Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-08-18 / 33. szám

hogy mennyire cáfolok meg valakit, s mennyire döntöm halomra érveit, azt nem én vagyok hivatva elbirálni, hanem a nagyközönség. Doktor úr kategorice kijelenti, hogy megcáfolt. Mit az adomámban rejlő igazságnál fogva készséggel alá is irok. Csoknyay Károly. KISS JÁNOS 1821—1906. Városunknak egy igen régi, közbecsülésben álló polgára s főiskolánknak legrégibb élő tanára hunyta le örök álomra szemét e hó 17-én a délutáni órákban. Bár 85 év nehezedett vállaira, egészen a legutóbbi időkig, e nyár elejéig a legjobb egészségben hordozta az öregség terheit s nagyszámú tisztelői méltán remélték, hogy még sokáig láthatják maguk közt a régi idők e tisztes alakját. A nyár elején azonban az a sajnálatos baleset érte, hogy szokott napi sétája közben, amint az utcán átment, egy vigyázatlanul hajtó kocsis elütötte. Az esés következtében csonttörést szenvedett. S bár csontjai összeforrottak, az ágybanfekvés s a megszokott életmódjától való eltérés mégis megölte őt. Szent-Király-Szabadján, 1821. április 14 én született egyszerű sorsban élő nemesi családból. A népiskolákat szülőfalujában végezte s mint szép reményekkel biztató ifjút 1834. év őszén a pápai kollégiumba hozták. Itt végezte azután a középiskolát s az akadémiai tanfolyamot. Mint kitűnően végzett növendék, két éven át tanított publikus preceptorként a kollégiumban. Tanította pedig a poéták osztályát áz 1844/5 és 1845/6-ik iskolai években mindeneknek teljes megelégedésére. Akkoriban az volt a szokás, hogy aki a kollégiumban teljesen bevégezte tanulmányait s kötelességszerűen még egy évig publikus preceptorként is működött, elment három évig valamelyik faluba akadémikus rektornak. Ott aztán vagy magában, vagy valami segédtanítóval együtt teljes buzgalommal tanította a falusi ifjúságot a tudományok elemeire. Kitűnő egy intézmény volt ez az akadémikus rektorság. Két nagy célt szolgált. Egyik az volt, hogy az ily akadémikus rektor teljes gyakorlatot szerzett a tanítás művészetében, a másik nem kevésbé fontos eredmény pedig az, kedves, de úgy érezte, szive most már nem dobog érette, mint egykoron. Az egykori érzelmek, a régi szavak, az elmúlt indulatok nem tértek visza és úgy sejtette, mintha nem az ő Lesbiája, hanem egy más, hozzá teljesen hasonló női alak ülne mellette, aki bár ép úgy beszélt, ép úgy csókolt és ölelt, mint az egykori, mégse volt az, nem volt az! A király kezdetben magába zárta gondolatait és eltitkolta könyeit, később azonban elészólította öreg miniszterét és szomorúan így szólt hozzá : — Ez sem az, akit keresek, ezt se tudom szeretni! Keressetek mást, hozzátok elém az igazi Lesbiát! — és keserű hönyei záporként indultak meg. Az öreg miniszterek megijedtek, hogy a király megőrült, Bulcs azonban megértette fejedelmét. Mikor Hubával kimentek a királyi palotából, Bulcs karonfogta társát. — Abba hagyhatjuk a kutatást, — igy szólt, — a királyt meg nem gyógyítjuk. Nem Lesbiát, sem mást nőt nem keres ő, hanem első szerelmét . . . Azt pedig, bajtársam, hiába keressük, mert szerethetünk tizszer, százszor, de az elsőt többet fel nem találjuk. Isten őrizze a mi jó urunkat, mért is nem hagytuk inkább az országot pusztulni. így szólt Bulcs, az Ész, Hubához, az Akarathoz. hogy minden nem préda ifjú szép összeg pénzt gyűjthetett össze, amelyen azután egy vagy két éven át fölkereste a németországi, hollandi, vagy angol egyetemeket s onnét mint kész tudós került vissza