Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.
1905-04-01 / 13. szám
§ A Kossuth Lajos-utca meghosszabbítása ügyében legutóbb hozott képviselőtestületi határozatot — úgy halljuk — több v. képviselő meg fogja felebbezni. A felebbezés még eddig nem érkezett be a főjegyzői irodába ; ha beérkezik s látni fogjuk, szólunk róla. TARKA ROYAT. Neg-atív feltételek. Kacsa Jeromos, lapunk volt kiváló riportere, ismét megjelent a tettek szinterén, vagy mint a B.- H. mondaná: homloktérbe nyomult, Hóna alatt esernyővel, melyre január 26-ika óta pirosfehér-zöld bojtot kötött, kezében ugyancsak nemzeti szinü pakktáskával csörtetett ma reggel végig a Jókai-utca aszfaltján s arcán sokat igérő mosollyal állított be hozzánk. —- Tudja-e mi van e pakktáskában? miután felhajtott egy kupica barack-pálinkát s rágyújtott az obligát Britanikára. — Ebben a pakktáskában, folytatja tovább, hagyományos szokás szokás szerint, választ nem rárva, vannak a — negatív feltételek. — Bizonyára tetszett olvasni a negatív feltételeket, melyek mellett a japán háborút be lehet fejezni. Negatív feltételek: 1. Japán nem kiván hadi kárpótlást; 2. Japán nem óhajtja Mandsúriát; 3. Japán nem haragszik többé a muszkára; 4. Japán kijelenti, hogy nem is oly nagyon rossz hadvezér Kuropatkin; 5. Japán nem stb. — Nos hát gondolám ezek a negatív feltételek nem is olyan kutyaság. Honi és helyi viszonyainkra alkalmazva készítettem én is pár ilyen negatív feltételt, melyeket régi barátságunk zálogául ime Önnek szívesen rendelkezésre bocsátok; I. A parlamenti béke feltételei: 1. a nemzet nem kiván magyar katonai vezényszót; 2. a nemzet nem óhajtja a választási reformot; 3. a nemzet nem haragszik a kamarillára; 4. a nemzet kijelenti, hogy nem is olyan nagyon huncut a német; 5. a nemzet nem . . . Félbeszakítottam Kacsát: — Barátom maga elemi tévedésben van. Mi nem vagyunk, nem voltunk, nem leszünk politikai lap, tehát a parlamenti béke ránk nem tartozik. — Pardon, szólt Kacsa, akkor ezt elhagyhatjuk.Inkább elmondom hát a negatív feltételeket Pápa felvirágzására, ehhez úgyis csak kettő kell: 1. a város nem költ egy krajcárral se többet mint amennyije van; 2. a város nem szégyelli magát, ha a minisztériumok dédelgetett kedvencüknek nevezik ki. Vannak negatív feltételei annak, hogy a színháznak jól menjen a dolga, íme: 1. a közönség ne kívánja, hogy Sziklai Szeréna játsza János vitézt; 2. a közönség ne kerülje el a színházat, bármennyiébe is kerül ez; 3. a közönség ne szóljon bele a szereposztásba . . . — Elég, szóltam én, az Ön feltételei vágyak, amelyek elérhetetlen tartományba vonzanak. Mondjon ahelyett valami újságot. — Azt is mondhatok és ez is negatív: Nem kérek magától kölcsön 10 K-át. — Ugyan Kacsa ne traktáljon ilyen kacsákkal, nincs ma április elseje. Kacsa vigyorogva mutatott a naptárra, melyen »agy betűkkel állott: Április 1. HETI ÚJDONSÁGOK. Vidékit, előfizetőink számára mai számunkhoz postautalványt mellékeltünk. Kérjük az előfizetési pénzek szives beküldését. — Személyi hír. Roller Sándor alispán a hét első felében hivatalos ügyekben Pápán tartózkodott. — Bánffy báró szegedi jelöltsége. A múlt héten s e hét elején szerte keringett a hir városunkban, hogy képviselőnk, ha Szegeden megválasztatnék, a pápai mandátumról lemondana. E hír cáfolatáúl szolgál az a levél, melyet a helybeli Uj párt elnökéhez, iírjJwo'czA:?