Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-03-31 / 13. szám
tésére vonatkozólag meleg hangú választ nyert, melyben szives szavakkal üdvözlik a választmány új elnökét, Gyurátz Fereno püspököt. A választmány mult évi tevékenységéről a központ elismerő szavakban nyilatkozik. „Örvendetes körülménynek tekintjük — úgymond —, hogy bár a mult év folyamán nem volt alkalma a t. választmánynak mulatságok, előadások jö vedel mével öregbíteni vagyonát, mégis alaptőkéje, a szűkölködők bőkezű segítése dacára, 336 K 88 f rel növekedett. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ama hazafias lelkesedés, mely Pápa város közönségét még országos szervezkedésünk első napjaiban magasztos célok elérésére törekvő egyesületünkhöz vonzotta, ma sem vesztett erejéből. Kellemes kötelességünknek tekintjük ez alkalomhói, hogy teljes méltánylással emlékezzünk meg a t. választmány lankadatlan munkásságáról s a mult év folyamán is tanúsított eredményteljes fáradozásáért bensőleg érzett meleg köszönetünket kifejezzük." = A Leányegyesület múlt vasárnapi rendes felolvasó ülésének kiváló értéket adott Losonczi Jenő főgimnáziumi tanárnak felolvasása. Rüskinról, a kiváló angol esztétikusról szólott érdekesen, tanulságosan s erkölcsi szempontból valóban felemelő életrajzot nyújtván hallgatóinak. Amit Ruskin művészettörténeti jelentőségéről mondott, az méltó kiegészítője, mintegy tudományos része volt a felöl vasás színekben gazdag novellisztikus részének, az életrajznak. A felolvasást hosszasan és melegen tapsolták. A műsor többi számait sikerrel látták el Binét Berta, Popper Berta, Kohn Paula, Havas Ernőné és Bányász Ödön. S csodás varázs! Mig fujt a szól S bár vége márciusnak, A földre zord felhők közül Sűrű hópelyhek hulltak Egyszerre csak, váratlanul Üdítni e világot, Kinyílni látjuk ékesen A tulipá^-virágot. Ékes virág, magyar virág, Egyenes, büszke, mint mi, Jöttél, úgy-e, bennünket a Kötelmeiökre intni ? „Légy hí lm, ezt s Bátorság ve rendületlenül . . uttogja kelyhed, S magyar szivekben mindenütt lángja gerjed! André. TARKA ROYAT, Tulipán. Lehet, hogy mire e sorok Sajtó alól kijőnek, Élvezhetjük már balzsamát Napfénynek, jó időnek. De annyi szent, hogy pár napig A' hit volt általános, Hogy vén Napunknak ereje Immár kissé hiányos. Hogy jönni kezd, már jő, közéig, A kor, hol drága földünk Kihűlni fog s mi eszkimós Prémes kosztümöt öltünk. A nőszabók fényes kora Le fog örökre tnnni S nem kell többé kockás szövet Se zsolnai, se — brünni . . . HETI ÚJDONSÁGOK. — A magyar iparért. Három örvendetes mozzanatról simulhatunk be a héten. Az egyik az, hogy a magyar ijaar pártolásának kedve az egész városban rohamosan terjed. Keresik a magyar cikkeket s a kereskedők iparkodnak a keresletnek eleget tenni. Mádkor hónapokon át nem jött annyi magyar cikket tartalmazó postaosomag Pápára, mint amennyi csak az utolsó héten megérkezett. A másik örvendetes mozzanat, hogy a Védőegyesület tagjainak száma nap-nap után szaporodik. Az értekezlet, amely a Védőegyesület megalakítását kimondja, e hét folyamán lesz s valószínűleg már jövő vasárnap megalakulhat a Magyar Védőegyesület pápai fiókja és pedig a kilátás szerint háromszorosával az alapszabály-előirta számnak. A harmadik végül az, miről Egyesületi élet cimü rovatunkban található tudósítás, amely beszámol arról, hogy a mozgalomból ki fogják kérni részüket hölgyeink is. — Az OJfKE közgyűlése. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület folyó hó 25-én vasárnap Budapesten tartotta harmadik évi közgyűlését Fiirst Bertalan elnöklete alatt az áru- és értéktőzsde nagytermében a vidéki és fővárosi kereskedők nagyszámú részvétele mellett. A közgyűlés lelkesedéssel és hálával fogadta el az évi jelentést, köszönetet mondott az egyesület vezetőségének kitartó és eredményes munkájáért, tudo másul vette a múlt évi zárszámadást, megadta a felmentvényt, megállapította az 1906 iki költségelőirányzatot és az alapszabály8zerü választásokat eszközölte. Nagyobb vitát provokált az önálló vámterület kérdi se, amelyet Szabó Kálmán alelnök, debreozeni kamarai elnök vetett fel, azt indítványozva, hogy mondja ki a közgyűlés, miszerint a külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződéseket a kényszerűség hatása alatt tudomásul veszi, de feltétlenül követeli, hogy a külfölddel kötött szerződések lejárta előtt, az önálló gazdasági berendezkedés megtörténjék. Az indítvány mellett felszólalt Oblath Lipót, a szegedi kamara elnöke, míg többen azon az alapon, hogy az indítvány nem jelentetett be, napirendre kívántak térni felette. Sándor Pál elnök nem kívánja meggátolni a közgyűlés véleményének nyilvánítását. A kérdés érdemére nézve annak hangsúlyozásával, hogy az egyesülés a törvényhozás hozzájárulása nélkül létre jött kereskedelmi szerződéseket tudomásul nem veheti, azt indítványozza, hogy a közgyűlés mondja ki, miszerint radaszkodik az egyesülésnek az önálló vámterület kérdésében határozottan elfoglalt eredeti álláspontjához, mely szerint az egyesülés az önálló gazdasági berendezés elvi alapján áll, ettől el nem tér, kötelességének tartja az annak megvalósítása érdekében való következetes munkát, de nem tartja szükségesnek, hogy azt minden egyes alkalommal újból enunciálja. A közgyűlés ily értelemben döntött. — A gyűlésen jelen voltak Pápáról: Krausz József M. elnök, Hanauer Zoltán alelnök, dr. Fehér Dezső titkár, Billitz Ferenc, Goldschinid Ödön, Lőwy Lipót, Oszwald János, Rechnitz Béla, Sehvarcz Vilmos, ifj. Wittmann Ignác. Közgyűlés után a vidéki tagoknak a tőzsde előzékeny elnöksége megmutatta a remek új palota összes, nagy fénnyel berendezett helyiségeit. — Ipartestöleti közgyűlés. A pápai ipartestület múlt vasárnap délután 2 órakor a testületi tagok élénk érdeklődése uellett tartotta meg évi rendes közgyűlését Hajnóczky Béla elnöklete alatt. A közgyűlésen az elnök üdvözlő szavai után mindenekelőtt Nagy Károly jegyző olvasta fel a közgyűlési jegyzőkönyveket és terjesztette be az elöljáróság évi jelentését, melyet felolvasottnak tekintvén, tudomásul vettek. Örvendetes tényként emelhető ki e jelentésből, hogy a testület vagyona három év alatt 15.000 koronáról 29 000 koronára szaporodott. Tudomásul vették a számvizsgálók által átnézett s helyesnek talált számadásokat is és Pethö József pénztárnoknak a felmentvényt megadták. Miután a jövő évi költségvetést elfogadták, s a be nem hajtható tagsági díjjak tekintetében döntöttek, az indítványok tárgyalására tértek át. Ezek közül legnagyobb fontosságú volt Hajnóczky elnöké, ki ipartestületi nyugdíj-intézet eszméjét vetette fel. Csak nagy vonásokban ismertette ugyan a nyugdíj-intézetet, mely heti 28, 42 és 56 filléres befizetésekkel már 10 óv után nyugdíj igényt, 35 év után pedig 900 koronáig elmenő nyugdíjat biztosítana tagjainak, mégis a jelenvoltak belátták az intézmény célszerű ós üdvös voltát s az elöljáróságot részletes javaslat kidolgozásával