Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-09-08 / 36. szám

még jobb elemi iskoláztatást nyújtson, mint amilyent az jelenleg élvez ? A képviselőtestület, ha megérti hivatását, kell hogy leszállítsa a törvényes mértékre azt a segélyt, hogy így ereje legyen azokat az intézményeket, melyek a város közegészségügyének s közgazdasági életének fejlesztésére elodázhatatlanul szükségesek, megvalósítani anélkül, hogy fokozott terhet róna a város lakosságára. Közvágóhíd és konzumvásár. (t) Ennek ugy anazt a cimet is adhattuk volna, hogy : „városunk tengeri kígyójavagy „az örökös marha-nyavalyák*, vagy „mért nincsenek vásárjaink* , vagy „a rosszkedvű állatdoktorok*, vagy még sok minden egyebet . . . De mivel komolyan akarunk foglalkozni e tárggyal s amennyire tőlünk telik, dűlőre is szeretnők vitetni e fontos közérdekű ügyet, ép azért nem irunk a sokféle oim stílusa szerint, hanem felhívjuk a városi tanács, közgyűlés, sőt minden érdekelt polgár figyelmét ezen ügyre, mely annyira fontos, hogy ennél nagyobb horderejű, életbevágóbb ügyet a vizvezeték óta a képviselőtestület egyáltalan nem is tárgyalt. Arról van ugyanis szó, hogy építsünk egy a mai kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő közvágóhidat, mely necsak a mi szükségleteinket elégítse ki, hanem — akár azonnal, akár később (kibővítés utján) — a konzumvásár tömegállományát is feldolgozni képes legyen. Hogy mit jelent az iparosokra, kereskedőre, idegenforgalmunkra, fogyasztási adó- és vámbevételeinkre nézve, melyek mint az 1905. évi zárószámadás mutatja, folyton fogynak — ha állandóan vásárunk van és e vásárokat soha le nem tilthatják — az nem szorul magyarázatra. Természetes, hogy semmiből csak semmi lehet. Vagyis ha konzumvásári jogot akaruuk, ahhoz konzumvágóhid is kell nem pedig csak a sopánkodás, hogy „ez biz jó lenne!" Mert hogy a gyümölcsöt élvezhessük, azért tenni is kell valamit. Nem szabadna visszariadnunk ilyen intézmény létesítésétől még akkor sem, ha anyagi áldozatunkba kerülne, s annál inkább nem akkor, mikor feltétlen bizonysággal nem terhet ró ránk, de jövedelmet biztosít és a befektetett tőkének kamatjait bővös-bőven adja vissza. Ha idegen állatot egyetlent sem szúrnának le vágóhidunkon, még akkor is 10000 kor. évi tiszta jövedelem várható. Konzumvásár esetén pedig ennél még sokkalta nagyobb. A v. mérnök f. évi január havában részletesen ismertette lapunkban a tanácshoz beérkezett két vágóhídi tervet, a Nicholson gyárét és a Röck-félét. Azok kivihetetlenek voltak, mert nem számoltak egy igen fontos körülménnyel, nevezetesen a pénzkérdéssel — minket illetőleg. Nagyon drágák voltak és mégsem feleltek meg a viszonyainknak. Ép ezért a városi mérnök összeállította amaz adatokat (több utolsó év vágási statisztikáját) melyek alapját képezhetik egy nálunk létesítendő közvágóhidnak, mely egyúttal konzumvágásra is alkalmas. Ezen adatok alapján dolgozott ki a „Ganz és Tpa cég egy tervet és költségvetést, melyet a tanács előtt a városi mérnök következőkben ismertet: Tekintetes Tanács ! Folyó évi január hó 23-iki szakvéleményemben a városhoz beérkezett Nicholson- és Röckgyárak ajánlatait ismertettem, melyeket a Pápán létesítendő közvágóhidra vonatkozólag tettek. Akkor is volt szerencsém kiemelni, hogy bármennyire fontos, közegészségi szemponthói szükséges és pénzügyi szempontból