Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-08-25 / 34. szám
csak a beiratási és tandijat fizetik, összesen 16 K 30 f-t. A beiratások e tanfolyamba szept. hó 5-én d. e. 9 órától kezdődnek, bezárólag október 15-ig. Az igazgatóság. A helybeli m. kir. állami tanítóképző-intézet hat osztályú elemi népiskolájában a beiratások szeptember 4-én ; ugyan ennek az intézetnek III. osztályú gazdasági ismétlő iskolájában pedig szeptember 9-én tartatnak. Akiknek szegénységi bizonyítványuk van, tandíj-elengedésben részesülnek. — Nagy jégverés és vihar a szomszédban. Győrmegye déli részén f. hó 19-én hétfőre virradóra éjjel, vihar kíséretében nagy jégeső volt, amely nagy pusztításokat vitt végbe. A vihar oly nagy mértékben dühöngött, hogy házakat döntött össze. A hatalmas felhőszakadás következtében az utcákat ár öntötte el, amely szintén nagy károkat okozott. Téthen a jéggel kevert árviz oly hatalmas volt, hogy abba Horváth Sándor Antal nevü fia belefúlt. A szerencsétlen fiúnak két éves testvérét a vihartól megvadult lovak keresztülgázolták, úgy hogy a kis fiu azonnal meghalt. LŐCSÖS8 Sándorné, Nagy István és Sinkó István gyermekeit az ár szintén elragadta, de sikerült őket kimenteni. A három gyermek most élet-halál közt lebeg. Várnai Ferenc III. gimnázista fiu Csikvándról kerékpáron ment haza Téthre, mikor a vihar útközben elérte. A fiu már élet halál közt lebegett, amikor egy uszó teknőn Guttmann Sándor házába menekült. A szűkebb utcákban az összes házakat lerombolta az ár. Hasonló nagy jégverés pusztította el Marcaltő község határát is. — A református Ének-egylet múlt vasárnap tartott mulatsága — a kedvezőtlen idő ellenére — szépen sikerült. Ha nem is voltak oly sokan jelen, mint amennyien a népszerű egyesület mulatságait felkeresni s-okták, a hagyományos jókedv, a fesztelen, derűs hangulat ezúttal sem hiányzott s feledtette a borult égboltozatot, a meg-megeredő hűvös esőt. így, természetesen a mulatság a termekben folyt le — egész reggelig. Felülfizettek : Hoitsy Pál 20 K; Saáry Lajos 10 K; Kis Tivadar 9 K 60 f; Jákóy Géza 5 K, Kigyóssy János 4 K ; Galamb József, Hajnóczky Béla, Kis József 3—3 K ; Ney Viktor 2 K 60 f; Barthalos István, Faa Mihály, Hermann Pál, Sipos József, Varjú János, Török János 2—2 K; Borbély Mariska, Forgács Sándor, Gilsa József, Gyenge József, Kardos Károly, Kiss Ferenc, Kovács Sándor, Kovács István, Molnár Péter, Németh Kálmán, Széky Aladárné, Szőllőssy Miklós, Vági János 1—1 K; Eőry Lajos, Horváth József, Kiss Fereno 60—60 f; N. N., Téringer Mariska 50— 50 f. Fogadják a nemesszivü felülfizetők az énekegylet hálás köszönetét. Köszönetet mondunk még Borbély Mariska és Kovács Mariska kisasszonyoknak a rendezőszalagok elkészítésért. A rendező bizottság. — Újabb vicinális-terv. Csemez István téthi földbirtokos előmunkálati engedélyt kapott a pápa-bánhidai helyi érdekű vasút Giczhathalom állomásától Nagydém és Lovászpatona községek határain át a magyar királyi államvasutak Gyömöre állomásáig és innen Téth, Rábaszentmihály és Csécsény községek érintésével a győrsoproni vasút Enese, vagy esetleg Kény állomásáig vezetendő nyomtávú gőz- vagy esetleg motorüzemű helyi érdekű vasútvonalra. — Az acsádi evang. ifjúság az evangélikus iskola uj felszerelésére folyó hó 26-án, az iskola udvarán műkedvelő^előadással egybekötött zártkörű nyári táncvigalmat rendez. Belépti dij személyenként: I.