Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-07-14 / 28. szám

legalább 20.000 K tőkének s így az utcanyitás a városnak 27.000 — 20.000 = 7000 koronájába kerül. 7000 K-t senki, aki a haladást nemcsak ajkán hordja, de tettekben akarja megvalósítani, nem fog sokallni. 7000 K-t az utcanyitásra áldozatul hozni bátran lehet s mi, kik a legmesszebb menő takarékosságot követeljük minden téren, szívesen látjuk, ha ekkora összeget e célra a város érdekében áldozatul hoznak. »A város érdekében« mondtuk. Mert tévedés azt hinni, hogy amért ebből a dologból egyeseknek haszna lehet, mondjuk például a Kossuth-utcai boltosoknak, a Kossuth-, Major-, Deák Ferenc utcai, Széchenyi-téri, sőt tovább még a Zimmermann-utcai lakosoknak is házuk értékének emelkedésével, azért ez az utcanyitás nem egyszersmind a város érdeke is. A közforgalom javítása, a közegészségügy előmozdítása, a szépészeti szempont érvényesítése mind általános városi érdekek, de általános városi érdek az is, hogy jobb közlekedési eret nyissunk az Alsóváros irányában, hogy az új építkezések átal a pangó iparon segítsünk és ugyancsak az új építkezések révén a modern, jó lakások — ma még ugyancsak csekély —- számát emeljük. Még csak az általános utcarendezési szempont kérdésének fejtegetésével vagyunk adósak. És "itt teljes őszinteséggel megvalljuk, hogy a mi képviselőtestületünk ez ellen a Weltner-ház hallatlanul szabályellenes felépítésének megengedésével oly hibát követett el, amelyet többé helyrehozni nem lehet. Mert a helyes utcarendezési terv ez lett volna: déli végén megnyitni az utcát, északi végén a kapuszin lebontásával szabaddá tenni, az utca középső részét pedig minden új építkezésnél a szabályozási vonalnak megfelelőleg bővíteni. A közepét, azt hát elrontotta a képviselőtestület. De abból, hogy egy hibát követett el, nem következik, hogy másikat s majdan harmadikat is kell elkövetnie. Nem ! A Kossuth Lajos utcát meg kell nyitni, szabaddá kell tenni mind a két végén. Mi részünkről ott leszünk azok sorában, akik a kapuszinnek nevezett alagútat is ép úgy segítünk elhordani, mint amily erővel támogatjuk most azt a törekvést, mely a »közlét« akarja eltüntetni a föld színéről. — ör — Pápa—ükk közgazdasági szempontból, ii. Teljesen igaza van főjegyző urnák abban, hogy a vasutmenti községek gyarapodni és gazdagodni fognak, de ez Pápa városára nézve igen nagy előny, mert annál nagyobb lesz ezen községek fogyasztási képessége. Mitsem változtat a dolgon, ha a falusiak ott helyben vásárolják be szükségletüket, ez nagyon előnyös ránk nézve, mert a falusi kereskedők és szövetkezetek annál többet fognak Pápán vásárolni. Hogy nálunk nagy a drágaság és hogy nekünk ugyanazon árakat kell fizetni, mint Budapesten és Bécsben, sőt némelykor még többet, ez természetes nemzetgazdasági törvényen alapul; a megkönnyített forgalom folytán és mivel a vonalak mind a fővárosokban összpontosulnak és mind oda irányulnak, a fővárosokban az élet sokkal olcsóbb lett, ennek szükséges következménye lett a vidéki városok és községek drágasága, így van ez hazánkban mindenütt Trencsénmegyétől Háromszékmegyéig, és Mármarostól Fiúméig, mindenütt egy és ugyanazon ára van az élelmi és