Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-06-22 / 25. szám
PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Kgész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D**. KŐRÖS BISTDJRB. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Szervezkedés. A modern jelszó hódít mindenfelé: szervezkedjünk! Az anyagi érdekek közössége tömörili az egy téren működöket s azok, kik szellemi-, erkölcsi téren nem érezték szükségét annak, hogy erőiket ideális célok elérésére egyesítsék, materiális célok kiküzdésének vágyában egymásra találnak s együtt haladnak. Ez a jelenség a mai kor uralkodó szimptomája. Félreértésre adhatna okot, ha ezt az általános nagy szervezkedési lázat, ezt a konok elszántságot, amellyel minden foglalkozási ág, hivatal, állás a maga anyagi érdekeiért sikra száll, birálat tárgyává akarnók tenni. Nem tesszük. Csak mint szerény óhajt fejezzük ki, vajha azok, kiknek materiális érdekeik a szervezkedés révén kielégítést nyernek, erkölcsi tökében -— a hivatás ideális felfogásában, a végzett munka fajsúly-emelkedésében — fizetnének meg érte. E témáról egyébként máskor elmélkedhetünk. Most szóljunk magáról az előttünk álló tényről és szólván, állapítsuk meg legelsőbb, hogy kevés szervezkedést tartank jogosultabbnak, mint azt, amely most áll küszöbön, t. i. a városi tisztviselők országos szervezkedését. Ide s tova négy esztendeje lesz annak, hogy a vármegyei tisztviselők és a községi jegyzők fizetését állami segítséggel rendezték, megjavították. Azóta jóformán minden közhivatalnoki pálya dotációját emelték, utoljára maradván a vasutasok, kik azonban szintén már élveznék a magasabb javadalmazást, ha drága horvát testvéreink negyven éve visszafojtott szónoki dühe egyszerre ki nem tört volna. Egyedül a városi tisztviselők azok, akikre eddig az állam figyelme ki nem terjedt. A városok ugyanis saját erejükből amennyire tudtak, segítettek már tisztviselőiken. Elmentek addig a határig, aminél tovább a közönség adóterheinek súlyos voltára való tekintettel nem mehettek. De annak ellenére, hogy így a városi tisztviselők fizetése is némi emelkedést mutat, azért messze elmarad a velük egyenlő képesítettségü, egyenlő munkakörü, egyenlő felelősségű más tisztviselőkétől. Nyilvánvaló, hogy itt a méltányos kiegyenlítés az állam dolga lett volna. Hogy ezt eddig elmulasztotta megtenni, annak okait a múltra nézve nem kutatjuk, a jelenre nézve viszont megállapíthatjuk, hogy az új városi törvényre a legilletékesebb fórum szinte kötelező Ígéretet tett már, ennek a törvénynek pedig a tisztviselői fizetésr§ndezéshez adandó segítséget is kell tartalmaznia. A törvény küszöbön és a tisztviselők mégis szervezkednek? Különösnek látszik és mégis érthető. Sok keserű csalódás érte már ezt a tisztviselői kart. Annak idején mikor a vármegyei tisztviselők fizetése rendeztetett, úgy érezték, , hogy némi . megaláztatásban lett részük, nem csodálható tehát, hogy ilyen panasz tör ki ajkukon: „Mi úgy látjuk, úgy érezzük, hogy a városi tisztviselők egyetemének sehol az országban nincs, pártfogója" (Városok Lapja 1907. 12. szám). Hogy elkeseredésükben a tisztviselők a velük legközvetlenebb összefüggésben levő városi képviselőtestületekről elfeledkeztek, azt nem vesszük nekik rosz néven. Ezekkel szinte egynek érzik magukat, ha ezek felemelik, aminthogy nem egyszer felemelték érdekükben szavukat, úgy tekinthetik, mintha önmaguk szólaltak volna meg. Ök hatalmasabb pártfogó hiányát panaszolják s az bizony szomorú tény, hogy a leghatalmasabb faktor: a törvényhozás eddig megokolatlanul szűkkeblű volt velük szemben. A városi tisztviselők tehát szervezkednek. Többé már nem a kissé oligarchikus jellegű polgármesteri képviselet alakjában, A „PAPAI HIRLAP" TARCAJA. JARTAM A MEZŐKÖN. . . Jártam a mezőkön Fakadó tavasszal, Vérző szívvel, búval, Töviskoszorúval, Fájdalmas panasszal. Pacsirtát hallottam, Hogy dalolt felettem És én a dalától, Éneklő szavától Búmat elfeledtem. Azóta ahányszor Künn a mezőn járok: Az ég madarával, Dalos pacsirtával En is el-elszállok. Átszállók a szürke Felhőin az égnek, S dalolok ott távol, Hol nap tüze lángol, 8 csillagszemek égnek. S r mikor visszatérek, Oh, mennyire érzem, Hogy mily semmit érő, Hogy mily elenyésző En nagy kicsiségem. Szeretem is, fáj is, Hogy dalol a lelkem, Hogy a pacsirtának, Az ég madarának Dalostársa lettem. Szeretem, mert ott fönn A mennyekbe látok, S hü dalaim szárnyán, Bár egyedül, árván, De szabadon járok. S fáj, mikor a lelkem A madárral szálldos, S mégis hozzám messzebb, Az ég százszor messzebb, Mint a pacsirtához. Molnár Kálmán. Az özvegy. Irta: Lucián. Egy főszolgabiró barátomat látogattam meg a vidéken. Két napig mászkáltam vele a nagy vidéki városban. Már a második napon úgy kifogytunk a látni valónkból, hogy vendéglátó barátom végsó' kétségbeesésében a temetőt proponálta megnézni. Csaknem két óra hosszat töltöttünk a nagy kálomista temetőben s betüzgettük a fejfák síriratait a szelíd ákácok és szomorúfüzek alatt. Mindenki tapasztalhatta, hogy a temetőben a sablon is leköti a figyelmet. Az enyészet misztikuma különös izgalmat csihol ki a lélekből. Minden jelentéktelenség szembeötlik, s leköti a figyelmet. Az ember olvassa például : „Mihályi Sárika meghalt huszonkét éves korában." Egyszerre mély, Őszinte sajnálkozás fogja el a lelket. Szegény Mihályi Sárika, miért MIT IGYOÍK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer Minden külföldit fölülmúl hazánk természetes szénsavas-vizek királya: a mohai ÁGNES ÜAmjQQ Millenniumi nagy éremmel ~ rUIA a° ' kitüntetve. Kitűnő asztali-, bor- és gyógyviz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorKedvelt borvizT oiosóbb^T^ókaviziiéi! Mindenütt kaphatói Főraktár Oszwald János urnái Pápán. (1) Főraktár Oszwald János urnái Pápán.
