Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-05-18 / 20. szám

EGYESÜLETI ELET. — A Leányegyesület múlt vasárnapi ülésén dr. Lővy László tartott nagyérdekü szabad előadást a szabad levegőről, annak a különböző körfolyamatokra való üdvös hatásáról és különösen a tüdővesz gyógyításánál mutatkozó fontos szerepéről. A tudományos alapon tartott, komoly és mégis érdekes előadást a közönség mindvégig feszült figyelemmel hallgatta és zajos tapsokban fejezte ki elismerését dr. Lővy László iránt. Kivüle még Gutstein Frida és Gáty Lenke precíz négykezes zongorajátékukkal és Nobel Jozefa sok érzéssel előadott szavalatával arattak megérdemelt sikert. — Az egyesület holnap, pünkösd vasárnapján délután 5 órakor tartja a nyári szünet előtt utolsó gyűlését. Egyéb programmpontok mellett dr. Rózsa Miklós, az ismert nevü jeles iró fog szabad előadást tartani ós Kiss József zenetanár zongoraszámmal működik közre. = Az ev. ref. leányegyesület f. hó 12-én tartotta Széky Aladárné elnöklete alatt közgyűlését. A gyűlésen Kenessey Anna titkár jelentést tett az egyesület múlt évi működéséről, melynek legörvendetesebb mozzanata volt, hogy a pápai elemi iskola egyik osztályát az egyesület szerelte fel az összes berendezési tárgyakkal. Gőbel Ilonka pénztárnoki számadásának tudomásul vétele után a tornaversenyen résztvevő gimn. ifjak segélyezésére 50 koronát szavaztak meg. Bobrovniczky Mariskának az ünnep rendező-bizottság elnökségéről történt lemondását sajnálatos tudomásul vették 8 buzgó működéséért köszönetet szavaztak neki, helyette Hlatky Idát választották meg. A közgyűlés ez alkalommal társelnöki tisztséget is kreált s erre Kis József esperest kérte fel. IRODALOM. * Erdélyi Zoltán: Bazsilikom. Még nem a pályakoszorús mű megjelenéséről adunk hirt. Mai számunk tárcája számára az illusztris szerző felkérésünkre pár strófát volt szives költeményéből küldeni. Mi pedig megszereztük az „Akadémiai Értesítő" utolsó számát, mely a Nádasdy-pályázat bírálóinak (Baksay S., Lehr A. és Hegedűs I.) jelentését tartalmazza s szokatlanul ritka elismeréssel, szinte lelkesedéssel szól a pályanyertes műről eképpen: „A bizottság többsége a pályadíjat a XXXVI. SZ. pályaműnek itélte oda, amelynek cime : Bazsilikom. Jeligéje: „Hazádnak rendületlenül". Meséje nem gazdag, röviden ennyiből áll: Véghi úr, miután az apjától erőben megrongált vagyon maradványát szerencsétlenül elgazdálkodta, kimegy Amerikába, ott egyik bukásból a másikba bukdácsolva, végre egy kétségbeesett utolsó ötletéből aranyat megy ásni; meggazdagszik, kihívja magához Erzsók nénit, aki ki is megy hozzá és egy cserép bazsilikomot visz neki ajándékba. A bazsilika illata felkelti lelkében az alvó honszerelmet, s haza megy. De mennyi névtelen, jól ismert alak, megszokott vagy új köntösében rajzik e főalak körül! Az olvasónak elgondolkodásra, sőt elmélyedésre anyagot szolgáltató mennyi mély gondolat, élénk rajz teszi életteljessé e lelki rajzot! Minő biztos kéz a festésben, tisztaság a színezésben, elegancia a kifejezésekben, változatosság a fordulatokban, nyugalom a humorban. Tiszta mély érzés, emberszerető húmor, énekről-énekre emelkedő hangulat. Otthon a mélabús ősz, a gyászoló park, a maga pusztulásának költői mása, embergyülölet, amely mély honszeretetből fakad, a kivándorlás eleven képe, az amerikai élet színes rajza, az utolsó éjjel álma, melyet a bazsilikom illata által felköltött visszaemlékezések rajzolnak a nyugtalanul álmodó lelke elé, és a váratlan fordulat, hogy egy pillanat elhatározásával hazatér: megható befejezésben, mint tiszta összhangban olvadnak össze, ós intenzív erővel hatnak meg. E költemény egységes, kerek egész. A jutalmat teljes mértékben megérdemli." * Tavasz. Emlékkönyv. Válogatottabb műveiből kiadja a pápai ev. ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulat. Szokásba jött az önképzőköri művekről maró iróniával nyilatkozni. A szerkesztői üzenetek leglenézőbb sablonja az „önképzőköri kísérlet" kifejezés. Pedig talán azok a nagyon rossz versek talán nem is az önképzőkörök műhelyéből kerültek a szerkesztői oenzura elé, pedig bizony akárhányszor nagy szellemek már önképzőköri műveikkel kezdték döngetni a halhatatlanság kapuját. Petőfik, igaz, nem születnek minden évszázadban, de ha az irodalom érdemes, bár kisebb kaliberű munkásai közt körűitekintünk, alig találunk egyet is, aki ne gondolna hálával az önképzőkörre, mely első szárnypróbálgatásához biztatást, erőt adott. A pápai önképzőkörnek, a főiskolai ifjúsági képzőtársulatnak múltja van. Múltja, melynek tiszteletreméltó hagyományaiból táplálkozott az a generáció is, melynek művei (az 1896 —1906. évek között termettek) most kötetbe gyűjtve megjelentek. Sok és sokféle mű van e kötetben. Van próza és vers vegyest, van novella és emlékbeszéd, népdal, óda, költői elbeszélés, sőt (Losonczi Gyulától) egy dráma részlet is. A műveknek persze nem egyenlő az értékük, de az ifjúságnak a Múzsával való üde enyelgése még a gyöngébbekben is kedves látványt nyújt. Csak épp a novellákban nélkülözzük ezt; azoknak stílusa, hangulata régies, mintha még mindig Jósikához járnának iskolába ifjaink. A líra terén több igazi tehetséggel találkozunk, kik közül az első vonalban állnak Ceglédi Sándor (pompás műfordításaival is), Halka Sándor, Nagy Vince, Szabó Zsigmond, Medgyasszay Vince, Csomasz Dezső, Kosztolányi Zoltán, Nagy László szintén sikerűit versekkel gazdagították a kötetet. Költői értékű alkotás Fejes Gábor négy énekes éposza: Elemér, a sas, melyből tavaly lapunk közölt egy részletet. Ha még kiemeljük Olé Sándornak Jókairól mondott emlékbeszódét, be is fejezhetjük szűkre szabott helyünkön a kötet ismertetését. A pápai ifjúsági kópzotársulat új „Tavasz"-a érdemes az elolvasásra. Olyanok irták ezt a „Tavasz" t is, mint aminők a régiek voltak: ifjak, kiknek szive telve ideálizmussal, kik megoldott saruval, elfogódott lélekkel közelednek a költészet szent ligetéhez. TARKA ROYAT. Akiről megfeledkeztek . . . Mosolyogjanak bár rajta Bacchus hivei, de józan gondolkodású embernek határozottan elismeréssel kell lennie a jó vaszariak iránt. Nagy dolog is az, mit ők tettek. Ok, kik az isteni nedű iránt mindenkor a legnagyobb tisztelettel viseltettek, nagyobbal mint a nedű irántuk, mert az bizony sok duhajbolondságba kergette bele őket a múltban, a jelenben gondoltak merészet és nagyot s kimondták, hogy vasárnap pedig ezután tilos lesz az itóka. Határozván azonban ekkép, megfeledkeztek arról, aki úr mindenek, még az italmérések felett is, t. i. az államról. Ez tudvalevőleg az a potentát, aki legtöbb hasznot vág zsebre az emberek gyöngeségeiből, így a bor, a kártya, a dohány no meg a pereskedési iránti rokonszenvünkből. Az állam bezzeg nem fogja közönyösen nézni a vaszariak határozatát. Istenfélelem, erkölcs ide vagy oda, de mi tartunk tőle, hogy az állam nem fog egykönnyen lemondani az elmaradó haszonról s még megérjük, hogy a vaszariak a maguk szép határozatával, melynek meghozatalában s ez megemlítésre méltó, egy korcsmáros is rész vett, — hoppon maradnak. Persze, ha az állam a bor, a pálinka, a dohány meg más egyebek helyett másutt keresné ereje forrását, ha nem éppen a szegény ember nehezen szerzett könayen kiadott garasaira spekulálna, akkor ... ej ! minek beszélünk az „akkor"-ról, ha a „ha" mindig csak „ha" marad! Épül-szépül. Tagadhatatlanul épül-szépül a város. Eltűnt a cédulaház s helyén palota emelkedik, a város Jókai-utcai kunyhójából már lefelé kezd szállni a nádmennyezet, hogy vastraverzes kétemeletes bérház jöjjön helyette, döntik a régi házakat a megnyitandó Kossuth utoa déli meg ószaüi végén, tagadhatlanul épül szépül a város. Azok ugyan, akik esküdt ellenségei a haladásnak, kárörömmel mutatnak rá arra a maga szürkeségében impozáns sarokra, ami a