iparcikkeknek, néhány oly vidéket kivéve, melyek a sínektől távol esnek, mert ezek cikkeiket nem tudják a fővárosba küldeni. Ugylátszik, hogy igen tisztelt főjegyző úr Smith Ádám gyönyörű könyvét teljesen elfelejtette. Ha meg akar győződni főjegyző úr, hogy cikkének konklúziója, mely azt mondja, hogy nem ajánlja a pápa-ukki vonal megépítését, mivel ez kárára volna a városnak — hamis, akkor legyen szíves kifáradui a vasútra és ott beletekinteni Pápa város forgalmának statisztikájába; azt fogja találni, hogy 1871 óta, úgy a személy, mint az áru forgalom meg többszörösödött és annak dacára, hogy a csornai és bánhidai vasút üzemének megnyitása óta igen sok község már többé nem Pápára hozatja áruit, hanem saját vagy valamely közel eső állomásra, városunk forgalma és fogyasztási képessége folyton növekedőben van, ami fényesen megcáfolja állításait. De legjobban megcáfolja argumentációját a rideg valóság. Főjegyző úr szerint minél több irányban van vasútja egy városnak, annál jobban kell neki sülyedni és elszegényedni. De az élet ennek éppen ellenkezőjét bizonyítja. Néhány példát hozok fel a Dunántúlról, mely legközelebb van hozzánk, s melyet legjobban ismerünk. Győr hatalmas vasúti csomópont s annak polgármestere minden erejét oda fordjtja, hogy Győr még új vasutakat kapjon. így keresztül akarja vinui a Rábavölgyi vasutat Sárvárra; annak dacára, hogy Győrnek már van egyenes vasúti vonala Sárvárra. Igaz ugyan, hogy Győr városa sokat fog veszíteni ezáltal vám és helypénzben, de ez ezerszeresen megtérül a város lakosainak. Fáradozik még egy új vasúton a Csallóközbe és Kisbérre. Fehérvárnak 6 irányban van vasútja és folytonosan 'mindinkább felvirágzik. Kaposvárnak eddig 5 vasútja van és kevesli. Népessége mindinkább gazdagodik. Szombathelynek 8 vasútja van és ennek eredménye az, hogy míg 30 év előtt csak fele annyi lakosa volt mint Pápának, jelenleg kétannyi lakossal bir mint Pápa s annyira gazdagodott, hogy sok új palotasor épült s kulturája oly magaslaton áll, mint talán sehol Dunántúl. Mindezt sok vasutjának köszönheti. Sopronból szinte sok vasúti vonal indul ki s valamennyien tudjuk, hogy mennyire meggazdagodott, mert kereskedelme igen nagy arányokat öltött. táját kecsesen a hóna alá kapta s az ajtóhoz állt. A hölgyek azonnal nekiestek a vörösbornak. — Igen, igen . . . vannak okos emberek, akiknek egy újság többet ér, mint egy derék korty bor! — kezdte ismét a pávatollas férfiú, miközben pálinkát töltött magának. — De talán csak azért az egyszerű okért, mert nem telik egy derekas jó kortyra! Hallja maga szemüveges úr? Nincs igazam ? . . . Hahaha ! No hát mi áll abban az újságban ? Hallja maga szemüveges úr ? Mit olvasott ? Hahaha ! Ugyan, dobd el, ne fontoskodjál úgy ? Inkább igyál egyet! A pávatollas férfiú fölemelkedett s a pápaszemes úr kezéből kiszakította az újságot. Az elsápadt, elpirult és álmélkodva nézett a többi előkelőségre. — Ön megfeledkezik magáról, uram ! — fortyant fel. Ön mint látszik, csapszéknek nézi az olvasószobát! Hát egyáltalán nem tud illemet ? Kitépi az újságot az ember kezéből, — felháborító! Ön mindenesetre nem tudja kivel van dolga . . . Uram ! Én Szesztjakov bankigazgató vagyok ! — Ah ! Fütyölök