Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-06-09 / 23. szám

intelligenciája közül jelen voltak : Kollár István urad. intéző, Huszár Gyula káplán, Kopácsy Pál jegyző, Nagy János vasúti hivatalnok, Kiss Ferenc főtanitó. — Cseszneken, ahol még a bakony-magyar­szent-királyi és a bakouy-német-szent királyiak közül is többen jelen voltak, dr. Lakos Béla igen nagy hallgatóság előtt fejtegette a magyar ipar támogatására irányuló mozgalmat. Nagy hatású beszédje után 40-en iratkoztak be rögtön a M. V. Egyesületbe. — Most vasárnap, azaz holnap d. u. Takácsiba rándul ki több egyesületi tagunk a már említett hazafias ügy terjesztése végett. — A jótékony nőegylet f. hó 4-én Kovács Istvánné alelnök elnöklete alatt választmányi ülést tartott. Az ülésen a veszprémi gyermekmenhely igazgató-főorvosának dr. Cseresnyés Józsefnek meg­keresésére kimondta az egylet, hogy a veszprémi gyermekmenhely által Pápán elhelyezett elhagyott gyermekek lelett a felügyeletet elvállalja. Elhatá­rozta ezután a választmány, hogy szokásos nép­mulatságát, a kóstolót idén is megtartja és pedig julius hó 1-én a főiskola udvarán. — A posta-épiilet. Egyik múlt számunkban megemlékeztünk arról az átiratról, melyet a posta­igazgatósághoz polgármesterünk intézett. Több megfelelő helyet ajánl a kincstár által emelendő posta épület céljaira. Pótlólag még egyre fel­hívhatjuk a polgármester, s az ő révén a posta­igazgatóság figyelmét. Ez a Fő-tér 19. sz. alatt levő emeletes ház, mely tudtunkkal eladó. Ideáli­sabban megfelelő helyen nem képzelhető az új posta-épület, úgy hisszük nagyságra is megfelel a telek. — Persze erre a helyre, másra is az a válasz, hogy a kincstár maga nem akar építkezni. Erre nézve eszünkbe jut, hogy vagy nyolc év előtt néhai Fenyvessy Ferenc akkori képviselőnk­nek Dániel Ernő báró akkori kereskedelmi miniszter ígéretet tett, hogy Pápán posta-épületet emeltet. Persze az ígéretnél nem történt több. Most tán továbbjuthatnánk az ígéretnél. Dé ehhez az kellene, hogy a posta-igazgatóság helyett egyenesen a kereskedelmi miniszterhez forduljunk. — Egyházi hangverseny. A győri székes­egyház teljes énekkara — mint már jeleztük volt — e hó 10-én, vasárnap este fél 8 órakor a róm. kath. plébánia-templomban, a pápai nagytemplom orgonája javára egyházi hangversenyt rendez, a következő műsorral : 1. Ünnepi előjáték. Orgonán előadja Fránek Gábor, székesegyházi karnagy. 2. Palaestrina: Missa Papae Marcellijéből az Agnus Dei. Hatszólamu vegyeskar a capella. 3. a) Baini : (XVII. századból) Panis angelicus ; b) Haller : Justus ut palma. Eérfikar a capella. 4. Goltermaun : Legenda. Gordonkán : Forstmeyer R. 5. Mühling : Motetta. Vegyeskar. A bariton-szólót énekli Forstmeyer R. 6. Schaab : 94. zsoltár. Szoprán-szóló : FJorik Chr. 7. Rheinberger: Benedicius. Vegyeskar a capella. 8. Cherubini: Ave Maria. Tenor-szóló: Grunewald K. 9. Tschaikovszky : Páter noster. Hatszólamu vegyes­kar a capella. 10. Leprévost: Agnus Dei. Alt- és gordonka-szóló: Pokorny M. és Forstmeyer R. 11. Jankewitz. Zsoltár. Szoprán- és alt-szóló : Florik Chr. és Pokorny M. 12. Seyler K. : Confitebor Tibi Domine. Nyolc-szólamu vegyeskar és basszus-szóló. Utóbbit énekli Mihacsek V. Műsor, mely egyszer­smind belépőjegyül is szolgál, 1 koronáért előre váltható a róm. kath. plébánia-hivatalban, a kath. kör kerthelyiségében, Wajdits Károlynál és Viz Ferencnél és a ker. Szövetkezet bolthelyiségében. A hangverseny után a „Griff"-ezálló nagytermében vacsora lesz, mely után a hangversenyző