Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-03-18 / 11. szám

— Köszönet. Dr. Balassa Jenő ügyvéd, kis­celli lakos szives volt az izr. nőegyletnek 10 koronát adományozni, mely nemes szivü adományért hálás köszönetét nyilvánítja: Dr. Lővy Lászlóné elnök. x Figyelmeztetés. A világhírű Zoltán-féle kenőcs nem tévesztendő össze oly szerekkel, melyek számtalan más baj mellett csúz és köszvény ellen is ajánltatnak, mert a Zoltán kenőcs kizárólag csakis csúz és köszvény ellen használható és e bajoknál, mint azt a legkiválóbb orvosok is igazolják, tényleg felülmúlhatatlan. Üvegje 2 K, a készítő Zoltán Béla gyógytárában, Bpest, Szabadságtér. Postai szétküldés naponta. — Raktáros Pápán: Városi gyógyszertár. — Bolti tüz. Deutsch P. Mihály Fő-utca 29. sz. a. levő papirkereskedése tegnap éjjel J/s 1 órakor eddig ismeretlen okból kigyulladt és az abban levő papíráruk részben elégtek, részben a füst és föcskendezés által tönkre ment. Biztosítva az üzlet 4400 koronára volt. A tííz kellő időben vétetett, észre s a nagy számban megjelent tűzoltó­ság gyorsan lokalizálta. — Az áll. tanítóképző-intézet tanárkara és ifjúsága által a f. hó 4-én, az ifj. segítő-egyesület alaptőkéjének növelése céljából rendezett hangver­sennyel egybekötött táncmulatság alkalmával felül­fizettek : Wall a Géza 20 K; Báró Bánffy Dezső, Gyurátz Ferenc 30 —10 K; Tar Gyuláné 8 K; Hajuóczky Béla, Nagy Gabriella 6-6 K ; Hunka Anna, Irg. rendi gyógyszertár, Mura Fülöp. Saáry Lajos 5-5 K; Faa Mihály, Frauendienst Viktor 4-4 K; dr. Antal Géza, Chriastély Árpád, Csillag Dezső, Goldberg Gyula, Harmos Zolna, Karlowitz Adolf, Markhot Angéla, Mohiir József, Pethő Jó­zsef', Reguly Nándor, Schlupni Sarolta, Sémán Gá­bor, Taisz Irma, Vargha Lajos, Zubriczky Miklós 3-3 K; Bodó Ignác 2-40 K ; Dienstman Tamás, ifj. Eisler Mór, Herz Dávid, Kemény Gyula, Kiss József, dr. Kőrös Endre, Kovács Mihály, Kuute János, dr, Lővy Bernát, Meinhardt Ágoston, Néhman Gábor 2 2 K ; Ackerman Alajos, Gulyás Miklós, Igonda János, Vargha Dénes 1 — 1 K. — Tenyészbika vásár díjjazással. A Vesz­prémvármegyei Gazdasági Egyesület f. évi április hó 8-án Veszprémben díjjazással egybekötött tenyész­bika vásárt, rendez. A vásárra csakis eladásra szánt bikák vétetnek fel. Bővebb tájékozást a falragaszok­és fent nevezett egyesület nyújtanak. x Hajójegyek Amerikába. Fiuméből New­Yorkba legközelebb március 30-án a „Kárpáthia" és április 13 án az „Ultónia" gyorsgőzösök indulnak. A nagy kényelemmel berendezett oceánjárókon a hajóstársaság külÖDÖs gondot fordít az utasok élel­mezésére. A hajójegy árában benfoglaltatik két napi ellátás Fiúméban és teljes ellátás a hajón. Az „ Adria" személyszállító osztálya (Budapest, Vigadó-tér 1.) a belügyminiszter rendelete értelmében az útlevéllel ellátott kivándorlónak Fiúmén kivül a többi európai kikötő bármelyike felé is adhat hajójegyet, ennél­fogva a külföldre előleget küldeni nemcsak felesleges, hanem kockáztatott is, mert az onnét érkező hajó­jegyet, levelet és nyomtatványt, a megfelelő belügy­miniszteri rendelet értelmében, a hatóságok minden egyes esetben elkobozzák. — Mozgó fényképek. Váradi Béla Korona­kávéházában négy hét óta kellemes és tanulságos szórakozásban van része az ott megjelenő közönség­nek. A tulajdonos mozgó fénykép előadásokat tart, a melynek szépsége, változatossága lebilincseli a naponként nagyszámban mégjelenő előkelő közön­séget. Az előadásokn^k legszebb képe