Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-07-07 / 27. szám

lesz az üzletnek, ha a lap tulajdonosa sivár lelkének rideg számítása szerint befolyásolja a lap szellemét. Ideig-óráig megegyezhet két ily ellentétes jellemű ember a lap irányítására nézve, de ha a kiritikus pillanat jö s a haszon kérdése lép előtérbe, akkor az újságírónak nem marad más hátra, mint meghajolni az undok anyagi érdek előtt vagy — távozni. Legtöbb ujságiró — igazi újságíró — meg is teszi, hogy távozik ilyen esetben. De van akárhány, akiben nincs elég erkölcsi bátorság, hogy az erkölcstelennek megismert köteléket szétszakítsa, van akit a mindannapi kenyér elvesztésétől való félelem köt az wtó-tulajdonos úrhoz. És így még mindig marad a tulajdonos úr oldalán szellemi segítő csapat az anyagi célok szolgálatára. Nem egy nagy fővárosi lap alapítása példáját mutatta annak, hogy az üzlet és az ujságirás ellentétes kérdését máskép nem lehet megoldani, mintha a lap szellemi munkásai szerzik meg a lap tulajdonjogát. Ha a hirlapiró felett nincs úr, aki kenyerét veheti el, mikor nem az ö nótáját fújja, ha nincs gazdája, aki egyszerűen elcsapja, mikor becsületes meggyőződésének akar hangot adni; ha a hirlapiró ura önmagának : akkor idealizmus, eszményi célok kultusza lép az egész vonalon a szennyes üzleti motívumok helyébe. Idealizmus pedig éltetője nemcsak a sajtónak, de a társadalomnak, az államnak, s az emberiségnek is. Dr. K. E. Pápa—Ukk közgazdasági szempontból. i. Ha bármely városban egy új vasúti tervezet merül fel, ez mindig oly fontos esemény, hogy szükséges, hogy az illető Bolyongunk, küzdünk — cél nélkül és amit elértünk : halál . . . semmiség! . . . . . . Boldogtalan ember ? . . . Közel voltam a bénuláshoz . .. Beteg — s talán! . .. Borzasztó! ... Ki kell gyógyítanom. . . . Beléptem ; s irtózatos kép tárult elém. Ott feküdt a díványon, mereven, tehetetlenül. Arcáról valami ijesztő rém kandikált le, s kezében valami fényes tárgyat szorongatott. . . . Tőr volt . . . s azonnal tisztában voltam szörnyű helyzetével és — mielőtt észre vett volna — oda ugrottam, s kiosavartam kezéből. ... 8 azóta itt hever asztalomon, rám-rám mereszti rémítő szemeit. . . . Olykor szinte szavait is hallani vélem, s borzongásba hozza minden idegemet. Valóságos káosz gyül össze agyamba, valami tátongó mélység, s folytonos beleeséssel fenyeget. . . . Vért látok rajta . . . patakzó vért! . . . ezer áldozat vérét! . . . . . . S nyomasztó pánik fog el, mely sokszor öntudatomtól foszt meg. . . . Kínos kételyek gyötörnek, homályos fantazmák, s inkább mélyedek, mint szabadulhatnék tőlük. Mért létezik ez a kifent vas, ez a gyilkos acél, ha életet vesz, . . . életet' olt ki ? . . . Mért kell ennek lenni és ha már kell, mért tapad hozzá vér . . . vér ! ... Mi hát az élet, ha egy vas . . . egy éles tőr is véget vethet neki ? . . . Es mért kell az élettől önerőnkből szabadulni, egy hitvány vas . . . egy döfés által ? . . . Ávagy nem a mienk az élet, hanem azé a gyilkos tárgyé 1 . . . amiénk a halál! . . . a halál torzult alakja ! ... Mi akkor az ész ? . . . Mért lüktet az agyba, ha nem képes a halál hatalmát város minden gondolkodni képes