Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-03-10 / 10. szám

— Halálozás. Széles körbeu keltett mély és igaz részvétet az a szomorú hír, hogy dr. Grodek Ferenc ügyvédjelölt folyó hó 3-án hosszas szenvedés után élete 25-ik évében elhunyt. Az elhunyt ifjú egyike volt a legképzettebb fiatal jogászoknak, igazi talentum, édes apjának Grodek Béla MÁV főellenőr­nek s családjának büszkesége, kit íme raost mikor szülei s ő maga is élvezhették volna a nagy áldoza­tok é* nagy szorgalom gyümölcsét, sorvasztó kór döntötte kora sirba. Temetése folyó hó 5-én ment végbe pályatársai és nagy Közönség részvételével. Koporsóját a családén kívül a helybeli ügyvédekés jogász-ifjuság koszorúi borították. A jogászifjuság külön gyászjelentéssel is megemlékezett szeretett társa elhunytáról s a sírnál nevükben dr. Adorján Gyula ügyvéd mondott könnyekre indító szép gyász­beszédet, — Mi is szivbó'l gyászoljuk a korán elköl­tözött ifjút. Legyen neki könnyű a föld! — Az evang. leányegylet hangversenye. A helybeli evang. gyülekezet kebelében fenuálló leányegylet, amely az egyházias és hazafias szellem emelésében elismerésre méltó sikerekre mutathat reá, múlt szombaton este nagyobbszabású hangversenyt rendezett a gyülekezeti nagy tanácsteremben. Az estélyen oly rendkívül sokan voltak jelen, hogy a teremben minden talpalatnyi hely el volt foglalva, s a később jövők be sem juthattak. A közönséguek ezen impozáns érdeklődése részben az egyesület ér­demes vendégének Kovács Sándor pozsonyi ev. theol. tanárnak szólott, aki erre a figyelemre nagyértékü felolvasásával derekasan reá is szolgált. A tudós tanár sajtó alatt levő protestáns egyháztörténeti dolgoza­tából olvasott fel részleteket, melyekben az ellen­reformáció korával, az akkori protestáns papság vi­szonyaival, s a XVIII. század pietizmusával foglal­kozott a hivatásos töiténész szakavatottságával. A közönség az érdekes felolvasást feszült figyelemmel hallgatta, s végezetül zajos ovációval rótta le érette elismerését. A ref. tanítónőképző-intézeti növendékek és a leányegylet éuekkara Szutter Dániel vezetése mellett több ponttal szerepelt, s mindannyiszor kitűnő betanrlásrót tettek tanúságot. A szavalatban Káldy Margit, Hammer Mici és Vittnyédy Anna szereztek nagy gyönyörűséget a közöuséguek. A két első üde kedvességével, az utóbbi hazafias lelkesedésével, amely szinte magával ragadta a közönséget, arattak zajos tapsokat. A tanítóképző-intézeti zenekar Lavotta „Hallgató magyar"-ját adta elő nagy precizitással, Mellia Eudre pedig zenekíséret mellett szólót éne­kelt s szépen csengő tenorjával a közönség tetszé­sét érdemelte ki. — A hangverseny végeztével Gyurátz püspök mondott köszönetet Kovács tanár­nak s a többi szereplőknek közreműködésükért, vala­mint a közönségnek megjelenéséért. Azután kezdetét vette a tárgysorsjáték, amely csak 10 óra tájban ért véget. — A tanítóképezde igazgatója, Láng Mihály — mint őszinte részvéttel^ értesülünk — immár hetek óta súlyosan beteg. Állapotában csak az utóbbi időben állott be örvendetes javulás. Szívből kívánjuk, hogy képezdénk érdemes vezetője, az országos nevű pedagógus, minél előbb vissza­nyerje egészségét s a régi erővel élhessen nemes hivatalának. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hírt, hogy Patkó Károly arácsi ref. lelkész, fő­iskolánk volt növendéke, eljegyezte Kakas Gizella úrhölgyet, Kakas Ferenc volt molnármester leá­nyát Pápán. — Márciusi ünnepek. A márciusi ünneplés­ből minden pápai iskola és egyesület idén is ki fogja venni a részét. A képzőtársulat márc. 15 iki szinházi ünne­pélyén Gáty Zoltán vezetése alatt a zenekar, Ólé Sándor szavalattal fog közreműködni. A szinre­kerülő Ocskay brigadéros szereplőéi: Kis Ilonka, Bachó Margit, Polonyi Mariska, Ólé Sándor, Szé­kely István, Siskey Imre, Fejes Gábor, Gergely Béla, Besse Lajos, Vajda Dezső, Dienes Sándor, Kis Elemér, Bermüller Alajos, Kecskeméthy Géza, Bocsor Dezső, Kárász Gyula, Hideg János, Bakó Kálmán, Seefranc Sándor, Pap Sándor, Benedek József, Ambrus György Szobi András^ Fekete Béla, Szűcs János, Tóth Lajos, Kis Feri. — A szobor-ünnepély csendőrségi beav itkozás elkerülése céljából ez idén elmarad. A katholikus kör márc. 18-án tartja ünne­pélyét gazdag és értékes műsorral. Az ünnepi be­szédet írancsics Norbert bakonybéli apát mondja, szavalni fognak: Hanauer Zoltánné, Nagy Gabriella, Takács Gedeon, énekel: Margó Zelma, zeneszámok­ban működnek közre: Krécsi Ede pannonhalmi karnagy, Puschmann Ida, Szentgyörgyi Sándor, Kupecz Gyula, dr. JJjváry Endre, Kiss Vilma, Turner Sándor. — Az ünnepélyt 2 K, 1 K. 60 f. és 20 f. belépti díjak mellett tartják meg. Jegyek Kis Tivadarnál válthatók. Az iparos-ifjak szintén 18 án tarja a Jókai­körben ünnepét. Beszédet mond dr. Lakos Béla, szavalnak Szabó Aladár és Béldi Zoltán, az ének­kar Rácz Dezső vezetése alatt több számmal mű­ködik közre. A Leányegyesület márc. 18 án tart ünnepet. Műsorát jövő számunkban közöljük. Az áll. tanítóképző intézet márc. 15-én d. u. 3 órakor tartja nemzeti ünnepét, melyen beszédet fog mondani Szabó Miklós, szavalni fognak íe­renczi István, Papp Károly, Dezső Zoltán és Nagy Imre növendékek, továbbá szerepelni fog az ifjú­ság ének- és zenenara. — A tanítóképző intézet a hazafias közönséget ez ünnepségre tisztelettel meghívja. Az ev. ref. nőne velő-intézet, képzőtársulata márc. 15-i hazafias ünnepélyén felolvas: Kakas Irén, szavalnak: Magassy Irma, Vittnyédy Anna, Weisz Reneé, énekszámmal működnek közre : Krausz Jolán és az énekkar, zeneszámmal : Trau­ner Margit, Sóváry Anna, Radácsy Mariska. Ren­dező : Koritsehoner Irén. — Értesítés. Mély tisztelettel értesítem az érdeklődő t. c. hölgyeket, hogy az alakítandó patro­nagenak március 13 ára hirdetett értekezletét már­cius 19-én, hétfőn d. u. 5 órakor tartjuk meg a kath. óvodában; mert e napra Farkas Edith, Pálffy Anna grófnő és Gothard Sándorné eljövetelüket ki­látásba helyezték. Stanits Fulgent. — Pályázat iparosok számára. A Veigt­liinder Frigyes féle alapítvány két, — egyenként 1082 - 1082 koronás — ösztöndijaira a keresk. mi­niszter pályázatot hirdet. Az ösztöndíjra fiatal iparosraesterek pályázhatnak. — A Goldberger­féle alapítvány hét, egyenként 300 koronás segély dijára fiatal iparosmesterek Özvegyei és árvái pá­j lyázhatnak. — Mindkét pályázat reszletes feltéte­lei Nagy Károly ipartest, jegyzőnél tudhatók meg. — Az újra festett bolt. Alig egy éve, hogy a Főutcán szabóüzletet nyitott Mayersberg A. Áz üzlet szemmelláthatólag jól ment s azért senki 6ein csodálkozott azon, hogy a tulajdonos most a tavasz közeledtekor a kirakatokat, állványokat stb. újra festette. Mialatt ez a munka folyt, ő állítólag a női szabászat tanulmányozása