—II. sor 1 K 60 f, III.—IV. sor 1 K, a többi ülőhely 60 f, állóhely 40 f. Kezdete esti 7 órakor. — Szinre kerül : A falurossza. Népszínmű 3 felvonásban. Irta Tóth Ede. — A ker. munkás-egyesület ópítőmunkás szakcsoportja e hó hó 19-én jól sikerült táncvigalmat rendezett a ker. munkás-egyesület helyiségében. A mulatság anyagi eredményének gyarapításához felülfizetéseikkel hozzájárultak a következők : Besenbaoh Károly 20 K; ifj. Faa Mihály 10 K ; Gecző János 2 K 20 f; Dembek József 1 K 80 f; N. N., Szeift István, Vágó László, Grátzer János 1 K 20 f-1 K 20 f; Laluk Antal, Keszei Kálmán, ifj. Grácsman Ferenc, Vürslein Antal, Faa Lajos, Pelek István, Varga József, Polgár lózsef, Dienstmann József, Simonics Márton, Legény Ferenc, Vilmán József, Búzás Erzsike, Regner Pál, Pálfi József, Vági József l-l K; ifj. Szalai József 2 K; Török Anna 60 f; Szőke Lajos 50 f; Kecskés Mihály, Mészáros István, Limperger Ferenc, Laki István, Hencsel Gyula 40—40 f; Limperger József, György Károly, Kovács István, Grácsman Pál, Füstös Ferene 20—20 f. A szives felülfizetőknek adományaikért, valamint Fiszter Annus kisasszonynak a rendezői szalagok díjtalan elkészítéséért hálás köszönetet mond Varga György, a szakosztály pénztárosa. — Tolvaj cigányok. Kolompár Vendel kóbor cigány társaival, közöttük ideiglenes oldalbordájával, f. hó 17-én a veszprémi kir. ügyészség fogházában elzárt oldalbordája meglátogatására rándult le. Farkasgyepü és Tapolcafő községben felhasználva az emberek elfoglaltságát, társai segélyével 1 zsák libatollat loptak el. A jákói csendőrség az oda érkezett panaszok folytán a tolvaj társaságot lefülelte s a kir. járásbíróságnak átadta. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen édes atyánk GOLDSCHMID JÓZSEF elhunyta alkalmából bennünket részvétükkel bármi módon felkeresni s a temetésen megjelenni szivesek voltak, ez úton mondunk szivböl jövö hálás köszönetet. Pápán, 1906 aug. 23-án. A gyászoló család. PAPAI KALAUZ. Ács: HORVÁTH JÓZSEF iparos ácsmester, Árok-u. 5. BŐSZE MIHÁLY oki. ácsmester, Veszprémi-út 33. Aranyozó: FREY NÁNDOR műaranyozó és oltárépítő. Barátutca (Kremsier-féle ház.) Elvállal minden, e szakmába vágó munkát. Agyagáru gyár: BOSCOVITZ SÁMUEL készít díszes cserépkályhákat minden kivitelben. Asztalos: GYÚK NÁNDOR épület-, bútor- és portál-asztalos, Széchenyi-tér 7. szám. Elvállal szakmájába vágó mindennemű munkát. HUBER JÍJV0S bútor és épület-asztalos, Csáki-u. 5. OCSON GÁBOR asztalosmester, Jókai Mór utca 10. szám (dr. Csoknyay János ügyvéd házában). Mindennemű asztalos-munkát jutányos áron vállal el. Bábsütó': SZAGMEISZTER I. UTÓDA bábsütő és viaszgyertya-öntő, Barát-utca és Kigyó-utca sarkán. Bádogos: MÁYERSBERG SAMU bádogos és vízvezetéki szerelő, Petőfi-utca 3. — Telefon-sz.: 78. NEMETH KÁLMÁN bádogos és vízvezeték-szerelő Petőfi-utca (ó-kollégiummal szemben). Borbély és fodrász: BÓDAI GYULA borbély- és fodrász-üzlete, Fő -u. 49* FRÁUENDIENST YIKTOR borbély- és fodrászFő-üzlet: Széchenyi-tár 1. gjám; íiók-üzlet : Főtér 26. szám. GR0SZHER NÁNDOR borbély- és fodrász-üzlete, Kftssuth-utca 15. szám alatt. SZENTE JÓZSEF borbély- és fodrász-üzlete, a Griffszálloda épületében. Cipész: HUTFLESZ PÉTER férfi- és női cipész-üzlete Közép-utca 11. szám. ÖZY. KÉGLI JÓZSEFNÉ uri-, női- és gyermekcipő raktára Petőfi-utca 4. SCI1LOSSER ISTYÁN férfi, és