Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-08-04 / 31. szám

III. évfolyam. 31. szám. Pápa, 1906. augusztus 4. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: 1)^- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Háromszoros birság. Nincs egy jó magyar ember sem, aki szívesen emlékeznék vissza azokra az állapotokra, amik fél évvel ezelőtt az országban voltak. Azok, akik az államhatalom élén álltak 8 a törvény megtartására voltak hivatva, lábbal taposták a törvényt s maguk bontották meg a rendet, melynek fenntartása lett volna kötelességük. Alkotmány nélküli, törvényen kívüli világ volt az. Adót, nem lévén reá törvényhozási határozat, fizetni nem kellett. Sőt hazafias erénynek tartottuk egy fillért sem adni az állam rendelkezésére. Nem szívesen emlékszik vissza senki erre az időre. Mert az adónemfizetés volt egyetlen kellemes oldala, míg másrészt az önkény és megpróbáltatás békója nyűgözte a lelkeket. Ha most mégis visszaemlékszünk erre a félév előtti világra, tesszük csupán azért, mert pár száz munkás polgárt akarunk megmenteni attól, hogy keserves munkájuk árán szerzett filléreikkel fizessenek meg azért, hoj*y abban az időben jó hazafiak akartak lenni és legjobb meggyőződésük szerint »ellenálltak* a saját csekély hatáskörükben. Egy barátságtalan pénzügyigazgatósági intés került kezünkbe. Itt közöljük egész terjedelmében, amint következik: A veszprémi m. kir. péiiziigyigazgatóságtól. 13.479. sz./II. 1906. Kövér Károly urncik Pápa. Miután Ön hadmentességi dijvallomását a törvényes határidőn belül 1906. évre be nem adta s ennélfogva az 1880. évi XXVII. t.-c. 13. §. II. 4. pontjában előirt kötelességének önként megfelelni elmulasztotta, az érintett t.-c. 20. §. rendelkezése alapján terhére az 1906. évre hadmentességi díj fejében megállapított 8 K háromszorosának megfelelő 24 K azaz huszonnégy korona bírság ezennel megszabatik, egyidejűleg ezen összeg a pápai kir. adóhivatalnál terhére előiratott. A kiszabott bírságösszeg ezen végzés jogerőre emelkedése után azonnal különbeni végrehajtás terhe mellett fizetendő be, s behajthatlanság esetén megfelelő elzárásra fog átváltoztatni. Miről azzal értesíttetik, miszerint jelen határozat ellen netáni felebbezését a veszprémi vármegyei közigazgatási* bizottsághoz annak vételétől számítandó 15 nap alatt benyújthatja. Veszprém, 1906. évi julius hó 6-án. Kaczvinszky s. k. kir. pénzügyigazgaió. Háromszoros birsággal — melyet különbeni elzárás terhe mellett köteles megfizetni — sújtja ez Írásban a pénzügyigazgatóság Kövér Károlyt, amiért annak idején hadmentességi adóvallomását elmulasztotta benyújtani. Annak idején? De mikor is volt az annak idején? Mikor is volt az, amikor Kövér Károlyt és még nem kevesebb mint 640 pápai társát felszólították, hogy hadmentességi adójáról nyilatkozzék? Volt ez a jelen év februárjában. Februárban tényleg felszólították őt is s még 640 polgárt, hogy e tárgyban nyilatkozzanak, sőt a városi pénztári hivatal még külön is figyelmeztette az illetőket, hogy az adóbevallás nem egyértelmű ám az adófizetéssel, de hát ki veheti rossz néven, ha abban az időben, az abszolutizmus virágkorában, az az adóügyek iránt különben is ős bizalmatlansággal viseltető közönség még abban is dacolt, hogy nem vallotta be adóját. Hogy nem sporadikus volt ez a tünet, hanem az általános felfogásnak felelt meg, bizonyítja az a tény, hogy a 640 felszólított közül o8-an adták be a hadmentességi adóvallomást. Törvénytelen volt a kormány, törvényes költségvetés nem volt birtokában, törvénytelennek tartottuk minden intézkedését kivétel nélkül, ami az adózással Összefüggésben állott. Hiába az érv, hogy a hadmentességi adó más mint a kereseti adó, igenis a nemzeti közvélemény, melyet alkotmányunk legalaposabb ismerői irányítottak, azt vallotta és gyakorolta, hogy semmi törvénytelen intézkedésnek — és ilyennek tartatott a hadmentességi adóbevallás követelése is — nem szabad engedelmeskedni. Nem is engedelmeskedtek; 640 közül 582-en nem adták be az adóbevallást. Akik pedig nem adták be, azokra ím rázúdul a büntetés. A pénzügyigazgatóság, A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Az örökség

