Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-08-10 / 32. szám

alsófoku iskolák mindenben eleget tehessenek nemes feladatuknak. Ide vágó okos törvényes intézkedések nélkül jó kereskedő' és iparos osztályt teremteni akarni: piurn desiderium, kegyes óhajtás. Gy. Gy. Gyerekek játéka ... A nyári tüzkrónika, melynek lapjai évrőlévre nemhogy fogynának, de szaporodnak, ismét gazdagodott e héten. Két, három, de tán négy helyen is volt tüz s ezek közfűi az egyiknek egy egész község esett áldozatául. A győrmegyei határhoz közel eső Réde teljesen leégett. 67 ház elpusztult minden melléképülettel együtt, elégtek bútorok, háziállatok, a lakosság nagy része koldusbotra jutott. Ha a másik, harmadik és negyedik helyen nem okozott ily óriási kárt a rettenetes elem, az legtöbbször inkább a véletlennek köszönhető. Tán szélcsend volt, tán a házak messzebb vannak építve egymástól, esetleg a tűzoltóság akadályozta meg a nagyobb veszedelmet. Ez utóbbi eset ugyan aránylag a legritkább. Nem mintha nem lenne legtöbb helyen képzett és jól felszerelt tűzoltóság, de mert ez a tűzoltóság a legtöbb esetben csak akkor kezdheti meg munkáját, mikor már a bősz elem annyira elharapódzott, hogy emberi erő alig képes gátat vetni pusztításának. Elkésve jönnek, amint, hogy nem is jöhetnek máskép. Hisz ők, a tűzoltók, a falu munkabíró legénysége olyankor künn vannak a munkában, a határban, vagy esetleg túl is a határon, három négy, esetleg még több kilométer távolságban. Mire ők felkészülhetnek, mire megérkeznek, fecskendőjüket munkába hozzák — ha ugyan a tűz miatt egyáltalán hozzáférhetnek — akkorra már egy falu sorsa meg van pecsételve. A falu munkásnépe — nemcsak a férfiak, de az asszonyok, leányok is — rendesen munkában vannak, mikor a tüz keletkezik. Hiszen olvasható is a krónikák végén a stereotíp jelentés: A tüzet gyerekek játéka okozta . . . Gyerekek játéka. Gyerekeké, akik otthon maradtak minden néven nevezendő felügyelet nél kül. irtatlan 2-3-4 éves gyerekeké, akiknek mulatságot okoz az, ha gyufát gyújtogathatnak, ha tűzzel játszanak. Kis gyerekeké, akik nincsenek tudatában annak, hogy az ő játékuk minő végzetessé válhatik, hogy pillanatnyi örömet okozó mulatságuk egész hosszú élet gyümölcsét semmisítheti meg. Ha az ovodáknak, menedékházaknak nagyobb városokban télen van legnagyobb szerepük, ami kor a gyárban dolgozó szülő gyermekét biztos és meleg födél alatt tudhatja, falun legnagyobb jelentősége nyáron lenne ovodának és menedékháznak. Nyáron kellene egybegyűjteni mindazokat a kisdedeket, akik őrizetlenül vagy egy magával tehetetlen öreg anyóka őrizete alatt otthon maradtak s őrködni, vigyázni, hogy bajt, pótolhatatlan károkat ne okozhasson — gyerekek játéka. Óvodát említettünk. Hagyjuk akár ki az ovodát a számításból. Amikor még arról sem tudott gondoskodni a magyar állam, hogy az öszszes nagyobb nemzetiségi falvakban ovodák állíttassanak a magyar szó terjesztésének rendületlen előőrsei gyanánt, akkor dőreség volna arról álmadozni, hogy minden egyes község saját erejéből állítson és szereljen fel ovodát, fizessen óvónőt, hogy a falu le ne égjen. Ilyen áldozatra a magyar ember nem igen képes. Nem még akkor sem, ha támogatást kapna államtól vagy egyebünnen. De ekkora áldozatot — amely ugyan még mindig nagyon csekély ahhoz

