Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-11-02 / 44. szám
PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kolm Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Működik az adóprés. Szigorú rendelet jött Veszprémből a pénzügyigazgatóságtól, kérlelhetlen ukáz, a városi hatósághoz, hogy az 500 K-án felüli adóhátralékosok ellen haladéktalanul tűzzék ki az árverést; halasztást De merjenek adni egynek sem ; három nappal az árverési határidő' előtt hordják össze eme szerencsétlen halandóknak minden lefoglalt holmiját és aztán . . . peregjen a dob. De okvetlen peregjen, mert különben ha a helyi viszonyokkal ismerős és azokat humánusan méltató polgármester némi halasztást mer adni, annak fejére is lecsap a fegyelmi bárd. Mindez még nem elég. A mi szeretetre méltó főfináncunk annyira biztos akar lenni a maga dolgában, hogy azt is megirja ; elfogom küldeni a helyszínére az én megbízottamat, mert^ látni akarom, hogy nem kap-e valaki irgalmat. Ne tessék hinni, hogy mi talán törvénytelenséggel vádoljuk a pénzügyigazgatóságot. Szó sincs róla. Langer kir. tanácsos úr (könnyen előlegezhetjük e kitüntetést) derék, törvénytudó férfiú, kitűnően tudja a törvényeket, azoknak minden betűjét, végre is hajtja azokat. De hiszen »est modus in rebus.« Ha Talleyrand szerint a nyelv arra való, hogy gondolatainkat eltitkoljuk, akkor bizonyára vannak körülmények, amelyek között a törvény meg arra való, hogy azt ne tartsuk meg. Legalább is ne azzal a szigorral, amit előszeretettel vesz igénybe ami pénzügyigazgatónk. Mindezekben pedig az a csodálatos, hogy ez oly rezsime alatt történik, amely rezsiménak alkotmányosan hirdetett programja volt az, hogy az ex-lex uralom szülte bajokat különösen az adófizetés terén kimélettel, tapintattal fogja kezelni. Még csodálatosabb azonban az, hogy kiadatott ezen rendelet abban az időben, amikor a zilált gazdasági viszonyok szanálásával a módfeletti drágaság égető kérdésével nemcsak a társadalom, de a kormánytól le a legutolsó kupaktanácsig minden hatóság egyaránt foglalkozik. Hogy vájjon a pénzügyigazgatók is foglalkoznak-e e kérdéssel, arra semmi ténybeli adatunk nincsen, de talán jobb is, ha nern foglalkoznak vele, mert hisz ehhez emberi érzés kell, amit mindenütt lehet találni, csak éppen a finánc bürókban nem. Azaz pardon, valószínűleg itt is foglalkoznak e kérdéssel, azonban csak oly értelemben, hogy a pénzügyi hivatalnokok is kapjanak —- drágasági pótlékot. Az adózó polgároknak azonban, akik sehonnan sem kapnak drágasági pótlékot, azoknak csak hurcolják a vásosházára bútoraikat, azoknál csak hadd peregjen a dob ! Az általános drágaság okai. II. Múlt cikkünkben a húsféle élelmi szerek általános áremelkedéseinek okairól szóltunk, most a lisztnemüek rohamos áremelkedése foglalkoztasson bennünket. De rövid kitérőül legyen szabad a múltkori észrevételeinket a sertéshús drágaságát illetőleg kiegészíteni azzal, hogy az idei télen igen magasra csökken fel ez élelmi cikk ára, még pedig azért, mert az árpát és kukoricát oly nagyon jó áron adják el gazdáink, hogy nincs kedvök ezt a sertéshizlalás révén értékesíteni. S ennélfogva itt is beáll a drágaság egyik közvetlen oka, t. i. kevesebb lesz a termelés, de jóval nagyobb a kereslet. Ez azonban nem általános és állandó jellegű áremelkedés, hauem csak időleges. Lehet, hogy jövő évre, kedvező termés esetén, talán olcsóbban kél ez az élelmi cikk. Helyesebben szólva, az ilyen fajta áremelkedés csupán a természet szeszélyétől függ, rajta ember fia nem segíthet. A mostani őszi szárazság sokak szerint már a jövő esztendőre is kiveti árnyékát, s ezért nem kecsegtet valami jóval ugyan, de még sem mondhatni még ezen esetben sem állandó drágasági oknak, mert hátha a tavaszi vetés helyre hozza az őszit, vagy két év múlva A „PÁPAI HIRLAP" TÁRCAJi. A székely-ügy. Irta: Köveskuti Jenő. A székelység ügyével foglalkoztam s ez okból egy nyáron ellátogattam a Székelyföldre. Sokáig utaztam csiri biri vasutakon, míg végre odajutottam. Majd szekérre ültem, hogy több falut bejárjak. Kocsisom, Bodó Béni, értelmesnek látszó, mintegy harmincöt év körüli székely ember volt. — Nagy bajok vannak itt a Székelyföldön, Bodó Béni barátom, szólítottam meg. — Bajok, azok mindig vannak — felelt ő. — De