Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-06-29 / 26. szám

nyitotta meg a gyűlést, meleg szavakban üdvözölvén (a nyári hőséghez képest) elég szép számban megjelent tagokat. Felkérte egyszersmind Baukovácz Alfréd s. titkárt, hogy jelentését olvassa fel. Az igazgatóság nevében előterjesztett három íves, lendületesen megirt tartalmas jelentés, mint bevezető részében megemlíti, részben az egyesület működése miatt feltámadt kétely eloszlatását is célozta. Mindenekelőtt a megalakulás előzményei ről és tényéről számol be méltatva azoknak a tevékenységét, kik az iparpártolási akciót nemcsak Pápára, de még a vidékre is kiterjesztették Pápán az alakulás 1906 április 30 án történt meg 200 taggal. Az egyesület működése egyrészt a közönség fellelkesítésében, másrészt a kereskedőknek a magyar ipartermékek árusítására való buzdításában, a helybeli iparosok támogatásában állott. Az év folyamán a tagok száma 395-re szaporodott és 51 üzletben hirdeti védőtábla, hogy ott magyar ipari cikkeket árusítanak. Nagyobb eredményt ért el az egyesület főleg a hazai gyártmányú papir , iró- és rajzeszközök, a magyar szappan és magyar gyufa terjesztése körűi. Megalakúltak egyes (ipari, társadalmi) szakosztályok is, melyekre még a jövőben vár nagyobb hivatás. A múlt évi tanonckiállításon 25 kor., idén pedig 50 kqj*. jutalmat osztanak ki iparossegédek és tanulók között. A jövő programraját a következőkben ismerteti a jelentés: „Pápán a kisiparosok részére iparos otthon és közműhely-telep létesítése, mely lehetővé tenné, hogy minden mesterség a maga modern gépeivel dolgozhasson s így a kisiparosok szövetkezetet alkothatnának, mellyel magukat a gyáripar versenyével részben sikeresebben védhetnék. Pápán a minisztérium támogatásával közművelődési házat (kultúrpalotát) létesíteni, mely nem csupán a művészetnek és tudománynak juttatna csarnokot, hanem a helybeli és vidéki háziipari cikkeknek is piaoot teremteni segítene. Karácsonyra pedig a hazai iparcikkekből a helybeli nőegyesületekkel karöltve a helybeli kereskedők részvételével vásárt rendezni, s így a honi ipart ezzel is támogatni. Vidéken az ottani visszonyoknak megfelelő háziipari tanfolyamok létesítését előmozdítani olykép, hogy egyszersmind a termelt házi iparcikkek részére városunkban vagy a vidéken állandó piacot is biztosítsunk. Központunk a pápai fiók nagy tevékenységét látva, a dunántúli egyleti fiókok központját városunkban óhajtja felállítani. Ez pedig nem kicsinylendő dolog, mert épp a Dunántúl az, mely szükségletének nagyrészét még Bécsből szerzi be. Erős harc, kitartó munkát kell tehát itt a hazafiságnak az idegenek kiszorítására helyezni. És ha e harcban a mi városunk viheti 25 éves lettem, főnököm, ki jóindulattal viseltetett irántam, maga mellé rendelt az ő irodájába s társaim irigyelték sorsomat. Már úgy beszéltek rólam mint leendő felsőbb hivatalnokról s a legszebb jövőt jósolták nekem. Ekkor megházasodtam. Elvettem egy igen szép, vagy ami többet ér, igen jó, igen szerető, de vagyontalan leányt. Ez nagy hiba volt azon hivatalnokvilág szemében, melyben éltem. Óh, itt a valót igen szeretik s a házasságot jó ügyletnek tartják, melynek természetesen az a szabálya, hogy „ha a férj hoz reggelit, hozzon az