Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-01-05 / 1. szám

IV. évfolyam. 1. szám. Pápa, 1907 január 5. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: !>«• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivalban és Kis Tivadar, KohnMór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Új-év a városnál s a megyén. Múlt számunkban tett igéretünkhöz híven ezúttal arról akarunk szólani, hogy mit vár az új-esztendöben a vármegye és a város lakossága a vármegyétől és a várostól, mint hivatalos testülettől. Valamikor régen, mikor még a hiva­talnoki állás vagy úri mellékfoglalkozás volt, vagy az idegen állami hatalom által rendelt ellenőrzői tiszt, az a felfogás tük­röződött vissza a hivatalnokoknak a közön­séggel szemben való eljárásában, mintha nem a hivatalnokok lennének a közönsé­gért, hanem fordítva a közönség lenne a hivatalnokokért. Ma már a demokratikus közszellem lerombolta ezt a balga hitet és éppen a magyar hivatalnoki kar legjobbjai hangoztatják legerősebben, hogy a hivatal­nok a köztől kapván megbízást és anyagi dotációt, a köznek és nem egyesek úri kényének kell hogy szolgáljon. Annak a régi basáskodó szellemnek, a személyválo­gatásnak, a kurta szóval elbocsátásnak élnek ugyan még néhol emlékei, de ezeket majd csak elpusztítja a haladó kor, hogy ne maradjon nyomuk sem. A közigazgatási hivataloktól, mint autonom testületek szerveitől főképen el­lehet várni azt, hogy a közönséggel szem­ben a legmesszebb menő lojalitást tanú­sítsák. Távol álljon tőlünk, hogy mi a hivatalnoki kartól bárminemű megalázko­dást kívánjuk bárkivel szemben is. Állásá­nak s az állásával járó értékének mindenki legyen tudatában. Mi csak az óhajtjuk, hogy az ügyes-bajos dolgaikban fáradozó felekkel szemben ne ridegséget, de bizonyos jóindulatú előzékenységet tanúsítsanak. — Erre a jóindulatú előzékenységre főkép a közönségnek a hivatalolos ügyekben járat­lanabb része van rászorulva és sajnos, éppen ezekkel szemben szokta éreztetni némely hivatalnok a maga tekintélyének egész ridegségét. Az ügyefogyottság nem kigunyolásra, — nem ok nélkül használ­juk e szót — de jóakaratú támogatásra szorul. A legegyszerűbb polgára ennek a megyének és városnak épúgy hozzájárúl a közterhek viseléséhez, mint a leggazdagabb mágnás, épúgy el is várhatja tehát, hogy dolgában útbaigazítást kapjon, mint akárki más. A mi városházánkon a múlt esztendő­ben akadálytalanul forgott a közigazgatás gépezete. Kívánjuk, hogy így legyen az új­évben is. A nagy munkát, mit nemcsak városi, de állami funkciók teljesítése hárít hivatalnokainkra, pontosan, lelkiismeretesen végezték. Végezték annak ellenére, hogy az anyagiakban elég mostoha sorsuk van. Hátrább állnak mint a hasonló képesített­séggel biró s hasonló munkakört betöltő állami és megyei tisztviselők. De tudják, hogy sorsuk jobbrafordulta csak állami segítség esetén várható. Erre várnak tehát türelmesen. A városi képviselőtestületnek pedig minden módot meg kell ragadnia, hogy az állami segítséget, melyet az új városi törvény rendszeresíthet, végre meg is kapják hivatalnokaink. A rendes hivatali munkákon kivül városi hivatalnokaink hivatalosan megenge­dett magán-munkálatokat is végeznek. Az újévet tartjuk a legalkalmasabb időpontnak arra nézve, hogy e kérdésre nézve véle­ményünket elmondjuk. Egy konkrét eset­ből kifolyólag ugyan már rég várunk az alkalomra, hogy ezzel az üggyel foglalkoz­zunk, ámde az illető ügy még ma sem nyert elintézést. Annak idején a