Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-09-14 / 37. szám

— Érettségi. A főgimnáziumban f. hó 9 én és 10-én érettségi pót- és javító vizsga volt, me­lyen Németh István egyházkerületi főjegyző elnö­költ, a közoktatási kormányt pedig K. Kiss József debreceni tanár képviselte. Az érettségi vizsgára 18 ifjú jelentkezett, kik közül 12 őt érettnek nyil­vánított, 6 ot pedig a decemberben tartandó javító vizsgálatra utasított a bizottság. — Új joggyakornok. A győri kir. tábla elnöke a pápai járásbírósághoz Udvarhelyi Ubul veszprémi joggyakornokot helyezte át illetve ne­vezte ki. — Huszáraink itthon. A Hatvan és Gödöllő között tartott hadgyakorlatokról huszárezredünk f. hó 11-én érkezett vissza. Most egy hónapig „fegyverszünet" lesz, aztán az ujonook bevonulá­sával megkezdődik a kaszárnyában ismét a munka. — Halálozás. Lipóczi Keczer Zsigmond, m. kir. vallás-alapítványi főfelügyelő, f. hó 7-én, életének 61. évében rövid szenvedés után Buda­pesten meghalt. A megboldogult kultuszminiszteri főtisztviselőt városunkban számosan ismerték és tisztelték. Mint a somlóvásárhelyi vallás-alapitványi uradalmak igazgatója, a vármegye törvényhatóságá­nak és Pápa város képviselőtestületének is tagja volt s e minőségben még az augusztus 29 én tartott városi közgyűlésen is — látszólag jó erő­ben — részt vett. Halála nejét, gyermekeit, köztük Keczer Imre vármegyei aljegyzőt s ki­terjedt előkelő rokonságot borított gyászba. - — Folyó hó 10 én Sárosbogdányban helyezték örök nyugalomra. — 3575. Pápa város iskoláiba az 1907/908. iskolai évre 3575 tanuló iratkozott be. A tanulók létszáma az egyes intézetek szerint így oszlik meg : ref. theol. akadémia: 51 ; ref. főgimnázium : 556 ; r. kath. gimnázium : 166; állami tanítóképző 112; r. kath. tanítónőképző : 58 ; ref. tanítónőképző : 73; állami polgári leányiskola: 150; róm. kath. polgári leányiskola : 133; ref. polgári leányiskola; 121; izr. polgári fiúiskola: 95; áll. tanítóképző­intézeti gyakorlóiskola: 54; r. kath. elemi fiú­iskola: 600, r. kath. elemi leányiskola: 654; ref. elemi iskola : 250; ev. elemi iskola: 190; izr. elemi iskola : 312 ; összesen : 3575, — Közös konyha. Győri Gyula főgimn. tanár kezdeményezésére folyó hó 12-én a város­házán értekezlet volt a közös konyha felállítása tárgyában. Az értekezlet, melyen Mészáros Károly polgármester elnökölt, mintegy 20 — 25 érdeklődő jelenlétében folyt le. A polgármester előadta, hogy a közös konyhában részvételre már eddig is mintegy 60-an jelentkeztek. Remélhető, hogy e szám még növekedni fog. A közös konyhát a város is hajlandó lesz avval támogatni, hogy a Szladik alap árva leányait ott taníttatja főzni, ezek egyszersmind ott szolgálatokat is teljesítené­nek. Az ügynek a pápai viszonyoknak megfelelő előkészítésére bizottság kiküldését ajánlja. Sarudy György szeretné, ha a már működésben levő közös konyhák egyikének tanulmányozására Nagy­becskerekre vagy Temesvárra valakit kiküldené­nek. Győri Gyula ezt helyesli, beszámol egyszer­smind a közös konyhákról eddig hozzá beérkezett információkról s ismerteti a temesváriak alap­szabályait. Ezután a polgármester javasolta bizott­ság tagjaiul a polgármester elnöklete alatt Győri Gyulát, Kraft Józsefet, Sarudy Ottót, Fejes Zsigmondot és Ötvös Sándort megválasztották s e bizottságot az ügy teljes előkészítésével, esetleg valakinek tanulmányútra kiküldésével is meg­bízták. — A győri tűzvészről, mely e hó 9-én Győr város egyik leghatalmasabb gyártelepét s ami még szomorúbb, számos ember életét elpusztí­totta, mindenki sokat olvasott a héten. Nekünk más nem marad hátra, minthogy