önmagát kifizető is a közvágóhíd, mégis, ha olyan óriási tőkebefektetéssel jár, mint amilyet az említettem két cég terve és költségvetése megkíván, akkor nem tartom valószínűnek, hogy Pápa városa bele menne ezen ujabb, a város háztartását mélyen érintő intézmény létesítésébe, különösen akkor, mikor nem új intézmény létesítéséről, hanem csak arról van szó, hogy a meglevő, — bár nem megfelelő — de jövödelmező régi vágó helyünk helyett csak egy modern, de nem jövedelmező — bár közegészségi követelményeinket teljesen kielégítő — vágó helyet nyerjünk, Mert tagadhatatlan, hogy nálunk csak úgy lehet és szabad új, modern intézményeket létesíteni, ha kétséget kizárólag kimutatható és bizonyos, hogy nemcsak hogy ujabb terheket nem ró vállainkra, hanem hogy erőforrásainkat: jövedelmünket szaporítja. Mint januári jelentésemben is említettem, az akkor beérkezett mindkét ajánlat fölötte drága és már a tervezésnél sem voltak tekintettel sem a mi szükségleteink kielégítésére, sem pedig anyagi helyzetünkre, helyesebben vállalkozási kedvünkre. Épen ezért, hogy egy teljesen a mi viszonyainkhoz méretezett tervet és költségvetést nyerjünk, az általam nyújtott adatok felhasználásával készített terv és költségvetés beküldésére szólítottam fel a Ganz és Tsa céget, mely cég hajlandó is volt előzékenyen díjmentesen ezt elkészíteni, s mely cég a szomszédos Győrben s több hazai városban igen nagy árkülömbözettel, egyéb cégekkel szemben elismert kitűnő módszerű közvágóhidakat létesített már s ahol már szerzett tapasztalatok állanak esetlegesen rendelkezésünkre. Az eredmény felszólításomra az lett, hogy a Ganz és Tsa cégtől beérkezett ajánlat csaknem fele akkora költséggel valósítható meg ugyanakkora szükséglet kielégítésére, mint a Nicholsonvagy Röck-gyárak ajánlatai. Lássunk csak összehasonlítást, pld. a felszerelések árainál : Megnevezése a felszerelésnek Nagy- és apró-marhavágóhid . Sertésvágóhíd Előhűtő- és hűtő-berendezés. . Bél- és pacalmosó Kényszervágóhid A kényszervágásban leölt hús sterilizálója (kimérhető hús). tó O korona 6973 5735 9072 1898 1023 9012 6075 5550 1975 915 4932 5624 4900 1625 2455 1345 Ezen három ajánlatból csak a felszerelések árait állítottam szembe egymással, megjegyezve, hogy Röck ajánlata sablonszerű 10—15000 lakosú város igényeinek és nem a mi speciális viszonyainknak kielégítésére lett tervezve és számítva. A másik kettő csaknem teljesen egyazon alapon állnak. (A pápai vágási statisztika.) Nézzük a főtételeket a 2 közös alapon álló cégnél : Nicholson cég épületei 128.430 K. Gépi berendezése (sterilizátor nélkül) 83.916 „ Összesen 212.346 K. Ganz és Társa cég épületei 83.826 K. Gépi berendezése (sterilizátorral) 81.180 „ Összesen 165.006 K. tehát csaknem 50.000 koronával olcsóbb ugyanakkora teljesítménnyel! (És egy 15.000 kor. értékű sterilizátorral.) De még ebből is sokat megtakaríthatunk, mert az építkezés 20°/

0-al olcsóbb nálunk, mint Ganz ós Tsa felvette. Azonfelül a villamos és vízvezetéki és csatornázási szerelések, (villamos 2833, vizvezeték 4216) a 7049 K-ból szintén 30%-ot takarítunk meg házilag készítve. Továbbá víztorony, 12 m

