Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-06-09 / 23. szám
Fél 7 után pár perccel jelezték a püspök jövetelét. És csakugyan rövid idő multán meg is érkezett a menet. Az első kocsiban Kriszt Jenő plébános és Bélák Lajos főszolgabíró ültek, ki már a város határánál várta éB fogadta a püspököt. A veszprémi püspök négyes fogatán érkezett Kutrovácz Ernő püspök, kinek balján dr. Rhédey Gyula veszprémi kanonok foglalt helyett. A hintó mellett és mögött szépen feldiszített lovakon bandéristák vágtattak, kik szintén a határig elébe mentek a főpapnak s kisérték a városon végig. A hintó a diadalkapunál megállt. Éljenzés hangzott fel és előlépett Sült József kir. tanáosos, iskolaszéki elnök. Levett kalappal üdvözölte a főpapot rövid, de annál szebb és tartalmasakb beszédben, Az Úrnak nevében jön — úgymond — a püspök a hitbeli megerősítés szentségét kiosztani. Soha nagyobb szükség e megerősítésre nem volt, mint ebben a hittől eltántorodni készülő korban, midőn a szeretetlenség és türelmetlenség harapódznak. Nagy öröm a püspök jövetele a pápai hitközségre, ez öröm fogja őket lelkesíteni az egyház jogai mellett való kitartásra és annak védelmére, másrészt buzdító példa lesz a püspök ittléte a hitbeli hűségre és lelki buzgalomra. Alázattal kéri a püspököt, hozza magával a szeretetnek, a békesség igéit, adja reánk áldását, hogy hitünkben megerősítve, a szeretettel fel vértezve munkálkodhassunk szerény tehetségünkhöz mérten isten dicsőségére ós anyaszentegyháza javára. A lelkes éljenzéssel fogadott beszédre a püspök röviden, meleg szavakban válaszolt: A szentlélek kegyelmét hozva, úgymond, a hívek számára, mint annak organuma, eszköze. Ha a szivek elkészültek annak befogadására, ha mentek minden salaktól, akkor a szentlélek betér a szivekbe, kegyelmes lesz az emberekhez s teljesülni fog az a hő óhaj, mit a hitközségi elnök kifejezésre juttatott. A püspök szavait éljenzés követte. Most a tüzoltó-kürtös jelet adott, a menet megindult. Ugyanakkor a nagytemplomnál elkezdtek mozsarazni, amely mindaddig tartott, míg a püspök a plébániáig nem ért. Az úton, amerre a menet haladt, a nagy tömeg tiszteletteljesen üdvözölte a főpapot. A diadalkapunál a tűzoltóság, aztán a különböző katholikus egyesületek tagjai, majd a katholikus gimnázium, fiú- éB leány-iskolák tövendékei állottak sorfalat. Kutrovácz püspöknél azonnal megérkezése után tisztelgett a pápai esperes-kerületi papság, a bencés-tanárok és szerzetesek Kriszt plébános vezetése alatt és kath. tanítói kar Mátz József igazgatóval élén. Hét órakor a városi tanács tisztelgett Mészáros Károly polgármester vezetése alatt, 1/ iS-kor pedig a helybeli református egyház küldöttsége Kis József esperes-lelkésszel élén. Az ev. egyház tervbe vett tisztelgése Gyurátz püspök gyásza miatt elmaradt. * A bérmálás szertartása ma reggel l/ 2 vette kezdetét. Ekkor a püspök a papság kíséretében a templomba vonulván csendes misét mondott, mely alatt a zárdabeli növendékek kara énekelt Mise után Rhédey kanonok mondott szent beszédet, utána pedig a plébános imát. A bérmálandók a főoltár két oldalától kezdve a hajón a két padsor között végig álltak fel, a sor a templomon kívül is folytatódott. Ma férfiak és fiuk járultak bérmálás elé. A bérmálandók mögött bérmaszülőik foglaltak helyet. A püspök főpapi jelvényeivel, fején püspöksüveggel, kezében a pásztorbottal fényes kíséretével végig járt a soron s minden bérmálóra áldását