Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-12-28 / 52. szám

— Csakugyan — mondta Biehlolawek — s én még sem tévedtem el vele sohase Pápán. — Süsse meg hát a térképét — kiáltott nagy hangon Holmes s szokása ellenére kiesve nyugodt önuralmából, az osztrák fejéhez csapta a térképet. E pillanatban egy egyenruhás formájú férfi, ki már pár perce figyelhette tanakodó csoportunkat, lépett oda. — Megvagytok jó madarak, éjjeli csend­háborítók, — kiáltott még csendháborítóbb hangon, mint imént Holmes — mars a dutyiba! Holmes örömmel fordult feléje. — Mily müveit európai hang! Van szeren­csém kolléga úr! — Csak semmi komázás, mars a dutyiba! — De kedves kolléga úr! Ide nézzen s tudja meg, kikkel áll szemben. Lobogós ingújja alól előhúzta manzsettáját, melyre e két betű volt kimoshatlan tintával rá­festve : T. R. — Hát aztán mi légyen az? Túrós Rétes? — Dehogy, kedves kolléga úr! Titkos Rendőr! Az vagyok s mindnyájan azok vagyunk s bátrak leszünk egy kis kollégiális felvilágosítást kérni Öntől. Mondja meg csak, merre van itt Pápán a puszta ház ? Azaz pardon, előbb Biehlolawek elő azzal az Altvaterrel! Az érdemes rendőr felhajított egy-két-kilenc kupicával s aztán tudtunkra adta, hogy itt Pápán olyan sok az ember s olyan kevés a ház, hogy laknak még olyanban is, amelyik el se készült egészen, sőt laknak olyanban is, amelyikben a városi robbanó anyagokat tartják, de puszta házat ő bizony egyet se tud. — Erőltesse meg csak elméjét, édes kolléga úr. Nem tud valami magában álló épületet, amiben senki sem lakik, pedig lakhatnék, és csak az lakik, akit mi akarunk, hogy benne lakjék. Biehlolawek, mért cepeltük magát ide Bécsből ? Kinálja ezt a derék férfit azzal az Altvaterral. Jóravaló kollégánk elhárította magától az ajánlott kupicát, ellenben elvette az egész üveget és lassan, de biztosan az egészet kiitta. Akkor felragyogott a szeme, s így szólt: — így iszik a magyar ember bújában. Tudok már egy puszta házat. De hát az nem lehet az, amit a urak keresnek, mert az a város háza. Nem ám a városháza, hanem a városnak egy háza, ahol nem lakik senki, mert úgy rendelte a tés közgyűlés. Kérdezősködésünkre el is magyarázta, merre van a város puszta háza s mi neki vágtunk, hogy felkeressük. Nehéz utunk volt. Mert alig tettünk pár lépést, mintha valami felsőbb hatalom ellenünk esküdött volna, kialudtak az összes villamos lámpák. Éppen ott álltunk egy nagy kőfal előtt, ahol kétfelé ágazott az út. Holmes jobbra indúlt, de Biehlolawek balra húzta. A jó német egyébként már alaposan be volt állítva. Meg akarta mutatni, hogy iszik egy német ember örömében s kiszopogatta a két másik üveg Altvatert. De azt gondoltuk: részeg meg a bolond igazat szokott mondani. Indultunk hát balra. Egy-két lépés után aztán Biehlolawek se szó, se beszéd, csak ledült a földre. Ott nem hagyhattuk, volt közelben egy pad, ráfektettük, letakartuk a plédjével, hasára állítottunk egy T. R. jelzésű manzsettát s ott hagytuk. Mi pedig addig mentünk, addig mentünk, míg egyszer csak kint találtuk magunkat a mezőn. Szerencsére, világosodni kezdett, s a szürkületben egy barát­ságos, széles út tünt fel előttünk, amely a városba visszavezetni látszott. Azon indulunk s amint egy folyó hidján áthaladva, mély vágásban, nagy sárban kutyagolunk fölfelé, hol egy tábláról ezt a felírást silabizáltuk ki: „Uszoda felé!" s egy­szerre megrántja Holmes a kezemet. — Topp! Itt van a puszta ház. Valóban a város kellő közepén egy sivár, puszta telek mellett elhagyott üres ház állott. Egyik ajtaja csukva, másik kiszakítva helyéből s berakva a nyilás pár rossz téglával, aklaktáblái kitörve, egyik ablak szárnyát a szél csapkodta a hüs decemberi hajnalon. A kapu zárva s amint hasadékán át bepillantunk, mintha suttogó han­gokat hallottunk volna. Holmes elvont a kaputól. — Nem erre megyünk, szólt. Ha ezt fel­törjük, rögtön észrevesznek bennünket s nem tudhatjuk meg a ház titkát. Pedig itt titok lap­pang, tán