Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-07-13 / 28. szám

távolságra elhelyezett vékony gömbölyű vaspáloikából áll, melyen a menekülés egyáltalán lehetetlen volna; mert hisz tudjuk azt, hogy vész esetén a menekülő nincs azon helyzetben, hogy minden egyes lépése következményeit előre kiszámíthassa s ha pedig ezt nem teszi s a lépést elhibázza, avagy az egyensúlyt elveszti, menthetetlenül a mélységbe zuhan. Szükségesnek tartom, hogy az ablakok elől az ezeket védő rácsozat eltávolíttassák s a fentirt vízszintes rácsozat pedig elég vastag és teherbiró vaslemezzel elláttassák, hogy ezáltal a levezető vaslétra könnyen és veszedelem nélkül elérhető legyen. Kisebb telepek. Megvizsgáltam Ábrahám Salamon és a város tulajdonát képező, Fribert Miksa által bérelt fatelepet, de ezek egyikénél sem találtam semminemű tűzvédelmi intézkedést. Tekintve hogy Pápán vízvezeték van, szükséges nek találnám, hogy mindegyik fatelepen kellő számú tömlővel felszerelt tűzcsap állíttassák fel. Tűzoltóság. Folyó hó 7-én megvizsgáltam a pápai önkéntes tűzoltó testületet, melynek szakszerű kiképzéséről, magatartásáról csak elismeréssel nyilatkozhatom. Ki kell emelnem azon tényt, hogy ezen testület hosszú vajúdás után a legutóbbi választás által oly tisztikart nyert, melynél a kellő szakértelem mellett a tűzoltói intézmény iránti meleg szeretet, odaadó érdeklődés meg van s ha sikerül azt a legénységre is átvinni 8 ezek a gyakorlatokra jövőben pontosabban meg jelennek, hiszem, hogy ezen testület a legjobb tűzoltóságok között foglalja el méltó helyét. Meg kell említenem azt is, hogy a tisztikar nem elégedett meg azzal, hogy saját legénységét kellőkép kiképezze és begyakorolja, hanem e mellett a Pápán elhelyezett katonaság egy válogatott csapatát is kiképezte, hogy minő eredménnyel, arra nézve csak azt említem meg, hogy egy gyors szerelést és visszaszerelést 4 szivó és 4 nyomótömlővel nem egészen 3 perc alatt kifogástalanul fejezte be. Fodor Gusztáv tüzfelügyelő. Iskolai értesítők. Ma, amikor a sajtó egyes organumai valósággal lázítanak az iskola ellen s szinte kéjelegnek benne, hogy tanárt és tanítványt mint ellenségeket állítsák egymással szembe, kétszeres érdeklődéssel lógja fogadni a nagyközönség azokat a kisebb-nagyobb köteteket, melyekben az iskolák vezetői a lefolyt tanévről beszámolnak. És ámbár igaz, — mint azt egyszer már bővebben is kifejtettük — bogy a legtöbb értesítő nem nyújt tájékoztatást az intézet belső életéről s megelégszik csupán a külső, a nagy világ előtt amúgy is ismert mozzanatok ismertetésével, mégis még így is találhatunk elég adatot, ami cáfolatául szolgál az iskolákról mind könnyelműbben s mind túlzottabban terjesztett vádaknak. Dehogy „butítják" a gyerekeket, dehogy „tömik a fejét tele mindenféle fölösleges lim-lommal" s dehogy „űzik sportszerűen a buktatást!" Bukni ugyan buknak akárhányan az iskolákban s főkép a középiskolákban, de ki meri azt állítani, hogy a hazának hasznára válik az, ha komoly munkához nem szokott, félművelt nemzedékeket nevelnek fel az iskolák. Nem mondjuk, hogy egyes iskolákban, egyes tanárok részéről nem érvényesül talán tűlzott szigor, de egyes eseteket általánosítani nem volna szabad. A tanári testületek egyeteme egyébként is résen szokott állani, hogy az egyéni (ahogy emlegetni szokták) „kegyetlenkedések"-et lehetőleg megakadályozzák. Hogy a tanítási tervben s főleg a vizsgái rendszerben lehetnek s vannak is hibák, azt a tanítással foglalkozó egyének maguk érzik legjobban. És ami örvendetes változás, értékes újítás történt — mert történt már eddig is sok — ezen a téren, azt a sokat szidott pedagógusok maguk kezdeményezték. S ami változásnak még történnie kell, az is bizonyára bekövetkezik az ő szorgoskodásukból, ám ki áll jót arról, hogyha minden úgy is lesz a tanügy mezején, mint ahogy ma kivánják, nem lesznek-e bukottak s ha lesznek bukottak, hogy azok nem óbégatnak-e akkor is az iskola ellen ? I. Bencés-gimnázium. Űj, csinosabb formában, homlokán az intézet képével ékesítve jelent meg idén a pannonhalmi Szent-Benedekrend pápai