asszony ebédet." Nekem meg a feleségemnek pedig bizony vacsorára is szűkösen volt. Haugosan beszélték, hogy ostobaságot követtem el. Sőt egy bátor polgár a környezetemben világosan kijelenté, hogy bolond voltam, mikor szép helyzetem tönkre tettem. Azonban, mivel feleségem csinos, kedves nő volt, mivel szerényen éltünk s az anyagiakért nem kelle küzdelmet folytatnunk, napi rendre tértek „oktalanságom" felett s a helyi társaság elég méltónak talált minket arra, hogy fogadjon. Igazgatóm gazdag ember volt. Szerette a szereplést, s titkos vágya volt, hogy a társaságban előkelő szerepet játsszék. Gyakran fogadott, dús ebédeket adott s időről-időre meghívta házi mulatságaira a hivatalnokok családját s a város előkelőit. Év vége volt. Feleségemnek családi öröm közelgése folytán otthon kelle maradnia, s bár szivesebben maradtam volna társaságában, kénytelen voltam az igazgató meghívását elfogadni, mert az én főnököm nem engedte meg, hogy valaki meghívása elől kitérjen, s nála felsőbb parancsra mulatniuk kelle a hivatalnokoknak. Épen, mikor feleségem igen közel állott ahhoz, hogy engem atyává tegyen, kellett elmennem az igazgatósághoz a nagy bálra. Akarva — nem akarva, fekete ruhába kellett búnom. Mikor indulni akartam s fehér nyakkendőmmajd a vezetőszerepet, ez mindenképen csak dicső, elismerést érdemlő dolog lessz, s az egész ország hálával és büszkeséggel tekinthet majd Pápa városára, mint a magyarság dunántúli részének zászlóvivőjére." Még megemlíti a jelentés a Védőegyesületnek a Tulipánszövetséggel történt fúzióját s végül lelkesíti a tagokat a kitűzött célok eléréséért való fáradozásra. A tetszéssel és éljenzéssel fogadott jelentésért elismerést szavaztak s eztán behatóbban foglalkoztak a kiállítás felvetett eszméjével s végül Gyön Gyula ügyvivő igazgató javaslata értelmében az előkészítésre egy nagyobb bizottságot delegáltak. A kiállítást 1908 ra tervezik. A Tulipánszövetséggel' való fúzió elhatározásakor kimondták, hogy a tagdijkötelezettség a régi alapszabály szerint 3 (s nem az új szerint 5) évre áll fenn. Ezután lic. R.ácz Kálmán pénztárnok terjesztette elő az 1906. év zárószámadását s az 1907. év költségvetését, melynek főbb adatai a következők : Bevétel 1906 ban: Tagdíjakból 732 kor., adományokból 127 kor. 90 fill., (a tagoktól 37 kor., az egyesületen kívül állóktól 90 kor. 70 fill.) — Kiadás-. Központba küldetett 384 kor. 50 fillér, ügyviteli könyvekre 45 kor. 20 fill., falragaszokra, körlevelekre 93 kor. 80 fill., helybeli iparos tanulók jutalmazására 25 kor. Pénztári maradvány 373 kor. 80 fill. Az 1907. évre bevételkép előirányoztatott 1895 kor. 80 fill., kiadás 1150 kor., mutatkozó felesleg 745 kor. 80 fill. A felmentvény megadása s a költségvetés elfogadása mellett a pénztárnoknak buzgó fáradozásért köszönetet szavaztak. Ezután a választásokra tértek át.: lic. Rácz Kálmán másoldalu nagy elfoglaltsága miatt a pénztárnokságról lemondván, őt a Pápáról elköltözött Amberg József helyére titkárnak, Sípos István postafőtisztet pénztárosnak, Báródi Géza adótisztet pedig jegyzőnek választották meg. Indítvány csak egy volt: Boskovicz Sámuelé, aki javasolta, hogy a központhoz felterjesztendő évi jelentésben külön és nyomatékosan hangsúlyoztassék, hogy