drámaibb, mint Gardey őrnagy otthon, ágyában heverészve sejti. A város még aludt. Besegítettük egymást az ablakon s egy szobán áthatolva, óvatosan nyitottuk ki az udvarra nyiló ajtót. Háttal felénk fordulva az udvar közepén egy faházikó előtt egy emberpár állott. Tisztán hallottuk mit be­szélnek : — Meg kell már történnie. — Ha gondolja, jobb előbb, mint utóbb. — Én kész vagyok. Londonban várják már, de Ő még nem sejti. A hallható nehéz nyögés volt gyilkosság készül! nyugodt elszántság faházikóból mély, Semmi kétség itt Holmesre néztem, arcáról tükröződött vissza. — Mily boldog lesz Teri, ha végre betel­jesül vágya. És ha aztán én is körükbe érkezem. Ezt a női hang suttogta. — A démon! szólt Holmes. Ölni akar, hogy barátnőjének örömet szerezzen. De kit, de kit ? . . . — Én hát munkához látok, — mond a férfihang. E pillanatban hirtelen előugrottunk s én a nőt, Holmes a férfit hátulról megragadtuk. — Gyilkosok! — kiáltott a nő. — Mi nem vagyunk gyilkosok, szólt Holmes, de megakadályozzuk, hogy mások legyenek gyil­kossá. O élni fog, asszonyom. — Kik azok a mások, ki az az ő? — Kik? hát maguk, ki? hát, aki ott van a faházban. A nő, bár arca halotthalvány volt, elkacagta magát. — Ó maguk, csacsik, hát nézzék meg,, ki az az ő. A faházból ismét az előbbi nyögés volt hallható, de most már észrevettük, hogy nem embertől ered. Eleresztettem a nőt, felszakítottam a faház ajtaját s előttem feküdt teljes életnagy­ságban a Gardeyné által Londonban epedve várt 200 kilós, óriási — disznó! Közben Holmes is eleresztette 'a férfi kezét, aki udvariasan így szólt hozzánk: — Kiköltöztetett a kocsmámmal innen a város. De a disznóim közül egyet-egyet azért itt tartok ebben a puszta házban. Holmes megtiltotta, hogy ezt a történetet, mely végül kissé blamáló is a kiváló detektivre, megírjam. Nem is irtam volna meg, ha Gardey őrnagy férji renoméját nem akarnám visszaállítani. A szerencsétlen ugyanis telekürtölte az egész várost neje hűtlenségével s hogy mi a csábító felkeresésére mentünk el a távol Magyarországba. E történetből mindenki láthatja, hogy Gardey őrnagy neje nem volt hűtelen, csak nagyon vá­gyódott kis honi disznóság után. Conan Doyle II. HETI ÚJDONSÁGOK, Kedves olvasóinknak, és munkatársaink­nak boldog új-évet kívánunk. — Előléptetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter állami tanítóképezdénk két derék taná­részesítette jól megérdemlett előléptetésben rát Jankó László és Józsa VIII. fizetési osztály illetve neveztettek ki. Károly rendes tanárok a 3. fokozatába léptek elő, — A Szanatórium-estély rendezősége a következő meghívót bocsátotta szét: „Meghívó. Pápa város és vidéke hölgyei a „József kir. her­ceg Szanatórium" javára özvegy gróf Wallis Gyuláné őméltósága védnöksége mellett, Pápán, 1908. évi január hó 5-én a Griff-szálló nagy­termében tánccal, magyar paraszt-lakodalommal és tréfás szerencsejátékkal egybekötött tea-estélyt rendeznek, melyre a t. c. közönséget, a jótékony célnak nemes barátait tisztelettel meghívja a 100-as hölgyrendező bizottság. Kezdete este 8 órakor. Belépő-dij személyenként 2 korona. A paraszt-lakodalom este 9 órakor kezdődik. Minden belépő jegyéhez egy adag teára díjmentes szel­vényt kap. Az estélyen tréfás szerencse-játék lesz, melyre a belépéskor mindenki egy szerencse­számot húzhat díjmentesen. — Minden további számhuzás 20—20 fillérbe kerül. Felülfizetéseket a Szanatórium javára köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Külön meghívók nem bocsáttatnak ki!" — Évkönyv. A Jókai-kör 1906-1907. év­könyve 57 oldal terjedelemben és csinos kiállítás­ban a múlt hét végén hagyta el a sajtót. Az évkönyv a. kör közgyűléséről szóló tudósításon és a titkári jelentésen kívül Németh Istvántól, dr. Kapossy Luciántói, Báródi Gézától, Borsos István­tól, Fejes Zsigmondtól, Sarudy Györgytől, dr. Kőrös Endrétől. Sándor Páltól és Csizmadia Lajos­tól tartalmaz közleményeket. Az utolsó lapokat a tisztikar