az egész Szesztjakovra ! És az újságod, ez itt ... el a fenébe ! A kocsis megkapta és darabokra tépte az újságot. — Mit jelentsen ez ? — dadogta Szesztjakov, egészen megdermedve a rémülettől. — Ez. mégis hallatlan ! Ez . . . — Meg akarsz haragudni, mi ? nevetett a pávatollas férfi. — Ah, te . . . Hogy meg van ijedve! Minden tagja remeg . . . Tehát mélyen tisztelt uraim, félre a tréfával, — nincs kedvem önökkel csevegni, sőt inkább egyedül akarok lenni a hölgyekkel és mulatni; felszólítom tehát önöket ép oly nyomatékosan, mint udvariasan, hogy lehetőleg párologjanak el . . . nagyon kérem ! Belebuchin úr, eredj a pokolba! Mit ráncolod össze a pofádat i En mondom, mars ki ! De kissé azonnal, különben . . . vigyázz, hogy ne a fejed repüljön ki előbb ! — Mit jelent ez — kérdezte Belebuchin magánzó elpirulva, a vállát \onogatva. — Egy ilyen arcátlan alak betolakodik ide és . . . — Mit mondtál pimasz ? — bőgött rá a kocsis és öklével az asztalra ütött, hogy a poharak a tálcán nagyot ugrottak. — Kihez szóltál ? Azt hiszed, mert álarcban vagyok, azért goromba lehetsz ? Te gézengúz ! Bankdirektor, eredj jószerével ! Menjetek a pokolba ! — No azt majd meglátjuk — szólt Szesztjakov, akinek arcát az izgalomtól verejték lepte el. Hé! Pincér ! Hivd csak ide a felügyelőt ! Egy perc múlva odalépett elébe a kis vöröshaju felügyelő, kék szalaggal kabátja hajtókájában. Még zihált a tánctól. — Kérem, hagyja el ezt a szobát — kezdé a beszédet. — Itt nem szabad inni. Menjen kérem a büffetbe. — Mit akarsz te itt ? — Kérdezte a kocsis. — Hívtalak tán? — Kérem, ne tegezzen engem ! Távozzék ! — Kedves barátom, mondok neked valamit: adok neked egy percig időt, te itt előljáró vagy, főszemély és így gondoskodhatsz róla, hogy ezek az alakok mielőbb kivül kerüljenek. Az én hölgyeim velem egyedül óhajtanak maradni, zavarja őket, ha idegen vau jelen s pénzemért megkövetelhetem, hogy azt tegyem, amit akarok. — Ez az egyén úgy látszik azt hiszi, az istállóban van — kiáltja Szesztjakov, — hivja elő Jevsztrat Szpiridonitsot. — Jevsztrat Szpiridonits ! — hallatszik most mindenfelől, — hol van Jevsztrat Szpiridonits ? Rendőr-egyenruhába öltözött öreg úr rohan be a szobába. — Felkérem önt, hogy tüstént hagyja el az olvasó-szobát, — mondja rekedt hangon, míg szemeit kimereszti és idegesen mozgatja festett szakállát. — Jaj de megijedtem, — nevet a kocsis — verje meg az isten, olyan bajusza van, mint egy kandúrnak és milyen rettenetes szemei. .. Hehehe.. — Kikérem magamnak ezt a feleselgetést! — ordít reszketve és dühösen Jevsztrat Szpiridonits. Kifelé ! vagy erőszakkal vitetem el. Az olvasóteremben rettenetes botrány ütött ki. Jevsztrat Szpiridonits kiabált, lábával toporzékolt és olyan vörös volt, mint egy rák. Szesztjakov kiabált. Belebuchin kiabált. De valamennyiét túlharsogta a kocsis kövér basszushangja. A programmon nenr szereplő intermezzo folytán a muzsikusok abbanhagyták a zenét és a közönség a táncteremből az olvasóterembe özönlött. Jevsztrat Szpiridonits, hogy némi hivatalos színezetet adjon az ügynek, összehívta az össze3 rendFERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az eg-yedül elismert kellemes izíi természetes hashajtó szer.