# az áldozathoz képest, melyet erőszakkal vesz el tőle a vészes elem — ne kívánjunk a sokféle teherrel amúgy is súlyosan sújtott falusi embertől. Ám olyasféle menedékház — házat mondunk, de értünk alatta csak egy nagyobb szobát meg hozzá udvart, aminőt némely városban télen fenntartanak persze egy helyen többet is, — akár minden egyes községben felállítható lenne igen csekély költséggel. Hisz iskola ma már mindenütt van, helyiség tehát készen áll, mert ezt nyárra úgy is becsukják. Kell tehát csak egy megbízható félügyelőnő s kell kötelezni a község összes lakosságát, hogy mezei munkába el nem vitt gyermeküket a menedékházba küldjék. Ügy, ahogy Réde elpusztult, elpusztult már igen sok falú, csak az utóbbi évekbeu s csak a pápai járásban legalább öt. Itt áz ideje valóban, hogy valamit tegyünk az ellem, hogy gyerekek játéka — amennyire emberileg meggátolni lehet — tüzveszedelmet ne okozhasson. Ajánljuk sorainkat a vármegyei törvényhatósági bizottság figyelmébe. Úgy, amint a tűzoltás ügyét már régebben kezébe vette és szép eredményeket is ért el, úgy kell gondoskodnia most preventív intézkedésekről is. Kötelezze a községeket menedékházak felállítására, 50—100 korona tehernél nem ró többet egy éven át egyre sem. S kötelezze a szülőket, hogy gyermekeiket a menedékházba rendesen küldjék, nehogy ismét nem egy egész községnek 100, de egy-egynek okozzon ezrekre menő kárt — gyerekek játéka. Iskolai értesítők. VII. A r. kath. hitközség iskolái. A r, kath. hitközség iskoláinak 1906—7. tanévi értesítője a hitközség polgári- és elemi leányiskolájáról, elemi fiu-iskolájáról és röviden a még saját szakpályájának is a jövőjét veszélyezteti. Hogy mennél kevesebb ily óramulasztás legyen és a tanítás sikere biztosabb körbe jusson, első és nagy kihatású intézkedés lenne oly törvény, amely szerint sem kereskedői, sem ipari pályára legalább betöltött 13 éven alul lépni nem volna szabad. Sok nehézségbe ütköznék ennek egyszerre való végrehajtása, de ily országos intézkedésre szükség van s ennek mihamarabb meg kell lennie. Szinte sir az ember, mikor látja, hogy vézna, törpe s fejletlen 10—11, 12 éves gyermekecskék állnak kereskedői és ipari szolgálatokba, jobban mondva: lesznek tanoncok. Hisz e fiucskáknak elébb testileg kellene megerősödniök, mert azt a nagy strapát, (készakarva használom e szót, mert legjobban kifejezi a fogalmat) amely e pályák kezdetén rájok vár, vagy nem birják meg, vagy testük és szellemük nagy kárára birkóznak meg velők. És ha még hozzá azt is elgondoljuk, hogy ezen munkával és sokszor gyönge táplálkozással elcsigázott gyermekeknek még iskolai órákra is keli a nap délutáni és esti szakában járniok, azonnal láthatjuk, hogy az ilyen anyaggal való tanításból kellő siker nem származhatik. A tanuláshoz üde szellem kívántatik. Testileg kifáradt gyönge gyermekben üde szellemet keresni pedagógiai abszurdum. S ha nincs friss ész, elmarad a figyelem. S ahol a figyelem a tanításban hiányzik, ott a tanító szalmát csépel. £> hogy ez a pedagógiai abszurd bölcsesség betetőzve legyen, az ide vágó utasítások és rendelkezések még tíz percnyi pihenőt sem engednek egyes óraközökben az iskolába járó eme tanoncoknak. Mintha a kifáradt inasgyerek jobban megbírna két-három órát egyhuzomban, mint a középiskolai tanuló, akinek csak a szellemét fárasztják a padokban, testét nem. Bizony-bizony sok javítani való volna kereskedői és iparos képzésünkön. Arra kellene törekednünk, hogy az ide tartozó ítéljen az olvasó. Egy napon, unalmamban, letévedtem a pincébe. Hogy miért és minek, nem tudom. Alighanem akkor se tudtam. Egy üres fűszeres ládikában, egy halom csomagoló szalma alatt összegöngyöló'dve találtam egy sündisznót. Szegényből csak a tüskék látszottak, úgy aludta mélységes téli álmát, azt a csodálatos, ijesztő álmot, amelynek morphologiáját (azt hiszem jól mondtam ?) a tudósok még mindig nem tudták