Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-11-16 / 46. szám

nyos tarifát — nemcsak azért, hogy máskor senki túl ne léphesse, hanem általános ethikai szempontból is — eltörli és azoknak a tisztviselőinek, kiknek a város számára végzett munkáját önmaga honorálja, mindennemű magánmunkálat végzését eltiltja. Azaz mégis: lehet kivétel. Igazolt szegénység esetén legyen szabad, sőt legyen köteles is a hivatalnok gyámoltalanabb ügyfeleknek segédkezet nyújtani, de ezt aztán teljesen díjtalanul. Aki nem szegény, az ne a városi irodákban keressen jogvédelmet s ne akarjon zugirászokká süllyeszteni tisztviselőket, hanem menjen azokhoz, akik jogvédelemre foglalkozásuknál fogva hivatva vannak — az ügyvédekhez. Quieta non movere, ezt szokták mondani. De az olyan nyugalmat, melynek örve alatt megtorlást igénylő visszaélések lappanghatnak, mégis csak meg kell háborítani. És ha azt mondják, hogy egyes tisztviselőket úgy állították be annak idején a hivatalukba, hogy korántsem fényes fizetésüknek a magánmunkálatokból szerzett összeg ismert és tudott, mert megengedett mellékjövedelmét képezte, akkor tessék őket a mellékjövedelemért pár száz koronával inkább kárpótolni, semhogy ez a mai viszás, a tisztviselői méltóságot megalázó, a város igaz közérdekével ellentétes állapot továbbra is fennmaradjon. — őr— Memorandum a szinház ügyében. A városi képviselőtestület szinházunk újjáépítése, esetleg új szinház építése tárgyában az itt következő memorandummal járúlt Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatási miniszter elé : Nagyméltóságú Miniszter Űr! Kegyelmes Urunk! Az az örvendetes változás, mely a magyar színművészet országos vezetésében egyedül illetékes helyére, a közoktatási minisztériumba történt áttételével beállott, bátorít fel bennünket arra, hogy szinházunk újjáépíthetése, esetleg új szinház emelése érdekében Nagyméltóságodhoz, mint a magyar kultúra s benne a magyar színművészet hivatott őréhez és bölcs vezetőjéhez alázatos kérelemmel forduljunk. Mély tisztelettel esedezünk, szíveskedjék nem csupán saját, ideális értelemben vett érdekünk, de a művészet önzetlen szeretetének gondolatától is sugalmazott kérelmünket nagybecsű figyelmére méltatni és kegyesen teljesíteni. Kegyelmes Urunk! Pápa város közönsége már huszonöt évnek előtte, amikor a legtöbb hozzánk hasonló nagyságú és anyagi erejű városokban bérelt helyiségben vagy hitvány deszkaházban volt kénytelen a színművészet meghúzódni, tudatában volt annak, hogy a színművészet a magyar kultúrának integráns tényezője s hogy a hazai színművészetnek emelt csarnok oltár, melynél a magyar irodalom lángját gyújthatni fel. E meggyőződéstől vezéreltetve e város közönsége áldozatkész buzgalommal negyedszázadnak előtte állandó kőszinházat épített a hozzánk jövő színtársulatok befogadására. Az akkori viszonyokhoz képest tágas és jól felszerelt színházat mindenkor teljesen ingyenesen bocsátotta a szintársulatok rendelkezésére. Huszonöt éve áll fenn kőszinházunk. Ez idő alatt nem kevesebb mint 57 szezonban működött színtársulat falai között, nem kevesebb mint 1700 estén át lelkesedtünk benne a hazai történet képein, rázták meg és tisztították meg lelkünket hatalmas tragédiák, gyönyörködtünk a magyar néplélek kincseiben és elandalogtunk szívhez szóló nemes melódiákon. S bár a művészeti ízlés elfajulása — mint másutt, akként nálunk is — néha-néha veszélyeztetni látszott a szinház eredeti hivatását, arra rendelt testületünk mindig éber figyelemmel őrködött, hogy a színművészet lehetőleg hű maradjon a tisztes magyar hagyományokhoz s általa azok, kik színházunkat