női cipész-üzlete, a városház épületében. TAMÁS JÓZSEF Fó'-u'ca 13. (Steinberger M. utóda ékszerész mellett.) Készít úri- és női cipőket és csizmát a legfinobb kivitelben, jutányos áron. Kész cipők is kaphatók nála. Cseléd-elhelyező intézet 4: HORVÁTH MIHÁLY első pápai cseíéd-elhelyezőintézete, Lázár-közle. Elhelyez megbízható női és férfi cselédeket, kávéházi személyzetet, bonnekatstb. Közvetít házak eladását és lakások bérletét. Építési vállalkozó: IFJ. CZIFRA József építőmester építési irodája Anna-tér 9. sz. — Telefon : 69. szám. FAA MIHÁLY építőmester, Erzsébet városrész. — Telefon : 42. szám. KARDOS TESTYÉREK oki. kőmives mesterek, Jókai Mór utca, 68. szám a polgári leányiskolával szemben. — Költségvetéssel és tervezéssel helyben és vidékre szivesen szolgálnak. Fehérnemű-tisztító: KÁNYÓ ERZSI fehérnemű-tisztító intézete Jókai Mór utca, az irgalmasok bérházában. Hangszerkészítő: KUKA FERENC hangszerkészítő és zongorahangoló. Korvin-utca 8. szám. Hentes: SCHNATTNER GÉZA (vendéglős) hentes-üzlete,. Flórián-utca 3. szám (saját ház). Kefekötő: MAGYAR GYULA kefekötő-üzlete, Kossuth Lajos utca (Kapuszin, uradalmi ház). Kőfaragó: FELLNER JAKAB FIA kőfaragó és szobrász, Kossuth Lajos utca 6. szám. Könyvkötészet: KIS TIVADAR könyvkötészete, Fő-utca 21. szám. — Egyszerű és díszkötések! Gyász-szalag nyomás j Kosárkötő: SEIFFERT ISTYÁN kosárkötő, Széchenyi-u. 7. s* Kovács HARÁK GYULA okleveles gépész és kovács, Jóka Mór utca 23. szám. PAKSY KÁROLY gépész-kovács, Jókai Mór utca 54. sz. Villamerőre berendezett szikvizgyár ! Kályhás: KREIZER JÓZSEF első pápai minta majolika, cserépkályha és különlegességek gyára, Széchenyiés Zöldfa-utca sarkán. Alapítatott 1842-ben. Lakatos: TÓTH JÓZSEF lakatos, Petőfi-utca 10. szám. -— Készít épület-, kerti- és sirrácsokat. Malomépítő: PETERNELL JÓZSEF malomépítő, Jókai Mór utca 102. szám. Műfestő és vegytisztító: ZAK0TS ISTYÁN műfestő és vegytisztító SzentBenedektér (volt Poltz-féle ház.) Órás és ékszerész: STEINBERGER M. UTÓDA arany-, ezüst-, ékszer-, zseb- és inga-óra raktára Fő-utca 3. szám. —Javítások jutányosán és pontosan eszközöltetnek. Szabó: FREJER KÁLMÁN férfi-szabó üzlete, Fő-utca 23. szám. Mindenféle férfi-öltönyök finom kivitelben készíttetnek. KELEMEN SALAMON-ná Márton István utca 1. szám. (Keresztes szíjgyártó ház.) Mindenféle férfi-öltönyök finom kivitelben készítettnek. Kész gyermekruhák kaphatók ! VÁGÓ DEZSŐ első pápai férfi divat-terme Fő-tér 19. sz. Készít katonai-, papi- és polgári ruhákat. Legfinomabb bel- és külföldi ruhakelmék raktáron! Szappanos: MATUS GYÖRGY mosó- és pipereszappanok, faggyugyertyák gyártása, Kossuth Lajos utca 5. szám — Mosószerek raktára! Szíjgyártó: NÉHMÁN GÁBOR szíjgyártó, Fő-tér 19. szám. — A budapesti milleniumi-, győri és a veszprémi iparkiállításon kitüntetve. Szobafestő: BALOGH GYULA szobafestő és mázoló, Petőfi-u. 15. REGNER JÁNOSNÉ szobafestő és mázoló, Flórián-u. Temetkezési vállalat: PAKRÓCZ ós CSOKNYAY temetkezési vállalata. — Üzlethelyiségek: Régi takarékpénztár épületében és Széchenyi-tér 4. szám alatt. Üveges: WELTNER DEZSŐ üveg-, porcellán- és lámpaáruk kereskedése, Kossuth Lajos-utca. Elvállal épületüvegezést és képkeretezést gyári áron. Zongora-raktár: KURTZ GYULA zongora-, pianinó-, harmónium- és cimbalomraktára, a plébánia-templom mellett — Zongorák hangolása és kölcsönzése vidékre is.