1. Irta: Yértesi Arnold. Meghalt. Végre meghalt. Ott fekszik az ágyon mozdulatlan, mereven, csak viaszsárga arca, hegyes orra látszik ki, azt a kiaszott testét egészen álláig batakarja egy lepedő. Az asszony, a fiatal, életerős asszony villogó szemekkel állt a szoba közepén. Lihegve feszült ki domború keble s a megkönnyebbülés sóhaja röppent el ajkán. Végre szabaddá lett. Nyolc évi utálatos rabság után szabaddá lett. Milyen keserves hosszú idő volt az, hazugsággal, képmutatással, aljasággal tele. Nyolc egész esztendő. Hányszor roskadozott a teher alatt s azt hitte, nem bírja tovább. Hányszor volt úgy, hogy ilt hagy mindent, nem bánja, akármi történjék, elmegy, megszökik. De hányszor ! Csakhogy mindig csalogatta a remény : hiszen nem tarthat sokáig, ez a nyomorult beteg vén ember nem élhet sokáig. Mikor szülei nógatására hozzá ment nó'ül, akkor is azt mondták : nem élhet sokáig, csak hálni jár bele a lélek. Mégis élt, köhögve, krákogva, foltozgatva azt a rongy életét, nyolc egész esztendeig. És minden következő év rettenetesebb volt, mint az előttevaló. Hiába mondták neki : — Majd megszokod. O is azt hitte, majd megszokja. Majd. Majd. Az ember mindent megszokik. De csak nem lehetett. Az az undor, amit érzett, mikor ez a száraz, petyhüdt ajak először tapadt rá az ő remegő ajkára, mindannyiszor visszatért. Nem, nem, ezt nem lehetett soha megszokni. Ellökni szerette volna magától azt az embert s fogcsikorgatva, egész testében borzongva tűrte ölelését. És olyan nyomorultnak, olyan lealázottnak érezte magát akkor, mintha nem is volna benne emberi lélek, csak egy állat volna, akit pénzért megvettek. Itt, itt, ebben a szobában . . . Oh, milyen iszonyú arra \ isszagondolni még most is . . . Hányszor forgatta lázas elméjében, hogy tovább nem türi. És egyszer már kirohant, magára öltötte köpenyét, hogy elmegy, soha többet vissza nem tér; aztán mégis levetette a köpenyt és ott maradt. Hiszen ha már eddig eltűrte, eltűrheti még egy kicsit. Egyszer majd csak kiszorul a lélek abból a hitvány testből s a pénzét nem viheti magával a koporsóba, azt itt kell hagynia. Bősz indulattal, villogó szemekkel fordult oda most a halott felé : — A pénzed, a pénzed, az most már az enyém. A halott nem felelhet, de mintha sápadt arca gunyulódva meredne a diadalmaskodó asszonyra. S e lázas pillanatban úgy rémlik a nőnek, mintha még élet volna azokban a gúnyra torzult vonásokban s mintha attpl kellene félni, hogy az az ember megmozdul, ledobja magáról a lepedőt s föltámaszkodik az ágyban. De nem, nem, nem kell már félni. Hiszen az orvos megmondta, hogy meghalt. És mégis oly különös, hogy már nem él. Még nincs két órája, hogy mozgott, a szemét is kinyitotta, szólt is valamit, de oly halkan, hogy a lázasan remegő asszony nem értette. Vajion mit akart mondani ? Talán valami bántó, gúnyos szót. Még tegnap este is szemére hányta : — Lesed a halálomat, úgy-e ? S raegüvegesedő szemeinek az az utolsó pillantása is olyan fagyos, olyan kegyetlen gúnyolódó volt. Azt akarta talán mondani : " Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért töt>t> kiállításon érmekkel kitüntetve! * * ** Mindennemű férfi-ruhák TAGO DEZSŐ első pápai ferfi-divatterme. Pápa, Fő-tér, 253. sz. szolid áron mérték szerint készíttetnek.