céljából Pestre utazott, ugyanakkor csinos kis felesége, ki fodrásznő volt, új frizurák tanulmányozására utazott el. A bolt­helyiséget közben alaposan megszépítették, azonban a tulajdonos nem tért visza. ügy mondják, feleségé­vel együtt valamelyik Amerikába tartó gőzös fedél­zetén tartózkodik, ha ugyan még eddig nem érte az új világ partjait. A pesti és béc-d könnyelmű hite­lezők pedig, mint Pápán akárhány nagy garral meg­nyílt bolt üres helyiségében szokták, mit tehetnek mást ? — nagyot ütnek botjukkal egymásnak fejére. — Jelmezes est. A Leányegyletben holnap (ll-én) este 8 órakor jelmezes előadó ülés lesz, mely­nek műsorán monológgal, énekkel, zenével fognak közreműködni : Gutstein Berta, Kovács Mariska, Koritschouer Irén, Drach Jolán, Révész Márton, Trauner István, Beck Etelka, Ress Margit, Pozsgai Irmus, Earkas Gizi. Losonczi Gyula, Rácz Jenő. Előadás után tea-est. Belépti dij nemtagoknak 1 K. A megjelenőket szívesen látja jelmezben a rendező választmány. — Kérelem. A március 15-iki esti szini előadásra előjegyzett helyek előjegyzőit kérjük, hogy jegyeiket márc. hó 13-án esti 7 óráig Kis Tivadar urnái váltsák ki; mert az eddig az időig ki nem váltott jegyeket mások rendelkezésére bocsátjuk. A főisk. képzőtársulat. x A Zoltán-féle csukamájolaj azért örvend oly nagy elterjedésnek, mert tápereje igen nagy s a gyermekek, valamint felnőttek szívesen veszik be. Páratlan szer különböző gyermekbetegségek elhárí­tására, mert a gyermekek erejét és ellentálló képes­| ségét növeli. Üvegje 2 korona a gyógyszertárakban. Az előbb említett kitűnő készítmény főraktára váro­sunkban Karlovitz Adolf gyógyszertárában van. — A halak. Csütörtökön a városházán hal­vizsgálat volt, minek története röviden ez : Egyik halkereskedő szép halakat kapott; a másik félvén, hogy hitványabb halait nem árusíthatja el, elter jesztette a hírt, hogy az elsőnek halai romlottak, A kapitány szigorú vizsgálatot rendelt. Becitálta a halast s a halakat s mire egy fél délelőtt meg­állapíttatott, hogy a halak jók, — a második halas már túladott halain s nevetett a markába. Az első halas most persze kárpótlást keres. — A rendörkapitányi hivatal felhívja a lakosságot, hogy a házaik illetve lakásuk előtt el­vonuló járdákat és utca-csatornákat állandóan tisztán tartsák, s azokat rendesen naponként és legkésőbb reggel 7 óráig lesöpressék annál is inkább, minthogy I az ezt elmulasztók büntettetni fognak. —- Pápai Kalauz cimű rovatunk a héten helyszűke miatt kiszorult, amiért iparos előfizetőink szives elnézését kérjük. X Magyarország hires természetes gyógyható anyagairól, miért költenők tehát pénzünket kétes értékű külföldi gyógyszerekre és fürdőkre, mikor a törvényesen védett székelyhavasi „Indaszesz" jó hatását csúz, reuma, fejfájás, influenza, nátha és mindennemű meghűlésből származó "bajok ellen a leg­előkelőbb orvosok és személyiségek elismerték és külföldön is használják. Kapható 2 és 1 koronás üvegekben mindenütt. Készíti Balázsovich Sándor gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy 167. szám. — Felülfizetések. Pápa város és vidékének fiatalsága által folyó év február hó 17-én tartott táncestély tiszta jövedelme 100 koronát tett ki. Ezen összeget a rendezőség a városi polgármesteri hivatal utján Pápa város szegényeinek támogatására fordí­totta. Az estély rendezésével kitűzött jótékony