Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-01-27 / 4. szám
nézi a bácsi, hanem dobja az urnába s aztán mint ki a város iránti kötelmeit a legjobban és meggyőződése szerint teljesítette, távozik a tettek színteréről. De hiszen volt is dolga a választási elnöknek ezzel a százféle lisztával. Jó, hogy a Bakony erdeje edzette meg idegeit s kibírta, amíg a 304 liszta hatezer nevét végig leolvasta. Mivelhogy tán 40 hijján mind végig kellett azt olvasnia. S a buzgó bizalmiaknak mind le is kellett azt irni s róni melléjük ötös csoportokban a | vonásokat. Megjött a szellemek órája s a szkrutinium még egyre tartott. A szellemek biztosan fel is vonultak, de a teremben akkora volt a füst, hogy nem lehetett őket látni.. . Melankolikus kongással jelezte a nagytemplom órája (a hideg téli éjben tisztán odahallatszott hangja) az egyet és ekkor . .. ekkor végre befejeződött a nagy aktus s az új városatyák (már akik jelen voltak) fogadták híveik szerencsekivánatait. Aztán szétoszlottak a jó felsővárosiak, akik büszkén mondhatják: „Nemcsak tavaly ilyenkor, de idén is igazándiból — választottunk." Andi'é. HETI ÚJDONSÁGOK. Pohár mellett. Rajta vigan pajtás! Egy pohár egy hajtás. Melengessük magunk Künn zúzmarás a tél, Hideg, csípős a szél, Igyunk, mert megfagyunk. Bánatból már elég, Hisz' nincs itt még a vég, Oly ifjú életünk, Szemünkben ég a tűz Kedvünk borút elűz Hát csak nem csüggedünk?! Szerencse oly kevés, De több a szenvedés, Az élet mostoha; De vérezzen a sziv Pohárhoz légy csak hív Ez nem hagy el soha. Vigaszod lesz a bor — Mitől a véred forr — S a jó, víg cimborák; Ezek feledtetik Szivünk keserveit, Szegény hazánk sorát. ürülj, míg ifjú vagy A kedved legyen nagy Ne bántson sejtelem; Szállhatsz mint a maclár Tied egész határ Nem köt le semmi sem. Szabad vagy mint honod. — Pajtás! nem gondolod? — Talán, búsít e szó? Ne nézz oly fanyarul, Ne könnyezz botorúl, Ne légy már oly bohó! Kesergés mit sem ér, Lázongjon bár a vér Tüzeljen bár az agy, Izmos, erős a kar, Keblünk óhajt, akar, De megdermeszt a fagy. Tél van a hon felett, Itt-ott lelsz meleget, Az is csak szalmaláng; A szalmát csépelik: Szóval vitézkedik Sok nagy fiad, hazánk! Rideg, tétlen szivek ... De hagyjuk gyerekek, Melengessük magunk'' Künn zúzmarás a tél, Hideg, csípős a szél, Igyunk, mert megfagyunk. Kovács Lajos. — Személyi Mr. Antal Gábor püspök és Czike Lajos kir. tanácsos, főisk. gondnok a hét folyamán a theol. akadémiai félév.i kollokviumok alkalmával Pápán időztek. — Kanonoki kinevezés. A hivatalos lap f. hó 23-iki száma közli, hogy a király dr. Palotay Ferenc olvasó-kanonoknak nagypréposttá, Jánosi Ágoston választott dulmi püspök éneklő kanonoknak olvaöó-, dr. bejérvári József őrkanonoknak éneklő-, dr. Rédey Gyula székesegyházi főesperes és hantai prépostnak őrkanonokká, Néger Ágoston zalai főesperesnek a székesegyházi főesperességre és hantai prépostságra, Kránits Kálmán somogyi főesperesnek a zalai, dr. Rada István pápai főesperesnek a somogyi-, Ujváry Ferenc següsdi főesperesnek a pápai, Káuzli Dezső idősb mesterkanonoknak a següsdi főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyta és ez ekként megüresedő mesterkanonokságot Ádám Ev. János tiszt. b. kanonok, pápakovácsi esperes-plebánosnak adományozta. — Ádám Iván pápakovácsi esperes-plebánosnak kinevezése széles körökben fog örömet kelteni. Egyike ő a legérdemesebb egyházi férfiaknak, ki tudásával, lelkipásztori buzgóságával és nemes jótékonyságával valóban méltóvá tette magát a magas kitüntetésre. 1844-ben született Nagymartonban. 