összeütközés milyen következményekkel járna ? Valóban a Föld pusztulását, a világ végét vonná e maga után ? Hogy milyen hatása volna az összeütközésnek, az attól függ, hogy miből van az üstökös feje. A csóvával való összeütközés természetesen semmi következménnyel nem jár. Említettem, hogy az üstökös magja valószínűleg igen sűrű meteorraj, szilárd testecskék raja, Ezt bizonyítja még sok más körülmény is. A legáltaláuosabbau ismert meteorrajok közös pályán keringettek egyes üstökösökkel, mig csak ezen üstökösök egészen fel nem oszlottak,^ s talán maga a meteorraj is szétbomlott üstökös. így volt ez pl, a minden évben augusztus 10 ike körül érkező Perseida rajjal és a 33 évenkét már több izben visszatért novemberi Leonida csoporttal. Ez utóbbi tehát még közelebbi rokonságban volt az üstökössel, mert nem volt még egyenletesen eloszolva pályája mentén. Azonban ez a szép raj, amelyről azt irta Humboldt, hogy úgy hullottak a csillagok, mint télen a hópelyhek, ránk nézve talán örökre elveszett. 1866-ban gyönyörködtek beune utoljára. 1899-ben kellett volna visszatérnie, de sem akkor, sem azóta nem jelent meg. Azóta kiszámították, hogy útjában ez a raj is találkozott a Jupiterrel, s ez a kegyetlen zsarnok más pályára dobta, talán éppen a végtelenbe a sűrűbben hulló meteorok jelzik, hogy arra a helyre értüuk, ahol a Föld által szétrombolt üstökös maradványai keringenek. Egészen más lenne az eredmény, ha az üstökös magja szilárd, nagy tömeg volna ; az ezzel való összeütközés valóban veszedelmet jelentene. De ilyen üstököst még nem ismerüuk, S különben sem érdemes félni, hiszen a mi nagy világunk : a Föld oly elenyésző porszem — nem a világűrben, hanem kicsinyke kis Naprendszerünkben is, hogy számokkal alig lehet kifejezui egy üstökössel való újabb találkozás valószínűségét. Ez a veszedelem az, amitől legkevésbbé kell félnünk. De másrészt meg láttuk, hogy ez a kis porszem meg tudja védeni magát; hiszen még légkörünk is sürü, majdnem áttörhetetleu páncél az üstökösök ellen ! S ha esetleg oly szerencsések lennénk, hogy egy fényes üstökös ismét egünkön ragyogna, ne nézzünk rá félelemmel, csak csodálattal 1 Mert hiszen ez a fantasztikus alakú égitest nem természetfölötti lény, nem kivétel az egyetemes törvények alól, hanem ez is hű szolgája a világ nagy alkotmányának ! ÁGNESKedvelt borvíz! Mit igyunk? Az elsőrendű természetes szénsavas natrontartalmu ásványvizet, a mohai Vegyi vizsgálatok s ajánlatok az Ágnes-forrást az orvosok előtt nagyon kedvelt gyógyszerré dr. Stamborszky, dr. Berger, dr. Naundorf, dr. Borcherdt, dr. Akantisz, dr. Blodig, dr. Fischer, dr. Mosetig, dr. Rust, dr. Werner, dr. Gebhardt, dr. Balogh, dr. Varga, dr. Szabó, dr. Scipiades, dr. Moravcsik, dr. Glaser, dr. Markosfalvi, stb.-ektöl, akik az Agnes-forrást a legmelegebben ajánlották: ideges gyomorbajoknál, chronikus gyomorhurutoknál, főleg karlsbadi kura után, csontlágyulásnál, angolkórnál, vese- és hólyagbetegségeknél, étvágytalanságnál, vérszegénységnél, mint óvószert fertőző betegségek ellen (typhus, cholera stb.). Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telített viznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelőség. Kapható minden fiiszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár: Oszwald János urnái Pápán. forrást, mert föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. tették s hamarosan óriási számban kerültek ki orvosi bizonylatok: dr. Kétly,