/Bélához az országos Ij-párt végrehajtóbizottsága nevében ennek alelnöke _ goston József cs. és kir. ksmarás intézett. A levél idevágó pontja így hangzik: „ Becses levelére megnyugtatjuk, hogy vezérünk nem gondol a szegedi mandátumra. Ottani párthiveink több izben megpróbálták, ugyan ellenkező elhatározásra birni, de mindannyiszor sikertelenül. Egyetlen engedmény elől nem lehetett pártérdekben kitérni, de ennek sem kell valódi értelmén túlmenő jelentőséget tulajdonítani, mikor kijelentette, hogy nevének a választási küzdelembe vitelét tűrni kénytelen." A szegedi választás egyébként április 13-án lesz. — Polgármesterünk betegségében a hét folyamán nem állott be jelentékeny változás. Ép ezért csütörtök délelőtt felutazott a fővárosba, hogy ott baja felől egy orvos-professzort konzultáljon. Szívből óhajtjuk, hogy baja minél előbb jóra forduljon s teljes testi erejét visszanyerve térhessen vissza körünkbe. — A Pestalozzi-társaság idei közgyűlését — mint értesülünk — Pápán az állami tanítóképzőben fogja megtartani. A közgyűlésre lejön dr. Neményi Imre min. osztálytanácsos, s kilátásba j helyezte megjelenését városunk országgyűlési képviselője : Bánffy Dezső báró is. — Az egyenes adó kivető bizottságot a pénzügyminiszter az 1905—1907. évi ciklusra kinevezte és pedig elnöknek Pencz Józsefet, rendes tagoknak Hajnóczky Bélát és Ilanauer Zoltánt, póttagoknak Böhm Samut és Szeglethy Józsefet. E bizottságba még a vármegye fog két rendes és két póttagot kiküldeni. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hirt, hogy Stern Gyula földbirtokos Pápáról eljegyezte Oppenheim Paula úrhölgyet Hőgyészről. — Az utolsó háziest- A Jókai Kör múlt vasárnap tartotta utolsó háziestélyét. Talán az egész szezon folyamán egyszer sem jött egybe akkora közönség, mint a bucsú-estre, melynek műsora különben meg is érdemelte ez érdeklődést. Egy kis színdarabot, Rhapsodiának (amely álnév viselője mint gondolható : leány, de olyan leány, aki rövid idő múlva dr. t irhát neve elé) szellemes vigjátákát adta elő a kör négy kedves műkedvelője: Bottka Ilonka, Galamb Laura, Geiger Edit és Hammer Mici. Rutinos és ötletes játékukkal élvezetes félórát szereztek a közönségnek, mely lelkesen és hosszan tapsolta őket. Miután Kis József ismert művészi technikájával előadta Chopén As-dur Imhromtujét, Bodor Aladár főgimn. tanár olvasta fel egy megrázó hatású novelláját, mely a nagyvárosi gyári életből merítette tárgyát. Végül Seejranz Sándor énekelte el csiuosan a Báukbán bordalát. Énekét a főiskolai zenekar összhangzatos játéka előzte meg és kisérte Gáty Zoltán vezetése alatt. — A kör közgyűlését a jövő hó folyamán fogja megtartani. — Szinházi heti műsor. Szombaton este Ján os vitéz • vasárnap délután Pesti nők, este János vitéz ; hétfőn Aranypatkó ; kedden Baba ; szerdán János vitéz; csütörtökön János vitéz; pénteken Szentbernáti barátok ; szombaton Én, te, ő. — A vármegyeház átalakítása. Régi dolog