énekkar hazafias és humoros énekeket ad elő. Vacsora alatt Füredi és Lángó zenekara játszik. Zenedíj 40 fillér. — Evang. tanítók díszközgyűlése. A somlyó­vidéki ág. hitv. evang. tanító-egyesület e hó 7-én, szerdán, Dabronyban díszközgyűlést tartott. A dísz­közgyűlésen, mely a templomban nagy közönség jelen­létében folyt le, Plevniczky Pált — az egyesület buzgó alelnökét — ünnepelték, tanítói működésének 50-ik évfordulója alkalmával. A gyűlés megnyitása után első sorban Kiss Lajos nagyalásonyi lelkész, tanító-egyesületi elnök üdvözölte Plevniczkyt, mint elnöktársát, s felolvastatta Gyurátz Ferenc püspök levelét, melyben az öreg tanítónak félszázadra terjedő áldásos működéséért elismerését nyilvánítja. Majd Szutter Dániel pápai tanító emelte ki hosszabb be­szédben az ünnepeltnek nagy érdemeit, melyeket a tanítás ügyének buzgó szolgálata, s a tanító-egyesü­let erélyes és tapintatos vezetése által szerzett, s a kartársak tisztelete és szeretete jeléül egy diszes albumot — mely az egyesületi tagok arcképeit fog­lalja magában — s egy ezüst kelyhet nyújtott át Plevniczkynek. Ezután Papp Sándor kir. tanfelügyelő emelkedett szólásra, s beszédjének befejezése után a közoktatásügyi m. kir. miniszter elismerő levelét adta át a veterán tanítónak. A veszprémi ev. egyházmegye jókivánatait Horváth Béla kertai lelkész, a dabronyi egyházközség üdvözlését pedig az ottani lelkipásztor: Borbély Sándor tolmácsolták szép szavakban. A dabronyi ev. nőegylet üdvözletét egy fiatal egyleti tag mondotta el, szép ezüst evőkészlettel ajándékozva meg a jubilánst. A budai tanítóegyesület is üdvözlő 1 iratot küldött egyik tagja, Plevniczkynek egykori tanítványa által. Végül Sümegi János nemesszalóki tanító alkalmi ódát szavalt nagy hatással. Plevniczky elérzékenyülve köszönt meg minden egyes üdvözlést, ígérve, hogy amint csak ereje engedi, jövőben is igyekezni fog az egyesület javára minden lehetőt megtenni. Az ünnepség befejezése után néhány egyesületi ügyet tárgyak le a közgyűlés. Elhatározta, hogy Gyurátz Ferenc püspökhöz feledhetetlen neje, Papp Sándor királyi tanfelügyelőhöz pedig leánya elhunyta alkalmából részvét-iratot küld. Gyűlés végeztével a dabronyi vendéglőben közebéd volt, melyen tanítók s a jubilánsnak más tisztelői mint­egy ötvenen jelentek meg. Számos felköszöntő hang­zott el itt, legtöbb a derék, öreg tanítónak: Plevniczky Pálnak jó egészségéért. (Sz. D.) — A kovácsi plébános. Az Ádám Iván esperes-plébánosnak veszprémi székesegyházi kano­nokká történt kineveztetése folytán jogilag és tényleg megüresedett pápakovácsi plébánia-javadal­mat, a kegyuraság szabályszerű bemutató-levele alapján, Pető János ácsteszéri plébános nyerte el. — Balatoni kirándulás. Az ev. ref. leány­internátus múlt pénteken kirándulást rendezett a Balatonra. A kirándulás vezetését szívességből Csizmadia Lajos theol. tanár vállalta el, aki mindent a lehető legjobban elő is készített ós rendezett, sajnos, csak az időjárásról nem rendelkez­hetett, amely ép akkor kezdte meg mostani zordságát. Ez azonban legfeljebb zavarta, de meg nem rontotta a mulatságot. A társaság — az internátus 80 növendéke Vozáry Erzsébet igaz­gatónő és öt tanítónő kíséretében — Pápáról vonaton ment Keszthelyre. Másnap körülhajózták az egész Balatont, közben csak Füreden kötvén ki. A végállomás Almádi volt, hol dr. Óoáry Ferenc ismert szeretetreméltóságával várta és fogadta a társaságot. Almádiban megebédeltek, onnan kocsin mentek be Veszprémbe s aztán a bánhidai szárnyain