lakosát foglalkoztassa. Annyival inkább szükséges, hogy e város polgármestere és a tanács éber figyelemmel kisérjék az új vasúti tervezet minden mozzanatát, hisz első sorban az ő kötelességük, mert ők tartoznak őrködni a város érdekei felett. Csakngyan azt tapasztaljuk, hogy igen tisztelt főjegyzőnk, ki igen életrevaló tagja városi tanácsunknak, ezen újság hasábjain hozzászól az ügyhöz. Főjegyzőnk hivatala körében nagyon sokféle dologgal kénytelen foglalkozni, ő referálja a közgyűlésen a legellentétesebb tárgyakat s innen van az, hogy néha-néha a mi igen tisztelt és tanult főjegyzőnk nagyot téved. így én i. t. főjegyzőnk mérnöki tudományában nem hiszek, mióta évek hosszú során át számtalan alkalommal bebizonyította, hogy az utcarendezéshez nem ért; mert vaskövetkezetességgel folyton szűkíti, azaz rongálja utcáinkat. Tudós főjegyzőnk tulajdonkép a város mérnöke, mert minden új építkezéshez ő lesz kiküldve; ő referálja ezeket a tanácsban és a mi tanácsunk folyton a legnagyobb elismeréssel adóz neki, mert minden referátumát elfogadja és a városi mérnök alárendeli magát az ő véleményének és magáévá teszi az ő javaslatát.*) De most nem az utcarendezés tárgyában viselt dolgairól akarok irni, azt talán majd máskor. A Pápa—Devecser—Ukki vasút szinte e mérnöki szakmához tartozik, én ezelőtt három héttel ezen hírlapban egy cikket közöltem, mely ezen vasút földrajzáról, várható forgalmáról, annak nemzetgazdászati oldaláról, valamint annak viszonyáról Pápa városára nézve foglalkozott. Igen tisztelt főjegyző úr, ezen hirlap utolsó számában szinte foglalkozik ezen üggyel a pápa—ukki vasutból kiindulva, de ezt egy szóval sem tárgyalja, hanem *) Félév óta a tanácsban az építkezési ügyeknek a mérnök az előadója. S z e r k. megtörni és csak örökösen eszmél, de önmagával kijönni nem tud, tompa . . . buta egészen ! . . . Mért küzd az ember, ha célja enyészet, sír 1 ? .. . Hiszen amit ma épít, holnap ledől, még csak romhalmaza sem marad fenn, enyészet vár erre is! . . . Hol hát a szabadtág, mit az Alkotó számunkra fenntartott, hisz e gyilkos acéllal vetekedhetünk vele, s véget vetünk mindennek I . . . és ettől a gyiloktól is irtózunk! . . . És mi az ember? . . . Hús . . . s aztán elrothad !.. Lélek, mely a magasba tör . . . végre alábukik ! ... Mi az ész, ha csak rombolni tud, de alkotni nem ! ? .. . . . . Létezik-e általán az ember — vagy csak megfejthetetlen probléma ... és megfejtése Isten kezében van ! . . . És van-e Isten . . . Mindent Alkotó, hogy eszméletre keltve, felrázzon e folytonos . . . ölő kétkedésből ? . . . Van-e ? ... Az Isten tudja ! . . . . . . S nem is veszem észre, hogy görcsösen kapatzkodik ujjaimba . . . mikor — megnyugodva az Alkotó munkáján — igyekezek szabadulni merő képzelgéseimtől, s papirt vágok a tőrrel. . . . Mégis valami borzadály fut át; félve bocsátom még a papirnak is . . . majd nem birom ezt sem . , . leteszem, s futok . . . menekülök gyilkos tekintetétől . . . * . . . Néhány napig rokonaimnál voltam és csak tegnap érkeztem vissza a fővárosba. ... A szobalány, amint meglátott, tüstént elibém sietett. — A nagyságos urat keresték. — Kerestek ? ... Ki és mikor ? . . . — Azt nem