3-es viztartány és 2 worthingthon szivattyú nem kell, mert vizvezetéket vezethetünk a hely színére, ami sokkal olcsóbb, úgy, hogy maximum 130.000 kor. költséggel a vágóhid (hussterilizátor, jéggyár és 12 hűtőkamrával együtt) minden körülmények között berendezhető. ben lekik e! A jegyző úr pedig abban a hajtott házban az alszegen. — Vati-e még ezeken kivül kaputos ember a faluban? — Igenis van, hogyne volna — mondják, — az uraság, a felső faluvégen, ahol a virágzó nagy hársfák vannak. S a színjátszó úr rendre fölkereste ezeket az urakat. — Én Hetényi Kálmán vagyok, az országos nevü szinész, akinek dicsőségétől visszhangzik az ország a Kárpátoktól az Adriáig! Én, Hetényi .. . Ismeri uram e nevet ? . . . Ismerték. Hogy is ne. Szégyen lett volna nem ismerni azt, aki hires ember. Aztán, bárki legyen: nincs otthona, hát bizonyosan hazafi. Ha gézengúz v.olna, hivatalban ülne. — Hozta Isten. Tessék helyet foglalni. Bizonyosan fáradt.. . Leány, egy kis bort! — Óh, kérem . . . — ... És most Hetényi arra szánta el magát, hogy beutazza az országot s bemutassa művészetét mindenütt, a legkisebb faluban is, boldognak, boltogtalannak. Igen, arra határozta el magát, hogy vigasztalja az elbukott, szomorú nemzetet, ámbár — és itt elkomorodott — önmagát nem tudja megvigasztalni. Szemeiben e szavakra könnyek reszkedtek. Ki ne hitt volna neki ? Szomorú a haza sorsa. Nagy hazafihoz illő, hogy nemzetének összes fájdalmait átérezze. — ... Most ide jöttem, itt vagyok. . . — Hozta Isten. Egy pohár bort, uram. A hazáért. . . Kocintanak, s téveteg szemeik szerte járnak, leikök a vágyak országába kalandoz. — És becses családja ? . . . Az idegen lehajtotta fejét, könnyezett s csak ennyit mondott: — Volt, nincs. Aztán hirtelen megtörülte arcát s mosolyt erőltetve nyúlt a pohár után. — Az ön családja boldogságára, uraságod! — Köszönöm. Honnan tetszik jönni? — Erdély felől. Most egyenesen Pestről. — Mi hir az országban. — Gyász, mindenütt gyász. A hazafiak földönfutók. Hallgattak erre egy ideig. — ... Előadatik Hamlet, dán királyfi, Sakespeare remeke. — Töri meg a csendet Hetényi. — Társulattal van itt uraságod? — Egymagam. Uram! . . . Hetényi képes egymaga tragédiákat játszani. Hisznek neki. Hiszen földönfutó. — Ott leszünk. — Még egy pohárral. — Éljen a haza! A korcsmaszobából az árendás kihordatta ez alkalomra az X-lábu asztalokat. Székeket rakatott sorba, melyeknek nagy részét a szomszédoktól kölcsönözte. A vásott kövezetet kisöpörtette, a falakat zöld lombokkal tűzdelte ki s az ablakokra kopott zöld függönyt akasztatott. Az otromba teremben néhány faggyúgyertya és egy mécs árasztottak gyér világosságot. Az egyik sarokban volt felállítva a szinpad. Egy emelvény, fehér lepedővel leterítve. A szinpad átellenében, üveges, de kék lepellel függönyözött ajtó egy kis benyílóba vezetett. Ez a benyíló szolgált Hetényinek öltözőül. Innen várták a művészt. Kilencnek még hire sem volt, a süldő gyerekek, leányok és az asszonynép, már körülfogták a korcsmát, fölcsimpeszkedtek ablakra, ha látnának valamit? A korcsmaszobában is egyre szaporodott a publikum. Legelsőbb Várongi Pista kisbiró, mint a rendnek őre, s oda állt a benyiló ajtójához, hosszú mogyorópálcájára könyökölve, hogy visszaabajgassa a rakoncátlan legényeket, akik a függöny mellett a benyílóba szerettek volna kandikálni. — Vissza, gyerekek! Rendre jöttek a hivatalos férfiak, a biró, esküdtek, akik meghallották, hogy a pap, mester, FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az eg-yedül elismert kellemes ízű természetes hasha jtó szer. -^o