itt maguk között különösen. Nem tudnak a székelyek megélni. Kivándorolnak Oláhországba. — A' valóság, hogy sokan mennek bé Oláhországba. — De hát miért? — Az ember oda kívánkozik, ahol jobban megbecsülik. — Hát itt nem becsülik meg az embert ? — Vannak, akiket megbecsülnek. — De hát a székely embert nem becsülik ? — Instálom, azt nem. — Kik azok, akik nem becsülik a székely embert ? kérdém megütközve. — Azok is székelyek. — Lehetetlen, Bodó Béni barátom. Nagyon sokat irnak a székelység bajairól, meg beszélnek is. — Sz' éppeg az a baj, hogy sokat irnak. Örökké jő az irás. Aztán meg annyit beszélnek, csak győzze az ember hallgatni. De annak fele se igaz. Beérkeztünk Barczafalvára. A korcsmában szálltunk meg. Amíg Bodó Béni a lovakat etette, én beültem az ivószobába, ha talán megfigyelhetek valamit. A korcsmáros hízásnak indult, közepes korú, tekintélyes külsejü székely ember, barátságosan fogadott, de keveset beszélt. Annál beszédesebb volt az a két székely atyafi, aki a szomszéd asztalnál egy liter marosszéki mellett már úgy látszott, hosszabb idő óta tere-ferélt. — No, Ábris — kérdi az egyik — hát megkapád a házadra az építési engedélyt, vagy mi, az árgyélusát. — Én aztán meg. — Sokat jártál utána? — Járék, járék, vagy fél esztendeig, de nagy bolond valék, — Miért te ? — Már, hogy miért ? — Hát elmondom, ecsém, mert jó ezt tudni minden embernek, akinek a főbíróval, az isten, nyila üsse meg, eligazítani valója van. Előszö r csak úgy mentem, bugyuta-módra, s szóval adta m HALOTTAK NAPJÁN. Leszállt a nap s terjeszti lomha szárnyát A leplező sötétség istene, Csak künn a holtak sírjait kíméli: Ott mintha mécsek ezre fénylene. Az elmúlásnak csöndes városában Népek tolongnak, búsan, szótalan S az ég felé száll száz, meg száz imádság, Ezer fohász: — halottak napja van. Minden sirdombnál búsan térdepelnek Es könnyek hullnak minden sír fölé, Csak egy sír van, hol nem borul le senki S e sír egy árva, meghalt nemzeté. De bár reá száll az éjnek homálya S kopár hantjára még egy könny se hull, Uj életről beszél törött keresztje, Föltámad ö még egyszer hamvibul! Molnár Kálmán. A székely-ügy. Irta: Köveskuti Jenő. A székelység ügyével foglalkoztam s ez okból egy nyáron ellátogattam a Székelyföldre. Sokáig utaztam csiri biri vasutakon, míg végre odajutottam. Majd szekérre ültem, hogy több falut bejárjak. Kocsisom, Bodó Béni, értelmesnek látszó, mintegy harmincöt év körüli székely ember volt. — Nagy bajok vannak itt a Székelyföldön, Bodó Béni barátom, szólítottam meg. — Bajok, azok mindig vannak — felelt ő. — De itt maguk között különösen. Nem tudnak a székelyek megélni. Kivándorolnak Oláhországba. — A' valóság, hogy sokan mennek bé Oláhországba. — De hát miért? — Az ember oda kívánkozik, ahol jobban megbecsülik. — Hát itt nem becsülik meg az embert ? — Vannak, akiket megbecsülnek. — De hát a székely embert nem becsülik ? — Instálom, azt nem. — Kik azok, akik nem becsülik a székely embert ? kérdém megütközve. — Azok is székelyek. — Lehetetlen, Bodó Béni barátom. Nagyon sokat irnak a székelység bajairól, meg beszélnek is. — Sz' éppeg az a baj, hogy sokat irnak. Örökké jő az irás. Aztán meg annyit beszélnek, csak győzze az ember hallgatni. De annak fele se igaz. Beérkeztünk Barczafalvára. A korcsmában szálltunk meg. Amíg Bodó Béni a lovakat etette, én beültem az ivószobába, ha talán megfigyelhetek valamit. A korcsmáros hízásnak indult, közepes korú, tekintélyes külsejü székely ember, barátságosan fogadott, de keveset beszélt. Annál beszédesebb volt az a két székely atyafi, aki a szomszéd asztalnál egy liter marosszéki mellett már úgy látszott, hosszabb idő óta tere-ferélt. — No, Ábris — kérdi az egyik — hát megkapád a házadra az építési engedélyt, vagy mi, az árgyélusát. — Én aztán meg. — Sokat jártál utána? — Járék, járék, vagy fél esztendeig, de nagy bolond valék, — Miért te ? — Már, hogy miért ? — Hát elmondom, ecsém, mert jó ezt tudni minden embernek, akinek a főbíróval, az isten, nyila üsse meg, eligazítani valója van. Előszö r csak úgy mentem, bugyuta-módra, s szóval adta m Sirolin Emeli ai étvágyat És a testsúlyt, meRSzOnteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche* 4 eredeti csomagolást. F. Hoffmana-La Roche A Co. Basel (Svájc)