látogatják, gyarapodjanak lelki kincsekben, táguljon látókörük, finomuljon Ízlésük. Városunk a magá 17—18.000 lakosával természetesen nem lehetett a szintársulatok téli, főállomása. Mint mellékállomás azonban s erre önérzettel hivatkozhatunk, mindig becsülettel megállotta a helyét s az őszi és tavaszi szezonban Győrből, Sopronból, legutóbb — már hét izben — Székesfehérvárról ideérkező színtársulatoknak biztos megélhetést nyújtott. A muló idővel jelentékenyen megszaporodott szinházbajáró közönségünk. Mig egy-két évtized előtt a színháznak törzspublikuma kizárólag a középosztály köréből került ki, ma már a szinház annyira általános lelki szükségletté lett, hogy a társadalom minden rétege mind fokozottabb mértékben, mind fokozottabb érdeklődéssel keresi fel. Előállott és pedig igen gyakran az az eset, hogy szinházunk szűk volt a színházba menni akarók befogadására. Főkép az u. n. „erős" napokon, szombat és vasárnap mind többször volt rá eset, hogy összesen 450 személy befogadására épült színházunk immár szűknek, kicsinek bizonyult. 100-an is mentek vissza a pénztártői jegy nélkül s ez nemcsak a színházból kiszorultaknak okozott boszúságot, hanem egyszersmind a színtársulatnak érzékeny kárt, mert a szombat-vasárnapi színházlátogatók foglalkozásuknál, viszonyaiknál fogva hétköznapokon nem jöhetnek be. Szinházunk kicsi volta kárára van tehát úgy a közönségnek, mint a színtársulatnak is. Kárára van azonban magának a színművészetnek is. Pápa városa fejlett kultúrájához képest joggal igényli, hogy habár őszi és tavaszi szezont kap is, de teljes téli színtársulat játszék színházában. Zenekar, énekkar hiány nélkül jöjjön át a főállomásról ide, s az előadások művészi értéke elsőrendű tagok hiányában ne csökkenjen. Már pedig ha az egész társulatot egész tavaszon nyáron és őszön át együtt akarja tartani a színigazgató, akkor a maga üzleti számításait nem találhatja meg olyan színházban, melynek összes bevétele zsúfolt ház esetén 460 koronánál semmi esetre sem lehet több. De nemcsak mi igényeljük azt már évek óta mindig, hogy teljes társulatot kapjunk. — Ujabban a szinészegyesület egy határozata lehetetlenné tette, hogy virágvasárnaptól a téli szezon kezdetéig csökkentett létszámmal működjenek a társulatok. Kimondta ugyanis, hogy a tagok szerződése többé nem virágvasárnaptól kezdődőleg, hanem október 1-től kötendő meg s nem is köthető meg egy félévre, hanem csupán egy teljes esztendőre. Nagyon helyesen megszüntette ez által azt a sajnálatos állapotot, hogy sok színész nyáron át szerződés nélkül maradt s egyszersmind a mellékállomásoknak teljes nagy társulatok bevonulását biztosította. — Nagyon természetes viszont, hogy a mellékállomások a teljes, jobb társulattal szemben ellenértéket is kötelesek adni. Bennünk meg is van az adásra a készség, de készségünk bármily nagy, szándékunk bármennyire őszinte, addig, amig szinházunk befogadó képességét jelentékeny mértékben nem emeljük, addig nagyobb társulat nagyobb pártolása számunkra fizikai lehetetlenség. Ezért vált sürgető szükséggé szinházunk újjáépítése, esetleg egész újonnan való felépítése. A modern kor követelte színpadi technika szempontjából teljesen szűk és alkalmatlan lett a színpad is. Alapterületének kicsi volta kiállításos darabok rendezését avagy csak nagyobb számú szereplőinek a szinpadon mozgását teljesen lehetetlenné teszi. Magassága is két-három méterrel lejebb marad a rendes méretnél s így azután azokat a díszleteket, miket a színigazgató Székesfehérvárott készittett új darabjaihoz, nálunk egyáltalán nem használhatja. Városunk színügyi bizottsága