voltunk oly közel a postaépület ügyének megoldásához, mint most. Azt mondják: nem fog beletelni egy esztendő és régi, lehetetlen helyét otthagyván a posta, újba költözik. Egész komoly, szavahihető forrásból halljuk, hogy az új helyiségekre vonatkozó szerződés aláírása már csak hetek kérdése s azután nyomban kezdetét veszi az építkezés, amely a postának új otthont teremt. Abból a legtermészetesebb megoldásából ennek, az évek folyamán valósággal agyonbeszélt ügynek, amit az ügyhöz szóban és Írásban hozzászólók csaknem egyértelmüleg sürgettek, hogy a kincstár maga építse meg a maga postaépületét, nem lesz semmi. Ma sem tudjuk ugyan, hogy miért kell a legtermészetesebb megoldásnak a legnehezebbnek lenni, hiába törjük rajta fejünket, még sem tudjuk megérteni, hogy miért emeltethet iskolaépületeket a közoktatási minisztérium, gazdasági lakóházakat s minden néven nevezendő hajlékokat a földmívelési minisztérium, mért áll módjában az igazságügyi minisztériumnak minden arra érdemes helyen palotákat emeltetni, díszére az illető városoknak is és mért zárkózik el csak éppen a keresk. minisztérium ridegen és mostohán az építkezés gondolata elől, s mért szereti jobban postahivatalai számára a zsellér-életet; ámde ha ez országosan így vau s csnk nagy ritkán, kivételesen van másként, nem arrogáljuk maguknak a kivételes elbánást és megnyugszunk abban, hogy nem lesz postapalotánk (mint ahogy némelyek, mi ugyan nem, szerették emlegetni), de lesz postai bérhelyiségünk. Ez a megnyugvás persze szétszakítja azt a titkon táplált reménységünket, hogy az új posta révén szépülhet esetleg városunk is, hogy az új, szép középület ékességére válhatik ennek a középületekben úgysem túlságos gazdag városnak. De hát végre is igaz, hogy a kincstár nem szépítő-egylet, kötelessége csak arra tekinteni, hogy a posta alkalmas helyen legyen s a közönség és a hivatali személyzet igényeinek minden tekintetben megfeleljen. Hogy alkalmas hely alatt a város középpontjához minél közelebb eső pontot értünk, azt tán nem ie szükséges fejtegetnünk. Azok, akik a postával legsűrűbb összeköttetést tartják fenn, a kereskedők, túlnyomó részben a város belső részében, mind-mind a központban laknak. De nemcsak a kereskedők, hanem azösszes lakosság leginkább megnyugszik olyan helyben, amely a város minden részétől (nálunk persze városunk sajátságos építkezése folytán főkép a hosszkiterjedés számít) körülbelül egyenlő távolságban van. A közül a két terv közül, amelyek ez idő szerint a kereskedelmi minisztérium döntése alatt vannak s amelyekről mi ugyan csak hallomásból tudunk, mi szivesebben láttuk volna, illetve látnók annak a tervnek elfogadását, mely a postának a Majorutca s a Kossuth-utca új részének sarkán akar emeletes új házban helyet adni, mint azét, amely a jelenlegi helyén, illetve közvetlen mellette kivánja a postát elhelyezni. Kétségtelen ugyanis, hogy amaz a központibb hely; ha a kincstár, illetve a minisztérium az olcsóság szempontját tartja szeme előtt, meg talán azt is, hogy előnyben részesíti régi házigazdáját, sajgó szivvel ugyan, de kénytelen volnánk elfogadni a régi helyet is, amely hiszen a Kossuth-utca megnyitása által megközelíthetőségben tényleg nyerni fog, bár a versenyző másik félnek minden körülmények között messze mögötte marad. Aláhuzottan hangsúlyoztuk az olcsóság szót, mert úgy halljuk, hogy a mérleget főleg az dönti a régi hely javára, mert az A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Földrengések. Irta: Fejes Zsigmond. Ha nyilt tengeren, tomboló viharban táncol a hullámokon a hajó, ha a felcsapó habok és a rohanó