23 éves korában mint felszentelt pap Sümegre, hol a reáliskolának előbb hitoktatója, majd rendes tanára s végül igazgatója lett. Mint tanár irodalmilag is sikerrel működött. Az igazgatói állásról egészségi állapota miatt nyugalmasabb pozícióba vágyván, püspökétől előbb az akai, majd 1898-ban a kovácsi plébániát nyerte el, majd az esperesi kerület iskoláinak tanfelügyelőjévé neveztetett ki. Lelkészi és tanfelügyelői működése egyaránt áldásos és mély nyomokat hagyó, 1002-ben a király tiszteletbeli kanonokká nevezte ki, most pedig a megyés püspök előterjesztésére valóságos kanonoki stalíumba ültette be. — Az általános választói jog ligájának Pápára tervezett gyűlése tárgyában Hoitsy Pál orsz. képviselőnk a helybeli függetlenségi párt vezetősége részéről hozzá intézett kérdésre a következő választ küldte: Igen tisztelt Uram ! Az általános választói jog ligájára vonatkozólag következőket bátorkodom becses tudomására hozni. E ligát azzal a titkos célzattal alapították, hogy a haladó-párt szekerét tolja. A hangzatos jelszóval először a társadalomtudományi társulatot, majd meg a szabad gondolkodók egyletéi vezették félre. Azután a szabadkőműveseket. Nagyon sokan csatlakoztak hozzájuk abban a tudatban, hogy csak is a nagy elvről van szó, és semmi egyébről. De már az első összejövetelek után kiábrándultak az emberek s észrevették, hogy őket az elv hangoztatása mellett a jelen kormány támogatói gyanánt akarták felhasználni. Erre igen sokan visszaléptek, még azok közül is, akiket a tisztviselői karba beválasztottak. A fővárosban így kudarcát vallott az egész mozgalom, s úgy látszik, most a vidéken akarják tőrbe ejteni az embereket. Én az általános választói jogot hirdettem ezelőtt harminc esztendő előtt is, de ma olyanok az állapotok, hogy ennek első sorba való állítását (a nemzeti követelések rovására) egyenesen hazafiatlanságnak tartom. Ne engedjék magokat félrevezetni, akármilyen szépen énekel is a osalogaló madár ! Kiváló tisztelettel vagyok mindig kész hive Hoitsy Pál. E válasz f. hó 20 án jött meg s a párt tagjainak már előző napon állást kellett foglalnia ez ügyben. Állásfoglalásuk azonban, mint az mult számunkban olvasható volt, lényegében fedi a levél tartalmát. A levél maga azonban számot tarthat a legnagyobb érdeklődésre s azért tartották célirányosnak közzétételét. — Az alkotmány védő-bizottság f. hó 22 én Hunkár Dénes elnöklete alatt ülést tartott, melyen a belügyminiszter reneeleteivel szemben kimondták, hogy az eddigi határozatokat fenntartják. Ováry Ferenc dr. országos képviselő kijelentette, hogy B.-magyar és B.-német-Szt.-Király községek egyenként ezer koronát szavaztak meg az alkotmányvédő-bizottság hazafias céljaira, valamint Gecse ós Vaszar községek is tekintélyes összegeket bocsátottak a bizottság rendelkezésére. (Követendő példa 1) Indítványozza továbbá, hogy a behívott póttartalékosok családjainak fölsegélyezésére akciót indítsanak és hogy az osztrák iparcikkeknek a megye területén való bojkottálását mondják ki. Az alkotmányvédő-bizottság Ováry indítványának előkészítésére albizottságot küldött ki. — Elit-bál. Tavaly is, idén is nagy vala a panasz hölgyeink részéről, hogy igazi nagy bál ninos. Sem a nagy nőegylet, sem a vöröskereszt, sem a sport-egylet nem vállalkoznak már bálrendezésre ; ami mulatság vau, az csak olyan házias jellegű s még csak igazi báli toalettet se lehet bemutatni. Tavaly is, idén is a helybeli ós vidéki ifjúság vállalkozott e hiány pótlására: elit-bál rendezésére. A bálra szóló meghívók máimegjelentek s a hét folyamán szétküldetnek. Szövegök ez: „Meghívó Pápa város és vidéke fiatalsága által Pápa város szegényeinek segélyezésére 1906 február hó 17-én a „Griff"-szálló nagytermében rendezendő zártkörű táncestélyre. Belépti díj személyenként 3 koona, családjegy 7 kor., karzatjegy 2 kor.. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésében. Kezdete esti fél 9 órakor." — Tél. Végre! Nem a hideg után való feltétlen vágyakozás, sőt még nem is a korcsolyázás nemes szenvedélye vagy a szánkázás ritka sportjának élvezete csalja ajkunkra a felkiáltást, hogy : végre! végre itt a tél, a valódi hiteles tél, fagyával, jegével, havával egyetemben! Egyszerűen annak örülünk, amért ez idő a normális kerékvágásba zökkent bele. Az abnormitások mindig veszedelmesek. Ha tél van, legyen csakugyan tél, mert így több kilátás van arra, hogy a tavasz is igazi tavasz lesz s a télről elmaradt fagy nem akkor száll le e sokat szenvedett földre. Ma vastag hótakaró borítja a földet, biztos védelméül az őszi vetésnek. Csengő szánok repülnek végig az utcán s a jégen — a sportegylet