Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-04-07 / 14. szám

III. évfolyam. 14. szám. Pápa, 1906 árprilis 7. PÁPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség:: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utea 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Béke. Azúrtiszta kék tavaszi ég alatt a béke fehér galambja röpköd. Hallják, szerte az országban milliók örömmel hallják szárnya csattogását. A keblek kínos nyomástól szabadulnak meg, a szemek kigyúlnak s epedve várja mindenki, mikor száll le a földre a béke galambja. Talán mire e sorok napvilágot látnak, már le is szállott, csőrében olajággal. Csodák történnek. Amikor már azt hittük, hogy mindennek vége s a nyomor és szenvedés csakugyan osztályrészévé lesz e nemzetnek s amikor a történetbó'l merített hittel, nemes daccal és nagy elhatározásokkal készült a sorssal szembeszállni, akkor az utolsó pillanatban egyszerre megváltozik a világ képe s biztató remény mosolyog reánk, hogy meglesz végre a mindenek által hó'n óhajtott béke. A nagyhét bibliai fönsége szállja meg a lelkeket. Szenvedések, megpróbáltatások, kinzatások, kereszthalál után a feltámadás, az üdv, az élet, az isteni diadala az emberi fölött . . . Nem e hírlap hivatása, hogy a békével mint politikai eseménnyel foglalkozzék. Föltételei, részletei nem tartoznak reánk. De a mai béke több mint politikai esemény, a nemzet egyetemét érintő nehéz válság megoldása az, s mint ilyet az ország minden nem politikával foglalkozó tényezője is kell, hogy üdvözölje és jelentőségét méltányolja. Jelentőségét pedig mi leginkább abban találjuk, hogy nemzeti erőnk bebizonyult, törvényeink szentsége megállt. S találjuk abban a tanulságban, mely mindörökre megmarad a magyar társadalom számára s ez a következő: Magyaroknak és demokratáknak kell lennünk s legerősebb fegyverünk gyanánt az ország ipari, kereskedelmi és kulturális fejlődésének biztosítására a céltudatos, nemzeti eszméktől áthatott munkát kell forgatnunk. Magyar érzés, a magyarság érvényesítése mindenekben, demokrata szellem, állhatatos nemzeti munka, ezek tehetik szilárddá a nemzet békéjét, acélosíthatják meg izmait bármily küzdelemre. Mert ne higyie senki, hogy eztán nem várnak küzdelmek a nemzetre, s ha — amit nem képzel e percben senki — a béke galambja az utolsó pillanatban elszállna közülünk, akkor máris ott leselkedik a nemzetre a megpróbáltatás, s várja a harc ! * Iparpártolás — iparteremtés. Altalános örömet kelt és mindenkit magával ragad az a nekibuzdulás, amely a hazai ipar fölkarolásában és támogatásában mostanság nyilvánul. Mindenki örül neki, mint egy kedves virág rég várt nyílásának. De az általános örömben sokszor fölhangzik a féltő aggodalom, hátha ez a föllobbanás ismét csak szalmaláng lesz, az ismeretes magyar szalmaláng, amely nagy lobogással hirtelen fölcsap, aztán ugyanolyan hirtelenül egykettőre kialszik. Nem tartozom ugyan azok közé, akik a magyar ipar pártolásának most életre kelt tüzét szalmalángnak tartják, de félek, hogy ha ezt a kedvező áramlatot föl nem használjuk és az iparpártolásról most már minden erőnket az iparteremtésre nem vetjük, akkor az iparpártolás lángja táplálék hiányában csakugyan rövid időn le fog lohadni. Mert minden lelkesedésnek az a természete, hogy ha kielégítést nem talál, ha tényekben nem reálizálódhatik, akkor kifárad, megcsappan és kialszik. Ha a lelkes vevő magyar termékeket kér és minden öt eset közül négyben azt a választ kapja, hogy nincs, akkor — miután venni mégis kell — szép lassan csak megint hozzászokik a régi állapotokhoz. Az