alaktalan felhőtömegek egy összefüggő szürkeségbe olvadnak és mindent elzárnak szemünk elől: ott, azon az ingó alkotmányon bizony megdobbanhat a legbátrabb ember szive is, annak tudatában, hogy alatta több ezer méter mélység van és tán ezer kilométernyire a legközelebbi szárazföld, amelynek nem ingó biztos talajára olyan jó volna lépni ilyenkor. De hát akkor mire gondoljunk, ha lábunk alatt ez a biztosnak hitt talaj mozdul meg ? Miben bizzunk akkor, ha az állandóság jelképe, a föld indul meg alattunk ? Csodáljuk-e az emberek kétségbeesését, amikor az édes anyaföldnek, mindnyájunk hű ápolójának dobban meg lenn a mélyben a szíve és titokzatos dübörgés közben megrázkódik, amikor pár pillanat alatt halomba dőlnek a legerősebb épületek; amikor leomlanak a hegyormok, vagy megnyílik a Föld kérge és vulkánokon át borzalmasságában fenséges jelenségek közt ömlik ki a Föld vére: az izzó láva, útjában megsemmisítve mindent, ami él, mindent, ami eléghet. Pedig a legutóbbi években sok ilyen katasztrófa hire jutott el hozzánk. Itt, a mi hazánkban is voltak földrengések; régen, történetelőtti időkben voltak tűzhányó-kitörések is, mint ezt a Balaton-vidék kialudt vulkánjai s a szép Somló bizonyítják, amely mindmegannyi behegedt seb Földünknek testén. De oly nagy katasztrófákat, mint amilyenek a legújabb időben Martinique szigetének és San-Francisconak pusztulása, nálunk nem jegyeztek fel. Szinte természetes, hogy a földrengés nagyságát az ember aszerint itélí, meg, hogy mennyi emberélet esett áldozatul. És ezeket jegyezték föl elsősorban, bár lehet, hogy kevésbbé lakott vidéken erősebb földrengések is előfordultak. Az egészen régi feljegyzéseket mellőzve, a történelem újkorából említek fel néhányat. 1693-ban Sicilia szigetét pusztította el a földrengés ; állítólag 60.000 ember veszett oda. Még ma is, mint a legborzasztóbb katasztrófáról, úgy beszélnek az 1755-iki lissaboni földrengésről, amely éppen ünnepnapon érte a virágzó várost és rövid öt perc alatt teljesen rombadöntötte, maga alá temetve a templomban imádkozó embereket. És mintha ez még nem lett volna elég, a romok közt tűz támadt és végűi a földrengés következtében háborgó tenger a városra rontott, elsöpörve mindent, ami csak megmaradt. 1783-ban Kalábria pusztult el, 1812-ben Venezuela fővárosa, Caracas dőlt teljesen romba. 1883-ban a Jáva szigete melletti Krakatoa-vulkáni kitörése alkalmával rázta meg a földrengés majdnem az egész Földet. Ez volt talán a legréraesebb vulkán-kitörés, amelyről tudomásunk van. Ez alkalommal e sziget nagyobb része a tengerbe sűlyedt és a vulkán által a magasba dobott hamú évekig lebegett fönn a légkörben és előidézte a 80 as években azt a szokatlan pirosságú alkonyfényt. Legújabban mindenki olvashatott a balkáni és a kalábriai földrengésekről; hasonlóképpen Martinique szigetének katasztrófájáról, ahol a Mont-Pelee vulkánból kiáramló forró gőzök pusztították el a környéket; vagy a Vezúvnak -múlt évi kitöréséről, amelyeket szintén kisebbszerű földrengés kisért. A múlt év májusában San-Francisco vámsát döntötte romba a földrengés, most alig egy hónappal ezelőtt pedig Jamaika szigete volt a pusztulás szintere. izeknek leírásával nem foglalkozom, olvashatunk erről a képes újságokban eleget; inkább beszélek a földI íra«ii az étvior** és • twttfflyt, negszlto* teti a kShftgéat, váladékot, éjjeli f™./^ Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofkilozis, influenza aDen MámfaUa tanár ós orrot által naponta ajánlva. ) értéktelen utánzatokat is kínálnak, kéijaa ^Boehe** eredeti csomagolást. Wm HsAuuui-La Roehe A C*. Basel (SráJ& Koehe"