kath. gimnáziumának értesítője az új igazgató Jáncli Bemard in gondos szerkesztésében. — Programmértekezést ismét dr. Horváth Cézár tanár írt bele. Mint a tavalyi s egy régebbi értesítőben is, természetrajzi tárgyat dolgoz fel könnyed, népszerű modorban. A „Fák napja" intézményét ismerteti a fatenyésztés és nemesítés történetével kapcsolatban s az ember és a növényvilág közti szoros viszony megvilágításával. Külön részben szól a szederfáról és a selyemtenyésztésről. Ez a rész kiválólag tanúságos olvasmány lesz nemcsak a tanulók, de felnőttek számára is. Az érdekes programmértekezés után következnek az év történetére vonatkozó adatok. Legelőbb a felsőbb hatósági leiratok, majd a tanári kar névsora. A tanári testület 8 rendes és 1 óraadó tagból állott. A tananyagot, minthogy az teljesen a középiskolai tantervnek megfelelő volt, az eddigi szokásból eltérőleg nem közli az értesítő, osupán az olvasmányok oimeit. A tanítás eszközei közül a tanári könyvtár vétel és ajándékozás utján 360 K értékben 91 kötet és 35 füzettel, az ifj. könyvtár 160 K értékben 42 kötettel és 30 füzettel gyarapodott. A természetrajzi szertár 120 K értékkel gyarapodott, az érem és régiségtár főkép a növendékek ajándékozta tárgyakkal és pénzekkel gyarapodott. Jótékonyságot 7 rendbeli alapítványból élveztek az ifjak, a Szulpiozegyesület 87 tanulót látott el könnyvvel. Az iskolaév története mindenekelőtt a személyi változásokról szól. A fontosabb események közül elsőül említi fel a gimnáziumnak főgimnáziummá fejlesztését célzó mozgalmat, mely a sok nehézség ellenére reménnyel kecsegtet. Szól az iskolai ünnepekről, a Mária kongregáció működéséről, fegyelmi és egészségi állapotról s a hivatalos látogatásról. A tanulási eredmény idén sokkal kedvezőbb volt, mint tavaly. A bukottak száma a tavalyi 22-3°/

?-al szemben idén 18'1°I

0, legtöbben (12-en) idén is az I. o. ban buktak. Jeles bizonyítványt nyertek 13 an és pedig az I.-ben : Hermann László, Krebsz Ferenc, Pantz Alajos, Szeberényi Gyula, Szentgyörgyi Ferenc; a II-ban : Ádám István, a III ban : Ambrus József, Kovács József, Lichtblau Leó, Scherer István, Töős Andor, Zsidó János; a IV.-ben Böröndi Győző. Tantárgyak szerint legtöbb jeles volt a vallásból 93 és magyarból 39, legtöbb elégtelen a számtanból 18 és latinból i7. Egyéb statisztikai adatok : beiratkozott 163 (tavaly 160), év végén volt 154 (tavaly 152) tanuló. Ezek közül r. kath.: 136, izr.: 18, anyanyelvre nézve magyar 148, német 6. A szülők közül legtöbb értelmiségi (53), kisiparos (40), aztán kisbirtokos (25), kiskereskedő (18). Helybeli volt 61, megyebeli 47, más megyebeli 45 tanuló. Komoly fegyelmi eset egy sem volt, magaviseletre jó 125, szabályszerű 26, kevésbbé szabályszerű l. A felvételre vonatkozó értesítés, a szállásadókat érdeklő szabályz it és a jövőre használandó tankönyvek jegyzéke zárja be a 64 oldalas értesítőt. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Az új építési szabályrendelet elkészült s a városi képviselők között nyomtatásban szétosztatott. Az új szabályrendelet legfontosabb intézkedése, hogy az építkezési feltételeket nem kerületekhez, hanem övezetekhez köti, ami által megszűnik az az anomália, hogy a belváros valamely jelentéktelen utcáján való építkezéseknél olyan eló'irások voltak, mint akár a Fó'-utcán, viszont például a Jókai-utca (mert a III. kerületben. volt) oly megsimította gyönyörű kezeivel a szomorú homlokát. Az erdész annál inkább barátkozott s a magányban élő emberek nagy bizalmával tárta ki egyszerű életének titkait, öt éve házasodott és nincsen gyermekük. Márta ez után vágyakozik és szomorúságban, ürességben tölti az életet. Márta fővárosban nevelkedett s egy nagynéni hozta össze kölcsönös komendálás után. Márta gyönyörűen zongorázik, Márta sokat olva&. Márta ruháit a néni küldi Pestről. Márta fürdőben is volt már innen a hegyek közül és a kiállításon is, természetesen. De Márta mindig szomorú. így van az, ha egyszer nincs istenáldás. Pedig hát ki tudja : mire jó éppen ez ? Az ő boldogult nagyanyja — Isten nyugosztalja szegényt — két