az „Alibaba és a 40 rabló" cimü, mely 5 részből áll, s egyik része pompás színezett. Legújabban megérkezett s naponként bemutattatik az „Oroszországi forradalom" szenzációs kép. Az előadások a sziniidény megkez­déséig tartanak. Szabad bemenet ! — Felülfizetések. A ref; énekegylet által f. hó 5 én rendezett táncestély alkalmával felülfizetni szívesek voltak : Báró Bánffy Dezső, Saáry Lajos 10--10 K, Tar Gyula 5 K,~ Matus György, Sere­gély Lajosné 4-4 K, Brunner János, Galamb József, Jakab Imre, Jákóy Géza, Zsilinszky Lajos 3-3 K, dr. Antal Géza, Baráth Ferenc, Hercz Béla, Jílek Ferenc, Kis József, Kis Tivadar, Losouczy Jenő, Németh István, Sipos József, Széky Aladárné 2—2 K, özv. Borbély Jánosné, Bősze Mihály, Csur­gay Lajos, Dalmady Géza, Goda Imre, Gyenge József, Hermann Pálné, Jakab Miklós, Kardos Ká­roly, Kardos István, Karlovitz Adolf, Kemenczky Lajos, Kis Gáborné, Kiss Lajos, dr. Kőrös Endre, Kövér Jeremiás, dr. Lakos Béla, Mórocz József, Nemes Pál, Ney Viktor, Sarudy Ottó, Szente Jó­zsef, Széptóth János, Tóth József molnár, Vági Já­nos 1 — 1 K, Balogh Miklós «0 fillér, özv. Antal Mihályné, Büki István, Farkas Rozália, Németh Mihály, Nóvák Ödön, Szakács Károly, Vajda Pé­terné 60 — 60 f, Bernáth Lina, Cz. Horváth István, Kreutz János, Szimler Vineéné, Tálos J. 40—40 f, Bogdán Jáuos, Jakab Károly, Kisferenczy Miklós 30 — 30 f, Böröcz József, Csányi János, Szakái János 20 - 20 fillér. x Köz tudomásul. Oy sok oldalról érkezett hozzánk szóbeli és levélbeli kérdezősködés a Dr. Flesch-féle Haj-Petrol felől, hogy azokra külön-külön válaszolni nem tudunk, tehát ez úton adunk felvilágosítást az egyes kérdésekre. A Petrol Amerikából direkt jön gyógyszerészeti műlabo­ratoriumunkba, hol különböző folyamatok által mindenek előtt kellemetlen szagát vesszük el, majd pedig különböző kémiai folyamatokkal úgy preparáljuk, hogy hatása a leggyökeresebb legyen. Igen kellemesen illatosítva hozzuk forgalomba. Biztos hajnövesztő, hajhullást, hajkorpásodást ki­tűnő összetételénél fogva férfiaknál és nőknél a legrövidebb idő alatt megszüntet. Óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól. Valódi minőségben kap­ható Pápán Karlovitz Adolf úr gyógyszertárában. 1 üveg ára 1 korona. — A Petöft-asztaltársaság március hó 5-én tartott mulatságán felülfizettek a következők : Báró Bánffy Dezső 10 K ; N. N. 2-30 K; G. L , B. R., K. A., K. J., N. N., N. N. 2-2 K; B. J. 1-20 K ; Halász Jenő, Halász Mihály, N. N., Farkasdi Miklós, Farkasdi Miklósué l-l K ; özv. Schwartz Istvánné, Varajti György 60 - 60 fill. ; Schwartz Lujzi és Fáni 50 fill ; Varg Lajos, Hack István, Szép N., Kaufman L-, N. N., Tamás József 40 - 40 fill.; Tamás Ferenc, Leitner Jenő, Haáz Miksa, Fülöp Sándor 20 -20 fill. — A szives adományokért hálás köszönetét fejezi ki a rendezőség. — „Egy választás Magyarországon." Mik­száth Kálmának ez a pompás humoru politikai szatírája most éppen alkalomszerű időben lát nap­világot a „Magyar Könyvtár"-ban, mely a nagy elbeszélőnek legszebb munkáit egymásután sorozza be olcsó füzetei közé. A vidék választási mozgal­mainak képét kacagtató jókedvvel rajzolja meg e műben Mikszáth, akinél jobban kevesen birják meglátni a kortesvilág sok komikus oldalát. Ezért éppen mostanában bizonyára nagyon sokan fogják elolvasni ezt a kis regényt, melynek ára e kiadás­ban csak 90 fillér. — A Magyar Könyvtár e havi sorozatának másik munkája is aktuális : Sardou nak azt a