megfejteni. Még az elemi iskolában tanultam, hogy a sündisznó okos és ssámító £llat. Ez az alvó tüskegömböc valóban rászolgált a természetrajz két elismerő jelzőjére. Ahelyett, hogy nedves faoduban vagy rothadó levelek alatt keresett volna menhelyet a téli hideg ellen: lemászott a pincébe és belebújt egy fűszeres ládába. Még pedig nem akármelyik fűszeres ládába, hanem kikereste mind közül azt, amelyik mögött a légfűtés főcsöve húzódott fel az emeletre. Szóval : az én eündisznóm csakugyan okos és számító állat volt, nem érzett magában hajlandóságot, mint szentimentális csavargó halni meg a téli fagyban, valahol az országút szélén. Egy pálcikával piszkáltam fel szegénykét az álmából, sok leleményességgel és rengeteg türelemmel, míg végre kihengergődzött a tüskegolyó és előre nyújtva háromszögletes fejecskéjét, pislogva nézett a szemem közé. Egy csöppet sem csodálkozott jelenlétemen. Kíváncsian hajoltam föléje és lestem a mozdulatait, amint elnyújtózott és óvatos lassúsággal kidugta a lábait, kapirgálva a földet, mint a macskák. És csodálatos : mikor felemeltem, belesimult a tenyerembe, nem gömbölyödött össze, egyetlen tüskéjét sem szegezte a kezemnek, össze sem ráncolta hullámos szemöldökét. Sőt, ahogy röfögött, a fogait csattogtatta és szimatoló orrocskáján remegtek a cimpák, láttam, hogy jelenlétem fölkeltette bizalmát és — étvágyát. Szegény kis ördög! Sápadt volt és csenevész, mint a saláta, ha soká hevert sötét helyen. Mély, fekete szeme csodálatos fénnyel csillogott, mint a sápkóros leányoké ; nedves, szikkadó szempilláin megismertem az előrehaladott vérszegénység rendes kórtüneteit. Felvittem a konyhába, ahol rögtön otthonosnak érezte magát. Megszimatolta a pecsenyét és szemmellátható gyönyörűséggel szívta magába a mártás lenge illatát. Megkináltam tejjel, mohón szürcsölte ki. Aztán elébe raktam egy jó karaj pecsenyét. Alig hogy megszagolta, reávetette magát dühösen, amint tigris a prédájára. Két mellső lábát keresztbe rakta a hus körül, mintha biztosítani akarná minden támadás ellen és oldalvást szegezett fejjel, röfögve tépázta ; vérengző fény gyúlt ki apró fekete szemében. Vöröfc húscafatok fityegtek az állkapcsán, ormányát bemaszatolta a mártás. Egy burgonyát szint oly hamar eltüntetett; nyomban utána egy szem szőlőt evett meg a tenyeremből. Végezetül pedig hangos kortyokban szürcsölt magába egy egész csésze fekete kávét; azután beledült a tányérjába és elaludt. Másnap a sündisznó végigette a fogadóban szokásos kutyaebédet. Mikor beléptem a szobába, elfogta az öröm, kimászott meleg fészkéből, melyet magam készítettem neki, elém mászott és nem volt nyugta, amig ölbe nem kaptam. Két térdemen elnyújtózott, hízelkedve hátraszegte a sortéit, úgy, hogy simogathattam, lágy volt, mint a macska szőre. Ilyenkor határtalan volt a boldogsága. Kurta, tompa kiáltásokban tört ki, melyek lassankint folytonos, egyöntetű dorombolásba olvadtak. Igen, csak hadd tudják meg a naturalisták : az én sündisznóm dorombolt! Elmulattam vele és nemsokára annyira megszerettem és megszoktam, hogy asztalszomszédommá léptettem elő. Számára is megterítették az asztalomat és végigette velem az ebédemet, mulatságos kitörésekkel tolmácsolta megbotránkozását, ha egyik-másik fogásnál néha nem juttattam neki is. Soha nem volt kevésbbé válogatós vendégem, mint a sündisznó. Hús, főzelék, befőtt, tészta, gyümölcs, egész ismeretségünk alatt nem került étel az asztalomra, melyet meg nem kivánt. De a legjobban szerette a nyulpecsenyét. Megsejtette messziről. Ezeken a napokon egyszerűen megbolondult; nem győztem nyulpecsenyével. Három-