már, hogy úgy a főszolgabiróság, mint a járásbíróság nem férnek meg jelenlegi helyiségeikben. E miatt szükségessé vált a vármegyeház átalakítása, amelynek mikénti megejtéséről múlt hó 27-éu egy vegyes bizottság tárgyalt, amelynek tagjai voltak : Koller Sándor alispán, Csenkey Géza kir. törvényszéki elnök, Záborszky István igazságügyi miniszteri titkár, Csaby Andor műszaki tanácsos, Mikovinyi Ödön kir. táblabíró, Bélák Lajos főszolgabíró és Jüttner Kálmán kir. mérnök. Á bizottság a helyszíni szemle alapos megejtése után elhatározta, hogy a főszolgabírói hivatalt az épület jobb szárnyába, a mostani telekkönyvi hivatal helyére költözteti át úgy> hogy a főszolgabírói hivatal mostani szűk helyiségein kívül az egész földszintet elfoglalja s külön helyiség jut így a jár. számvevőnek, a jár. orvos, állatorvos és útbiztosnak. A járásbíróság a főszolgabírói hivatal helyiségein kívül el fogja foglalni az I. emeleti régi fegyenc münka- és imatermet is, a börtöuhelyiségek a II. emeletre kerülnek. Ez a bizottsági javaslat ugyan még sok retortán megy keresztül, de azért remélhető, hogy az összes hivatalok a télre már az eddiginél megfelelőbb módon helyeztetnek el, ami a közönségnek is kényelmére fog szolgálni. — Magyarosodunk. A kir. tanfelügyelő e havi jelentéséből ragadjuk ki a következő passzust: „larkasgyepü, Iharkút, Jákó és Polány községekben teljesítettem iskolalátogatást. Az iskolák igen jók ; a tanítók buzgón, eredményre irányzott szorgalommal és lelkesedéssel működnek pályájukon, tekintettel főleg arra, hogy mindnyájan német ajkú vidéken kizárólag magyar nyelven és magyar szellemben teljesítik a tanítást." A legifjabb generációnak e sváb falvakban a magyar nyelvben való előhaladásáról más oldalról is örvendetes értesülést szereztünk. Csak azután az iskola a tankötelezettségi koron túl is éreztetné áldó hatását, akkor egészen másképen alakulna Veszprémmegye nemzetiségi térképe. — Ipartestületi közgyűlés. A pápai ipartestület március hó 26 án d. u. 2 órakor tartotta Hajnóczky Béla elnöklete alatt évi rendes közgyűlését, melyen a testület tagjai több mint 100-an jelentek meg. Az elnök megnyitó szavai után Nagy Károly jegyző olvasta fel az elöljáróság múlt évi működéséről szóló, gondosan megszerkesztett évi jelentését. A jalentés általában a magyar ipar pangó helyzetéről számol be, de mint örvendetes eseményt emeli ki, hogy a 20 éves rossz ipartörvéuy immár revízió alá vétetett. Megemlékezik a jelentés az 1904. év folyamán Pápán rendezett szabászati tanfolyamról, a budapesti országos iparos gyűlésről, a győri cipész-csizmadia nagy gyűlésről és iparosainknak a veszprémi kiállításou történt sikeres részvételéről. Az ipartestületi irodához az év folyamán 341 ügydarab érkezett s ugyanannyi intéztetett el. Az ipartestületi tagok száma az 1904. év végén 554-volt, 7-el több, mint 1903-ban. Segédek száma 1904. év végén 512, tanoncok száma 383. Ezután a zárószámadásokat mutatták be, melyekből az az örvendetes tény világlott ki, hogy a testület vagyona az utolsó két esztendő alatt mintegy 18000 K-val gyarapodott. A zárószáraadást elfogadták és Böhm Samu pénztárnoknak a felmentvényt