az egyesület a magyar ipar fellendü lését legfőképen az önálló vámterülettől várja s ezt sürgeti. Az indítványt elfogadták. Még az egyesület igazgatójának szavaztak páratlan buzgó fáradozásáért elismerést és köszönetet 8 ezután Hajnóczky elnök a gyűlést — ismételten kérvén a megjelenteket, hogy az iparpártolás eszméjét mind szélesebb körben terjesszék — bezárta. mel babráltam, feleségem sok tanácsot adott. — Igen szép lesz . . . El ue felejts mindent jól megnézni, hogy nekem az egészet elmondhasd : az estélyen jelenlevő hölgyek nevét, toalettjüket, s a vacsora étlapját . . . Mert vacsora lesz. Úgylátszik Chevetnél rendeltek pompás dolgokat. Azt mondják, hogy az őszibarack darabja 3 frankba került . . . Oh, az őszi barack . . . Tudod, ha kedves ember vagy, hozol nekem egyet. Persze tiltakoztam, s bizonyítgattam neki, hogy célszerűtlen s nehéz dolog olyan úrnak, aki feketébe van öltözve, őszibarackot dugnia a zsebébe. Hátha észre veszik ? S örökre rajta szárad ? Mennél több ellenvetést hoztam fel, annál jobban belevette a fejébe. — Sőt a legkönnyebb ! A vacsorázók zajában senki észre sem veszi ... Úgy teszel, mintha magadnak vennéd s egyenesen eldugod. Ne vonogasd a válladat . . . Elismerem, hogy gyerekség, de lásd, nekem örömem telik benne; mióta emlegetik az őszibarackot, mindig vágyódom, hogy megkóstolhassam. ígérd meg nekem, hogy hozol legalább egyet! Esküdj meg ! Hogy lehetne egyszerűen visszautasítanunk oly nőt, kit szeretünk ? Valami határozatlan ígéretet mormogtam s siettem távozni. De mikor a kapu •kilincsét megfogtam, vissza hívott. Most is látom, amint kék szemeit, melyek a vágytól csillognak, rám veti s így szól : — Megígéred ? Szép bál. Mindenütt virág. Kedves öltözékek. Kitűnő zene. A megyefőnök, a törvényszék elnöke, a garnizon tisztjei s az egész előkelő társaság ott volt. Igazgatóm semmit sem kiméit, hogy megadja a fényt és csillogást ennek a mulatságnak, melynek középpontján felesége és lánya állottak. Éjfélkor szolgálták fel a vacsorát s a táncosok párosan vonúltak A komáromiak hangversenye. — 1907 junius 23. — Tudom, hogy nem szép az irigység s megvallom mégis, hogy szivemben mindjobban növekvő irigység érzésével hallgattam végig a komáromi dalegylet vasárnapi hangversenyét. Amint számról számra fokozódó hatással adtak elő nehezebbnél nehezebb énekszámokat, amint a férfiak erővel teljes kórusa után az édes női szoprán hangokat hallottam felcsengeni, amint több és több élvezetet nyújtott a muzsák-ihlette kar, egyre erősebb lett szivemben az a csúnya érzés: az irigység, hogy mi pápaiak, akik annyi mindent csinálunk s főkép annyi sok egyletet csinálunk, ezt az egylet mégis mért nem tudjuk megcsinálni? Mért nincs egy jó dalkörünk, amely az ének művészetében egyesítse azokat, akik egyéb egyesületekben csak azért egyesültek, hogy minél alaposabban különválhassanak. Ej, de némítsuk már el azt a csúnya érzést s adjuk át magunkat egészen a műélvezetnek. Akik nem röstelve fáradságot, nem riadva vissza áldozattól — Jókai nevében és emlékezetére — eljöttek közibénk, azok megérdemlik, hogy egy estét egészen nekik szenteljünk. Egész nagy társaság — 45 úr és hölgy — érkezett a déli 1 órai vonattal d. u. 3 órakor (csekély két órás késéssel) körünkbe. A