vármegye alispánjához terjesztetett fel, most onnan olyan végzéssel érkezett vissza, amely bel­körü intézkedést is elégségesnek jelezvén, A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. AZ ISPOTÁLY UDVARÁBAN. . . Az ispotály udvarában Hosszú paraszt-szekéren, Fekszik egy szép deli legény Haloványan, fehéren. Puha párnát raktak alá, Hogy a szekér ne rázzon, Hogy az a seb szíve táján Olyan nagyon ne fájjon, A füredi faluvégen A legszebbik leánynak, Koszorút az esküvőre Rozmaringból csináltak. Halvány arcú menyasszonynak Most teszik a fejére, Egyet meg az ispotályban A koporsó fedélre. Az ispotály udvarából Megy a szekér sietve, Az utolsó üzenetet Hogy hamarabb vihesse. Pedig ott a faluvégen Senki azt már nem várja . . . Halvány arcú szép menyasszonyt Kiterítve találja. Molnár Kálmán. Ő Fensége meghalt. Irta Pakots József. ő excellenciája, a világhírű orvostanár, a császári udvar valóságos belső titkos tanácsosa, elgondolkozva sétált a városparkban. Délelőtt tiz óra volt és ő kegyelmességének puntban tizenegy órakor nagyfontosságú műtétet kellett végezni a császári udvar legfőbb urán, az öreg regens­hercegen. Ő kegyelmessége, a világhírű, orvostanár nagyon el volt foglalva önmagával. A regens­herceg súlyos betegségére gondolt és önmagának e betegséggel kapcsolatos viszonyára. O excelien­oiája szóval ön-önmagába merült. O, aki annyi­szor boncolta, vagdosta finom műszereivel az emberi szervezeteket, most önmagát boncolgatta a lelki analizis nem éppen megbízható eszközei­vel. O kegyelmességének eszmemenete a követ­kező volt: — A regens-herceg O fensége egy tönkre­ment pocsék szervezet. Rongy az egész ember, Mint uralkodó, aki a nagy császárság ügyeit vezeti, milliárdokat jelent, mint ember nem ér fel a határba kivert vándorcigánnyal. Pedig már az sem él emberéletet. Denikve Ö fensége mint ember nem számít. De hát, okoskodott magában .tovább O kegyelmessége, a világhírű orvostanár, — ki mondja azt, hogy O fensége ember? Sőt ! Ő íenségéről, mint emberről nem is lehet egy­általában beszélni, mert ő fogalom. Fogalma a a hatalomnak, mindennek. És bizonyos, hogy ha (3 fensége idő előtt meghalna, mielőtt annak a csöpp gyereknek, aki ma még tejesüvegből szopja az életet koronás vánkosán és aki a jövendő császárja, szóval ha, meghalna Ő fensége, mielőtt ennek az ölbeli gyereknek pártja nőhet a hatal­masok közt, akkor az- óriási birodalom, amelyet féloldalt tenger ölel körül, szétomlik, mint egy mint egy felfujt habtorta. Eddig jutván az emlélkedésben Ő excellen­ciája, a császár udvari orvosa, valami szokatlan önérzet dagasztotta kebelét. Az ő kezében van tehát letéve egy birodalom sorsa. Ha pontban tizenegy órakor nem jelenik meg a császári udvar­ban és nem hajtja végre O fenségén a nagy operációt, amely az orvostudományban éppen Ő excellenciájától kapta a nevét, akkor Ő császári fenségének a regens-hercegnek — kámpec. És akkor kámpec a birodalomnak is. Ennél a gondolatnál Ő kegyelmessége kissé megremegett bensejében. Hiszen végre is nem egy puszta véges élet meghosszabbításáról van szó, hanem egy birodalom megmentéséről. Ah, mily fenséges érzés! Egy nemzet, egy hatalmas ország élete van kezébe és nem kell más, mint hogy ez a kéz egy idegszálnyi megrezzenéssel félre­csússzék operáció közben és ebbe beleroppanna egy ország. Osszeomlanának a hegyek! . . . Ah, nem, nem, soha. Ő excellenciája büszke mozdulatot tett jobbjával es így szólt magában meghatódva:

Next

/
Thumbnails
Contents