haza, — nem győzvén betelni az úton a gyönyörű cuhai táj szemléletével. — Uj gyárak. Csak a lefolyt héten a követ­kező gyárak alakultak: Selyemfonógyár Csabán, bútorgyár Zsolnán, fehérneműgyár Zentán, pezsgő­gyár Budafokon, agyagárúgyár Bogároson, legyező­gyár Losonczon, harisnyagyár Aradon, vasöntöde-, gép- és pénzszekrénygyár Kaposvárott. Pápáról nem szól a krónika. — Előmunkálati engedély. A kereskedelem­ügyi miniszter Rechnitz Béla pápai lakosnak a magyar királyi államvasutak Pápa állomásából kiágazólag Borsosgyőr, Kéttornyulak, Derecske, Dáka, Salamon. Pölöske, Noszlop, Nagybogdány, Oroszi és Borszörcsök községek határain át a mag)ar királyi államvasutak Devecser állomásáig és innen folytatólag Bodorfa, Hany, Káptalanfa, Gyepükaján és Csabrendek községek határain át a dunántúli helyiérdekű vasutak Ukk állomásáig vezetendő szabványos nyomtávú, gőz- vagy motoros üzemü helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. — Kézimunka-kiállítás. A ref. leány­internátus kézimunka-kiállítása folyó hó 18-án nyílik meg. — Lelkész-értekezlet. A somlyóvidéki ág hitv. ev. lelkészegylet f. hó 6-án szerdán * Pápán tartotta szokásos őszi értekezletét. Ezt megelőzőleg reggel 8 órakor istentisztelet volt, melyen Baldauf Gusztáv püspöki titkár mondott szép urvacsoraosztási beszédet. Az értekezleten Gyurátz püspök mint elnök a családjában történt gyászeset miatt meg nem jelen­hetvén, az elnöki tisztségre Borbély Sándor dabronyi lelkészt kérte fel. Az értekezlet jegyzőkönyvileg adott kifejezést azon gyásznak mely az egyházmegyét Szalay Ferenc esperes halálával érte. — A könyv­tár rendezéséről és a pénztár állapotáról szóló jelentés örvendetes tudomásul szolgált. Élénk eszmecsere indult meg a liturgiái eljárás egyöntetűségét sürgető javas­lat tárgyalása körül s határozatba ment, hogy a kerületi lelkészértekezlet kéretik fel a gyökeres reform keresztülvitelére. Kisebb ügyek és jelentések után az értekezlet déli 12 órakor véget érvén, a Griff ­szállóban közebédre gyűltek össze az értekezlet tagjai. — Rajzkiállítás nyílik meg folyó hó 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a főiskolában. (II. eme­let, rajzterem.) A kiállításon a folyó tanévben készült rajzok láthatók. A megnyitás alkalmával osztatnak ki a jutalmak a jó és szorgalmas rajzosok között. A kiállitás egy hétig lesz nyitva, naponta reggel 8-tól este 6 óráig. A megnyitásra, valamint a kiállítás megtekintésére a városi közönséget tisztelettel meg­hívja a főiskola igazgatósága. — Gondnokság alá helyezett báró. A liivatalos lap e hó 3-iki száma közli: A budapesti kir. törvényszék báró Pongrácz Anzelm 36 éves, nős, r. kath., magánzó, budapesti lakost az 1877. Svi XX. t.-c. 28. szakaszának a) pontja alapján jog­erős ítélettel gondnokság alá helyezte. — Pongrácz Anzelm báró tudvalevőleg ezelőtt 10 évvel az ugodi kerület megválasztott képviselője volt, azonban mandátuma megsemmisítetett, mert a választói névjegyzékbe felvéve nem volt. — A civakodás következménye. Csütörtökön iélután Farkas István napezámos, akinek az volt a rossz szokása, hogy kötekedni szeretett mások­kal, sértő szavakat kiabált a hazafelé tartó Horváth lános kisbőgÖs után, mire ez oly dühbe jött, hogy a lakásáról gyorsan kihozott léccel meg­támadta Farkast ennek lakása ajtajában s ott egymásközt dulakodni kezdtek. Eközben Farkas Istváu oly sérüléseket szenvedett, hogy másnap reggelre meghalt. A hulla boncolása fogja ki­deríteni, hogy a halál ezen sérülések miatt követ­kezett e be, vagy