részvéttel for­duljunk a súlyosan BÚjtott szomszéd város, a szeren­csétlen áldozatok családja felé s levonjuk a magunk számára azt a tanúságot, hogy a tűzoltó intézmény fejlesztésében nem szabad szűkmarkúnak lenni, LTgyanakkor azonban, mikor a tűzoltó intézményre, a tűzoltóság fejlesztésére áldozunk, állandóan ellen őriznünk kell — esetleg hivatalos szakközegek útján — vájjon tűzoltóságunk jól van-e kiképezve, vájjon veszély esetén feltétlenül megbizhatunk-e szaktudásában ? — Helyreigazítás. Máit számunk „Vesz­prémi hirek" c. újdonságába félreértés folytán hiba csúszott be. Az új, monumentális színházat nem, amint irtuk francia építész, hanem egy Franciaországban járt magyar építész, Medgyaszay István tervezte. — A zsidó ingyen népkonyha és ingyen fürdő érdekében holnap, vasárnap d. u. 5 órakor az izr. iskola tanácstermében értekezlet lesz, melyre minden jószivü érdeklődő szives megjele­nését kéri a vezetőség. — A népkonyha tudvalevő­leg már tavaly is működött és pedig szép sikerrel. Mikor fogunk végre a nagy, az általános nép­konyháról hasonló jelentést közölhetni ? — A húsról és húsárakról heves hangú, nagy vita folyt le az utolsó közggyülésen. Erről lapunk más helyén beszámolunk. E helyen pedig regisztráljuk azt az örvendete.s hírt, hogy a mészáro­sok — úgy tudjuk, mindannyian —• leszállították a hús árát. Ma az első minőségű marhahús ára 60 krajcár az eddigi 68 helyett, az olcsóbb minőség szintén aránylagosan olcsóbb, a borjúhús kilója 80 krajcár az eddigi 90 helyett. Az igazság­hoz híven kötelességünknek tartjuk megemlíteni, hogy ez az árleszállítás már a közgyűlést meg­előzőleg 3—4 nappal érvénybe lépett. — Anyakönyvvezető helyettesek. Renner Jenő csóti lakos szűcsi segéd jegyzőt és Kovács Miklós segéd-jegyző dákai lakost vármegyénk főis­pánja anyakönyvvezető helyettesekké kinevezte, megbizván őket a házassági anyakönyvvezetésével s a házasságkötésnél való közreműködéssel is. — Az Országos Tisztviselő Szövetség 1907. évi szeptember hó 15-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor Budapesten, az új városháza tanács termében (Váczi-u. 62. sz.) rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagokat ezúton is meghívja s kéri, hogy az ügy kiváló fontosságára való tekintettel megjelenni sziveskedjenek. Tárgysorozat : Az alap szabályok módosítása s a kapcsolatos választások megejtése. Jelentések, indítványok. — Népgyűlés. A helybeli íöldmíves-munkás szövetség múlt vasárnap délután a Bástya-téren nyilvános népgyűlést rendezett. A napirendet — A földmíves-munkások gazdasági és politikai helyzete — Nyitribusz József, a központi föld­míves munkás egyesület titkára adta elő. Az igénytelen megjelenésű szónok, aki maga is a földmíves-munkások soraiból került ki, a legügye­sebb szociáista szónokok közé sorolható. Elénk temperamentummal előadott beszédét az egybegyűlt közönség sziveaen hallgatta. Szervezkedésre buz­i dította a földmíves-munkásokat; önképzésre, tanu­I lásra serkentette őket, hogy a társadalomnak ne j legyenek olyan megvetett páriái. Óvott az alkohol ! mértéktelen élvezetétől, amely anyagi és erkölcsi I romlásra vezet. Utána Mónus Tamás szólott még a tárgyhoz, azután a népgyűlés csendben és rend­ben szétoszlott. — Csőd. Dr. Szivesdi József bérlő, alsó­görzsönyi lakos ellen Weisz Fülöp soproni lakos kérelmére a veszprémi kir. törvényszék folyó hó 4-én a csődöt elrendelte. A követelések bejelenté­sére folyó évi október 14-ig terjedő idő tüzetett ki. — Képkiállítás. Burchard Bélaváry István festőművész, a Pozsonyi Képzőművészeti Egye­sület igazgatója f. hó 21 én gyűjteményes kép­kiállítás