nagyhatású, mesteri drámáját adja, „A boszorkány"-1, mely most kerül szinre a Nemzeti Színházban, s amely — az inkvizíció borzalmai­nak fényes rajzával — olvasmánynak is rendkívül izgató. Kettős füzet és ára 60 fillér. „A Magyar Könyvtár" e munkákkal immár a 413. számhoz jutott el, melynek teljes jegyzéke kapható minden könyvkereskedésben, valamint a kiadónál: a Lam­pel-féle könyvkereskedésben Bpest, Andrássy-út 21. x Fontos Amerikába utazóknak! A magyar kormány az Amerikába való utazást most már Brémán át is megengedte. Fiúmén át Ameri­kába szóló útlevelek most már Brémán át is érvé­nyesek, ha az illető utas egy Brémának szóló hajó­jegy birtokában van. Aki Brémán át akar utazni, annak okvetlenül kell otthonról 20 koronát előre Brémába előlegnek beküldeni, mire rögtön megkül­detik a hajójegy. Jó egészségű és munkaképes mun­kások, akik az amerikai rendeltetési helyig szóló vasúti jegyet kifizették és azonkívül még 50 koronát készpénzben felmutatni tudnak, Amerikában be­bocsátást nyernek. Akinek barátjai vannak Ameriká­ban, hozza macával azok címeit. Szembetegek vagy egyéb testi fogyatkozásban szenvedők, 50 évnél idősebb személyek vagy olyanok, akik valamely Amerikában levő gyárral szerződést kötöttek, mely szerint ott bizonyos meghatározott bérért dolgozuak, Amerikából visszautasíttatnak.' Ratiborban, valamint Brémában minden kivándorló megvízsgáltatik, min­denki tehát, aki Brémában felszáll, előreláthatólag Amerikában bebocsátást nyer. — Lépfene. Mezőlak községhez tartozó Mátyus­háza pusztán a lépfene fellépett. — Kanyaró Diós pusztán a kanyaró járvány­szerüleg fellépett. — Az Olcsó Könyvtár líj füzetei. Négy értékes füzettel gyarapodott legutóbb ez a Gyulai Pál jeles szerkesztésében és a Franklin-Társulat kiadásában megjelenő népszerű gyűjteményes válla­lat. Az 1391 —1393. szám Arany János irodalom­történeti jelentőségű két értekezését teszi könnyen hozzáférhetővé : A nemzeti versidomról és az asszonác­ról. Ára 60 fillér. Az 1388 —1389. szám Macaulay két gyönyörű élet- és jellemrajzát közli Aszalay Gyula jeles fordításában. Goldsmith Olivér, A wake­fieldi lelkész szerzőjéé az egyik, Bunyan Jánost, a XVII. század legnagyobb angol vallásos íróját mél­tányolja a másik. Mind a kettő érdekes, tanulságos életpálya rajza és Macaulay legjelesebb essayi közül való. Ára 40 fillér. Az 1385 — 1387. szám Szigligeti egy drámáját közli olcsó kiadásban: 11. Rákóczi frerenc fogságát. A Rákóczi esztendejében igen nagy aktualitása van Szigligeti e szép darabjának. Az 1394-1397. számú vaskos füzet (ára 80 fillér), Rousseau egyik leghíresebb munkájának jeles fordí­tása Bogdánty Ödön tollából és jegyzeteivel: Az emberek közötti különbségek. Az Olcsó Könyvtár eddig megjelent számainak teljes jegyzéke ingyen kapható minden könyvkereskedésben. x A NAP. Példátlah sikerrel egy csapásra hódította meg A NAP a közöuséget. Frissesége, elevensége, erős, bec-ületes ellenzéki hangja, tiszta demokratikus politikája, merész, kitartó és szenzációs küzdelme az alkotmányos szabadságért és a kormány erőszaka ellen, rovatainak bősége, az egész lap elegán­ciája és kedvessége teljesen meghódították A NAP számára a közönség szivét. A NAP ezenfelül a leg­olcsób napilap; előfizetési ára negyedévre esik 4 kor., egy hónapra 1 korona 40 fillér. A NAP valamennyi újság meg előzésével a ley kimerítői) tar­tartalommal már kora reggel megérkezik az összes vidéki városokba. A NAP felelős