vasútnál a dalegyletet elnöke Hevesi Bernát bencés tanár, akinek az egylet felvirágoztatása körül kétségtelenül nagy érdemei lehetnek, hogy íme Pápára jövetele után és lemondása ellenére megtartották, megmarasztották elnöküknek, üdvözölte őket. A délutánt a komáromiak a város megtekintésére fordították, többen ismerőseiket látogatták meg. Este a színház bizony nem telt meg egészen, Páholy ugyan csak tán egy volt üres, de a nézőtér félig se telt meg. Bármennyire sajnáltuk is ezt, közönségünket nem tudjuk egészen elitélni. A szezonból már nagyon kiestünk, más mulatság is volt az este, a hangverseny reklámírozása is későn kezdődött. Pedig a szép cél (a Jókai szobra) igazán zsúfolt házat érdemelt volna. Ha még legalább a diákok ott lettek volna. De hát kéthárom nappal előbb már azok is elszéledtek. Ha azonban máskor a diákkarzat szokott lelkesedni és kitartóan tapsolni, pótolta ezt most a páholyon s a földszint közönsége. Mindjárt az első szám (Mozart Viharja), melybe a férfikar remek intonálásssal kapott bele s melynek művészi nehézségeit játszva győzte le, meggyőzött bennünket, hogy itt képzett és ambiciózus dalegylettel állunk szemben. Gollnak Bajza-szövegre szerzett Ébresztőjébe már a női kar is beleszólt. Pompásan simult össze a két kar éneke s a hatás szinte frappáns volt, Amint áz utolsó akkord elhangzott, felzúgott a taps s majdnem addig tartott, mikor az ebédlőbe. Én szivdobogva surrantam be, s alig hogy beléptem, az asztal közepén megpillantottam a gonosz őszibarackokat, melyeket Chevettől vásároltak. Az Őszibarackok nagyszerűek voltak. Lunévillei fajánsz tálcán gúlába voltak rakva. Gondos kezek rakták őket egyenlő távolságra, szőlőleveiekbe burkolva. Szinte gőgösen mutogatták kívánatos színüket. Bársonyos külsejüket sötétvörös foltok tarkázták. Már puszta látásukra is sejté az ember rószaszin, leves húsuknak illatos, finom izét. Aztán, míg majd elnyeltem valamennyit szememmel, eszembe jutott, hogy feleségem mily örömmel s hízelgéssel fogadná, ha valahogy sikerülne egy kis kóstolót vinnem a ritka gyümölcsből. Az őszibarackok általános csodálatot keltettek. Mennél tovább néztem őket, vágyam annál inkább felölté a rögeszme alakját, s annál mélyebben vésődött agyamba az a gondolat, hogy egyet vagy kettőt elcsenek. De hogyan ? A cselédség igen szemmel t$rtá a ritka s drága korai gyümölcsöt. Igazgatóm magának tartá fenn azt a gyönyörűséget, hogy személyesen nyújtsa át az őszibarackokat kedveltjeinek. Idó'rŐl-idŐre, a házigazda jelt adott s erre a felszolgáló cseléd gondosan vett egy Őszi barackot, kettészelte egy ezüstpengéjü késsel s a két fél barackot egy sévresi tányérkán a kijelölt személyhez vitte. Én irigy szemmel követtem ezt a műveletet s remegve láttam, hogy a gúla egyre fogy. A kosár azonban nem ürült ki. Akár azért, mivel a parancsot ügyesen hajták végre, akár azért, mivel a vacsorázók a zenekar előjátékára hanyatthomlok rohantak a szalonba, féltucat szép őszibarack maradt a zöld levelek között. Követtem a csapatot, de kimenetelem csak színleges volt. Kalapomat otthagytam az egyik sarokban. Cilinder kalap volt s az egész estén sok kényelmetlenséget okozott. Visszameutem azon ürügy alatt, hogy elhozom s mivel kissé a házhoz tartóz-