iparpártolásról az iparteremtésre kell tehát minél gyorsabban rátérnünk! Ezt a tételt szépen kifejtette e lapok múlt A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Vonaton. Hogyha szárnyam volna, úgy repülnék hozzád, Szenvedő szerelmem, drága betegem, De míg oda érek, beteg-nyoszolyádat Szerető lelkemmel beteregetem. Tudom, hogy számlálod a percet, az órát, Mennyi van még hátra, míg oda megyek, Nagyobbodik folyton, egyre a fájdalmad És értem a könnyed párnádra pereg. Bús, ködös az égbolt, csillag se ragyog fenn, A vonat is tompán, kattogva rohan, Lábújjhegyen jár a hajnali szellő is: Tudja, hogy szivemnek nagy betege van. Már pirkad. A földön minden vigan ébred ; A madárseregnek víg dala fogad . . . És én szenvedésed jajszavait hallom, S búmmal gyorsabban fút, száguld a vonat. Molnár Kálmán. Egy korzikai bandita. Irta : Cliiy De Maupassant. Altonánál az erdei út meredekebbé vált. óriási piniák borultak fölénk, le egészen a sóhajtozó tetőig 8 örökös bánat között susogtak ; két oldalt keskeny törzsei úgy emelkedtek a magasba, mint a tengernyi orgonasipok, s belőlük a szél egyhangú zenéje, úgy tetszett, a fia koronájában buzzog elő. Három órai vándorlás után kitisztult a fatelepek zűrzavara; jobbra-balra himbálódott egy hatalmas, magányos pinia, melynek csúcsai a végtelen ernyő gyanánt feszítették ki sötétzöld lombjukat s csakhamar elértük az erdő szélét, néhány száz lépésnyire a bevágástól, mely a vad Niolavölgybe vezet. A két magasba szökellő dombon, mely azt a helyet uralta, néhány idomtalan, régi fa emelkedett ég felé, mintegy előhírnöke a rá következő lombzúgásnak. Mikor visszafordultunk, magunk előtt láttuk a kiterjedt erdőt. Tovább haladtunk s tiz perc múlva elértük a keskeny ösvényt. Egy bámulatosan érdekes táj tárult fel előttünk. Az újabb erdő inegett látszott egy völgy, olyan formán, hogy hozzá hasonlót még nem láttam ; egy kőpuszta, tiz kilométernyi magába szivta azt, anélkül, hogy csak valamikép szélességben, ötezer méter magasságú hegyek által körülfogva, sehol egy csöpp szántás vagy fa. Ez volt a Niola-völgy, a korzikai szabadság hazája, a legyőzhetetlen sziklavidék, ahonnan még egy világhódító se pusztította ki a hegyi népet. — Ide menekülnek összes banditáink, jegyezte meg a kalauzom. Rövid idő múlva ott bolyongtunk a vadregényes hegyi kohó lábánál. Sehol egy dombocska, vagy növény, csupán gránit, ameddig a szem ellátott, egy osillogó gránitpuszta,

r melyet a nap úgy fűtött, mint valami kemencét. Úgy tetszett, mintha egyenesen a kőedények felett lebegett volna. Ha az ember a hegyi oromra nézett, csaknem megvakultan, elkábultan kellett megállania. Lejebb a gránitnak vakító, barna szine volt, s lábaink alatt pedig szétmálottnak, darabosnak látszott; szikrázó porban mentünk. Tőlünk jobbra, hosszú, kigyózó ágyában egy igénytelen patak vonaglott. Mintegy kábultan imbolygott az ember a lebegő parázs alatt, e fénytengerben a meztelen, égő, száraz, vad erdőn át, melyet a sistergő erdei patak ketté látszott választani; mert a patak szinte képtelen volt, hogy ezt a sziklát megnedvesítse, el volt veszve ebben az olvasztó-kemencében, mely vadul is átszivódott volna rajta, anélkül, hogy felfrissült volna . . . Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a kOhOgést, váladékot, éjjeli izzadást Tüdobategsegek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ^ ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkni „Roche" eredeti csomagolást. F. Heffmaui-La Roche & Co. Basel (Svájc), ,,Rochef Kapható trvMi rendeletre i gyógyszertárak- J ban. — Ara üvegenklnt 4.— korona.