rendez városunkban. Előre is felhívjuk reá a műpártoló közönség figyelmét. — Felhívás. A pápai keresk. ifjak önképző körének vezetősége tisztelettel kéri a kör mindazon t. tagjait, akiknél a kör tulajdonát képező könyv van, bogy sziveskedjenek azokat 8 napon belül visszaszármaztatni. Midőn a kör vezetősége fenti kéréssel fordul a t. tagokhoz, egyszersmind tudo­másukra juttatja, hogy f. hó 15-étől kezdve min­den vasárnap d. u. 1—2 óráig a könyvtár rendel­kezésükre áll. A kör vezetősége. — Halálos vógii szerencsétlenség. Reizer József 67 éves nagyteveli lakos folyó hó 8-án a padlásról lejövet a létráról félre lépett, esés köz­ben a kocsilőcs végéhe esett bele, amely a hasába fúródva beleit kidöntötte. A szerencsétlen ember a helyszínén nyomban meghalt. — Felvételi vizsga. Az ismert kitűnő nevű művésznő Pálfi Nina vezetése alatt álló Solymosi­féle szinész-iskolában a felvételi vizsga f. hó 12-én délután tartatott. Jelentkezni lehet naponta az intézetben (Budapest, VIII., Luther-utca 1 —a.). Az előadások az új kabarét- és varieté-kurzussal együtt folyó hó 15-én kezdődnek. Jó házból való úri leányok bennlakást nyerhetnek az intézetben. — Tüz. Folyó hó 8-án délután Takácsi köz­ségben, folyó hó I2én délután Dáka községben volt tüz. A kár adatai még ismeretlenek. — Sertósvész. Felső-Görszöny és Külsővat községben a sertésvész fellépett. — A „Vasárnapi Újság" szept. 15-iki száma Pannonhalmát mutatja be tartalmas képsorozatban és cikkben. Lampérth Géza és Balla Ignác versei, Mikszáth Kálmán és Pékár Gryula regénye, gróf Vay Péter szép képekkel élénkített útirajza Japán belsejéből s Wharton Edith angolból fordított regé­nye bőséges olvasnivalót adnak. Egyéb közlemények : képek a pécsi gazdasági kiállításról és a budapesti balesetügyi kiállításról, tárcacikk a száz év előtt épült első gőzhajóról, Szilágyi Dezső szobrának képe, tárca­cikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és mu /é­szet, Közintézetek s egyletek, Sakkjáték, Képtaláuy, Egyveleg stb. A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Világkróuiká"-val együtt négy korona 80 fillér. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. Egyetem­utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félé vre két korona 40 fillér. -— Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becs es figyelmébe ajánljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sándor utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezők­nek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. Egy jókarban lévő zongora elutazás miatt eladó. Cim a kiadóhivatalban. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: • Szept. 6. Bognár József kőmíves és neje Czifrik Anna fia: József, r. kath. Szept. 8. Stark György kőmíves és neje Számedli Rozália leánya: Margit, r. kath. . Szept. 9. Farkas Lajos bádogos és neje Tóth Mária leánya : Ilona, r. kath. Szept. 10. Kovács József cipész és neje Katona Anna leánya: Anna, r. kath. Szept. 11. Schiller Mózes és neje Steinberger Bella leánya: Eszter, izr. — Zsidó Erzsébet cseléd fia: Béla, r. kath. Szept. 12. Ábrahám Salamon épületfa-kereskedő és neje Hoí'fmann Szerafin fia: Sándor, izr. Meghaltak: Szept. 9. Bolla Miklós, 10 napos, ref., tüdőhurut. Szept. 10. Farkas Jánosné szül. Horváth Juliánná, napszámosnő, 49 éves, r. kath., tüdővész. — Silber Far­kas, napszámos, 75 éves, izr., mellhártyalob. JX vidék legrégibb és legnagyobb cipötizlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, KoSSUtll LajOS utca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit ós csizmáit.

Next

/
Thumbnails
Contents