tudván, hogy a színpadi effektuskeltés egyik fontos tényezője a színpadi sikernek, időnként szerez ugyan be díszleteket; de ezek az egyes darabok speciális kellékeinek természetesen nem felelhetnek meg. Mióta városunk villamos teleppel rendelkezik, azóta a színpadot — Valaki van ott kint! Belenézett merőn az éjszaka komor sötét szemébe és halkan megszólalt újra : — Valaki áll az ablaknál . . . Megint kopogtak. Háromszor, négyszer, ötször. Áz asszony is kinézett. —-•Nyisd ki az ajtót —• mondta csendesen. Uriforma fiatalember lépett be. Az asszony magasra tartotta a lámpát és bele nézett a jövevény arcába. Látta, hogy bajusza meg a szakáll? csonttá fagyott. — Messziről jön az Úr ? . . . — kérdezte az embar gyanakodva. — Messziről . . . Zircről. Eltévedtem . . . felelt a jövevény és körülnézett. Tekintetével az asszony arcát kereste fürkészve, de hiába, mert a lámpa bádog ellenzője árnyékot vetett rá. — Hova tart az Úr ? Merre ? — kérdezte tovább az ember. — Tovább, le Veszprémig ! — mondta mosolyogva az, aki belépett. Hajnalig itt maradok, ha szabad ... ott kint megfagynék reggelig . . . Majd hálás leszek érte . . . Vagy talán akár mindjárt! — tette hozzá. Kigombolta a kabátját, fagyos kezével kínosan, nehezen elővette az erszényét és két szép, új ezüst forintost tett az asztalra. - Óh, óh, tessék beljebb kerülni ! — mondta az asszony és letette a lámpát. Az ember pedig bereteszelte az ajtót és a faliszekrényhez lépett. Mielőtt kinyitotta az ajtaját, feleségére tekintett, de az asszony megelőzte és nyájasan azt mondta a jövevénynek : — Akad ennivaló is, ha az Úr . . . Azzal kivett a szekrényből valami maradékot, durva kezével letörölte a port és a tányért oda tette a jövevény elé. Az idegen leült és eleinte csürte-csavarta a dolgot, de aztán evett, gyorsan, éhesen, amíg a maradékban tartott. A lámpa vörös világa oda hullott az arcára. A fáradt, elernyedt emberpár pedig, amelyik ma ülte az ezüstlakodalmát, ott állt az asztal mellett és hallgatott. Az asszony a jövevényt nézte. Áz ember meg az asszonyát. Ottkint nagyokat sikoltott a szél. * * * Dankáék megint ottkint ültek a konyhában. Az ember ott ült újra az ágyon, az asszony az asztal mellett állt. De most nem az órát nézték, hanem a szennyes, kitaposott padlót. A jövevény ott bent aludt a szobában, amelybe akkor is behullott a hold sugára . . . — Dömöséknek már kertje is van. Magad is láttad. Nekünk meg itt ez a piszkos viskó. Nézd ott a falat ! Az eső befolyik ! Az ember hétszám sem lát másik embert ! Hiszen, ha tudtam volna, mi vár rám veled ! ... De már későn ! Mit nézed a földet? Hanem hiszen élhetetlen ember voltál, az is maradsz ! Az elcsigázott, vén óra akkor nyöszörögte el a tizenegyet. A férfi csak nézte a földet, az asszony pedig tovább beszélt. — A Barta Péter a maga ökreivel szántja a maga földjét. Hát a te földed hol vau ? — Azt hiszed te mamlasz, hogy azok igaz úton szerezkedtek ? Ugy éltesse őket az Isten ! A láuyuk Kaposváron szolgál valami grófaál ! No hát! . . . — Mindegy ! Derék lány ! Megsegíti a szüleit! Mi a gyerekünkkel is jól jártunk, biz Isten ! Vitted be a sok oskolapénzt Veszprémbe, aztán egyszer csak a Jani nincs sehol . . . Hogy ő megunta a sok bolondságot, neki pénz kell, ő el megy pénz után. Biz Isten, ha nem ösmerném úgy magamat, rosszat gondolnék! Mert annak van esze, több is, mint dukál, neked meg nincs ! Mit törődjék ilyen gyámoltalan emberekkel ? Nohát! Confectió-osztályunkra felhívjuk t. vevömknek szives figyelmét. U Plüs-kabátokban reme

k különlegességek? Kiváló tisztelettel KRAUSZ JÓZSEF 91. FIA KS TAKSA divatáruháza.