már korábbi baj okozta. Ez irányban is folyamatban van a nyomozás. Horváth János ma önként jelentkezett a rendőrségen, s azt állítja, hogy nem bántalmazta Farkast, mert ebben megakadályozták. Különben is Horváthot csendes természetű, józan embernek ismerik, s így az okot a végzetes civakodásra mindenesetre nem ő szolgáltatta. — Sorozások. Pápa városában a sorozások e hó 15 — 16. napjain lesznek; a pápai járásbeliek pedig a következő sorrend szerint kerülnek állítás alá: 18-án: Ádás z-Tevel, Alsógörzsöny, Acsád, Felsőgörzsöny, Lovászpatona, Csótb, Bakonyságh, Nagygyimóth, Nyőgér, Vanyola községbeliek ; 19 én Dáka, Borsosgyőr, Derecske, Kéttornyulak, Salamon, Homokbödöge, Nagytevel, Takácsi, Ugod, Bakonytamási községbeliek ; 20-án : Jákó, Farkasgyepü, Iharkút, Németbánya, Marczaltő, Mihályháza, Békás, Mezőlak, Nyárád község­beliek ; 21-én : Nemesszalók, Gergelyi, Külső­vath, Pórszalók, Vinár, Szűcs, Béb, Fenyőfő, Koppány, Vaszar, Gecse községbeliek ós 22-én Pápakovácsi, Döbrönte, Kisganna, Kup, Nagy­ganna. Nóráp, Pápateszér, Bakonyszentiván, Nagy­dém, Tapolcafő községbeliek. — A sorozások a Korona vendéglőben lesznek. — Rendetlen időjárás. Mikor május derekán a Szervác, Pongrác, Bonifác három fagyos szent napja elmúlt anélkül, hogy régi szokásukhoz híven fagyot hoztak volna a zsendülő növényzetre, gazdáink megkönnyebbülten lélekzettek fel. Ámde úgylátszik csak a kalendárium hibázott, mert bizony a fagyos szentek — elkésve bár — megérkeztek most is, s ha fagyot nem is, de egész héten át tartó, ilyen időtájt szokatlan hideget, kellemetlen esős, szeles időt hoztak magukkal, erősen megviselvén a szépen fejlődött növényzetet. Mi azonban még így sem pa­naszkodhatunk, mert voltak az országban helyek, ahol egy kis juniusi hóval sem átallották az idejüket múlt fagyos szentek kedveskedni. Ami pedig igazán rossz tréfa volt tőlük. — Örömmel konstatáljuk azon­ban, hogy most már ismét „megenyhült a lég, vidul a határ". — Hirtelen halál. Tóth László Batthyány­utcai vendéglős pénteken késő este hirtelen rosszul lett s másnap hajnalban élete delén 48 éves ko­rában elhunyt. Halála nagyszámú ismerősei körében általános részvétet keltett. Temetése vasárnap d. u. 6 órakor lesz. — A kömives-szakegylet nyári tánovigalma pünkösd vasárnapján volt a kaszinó fényesen kivilá­gított kerti helyiségében. A mulatságnak szép sikere volt, ami nemosak a megjelentek nagy soka­ságában, hanem tekintélyes anyagi eredményben is nyilvánult meg. Az egész nap kellemetlenkedő idő, amely hol beborult, hol kiderült, csüggedést vagy reményt keltve a rendezőség körében, estére kelve megemberelte magát, s tiszta kék égbolt biztatta a mulatságra készülőket. Egy kissé hűvös volt ugyan, de mit törődött ezzel a tánc élvezeté­ben elmerült fiatalság. A táncokat a reggeli órá­kig, mert bizony, már régen fenn volt a nap az égen, mikor a mulatságnak vége lett, állandóan 50 — 60 pár járta. (A felülfizetéseket jövő héten közöljük.) — A vasúti gázrobbanás szerencsétlen véget ért áldozatát: Tivald Mihály vendéglőst múlt szom­baton temették el a közönség nagy részvéte mellett. A baleset másik s#besültje: Dolgos Mihály házi­szolga, mint értesülünk, a gondos ápolás mellett napról napra javul, s valószínűleg nemsokára gyó­gyultan hagyhatja el a kórházat. A gázrobbanás helyét a hatósági közegek megvizsgálták, s miután bebizonyosodott az, hogy a szerencsétlenségnek egyedül Tivald vigyázatlansága volt az okozója, a. további eljárást beszüntették.

Next

/
Thumbnails
Contents