megadták. Miután még az 1905. évi költségvetést is elfogadták, a választásra tértek át. Egyhangúlag közfelkiáltással választattak meg újból elnöknek Hnjnóczky Béla, alelnöknek Gyük Nándor, ügyésznek dr. Hirsch Vilmos, jegyzőnek Nagy Károly. Az előljárósági tagok választása titkos szavazás útján ment végbe. A szavazatszedő bizottság elnöke : Betenbach Károly, tagjai Bodai István, Köri István és Kohn Zsigmond voltak. A szavazás nagy érdeklődés mellett ment végbe, a hivatalos h'sztán kivül még egy liszta volt forgalomban ; a szavazás eredménye az lett, hogy a hivatalos liszta jelöltjei nagy többséggel győztek. Megválasztattak előljárósági rendes tagoknak : Ádám János cipész, Bodai István kárpitos, Besenbach Károly építő, Braun Miksa szabó, Bodó Ignác kályhás, Buchsbaum József sütő, Bosnyák Németh József csizmadia, Blum Izidor kékfestő, Csillag Ferenc kádár, Dienstmann Ferenc szobafestő, Eőry István lakatos, Gaál Gyula mészáros, Grábics Vendel csizmadia, Hutflesz Pál fodrász, Horváth József ács, Hercz Béla órás, Horváth István hentes, Kohn Zsigmond cipész, Menyhárdt János cipész, Magyar Gyula kefekötő, Keresztes Gábor asztalos, Néhman Gábor szíjgyártó, Pilzl János cipész, Paulics József kovács, Paulics János bognár, Rumpold János szabó, Szekeres Ferenc csizmadia, Szabó István csizmadia, Szeift István bádogos, Varjú János asztalos; póttagoknak : id. Erdélyi József csizmadia, Kocsis Pál csizmadia, Stein Mór szabó, Keszei Ferenc szűcs, Schnattner Géza hentes, Somogyi Pál kötélgyártó, Harák Gyula sovács, Kristyáu Gyula lakatos, Viucze József esztergályos, Pákay Jáuos sütő. Számvevők lettek : Kluge Károly kékfestő, Kis Tivadar könyvkötő, Matus György szappanos. — A választás eredményének kihirdetése után a közgyűlés véget ért. — A postacsomagok házhoz hordása. Vettük és postahivatalunk vezetőségének figyelmébe és hathatós pártfogásába ajánlva készséggel közreadjuk a következő közérdekű sorokat: „Tisztelt Szerkesztő Úr ! A „postapalota" ügye megint elaludt. Megint nem hallunk róla, akarnak-e hát egyszer gondoskodni róla, hogy ne olyan eldugott helyeu s ne oly szük helyiségben legyen a postahivatal, mint jelenleg, nem hallunk róla, hogy annak a városnak, mely számos tizezer forint tiszta haszonnal gazdagítja minden évben a postakincstárt, akarnak-e végre megfelelő postaépületről gondoskodni ? Addig is azonban, míg ez megtörténnék, egy olyan újítást hozhatna be a t. posta-igazgatóság, melylyel a helybeli közönségnek nagy kényelmet biztosítana. Intézkedhetnék & postacsomagok házhoz szállításáról! Ez éppen nem szerénytelen kívánság. Hisz a legtöbb nagyobb városban megvan már s aránylag nem is kerül nagy költségbe. Űj postafőnökünk érdemet szerezne városunkkal szemben, ha postánkat a csomagok házhoz szállításával nagyvárosi színvonalra emelné! Kérve soraim szives közlését vagyok tisztelő híve : B. L." — Betegsegélyzö pénztáraink köréből. A ker. betegsegélyzö pénztár 12. évi rendes közgyűlését a közgyűlési kiküldöttek csekély érdeklődése mellett folyó évi március hó 26-áu d. u, 2 órakor saját hivatalos helyiségében tartotta meg. A közgyűlés, melyen Viz Ferenc elnökölt, tudomásul vette az