tudom, mert nem mondta meg a nevét, csak azt mondta, hogy a nagyságos urnák régi ismerőse. sokkal nagyobb feladatot vesz tolla alá, amennyiben a vasutak nemzetgazdászati hasznáról és káráról beszél és én az ő érveivel foglakozom. Teljes igaza van i. t. főjegyzőnek, hogy a vicinális vasutak személyforgalma csekély, hiszen ezért helyiérdeküek e vasutak és nem kötnek össze fővárosokat, sőt nagyvárosokat sem, mert ezen vonalak hazánkban már mind kivannak építve. Abban is igazat adok neki, hogy a vicinális vonalak menti községek tömeges áruikat nem hozzák többé a közelfekvő város piacára, mert a kereskedők ott helyben vásárolják meg ezeket és az illető helység állomásából indítják útnak. De ez maga már nagy előny az illető város kereskedőire nézve, mert ha van bennük élelmesség, könnyen ki tudják használni a különféle konjunktúrákat. Azt állítja főjegyző ur, hogy a jelzett körülmény folytán Pápa városa so^at veszítene vámban, helypénzben s más fogyasztási adó alá eső cikkekben; mert ritkábban jönnének be a falusiak és jobban sietnek hazafelé, hogy a vonatot el ne mulasszák és inkább odahaza szerzik be szükségleteiket. Ez mind igaz, csakhogy egyoldalú igazság, mert van ennek egy másik, a városra nézve igen hasznos oldala. A kisebb termelő, úgy mint azelőtt, a vasút kiépítése után is ide fogja hozni áruit eladásra; a nagyobb termelő, ki már odahaza vaggonszám adta el áruját, ezután sokkal gyakrabban fog Pápára jönni vásárolni, mert nagyon könnyű lesz a közlekedés; sőt még a távolabb vidéki, a devecseri és azon túl lévő községek, melyek most Pápára sohasem jönnek, ezután ide jönnének vásárolni; mert itt sokkal több a kereskedő és a konkurrencia folytán sokkal jobban és olcsóbban tudják itt szükségleteiket fedezni, mint ahol azt jelenleg teszik. Lehetséges, hogy a város vám és helypénz jövedelmében veszíteni fog pár száz forintot, de azt pár ezerszeresen fogják megnyerni kereskedői és iparosai, miáltal a város csak nyer. Pestre rándult és megakar látogatni. Mondta, hogy eljön ? . . . — Nem mondta és azt hiszem, hogy nem is jön el, mert amit keresett megtalálta és el is vitte. — Elvitte ? ... Mit vitt el ? . . . — Azt sem tudom. Nekem csak azt mondta, hogy nyissam fel a n?gyságos úr dolgozó-szobáját és ha úgy tetszik, be is kisérhetem, mert ő nem vissz el mást és hogy tudja is hol van. — Nos ? ... és bekísérte ? . . . — Be ... de ott is hagytam, mert nagyon szemtelen volt . . . meg akart csókolni! . . . — Nana, Irma! . . . Azaz szerencsétlen, hátha valami szélhámos volt és most elcsent valamit! ? .. . — Valamit elvitt, de értékeset nem, mert azért vigyáztam. A szobalány válasza nem elégített ki, s nyomban a szobámba siettem, tényleg semmi sem hiányzott. ... S el is feledtem az egészet, midőn egy a napokban kapott gyászjelentés újra emlékezetembe hozta. . . . Egy kicsit megrendültem, mikor a lap után nyúltam . . . s kezdetben még az első betűk is összefolytak szemeim előtt. . . . Áztán egy keserű visszaemlékezés, egy végső búcsú, egy utolsó „Isten hozzád" ! . . . . . . Szegény medikus barátom ! . . . # Tekintetem önkéntelenül is asztalomra tévedt, valamit keresni látszott és az a valami nem volt ott.