cél érdekében felülfizetui szívesek voltak : Gyurátz Fe­renc 5 kor. ; Langraf Zsigmond 4 kor. ; Karlowitz Adolf, Kluge Károly, Polonyi Gyula 3—3 kor. Fogadják a jószívű adakozók a segélyezettek nevé­ben a rendezőség hálás köszönetét. — A „Vasárnapi újság" március 4-iki számá­nak 56 képe közt egy kedves és tetszetős öszeállítás van az idei báli szezon szépségeiről, szebbnél szebb asszonyok és leányok mosolygó bokrétája. Szépirodalmi olvasmányok : Szabolcska Mihály verse, Heine hires költeménye a magyarokról Mezey Sándor fordításában ; Büttner Júlia elbeszélése s a „Regénytár" mellékleten Molnár Ferenc eredeti és Leon de Tinseau franciából fordított regénye. Két nagy halottunkról, Prielle Kornéliáról és Zichy Mihályról Írásban és képben emlékezik meg e szám, egy más cikkében pedig Komlóssy Artúr közöl Petőfire vonatkozó, igen érde­kes tartalmú, kiadatlan egykorú leveleket. Iványi­Grüovald Béla festményeinek kiállítását több kép és beható cikk ismerteti. További közlemények : tárcacikk a hétről, a meteorologiai kutatásokra használt sárká­nyokról egy cikk, kritika a „Nagyidai cigányok„ c. új operáról (képpel), képek a pesti utca gyermekjá­tékairól s a rendes heti rovatok ; Irodalom és művé­szet, Közintézetek s egyletek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg stb. A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára négy kor., a „Világkrónikáival együtt négy kor. 80 fillér. Megrendelhető a Franklin Társulat kiadó­hivatalában (Budapest, IV. ker., Egyetem-utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. x Előkelő hölgyek milliói csakis a teljesen ártalmatlan, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó Földes-féle Margit-crémet tekintik a hivatását leg­tökéletesebben szolgáló szépítőszernek. Elragadtatás­sal szólnak hatásáról, mert nemcsak tisztítja, puhává és bársonysimává teszi az arcot, hanem fehéríti, frissíti, fiatalítja. Erősítő és enyhítő alkatrészeinél fogva mint higiénikus szer is becses. Megvédi az arcot a naptól, széltől, hatását lényegesen növeli a Margit-szappan és a Margit-hölgy por. Ezen elismert legjobb szerek minden gyógytárban kaphatók, de óvakodni kell utánzatoktól. Postán küldi Földes gyógyszerész Arad. x Köhögés, rekedtség és influenza ellen legjobbnak bizunyult a Halápi-féle hársfa szörp, mely kiváló gyógyhatásának elismeréseül a londoni világkiállításon az arany éremmel lett kitüntetve. „EMULSIÓ" név alatt azon egynemű folyadék értendő, melyet olaj vagy zsiradék vízzel való keveréke ad. A tej és tejfel természetes emuisiók, melyekben a vajzsira­dék a legapróbb cseppekre van szétosztva és egyen­letesen elosztva. A SCOTT-féle EMULSIÓ teljesen hasonló összetételű, amely a legfinomabb norvégiai csukamájolajból készül mész és nátron hypophosphitok hozzáadásával. Mindazon esetekben, mikor csuka­m áj olaj használata ajánlatos, a SCOTT féle EMULSIÓ előnyben részesítendő, mert az határozottan jó izű és amellett igen könnyen emészthető. A SCOTT-féle EMULSIÓ valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. Ivaptiató minden gyógyszertárban. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fill. levél­bélyeg beküldése ellenében minta-üveggel bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára" BUDAPEST, IY., Váci-utca 34/50. Egy ©red.eti üveg ára 3 kor. 50 fill.

Next

/
Thumbnails
Contents