jégpályáján — nappal is, este meg villanyfénynél vidám élet folyik. A korosolya-sportra egyébként nem csak itt van tér, hanem egyéb befagyott vizeken is. A legzsengébb ifjúság pedig utca hosszat a csuszka örömeit élvezi, ami azonban az öregebbeknek, főkép este, mikor nem veszik észre a járdán lévő fiók- korcsolyapályákat kellemetlenséget is okozhat. A rendőrségnek bizony gondja lehetne rá, hogy a házak előtti csuszkákat felvagdalják, mielőtt valami szerencsétlenség történik. — Hímen. Dr. Kolossváry Dezső, veszprémvármegyei aljegyző február bó 3 án tartja egybekelést özv. Steindl Kálmánné leányával, Steindl Irén úrhölggyel Veszprémben, a püspöki székesegyházban. Dr. íaragó Ödön győri ügyvéd február hó 4-én délután fél 2 órakor tartja esküvőjét Beck Zsigmond nagykereskedő leányával, Beck Hermina úrhölggyel. Az egybekelési ünnepély a menyasszony szüleinek lakásán lesz. — Kinevezés. A m. kir. foldmivelésügyi miniszter dr. Lakner László okleveles gazda putnoki lakost m. kir. állattenyésztési segédfelügyelővé nevezte ki és Székesfehérvár székhellyel Fejér és Veszprémvármegyékre terjedő XXIII. állattenyésztési kerületi felügyelőség vezetésével megbízta. — A szövőgyár bálja. A nem is oly nagyon régi, de eddig annál fényesebben bevált tradíciónak megfelelő volt a szövőgyár idei bálja is. A Griff nagyterme, melyet a gyár szövetjeiből készült drapériákkal igazán szépen feldíszítettek, mondhatnók ujjá varázsoltak, alig volt képes befogadni a 8 órától 9-ig egyre özönlő közönséget. A szövőgyár egész hivatalnoki személyzete élén Gerstl Leó igazgatóval megjelent a munkások kedves, nemescélú mulatságán. A bál elejétől végig (eleje 8 óra 17 perckor volt, hogy mikor volt a vége, arról maga a kitartó táncos-gárda adhatna csak felvilágosítást) a lehető legjobb hangulatban folyt le. A cigány tűzzel húzta, a párok hévvel járták a táncokat, a számtalanszor megújrázott csárdásokat. A négyest három oszlopban táncolták és pedig annyi pár, ahány a három oszlopban csak helyet foglalhatott. — Gyász. Őszinte részvéttel vettünk hírt özv. Csizmadia Károlyné szül. Szabó Juliánná f. hó 21-én élete 64. évében történt elhunytáról. A megboldogultat sokan ismerték és szerették ; utolsó útjára f. hó 22-én nagyszámú közönség részvéte kísérte el. Koporsójánál Kis József espereslelkész mondott megható gyászbeszédet, a hit szavaival vigasztalván egyetlen — teljes árvaságban — hátramaradt leányát Jolánt. — Müvész-estélyek. A héten jelentek meg az izr. nőegylet mővész-estélyeiuek szinlapjai. A valéban gazdag és értékes műsor egyes számai a következők; február 3-án : l. Kőrös Endre prologja, szavalja Lázár Vilma. 2. A csábítás. Színjáték. Irta : Rózsa Miklós, zenéjét Kis József. Szereplők : Hirsch Margit, Weisz Franciska, Bőhm Jozefa, Wallenstein Helén, Lőwy Margit, Koréin Flóra, Klein Gizi, Goldberg Irma, Nussbaum Sabin, Kohn Olga, Koréin Adél, Kende Vidor, Bőhm József, Lukács Vilmos, Kovács Lajos, Kelemen Árpád, Weltner Sándor, Koralek Kálmán. 3. Tréfás egyveleg: Ferenczy Frigyes. 4. Reissiger: Trío E dur: Rácz Dezső, Kis József, Losouczy Gyula. 5. Pajkos asszonyok. Élőkép : Abelesz Sári, Fischl Oszkárné, Kellner Móricné, Singer Miksáné és Haas Jenő. 6. Modern opera : Ferenczy Frigyes. 7. Szellemdús hölgy. Vígjáték. Szereplői : Képessy Béla, Nobel Jozefa, Koritschoner Margit. 8. Parasztlakodalom. Élőkép : Bőhm Elza, Kende Piroska, Koritschoner Ilonka, Kollin Juliska, Lázár Boriska, Reich Jolán, W&ler Etelka, Weisz Renée, Weltner Lujza, Balassa István, Erdős Illés, Gelley Frigyes, Guth Emil, Hirech Jenő, Hirsch Sándor, Klein Béla, Kovács Károly, Schönfeld Gyula. Cigánygyerekek : Balassa Dezső, Brúder Elemér és Stern József. Febr. 4-én. 1. A fotográfus. Vigjáték. Szereplői: Kövy Angéla, Lukács Vilmos, Goldberg Ida,- Balassa István, 2. a) V. szonáta, b) Ábránd: Vajda Emil dr., Gerstl Leóné. 3. a) Schubert: Zajló f lyam. b) Lőwe : Die Uhr : Guttmann Béla, Kis József, 4. A négy évszak. Élőkép: Nobel Henrike, Stern Ilonka, Havas Ernőné, Koritschoner Margit. 5. a) Alard. Symphonie Concertante. b) Suppé, Magyarhon üdvözlése. Vajda