adván, megbérmálta őket. A szertartás tartama alatt a templomban szüntelenül szólt az orgona és a hívek zsolozsmákat énekeltek. Városok szövetsége. Mintegy két évvel ezelőtt Zalaegerszeg város polgármesterének kezdeményezésére országos mozgalom indult meg avégből, hogy a hazai városok egymással anyagi bajaik orvosiága, új és modern alapokon nyugvó városi törvény hozotala, a városi tisztviselők szolgálati pragmatikája és végül ugyanezeknek fizetésrendezése érdekében szövetségre lépjenek. E célból 1904 május hó 14-én a hazai városok polgármesterei a fővárosban értekezletet tartottak ós azon a szövetség alapszabályainak, továbbá a fenti kérdéseknek javaslatszerü kidolgozása végett többen megbízattak, ós kimondotta, hogy a javaslatok beérkezése után országos kongresszust hivnak egybe. A megbízottak el is készültek a tervezetekkel, a kongresszus megtartására azonban a beállott politikai bonyodalmak miatt nem került a sor. Most azonban a városok polgármesterei újra akcióba léptek és e hó 5-én tizenöt hazai város képviselője és kiküldöttje érkezett a fővárosba, a kész tervezetek letárgyalása és az azoknak alapján a kormányhoz benyújtandó memorandum irányelveinek kidolgozása végett. Az értekezleten kidolgozták a városok egyesületének alapszabályait, Vdrhidy Lajos zalaegerszegi polgármester tervezete szerint, a városoktól érkezett vélemények alapján. A vároBi tisztviselők szolgálati pragmatikáját Gödry Ferenc, sepsiszentgyörgyi polgármester kidolgozásában fogadták el a városok véleményeinek szem előtt tartásával. E helyütt a városi tisztviselők nyugdijának általánosítása, a nyugdijviszonosság kérdése és a fegyelmi fórum megállapítása tekintetében beigtatott nézetek fontosak és különösen az utóbbi, mert a városok tisztviselői fegyelmi ügyekben független biróság delegálását óhajtják, A városok pénzügyi helyzetének miként való orvoslása érdekében Jankovich Dezső egri, Mátéffy Ferenc szentesi pogármesterek dolgoztak ki javaslatokat. Ezek szerint a városok mindjobban növekedő terheik könnyítése s különösen tisztviselőinek jobb anyagi helyzete érdekében a fogyaszási adók szedésének és felhasználhatási jogának átengedését kéri a törvényhozástól. Az új városi törvény tervezetének kidolgozásával Holgens Kornél iglói polgármestert bizta meg a kongresszus előterjesztésére kiküldött választmány. A városi tisztviselők fizetésrendezésének alaptervezetét Debreczeny István nagykárolyi polgármester terjesztette elő. Javaslatát néhány módosításai elfogadták. Az értekezlet tagjai folyó hó 6-án gróf Andrássy Gyula belügyminiszternél és Némethy Károly miniszteri osztálytanácsosnál tisztelegtek. A belügyminiszter a képviselőházban fogadta a városok képviselőit és kijelentette, hogy a városok bajaival teljesen tisztában van és azoknak orvoslását tőle telhetőleg elő fogja segíteni. Hasonló szellemben nyilatkozott Némethy osztálytanácsos is. A polgármesterek értekezlete csütörtökön ért véget. Az országos kongresszust a hazai városok előreláthatóan a folyó év szeptemberében fogják megtartani. — Ügyesen osináltad a dolgodat, Jankó! Meg vagyok elégedve veled. Mire a napnyugati miniszter becsületes somogyi tájszólásBál felelte: — Hát hiszen értek én az ilyenhez, nagyságos úr! H. Napnyugat királya megbolondította az egész Budapestet, Kávéházakban, vendéglőkben, éjjeli mulatóhelyeken mind a napnyugati indulót húzták a cigányok, arcképét közölték az Összes heti és képes napilapok és