éve, hogy meghalt, nagyon derék asszony volt, csak a köröszt-osontját fájlalta mindig, mitől is van ez? Mindig azt mondta : Minden úgy van jól, amint van, gyarló ember ne próbáljon azon változtatni. De Márta mindig ellenkezett a nagymamával. O persze városi lány, másként gondolkodik. És Márta mindig, mindig akar valamit, mindig szomorú. A szőke asszony egykedvűen tűrte, hogy együgyü jó férje, miután a süteményt szátkinálgatta, most már az ő szomorúságának okát rakta tálcára. Ugy látszott, megszokta és nem is tud föllázadni. Az asszonyok nagy hévvel kezdték vigasztalni. Majd csak eljön annak is az ideje, csuda is történik olykor. Én pedig — mai napig sem tudom miért, bár az ördög incselkedéseiben örökké is hiszek — Berky Jenőre néztem akkor. Az én derék, ifjú szomszédom, kinek olyan szép áiV^ puha szája és erős nézésű szeme volt, ebben a pillanatban csodálatosan világított. Igen: világított. X szeme úgy tele volt villós fénnyel, káprázatos sugárral, mint az egeret leső macskáé. Jaj, csak meg ne látná az erdész ! Az erdész, a férj, természetesen mit se látott és áradozó barátsággal kinálta borát Berky Jenő felé. . . . Egészen ott vesztünk az erdész-házban, bár a vihar régen elvonult De semmiképen se lehetett a lovakat újra befogni. Ahány kocsis csak volt, mind lépen ragadt a határkorcsmában. A hírhozók azt mondták, hogy egy úr ezért sok pénzt adott nekik. Az edész szive mélyéből kacagott a sopánkodásunkon és ott tartott bennünket vacsorára is. Vacsora után kinyitották a zongorát s végigzúgatták rajta az első keringőt. Az elsőt követte a többi és az erdészház tágas ebédlőjében valóságos házibál kerekedett. Rögtönzött tánc, mely nek örök idők óta az a bűne, hogy összehozza azokat, akik egymásra találtak, ha egymást eddig nem is keresték. Az ilyen éjszakákon találja meg az ember azt az egyet, akit majd elhagy, megcsal, megtagad, de akit az ilyen másfajta, csöndes, illatos éjszakán jobban sajnál, mint az elvesztett török-bársony keszkenőt. * . . . Mikor másnap reggel nagy és vidám áldomás után útrakeltünk, valaki elejtett a kocsimban két hervadt, gyűrött, kiszenvedett fehór tearózsát. Rá sem néztünk. Berky Jenő bekotorta az ülés alá és azt mondta : nem az övé. így történt ez valamikor, éppen három évvel ezelőtt. Akkor jártunk együtt a füzek táján, aztán valahogy soha sem kérdeztük egymástól, hogy hát egyedül fordultunk e valamikor még arra felé . . . — Hát én nem bánom, Berky, ha már szóba hozta, menjünk arra. Mire én így határoztam, már régen arra mentünk. Még csak egy kis kanyarodást kellett befutnunk, aztán át a hidon és ott vagyunk megint az erdészház előtt. — Hohó! Az erdei ház aludt. Zöld zsalugáterét óvatosan lecsukva, kapuja belakatolva, aludt. Előtte a nyárfák sejtelmes, titkos suttogással álltak őrt. A kapun, az ablakokon belül hangja, fénye sem volt az életnek. Bár tiz óra is alig volt még, az erdei ház úgy aludt, mintha elszállt volna belőle minden élet, el még a reménység is. Ezek a csukott ablakok, melyeknek résein nem villant ki fehér függöny, nem nevetett nyiló virág, az ajtó rézkilincse, melyet sötétbarnára festett az elhagyottság, szinte elvette bátorságunkat attól, hogy bekopogtassunk. Berky mégis csak megdöngette a kaput és szinte föllélegzettünk, mikor erre benn, az udvat mélyén rekedt, öblös kutyaugatás felelt. Mos. már nekibátorodtunk s addig okvetetlenkedtünk míg végre nagy csoszogással, kulestörtetéssel kaput nyitott nekünk az öreg gazdasszony. — Jövök már, jövök. De nem maradhattam a gyerektől. Fölijesztette a kutya meg a zörgetés és ehun van ni, le nem megy a karomról. Meleg, barna kendőbe burkolva, csakugyan egy kis gyermek ült a karján. Látszott rajta, hogy nagy, heves sirást, a beteg, ijedős, mesékkel tömött gyermekek sirását fojtogatja. Föl-fölszeppent és az öreg asszony csitította : — Na ne sirj már, ne sirj. Hát aztán kérem, mi tetszik ? Az úr nincs itthon, fönn van az irtásnál két hót óta, ott alszik a kerülőházban. Csak magam vagyok a gyerekkel. E közben a gyermek magához tért. Kibújt a kendőből s újtját a szájába dugva nagy, álmodó,