és a tagok névsora foglalja el. A kör­nek 6 alapító és 223 rendes tagja van. — Hadbírói vizsga. Dr. Osztermann Gyula, honvédhadnagy, a múlt napokban kitűnő sikerrel állotta ki a hadbirói vizsgát és a hadbírói tiszti­kar létszámába vétetett át. — Szent Imre és Szent Erzsébet ünne­pély. A bencés gimnázium tanuló-ifjusága kegye­letes, szép ünnepéllyel ülte meg e hó 22-én Szent Imre herceg kilencszázados és Szent Erzsébet asszony hétszázados születése emlékét. Az intézet tornatermét, ahol az ünnepély lefolyt, már 6 óra előtt megtöltötte az érdeklődő közönség annyira, hogy a később jövők a folyosóra szorultak. A műsort alkalmi prológ vezette be, melyet két kis gimnázieta : Diósy Géza és Scherer János adott elo igen ügyesen. Azután egy két-felvonásos szín­darab : „A fehéregyház menedékhelye" követke­zett, amely annál nagyobb érdeklődést keltett, mert szerzője és betanítója: Takács Gedeon, a helybeli bencés-gimnázium tanári karának a tagja. A darab tárgya a keresztény vallás diadala az ősmagyar pogány vallás felett. A nyakas pogány, Gyula vajda, meghódol a kereszt előtt. Meghódí­tója Imre herceg volt, a magyar történelem eme legendás alakja, akit mély vallásosságáért később szentté avatott az egyház. A szerepeket mind a gimnázium növendékei — jobbára IV. osztályo­sak — töltötték be, olyan szépen, olyan ügyesen, hogy öröm volt nézni üde, bátor játékukat, 8 hallgatni értelmes deklamációjukat. Külön-külön nem méltatjuk őket, hisz egyik jobb volt a másik­nál, de azért ide iktatjuk ne veiket, a műsoron levő sorrendben: Zsidó János, Ambrus József, Lichtblau Leó, Nagy Károly, Migály Károly, Farkas Endre, Hermán László, Széplaki Rezső, Scherer István, Töős Sándor, Seller Pál, Karcsay Ernő. A szereplők sok tapsot kaptak, de a darab végén meleg ovációban volt része az érdemes szerzőnek, Takács Gedeonnak is. Az előadás végeztével a Szent Erzsébet betege cimü költe­ményt szavalta el Kovács József helyes hang­súlyozással, azután a gimnáziumi énekkar énekelt Szepessy-Szentgyörgyitől — Szekeres Bónis tanár jeles vezetése mellett — s ezzel a szép ünnepély 8 óra tájban véget ért. — Megfellebbezett választás. A vármegyei tisztújító közgyűlésről szóló múlt heti tudósításunk­ban megemlékeztünk a szolgabírói állásokra történt jelölés szabálytalan voltáról. Mint értesülünk, Doktorics Sámuel, a kibuktatott szolgabíró, a választás ellen panasszal fordul a közigazgatási bírósághoz. Okosan teszi. A választást meg fogják semmisíteni. — Orvosok és munkáspénztárak. Fővárosi lapok hozták a hirt, hogy a munkáspénztár köz­pontja az orvoskérdést az egész országra vonat­kozólag egységesen akarja megoldani. Minthogy a maga részéről az Országos Orvosszövetséggel csak január 2-án kezdi meg a tárgyalást, felhívta az összes vidéki pénztárakat, hogy az ügyet a budapesti tárgyalás befejezéséig függesszék fel. Hihető, hogy az egységes országos megállapodás végül is létrejő 8 akkor megyénkben se áll elő olyan sajnálatos harc, minőnek egyébként elébe néztünk volna. — Halálozás. Városunk egyik régi, érdemes polgára húnyt el Bodai Zsigmond magánzó szemé­lyében, aki karácsony napján rövid pár napi betegség után 73 éves korában költözött el a min­den halandók útján szerettei köréből. A megbol­dogult jó zenész volt, hangversenyeink műsorában — különösen a régebbi időkben — gyakran szere­pelt, sőt egy általa szervezett és vezetett zenekar­ral amerikai körúton is szerzett dicsőséget a magyar névnek. Temetése pénteken délután volt nagy­számú tisztelőinek őszinte részvéte mellett. Halá­lát gyermekei: István, Jenő, Gyula és Mariska gyászolják. — Akik a kicsinyeknek gondjukat viselik. Sokan nem is tudják Pápán, hoery hány meg hány kis menhelyi gyermek van Pápán szegényebb családoknál elhelyezve. Becsületére válik városunk­nak, hogy a kis gyermekeket Pápán azok a csalá­dok, melyeknek szerény dijjért tagjaivá váltak, nem kezelik egész üzletileg, nem bánnak velÖk

Next

/
Thumbnails
Contents