anziksz-kártyák, szóval divatba jött. A gavallérok Alhambra-nyakkendőt viseltek, az asszonyok éjszakai lázálmaikban mind napnyugati királynéknak képzelték magukat. Farsang ideje járta ós a báltermekben javában folytak az álarcos, jelmezes mulatságok. Alhambra Jeromos gróf, azaz Navapakumo Kalarama Harakiri Colorado Jósé őfelsége résztvett minden mulatságon. Ott volt a bálokon, a szinházi premiereken, az éjjeli mulatóhelyek szeparéiban s amerre csak megfordult, mindenfelé tolongott utána a kíváncsi tömeg. Nem csoda tehát, ha a színházigazgatók, kávésok és vendéglősök rajongtak Napnyugat királyáért. Váratlanul azonban nagy botrány történt. őfelségének személye körüli minisztere valahogyan megharagudott a gazdájára és ádáz bosszút eszelt ki. Körleveleket küldött az összes szinházigazgatókhoz, vendéglősökhöz, kávésokhoz. E körlevél a következőképpen hangzott: T. Cím! Figyelmeztetem, hogy Alhambra Jeromos gróf, vagyis Navapakumó Kalarama Harakiri Colorado Mantuasi Jósé őfelsége közönséges csaló, igazi nevén Láris Fránci, egy ferencvárosi butikos fia, aki tíz év előtt szökött holmi büntetőjogi következmények elől a külföldre. Tisztelettel Jankó, személye körüli miniszter Somogybul A színházigazgatók, kávésok és vendéglősök halotthalványak lettek az ijedségtől, mikor ezt a levelet elolvasták. Azonnal jelentkeztek Őfelsége személye körüli miniszterénél és könyörögve mondták neki: — Ne tegye tönkre az üzletünket. Még osak három hónapig várjon legalább. Őfelsége nagyon jó reklám nekünk s azzal, hogy leleplezi, minket tesz tönkre. A napnyugati miniszter angol hidegvérrel felelte erre : — Az üzlet üzlet ! Mennyi províziót kapok ? Ezzel az ügy aztán el is volt intézve. A somogyi fiúból lett napnyugati államminiszter rengeteg pénzeket kapott hallgatása fejében. Három hónap multán Alhambra Jeromos gróf, vagyis Navapakumo Kalarama Harakiri Colorado Mantuasi Jósé őfelsége megszökött Budapestről s egyenesen Bukarestbe utazott. Mikor a vonat kényelmes ülésén végigdült, kacagva kérdezte meg személye körüli miniszterétől : — No, mennyit jövedelmezett az üzlet ? — Eleget. Megvehetnénk rajta a fél Ferencvárost és a fél Somogyot! Őfelsége jókedvűen nevetett: — Hát csak beosületesek voltunk mi ? Hiszen megmondtuk, hogy kik vagyunk. Osztozkodjunk ! És őfelsége, a napnyugati király megosztotta a szerzeményt miniszterével, miközben mély filozófiával mondta : — És ki tagadhatja, hogy én vagyok a napnyugati király. Én, Szélhámosság ő felsége! . . . MIT IGYUNK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványviz erre legbiztosabb óvószer. Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai forrást, ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk. (2) forrást, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. A mohai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, töltetlenül tiszta, Kellemes es oicso savanyúvíz; aus szens&vuu:iiuwH.iuu lugva utjmu&aa. waiu:> uvöz,«i elemek ellen hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 ev ota bebizonyosodott, hogy meg ragályos betegségektől is, mint tvphus, cholera, megkíméltettek azok, a kik közönséges ivóviz helyett a baktériummentes mohai Agnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kéteB értékű mesterségesen szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezeloseg. h01*VlX ! Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. — Főraktár Oszwald János urnái Pápán. w nw^wm w m.mj m