Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-04-27 / 17. szám

ták a német szó jogát, elfeledtük, hogy még alig IV2 hó előtt ezzel a nyelvi kérdéssel kapcsolatban egy fanatikus töredék botrányos jeleneteket inszcenált, majdnem tettlegességre vetemedett nyilvános ülésben, elfelejtettük mindezt és még sok egyebet, mert ó'szintén, minden utógondolat nélkül örülni tudtunk a hazafias felfogás győzelmének. Nem így J .. . ő. Ő, mikor alaposan elkésve bár, tudomást vesz a fordulatról, nem az örömujjongás hangjait hallatja, hanem — neki áll gyalázkodni. Mérges, de szerencsére avas, s így ártalmatlan méreggel bevont nyilakkal lövöldöz, nem a magyar szó volt s részben ma is lappangó ellenségeire, hanem —

: mindenkori barátaira, vörösen rozsdálló fringiáját kirántja, hogy lesújtson nem azokra, kik elfogultságból, tudatlanságból a németségért harcoltak, sőt azokra sem, akik alkalmazkodásból, meghunyászkodásból, önző számításból a harcból kihúzták magukat, hanem azokra »a fiatal óriásokra«, akik meggyőződésük szerint becsületesen küzdtek mindig a magyarság ügyéért, küzdtek annyi idő óta, — bizony már több mint tiz éve — hogy azóta meg is szűntek fiatalok lenni. De a fiatalsággal együtt nem hagyta őket cserben az ideálizmus, mint ahogy sajnos, nagyon sok emberrel megtörténik, aki a hazafiasság nagyhangú frázisait puffogtatja, mig érdeke a népszerűség és szemérmetlenül védi a hazafiatlanságot, mikor érdeke már egyedül csak — az üzlet. Aláhuzottan hangsúlyoztuk az imént, hogy a magyarság ügyéért harcoltunk. Legyen egyszersmind ez válasz is arra, hogy némely urak mért ^avatkoznak bele a zsidó és mindig csak a zsidó felekezet dolgába.«. A felekezet dolgához, belső ügyeinek intézéséhez valóban semmi közünk sincs. Ahhoz sincs közünk, hogy ki legyen személy szerint a zsidó hitközség rabbija. De ahhoz, hogy ez a rabbi magyar legyen, igen is van közönk, mert ez a kérdés nem csupán a zsidó felekezetet érinti, de érinti ee-ész Pána városát. Nemcsak a zsidó hittemploma, de szégyene lett volna egész Pápa városának. Nem egy felekezet ügye volt ez, hanem a magyarságé. Ezért avatkoztunk bele a hitközség ügyébe s e beleavatkozásunknak, — nemcsak e mostani, de több mint tiz éve történő állandó hozzászólásunknak, izgatásunknak — ha nem is az idézte elő a fordulatot, ám, hogy a magyar szónak kedvező közhangulat megteremtésében van némi része, azt nem tudjuk ugyan, de érezzük, érezvén egyszersmind azt is, hogy ezzel kötelességet teljesítettünk. A parlamentben most folyik a felekezeti tanítók fizetésrendezéséről szóló törvény tárgyalása. Ezzel kapcsolatban sok szó esik a magyar nyelvről. Emberek, akik nem méltók arra, hogy a magyar föld hátukon hordozza őket, Vajda-Vojvoda Sándor és társai vitatják ott nagy hangon, hogy a magyar nyelv ügye nem lényeg, csak forma. Ezek társaságába utaljuk azt a J . . . ő-t, akinek volt képe kimondani, hogy azok, akik a »német szóhoz görcsösen ragaszkodtak, voltak legalább is oly jó hazafiak, mint azok, kik a magyar szót sürgették*. A Yojvodák, a Maniuk, a Szkicsákok örömujjongással fogadják majd kebelükre és lészen ő ott, az ő pártjukban a zsidó nemzetiségnek egyedüli képviselője. Zsidó nemzetiség! Hát ilyen is van? A valóságban — hála Istennek s hála a magyar zsidóság valóban kipróbált hazafiságának — nincs. Csak ebből a J... 6 féle cikkből következtetve lehetne létezőnek gondolni egy zsidó nemzetiséget, melynek nyelve nem, ami természetesnek látszanék: a héber, hanem : a német. Hogy szolgálatot tesz-e a zsidó felekezet ügyének az, akinek cikkéből ilyen konklúziók vonhatók le, azzal a kérdéssel nem foglalkozunk. Szeretjük hinni, hogy az olyan eltévelyedések, aminőnek J . . . ő esetében tanúi vagyunk, magának a pápai zsidóságnak körében is, visszatetszést és undort keltenek. Biztosra vesszük, hogy ők ép oly világosan látják, mint mi, hogy ebben a cikkben, mely a Yojvodák szemérmetlen ségével hitvány minn tek a pápai zsidóság érdekében is a magyarság ügyéért, hogy ebben a cikkben a gyalázkodás, a nyalakodó hizelkedés mind csak forma, a lényeg ellenben — az üzlet. Felebbezés az építési szabályrendelet módosítása ellen, A március 18-án tartott városi közgyűlés tudvalevőleg akként módosította építési szabályrendeletünket, hogy a helyzet által indokolt szükséghez képest a képviselőtestület jogosítva van az utcaszabályozási vonaltól eltérni. E határozat ellen Besenbach Károly, Braun Ignáo, Fleiner Pál, Fisoher Gyula, Győri Gyula, Haas Ede, Hercz Béla, dr. Hoffner Sándor, dr. Körös Endre, dr. Lakos Béla, dr. Lőwy László, Piatsek Gyula, Sebestyén Dávid és Weisz József felebbezést adtak be, melyet közérdekű voltánál fogva olvasóinkkal is ismertetünk. A felebbezés terjedelmes okfejtéssel mutatja ki a módosítás tarthatatlanságát, s rámutat ama képtelen következményekre, amelyekkel annak törvényerőre emelkedése járna. Valahányszor a város foglalni akarna az építtető háztulajdonos fundusából, ez a telkéhez való fukar ragaszkodásból tele lármázza a várost, égbekiáltó sérelemről fog panaszkodni, ha telkéből csak egy tenyérnyit is elvesznek s a közgyűlés — mint az már máskor is megtörtént — megadja az engedélyt a régi vonalban való építésre. Persze olyan építkezésnél, ahol az utcatérből kell az egyes részére foglalni, ott egyszerűen a városi tanácstól fogják kérni az építési engedélyt a szabályozási vonal értelmében, amely csak akkor jó, ha általa az építtető elvehet a városéból, ellenben rossz akkor, ha a város számára kell bármily kis területet átengedni. Ennek természetesen az lessz az eredménye, hogy utcáink még keskenyebbek lesznek és a forgalmi, szépészeti és tűzbiztonsági szempontból kontemplált utcaszélesítések rendre meghiúsulnak s rend helyett rendetlenség, szabályozás helyett pedig a legteljesebb anarohia fog beállani. Azt szokták ijesztő mumus gyanánt használni, az szokott az utcaszabályozásról szóló viták vezérmotívuma lenni minden esetben, hogy milliók kellenek az utcaszabályozáshoz, amit nem bir el városunk anyagi ereje. Nézzünk szemébe ennek a mumusnak ! Mikor a szabályozási terv készült, akkor szakszerű becslés utján megállapíttatott a szabályozással járó költségek nagysága is. E költségek eredetileg 315.928 koronában