szerkesztője : Braun Sándor, főmunkatársa: ábrányi Emil. Politikai cikkeinek nagyrészét dr. Vázsonyi Vilmos ország­gyűlési képviselő irja. A NAP szerkesztőségének tagjai : Bródy Mihály, Csizmadia Sándor, Csergő Hugó, Cholnoki Viktor, Feld Aurél, Gergely István, Dr. Hajdú Miklós (segédszerkesztő), Hacsak Géza, Holló Márton, Holló Vilmos, Józsa Antal, Kemény Simoű, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Székely Miklós, Szabolcs Bálint, Dr. Vázsonyi, Vilmos. Mutatványszámot készségei küld A NAP kiadóhiva­tala : Budapest, Rökk Szilárd-utca 9. X Mint minden évben, úgy az idén is nagy­értékű karácsonyi ajándékkal fogja meglepni előfize­tőit a Pesti Napló. Ez a kitűnően szerkesztett, élénk és tartalmas lap minden egyes alkalommal bámula­tot és elragadtatást keltett ajándék-albumaival, elő­fizetői körében s ezek évről évre sok ezer új előfize­tőt hódítottak e lapnak, mert azok valóban úgy a tartalom becsére, mint a kiállítás pompájára nézve felülraulnak minden várakozást. Az idén a Pesti Napló „Modern Magyar Festőművészek" cimü albu­mot fog küldeni előfizetőinek, melynek előkészítő munkálatai már serényen folynak. Ez az album fény­ben és tartalomra nézve még az eddigieket is felül fogja múlni és ingyen fogja megkapui a Pesti Napló minden előfizetője, aki addig legalább 1/ 2 évet befi­zetett és egy további fél évi előfizetésre magát kötelezte. A Pesti Napló előfizetési ára egész évre 28 kor. — '/ 2 évre 14 kor. — ]/ 4 évre 7 kor. — Mutatványszámot szivesen küld a kiadóhivatal, Buda­pest, VI., Andrássy-út 27. x Hazai ipar. Wein Károly és Társai gyári cég a mai lapunkban közzétett „Figyelem" cimü hirdetésére külöuösen utalunk s első sorban házi­asszonyainknak ajánljuk becses figyelmébe. Vegyünk ahol csak lehet hazai iparcikkeket, miáltal hozzá­járulunk, hogy sok ezer szorgalmas kéz jutalmazó munkát kap, de hozzájárulunk ezáltal ahhoz is, hogy a nemzet gazdaságilag is erŐsbödhetik. x Ragályos-e a tuberkulózus ? Ezen az emberiség összeségére felette fontos kérdés a tuber­kel-bacilusnak Koch Róbert tanár általi felfedezése óta igenlő választ nyert. A bacillus terjesztőjeként a tuberkulózusok köpete lett elismerve. A cél tehát, ezen betegek köpetét kevesbíteni. Ezen célt az ujab­ban felfedezett és sokoldalulag használt „Sit'olin" előnyösen előmozdítja. „Sirolin" valóságos gyógyító hatású szer a tuberkolózus ellen. Nemcsak a köpe­tet kevesbíti, mely lassanként teljesen megszűnik, de még a köhögést is enyhíti és nemsokára teljesen elenyészik, az étvágy javul és emelkedik a testsúly. x Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keteriiviz valamenny hasonló vizet, tartós hashajó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserüvizet. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Márc. 3. Friedbauer Hermán cipész és neje Reisch Franciska fia: Ignác, izr. Márc. 5. Pillér Dániel napszámos és neje Földvert Lídia leánya: Mária, r. kath. — Velbergi Wüest Ferenc urad. gazd. felügyelő és neje Németh Emma fia: Imre, r. kath. — Kovács Mihály cserepes és neje Turóczi Bor­bála leánya: Juliánná, r. kath. Márc. 8. Madarász István ács és neje Kövér Ro­zália leánya: Ilona, r. kath. — Dóczi Pál dohánygyári őr és neje Domonkos Juliánná leánya: Matild, r. kath. — Gyalog József napszámos és neje Dudás Margit leánya: Terézia, r. kath. Márc. 9. Krausz Mayer kereskedő és neje Singer i Johanna leánya : Flóra, izr.

Next

/
Thumbnails
Contents