Graff kávéház mögött keletkezett s még nagyobb kárörömmel fogják látni pár hét után, hogy az új Kossuth-utcába egy régi ház vagy 3 méternyire beletehénkedik, de ezeknek jusson eszükbe, hogy vannak bizonyos gyermekbetegségek, amiken még a legtisztább vérű lurkó is át kell hogy essék s amikből ha kilábol, egészségesebb, szebb lesz, mint valaha volt. Átesünk (egyelőre lábára, mert igazi katona lévén, még a nőben is megbecsülte az izmokat. — Csak egy baja van — mondta egy szőke kapitány. — Nem tetszik nekem, hogy van egy zsidaja . . . Ez nagyon kellemetlen pont volt. Többször beszéltek már arról, hogy Juannitát a Lipótváros egy vidáméletü bankdirektora pártfogolja, s hogy egy császári és királyi századoshoz nem illik az amant de coeur szerepe. Tehát csend lett, mert a fiatalok nem mertek szólni, az öregek pedig jobbnak látták^nem beleavatkozni a szívügyekbe. — Én nem tenném, — mondta a szőke kapitány. — De azért nem baj. Lassan mégis megindult a vita, de Szitnyay már dühös volt. Azokra is dühös volt, akik védték. Kinek mi köze az ő szeretőjéhez ? Az egyik tiszt tréfásan Juannita egészségére ivott, hát fanyar mosolygással ő is kocintott. De a szőke kapitány, aki már részeg volt, erőnek erejével be akarta bizonyítani, hogy igaza van. Előfogta Sós főhadnagyot. — Te megtennéd ? Amilyen becsületes és gavallér fiu volt, Sós őszintén és nyugodtan mondta : — Nem én. Ekkor már forrt a düh Szitnyayban. Lecsapott a tenyerével ez asztalra és ezt mondta: — Sós úr nem tenné meg ? Pfúj ! Csönd lett. Sós elpirult és csöndes, de egy kicsit reszkető hangon mondta : — Nem tudom, kapitány úr, miért mondod ezt ilyen . . . — Pfúj ! — ordított a kapitány s felállt, de úgy, hogy feldőltek a borospoharak és mögötte hanyattesett a szék. — Sós mondja ezt ? Sós egy tolvaj ! A főhadnagy hátradőlt a székén és megfogta az asztalt. Akkorra kis idő alatt, amennyi egy pillanatnak századrésze, átvillant a lelkén az az érzés, hogy ezt soha semmi nem mossa le róla. Fölkelt és elment. S mintha mind a hangokat magával vitte volna, egyszerre tökéletes csönd lett a nagy asztalnál. A pinoér fölemelte Szitnyay székét s a kapitány leült. — Ez mer beszélni ? — mondta hörögve a felindulástól. — Becsületre akar tanítani és éjjel a pénzt lopja a nachtkaszlimról . . . IV. Az ügy egy kicsit elhúzódott, mert Szitnyay nem akart verekedni. A beosületbiróság összeült, s aki a katonákat ismeri, anuak magyarázni se kell, hogy miért vették el haladéktalanul a kardbojtot Sós főhadnagytól. — Először is — mondta az ülés után a kaszárnya udvarán az ezredes — még ilyen ostoba védekezést életemben nem hallottam. És másodszor még tréfából sem szabad lopni. A kétszáznyolcvanöt forintot, amit Sós főhadnagy a beosületbiróság asztalára letett, a szegényeknek adták. Az izraelita újévig meghosszabbította a terminust, sőt újabb ötven forintot adott a kapitánynak. És a jómódú polgári leány fájdalmas könnyek közt ezt mondta az apjának : — Én még így is hozzámegyek, apám. De az apja, aki városi bizottsági tag volt és az iskolaszók elnöke, szigorúan mondta : — Azt nem. MIT IGYUNK? imnk mohai Igyunk mohai hogy egészségünket megóvjuk, mert jgy^k m

ohai csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre legbiztosabb óvószer. Igyunk mohai forrást, ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk. (2) forrást, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. A moliai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és htigyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, bogy még ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkíméltettek azok, a kik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Ágncs-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; bogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelőség. HB01*VÍ.Z 1 Kaphaó minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár Oszwald János urnái Pápán.