hazánkba. Aki nem akart ügyvéd, megyei tisztviselő, vagy már efféle lenni, az mind ezt a pályafutást végezte. Három évig falusi rektor volt, aztán egy vagy két évig külföldi egyetemen tanult s hazatérve lett tanár vagy pap. A rektóriákat érdem szerint, sorrendben választották, épen mint most a legációt. Kiss János, mint a legjobb tanulók egyike, megkapta az egyik legjobb rektóriát, Ó-Szőnyt. Itt tanított három éven át, 1846. év október havától 1850. október haváig. De terve szerint nem mehetett mindjárt külföldre, mert olyan kiváló megtiszteltetés érte, ami egy időre eltérítette őt kitűzött céljától. Az ország egyik legkiválóbb embere, ifj. Pázmándy Dénes, az 1848-iki országgyűlés elnöke hivta meg házához, hogy legyen serdülő fiainak nevelője. O e meghívást elfogadta 8 itt működött teljes három éven át. Ekkor azonban már nem türtőztethette, vágyát, hogy kitűzött céljához képest külföldi egyetemre juthasson. Berlinbe ment s mint a tudományos egyetem rendes hallgatója, egy éven át a theologiát és pedagógiai tudományokat tanulta. Visszatértekor a Pázmándy család hívására ismét annak körébe sietett s ott még két éven át, 1856. év tavaszáig nevelősködött. Ez év október havában a dunántúli ref. egyházkerület Rév-Komáromban tartott rendes közgyűlésén megválasztották a pápai kollégium egyik theologiai tanárává s tanári állását azonnal el is foglalta. Tantárgyai voltak a rendszeres theologia, nevezetesen a dogmatika theologia és a dogma-történet. Ezeket tanította hosszú, több évtizedre nyúló tanári pályályán. Mint tanár, nem közönséges erőnek bizonyult. Elismerik ezt összes hallgatói. Mint éveken át tanítványa, én is bizonyságot tehetek mellette. Ez a kis termetű, vékony ember oly tekintélyt tudott tartani, hogy a legszilajabb bajszos kamasz sem mert volna hozzá nem hogy tiszteletlen szóval, de még tiszteletlen tekintettel is közelíteni. Ez volt az általa elért eredménynek a fundamentoma. Előadása egyszerű, világos és érthető volt. Örömmel hallgatta ember. Tantárgyaiból sűrűn tartott cenzúrákat s akkor az elvégzett tananyagot pontosan tudni kellett mindenkinek. Úgy mondtuk a dogmát s a dogma-történet legnehezebb tételeit, mint a vízfolyás. Ez elkerülhetlen föltétel volt mindenkire nézve, ha boldogulni akart. S e mellett a magán-érintkezésben szives, előzékeny és barátságos összes tanítványaival szemben. Mindnyájan föltétlenül tisztelték rendíthetlen igazságosságáért, de szerették is őt. Egész lelkesedéssel élt tudományának és tantárgyainak. Folytonosan tanult és olvasott, mig csak szembaja meg nem akadályozta. Fő munkája a „Keresztyén hittan tekintettel a helv. hitv. egyház vallásos életéreEnnek első kötete 1862-ben, a második pedig 1865-ben jelent meg. Másik nyomtatásban megjelent nagyobb munkája : „Keresztyén hittan vizsgára készülő helv. hitv. jelölteknekEzeken kivűl irt még dogma-történetet és Khristologiát, de ezeket nyomtatásban nem adta ki. Szembaja miatt, mivel már csaknem a teljes megvakulás fenyegette, 1899-ben nyugalomba vonult. Jól végzett munka után nyugodt lelkiismerettel s szinte derült megelégedettségben élte a késő vénség napjait. Csak az indította néha panaszra, hogy nem tud olvasni. Hiába, a legjobb felolvasó sem tudja pótolni a két jó szem munkáját! Jól végzett munka után a nyugodt, csendes álom ölébe sok ember meleg részvéte kiséri őt. Borsos István. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés lesz e hó végén, valószinüleg 27-én. A közgyűlés legfontosabb tárgya az 1905. évi zárószámadás és az 1906. évi költségvetés lesz. Ezen kívül szerepelni fognak a közgyűlés tárgysorán a postaépület ügyében a kereskedelmi minisztériumhoz intézendő memorandum, a tisztviselők egy részének kérelme drágasági pótlék iránt, Németh Dezső kérvénye IV. gyógyszertár felállíthatása tárgyában. § Fellebbezés a Kossuth-utca megnyitása ellen. Hindler József és 138 társa megfellebbezték a Kossuth Lajos utca megnyitását. A fellebbezés alaki és érdemi hibákat panaszol. Alaki hibák: az ingatlanvételek és cserék célját a tárgysor nem jelezte, érdekelt képviselők is szavaztak, egy indítvány nem bocsáttatott szavazásra, a gyűlésen nem volt elnök, a felveendő kölcsönök kamatjára a fedezetet nem jelölték meg. Érdemi kifogások: az utcanyitás nem közérdek, többe kerül, mint mondták, tekervényes utcára nem érdemes költeni, vannak közérdekübb reformszükségeink, a közle-részleteket nem adták el nyilvános árverésen. A fellebbezéssel vezércikkünkben foglalkozunk. § A gazdai állásra meghirdetett pályázat f. hó 15 én lejárt s a meghirdetett határidőig nem kevesebb mint 21 pályázat érkezett be a polgármesteri hivatalba. Az állásra a legkülönbözőbb polgári állásban levő férfiak pályáznak, van köztük magánzó, rendőrbiztos, gazdász, földmíves, hivatalszolga, kőmíves-mester, pénzügyőr, ny. honvéd hadnagy, stb. Itt közöljük a pályázók névsorát : Miskovits Mihály, Pulay Zsigmond, Szőllőssy Miklós, Rothmann Vilmos, Fodor István, Molnár József, Török Antal, Erdélyi Lajos, Szekeres Gyula, Heykál Ede, Horváth Lajos, Sándor Lajos, Bottka Jenő, Tomor Antal, Siha Mihály, Berán Kálmán, Kardos István, Hidassy Lajos, Baráth István, Lanczinger Kálmán. § Hirdetmény. A kőszegi árvaháznál a „Grosz" alapra rokon nem jelentkezett, arra egy városi szegény gyermek felvétetik. Tartozik pályázati kérvényét augusztus hó 20-ig a polgármesteri hivatalba beadni. Egyúttal tartozik az alábbi feltételeknek megfelelni. A gimnázium V-ik osztályában az alapra köteles 326 korona 95 fillért; az alsóbb osztályokban 276 korona 95 fillért ráfizetni. Pápán, 1906. évi augusztus hó 13-án. Mészáros Károly polgármester. § Szöllőbirtokosok figyelmébe. Mindazon szőllőbirtokosok és bortermelők, kik a boritaladó kedvezményre igényt tartani óhajtanak, akár ki vannak egyezve, akár nincsenek, a folyó évben remélhető termésüket f. hó 16-tól kezdve legkésőbb f. évi szeptember hó 15-ig Pápa város fogyasztási adóhivatalánál annál is inkább bejelenteni el ne mulasszák, mert későbbi bejelentések tekintetbe nem vehetők és bortermésük megadóztatásánál az italadó árszabás volna alkalmazandó. Pápán, 1906 augusztus hó 9-én. Blum Miksa főügynök. TARKA ROVAT. A tulipán körül. így nyáron ráér az ember utazni, tapasztalatokat gyűjteni. A tapasztalatokat aztán télen értékesítheti, minden irányú tanúságait magának, másoknak okulásául levonhatja. Vannak azonban oly tapasztalatok, amiknél nem szükséges nagyobb gondolkodás, hosszabb idő a tanúság levonására. Szinte kiált belőlük a tanúság. És pedig nem is tarka, hanem fekete. Ha azonban fekete tanúságokról akarok irni, akkor kérdeni fogja a jámbor olvasó — hogy kerül ez a Tarka rovatba. Nohát mert a tulipánra vonatkozik. A tulipán pedig tarka virág. Nagyon is az. * Keletről jött a magyar ezredéve hódítani. Keletről nyugat felé. És meg is hódította a nyugatot. Megtáncoltatott, kikergetett mindenféle ellenséges népeket s egy szép darab kerek földre azt mondta, hogy ez most már a mienk: magyaroké.