Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.
1905-03-18 / 11. szám
elhatározta, hogy a bérletgyűjtésben a társulat titkárát erkölcsileg támogatja s a műsornak a színigazgatóval egyetértőleg leendő megállapítására a helyi lapok szerkesztőit kérte fel. § A barakk-kaszárnya. így tavasz felé mindig megújul a gazdaközönség régi sérelme és ismét felsziure kerül a katonabeszállásolások ügyének rendezése. A legutóbbi alkalommal — és ez a legutóbbi alkalom éppen egy esztendeje volt — a város a barakkok céljaira szükséges telek megvételét mondta ki s az építésre nézve a tanácsnak utasítást adott, hogy minél előbb jelentsen. A minél előbb immár jól elmúlt, de a barakk-ügy még mindig nem jutott dűlőre. Most úgy halljuk új, az eddiginél jóval olcsóbb tervek készülnek s van kilátásunk, hogy a gazdák régi jogos óhaja teljesedésbe megy. § A hús drágulása ügyében a v. tanács még december hó folyamán felterjesztést intézett az alispáni hivatalhoz, hogy a húsárak szabályozása tárgyában intézkedjék. Az alispán a városhoz intézett leiratában az ügynek szabályozását a kereskedelmi miniszter egy régebbi rendeletének megfelelőleg a polgármester hatáskörébe utalja. E rendelet szerint a marhahús árának időközönkénti szabályozására az átlagos árat próbavágás útján kell megállapítani. A v. tanács — mint értesülünk — e határozatból kifolyólag mai ülésen elhatározza egy vágómarha beszerzését, annak leöletését s az ár megállapítására egy bizottságot küld ki. A tanács körében remélik, hogy a próbavágatás révén a hatóság és a helybeli mészárosok közt a hús árára nézve megegyezés fog létrejönni. § A felsővárosi gazdaközönség kérelmet intézett a tanácshoz a böröllő-mezőlaki vicinális útnak jókarba helyezése és a forgalmat gátló vasúti sorompóhoz egy őr állítása iránt. A tanács e kérelmet jogosnak, és méltányosnak találván, felhívja a járási uti bizottság elnökét, hogy az illető út járhatóvá tételét sürgősen rendelje el. Egyidejűleg megkereste a m. á. v. pápai állomásfőnökségét, hogy a böröllői út átjárón levő sorompóhoz egy őrt állíttasson, aki hivatva lesz a sorompót a pálya szabaddá válta esetén azonnal felnyitni, nehogy a közönség órákig legyen kénytelen megterhelt kocsijával főkép téli és esős időben a sorompó előtt várakozni. EGYESÜLETI ÉLET. = A kaszinó mult vasárnap d. u. 3 órakor tartotta Sült József kir. tanácsos, kaszinó igazgató elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Az elnök megnyitójában hangsúlyozván a társadalmi béke fenntartásának és fejlesztésének fontos voltát, a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére Kis Ernőt és Tar Gyulát kérte fel. Borsos István h.-jegyző felolvasta a választmányi ülésekről szóló jegyzőkönyveket, amelyekből a közgyűlés a választmány működését tudomásul. Majd Baranyay Zsigmond pénztárnok mutatta be a mult évi záró számadásokat, melyek 36 korona pénztárhiányt mutatnak, ennek oka főleg a villamos világítás bevezetése és felszerelése költségében keresendő. A pénztárnoknak a felmentvényt megadták s elfogadták a jövő évi költségvetést, melynek keretén belül Csigi kaszinói szolga évi díját 400 kor.-ról 600 koronára emelték. Most a tisztújítás következett, melynek vezetésére az elnök Bélák Lajos elnöklete alatt Körmendy Bélát és Tar Gyulát kérte fel. Barthalos István indítványára egyhangúlag s nagy éljenzés mellett igazgatónak újból Sült Józsefet kiáltották ki, hasonlókép egyhangúlag választatott meg pénztárnoknak: Baranyay Zsigmond, háznagynak: Mészáros Károly, jegyzőnek Fürst Sándor, könyvtárnoknak: Borsos István. Sült József megköszönvén a kaszinó tagjainak bizalmát, a kaszinó hivatásáról emlékezik meg s kijelenti, hogy rajta lesz, hogy a kaszinó a tagoknak kedves szórakozó helye legyen. A választmányi tagokat titkos szavazás útján választották meg. Beadtak 40 szavazatot s az összes jelöltek 40, egy-ketten 39 szavazattal választattak meg. Választmányi tagok lettek: Barthalos István, Bermüller Alajos, Botka Jenő, Galamb József, Gyurátz Ferenc, Harmos Zoltán, Jákói Géza, Kis József, Koller János, Kriszt Jenő, Mikovinyi Ödön, Németh István, Osváld Dániel, Steinberger Lipót, Saáry j Lajos (régiek), Sebestyén Dávid (új). = A viorös-kereszt \^ízgyülése. A vöröskereszt Pápa városi választmánya Galamb Józsefné elnök és Bélák Lajos alelnök társelnöklete alatt, márc. 14-én d. u. 3 órakor, a Jókai-kör helyiségében tartotta meg ez évi rendes közgyűlését élénk érdeklődés mellett. Belálc Lajos alelnök hangulatteljes megnyitó Után a jkv. hitelesítésére Sült Józsefné és Sz. Galamb Böske tagokat kéri föl. Ezutáu Körmendy Béla jegyző számolt be hosszabb jelentésben az egylet múlt évi működésének főbb mozzanatairól. Tudomásul vétetett. A jelentésből kiemeljük a következőket: Az egyesület 25 éves fennállásának jubileumát 1904. évi december 17-én ünnepelte meg. Az egyletnek múlt évben 203 tagja volt; 3 alapító, 7 husz- és 193 két koronás tagja. Karácsonykor 168 helybeli szegény közt 266 K 78 f értékű, 2540 drb. tüzelőfát osztott ki az egylet és egy nyomorgó családot 10 K szegélyben részesített. Adomány cimén 40 K folyt be. A műkedvelői előadás tisztán 254 K 72 fillért jövedelmezett Az 1904. évi összvagyon szaporulat 456 K 6b f. Majd Steinberger Lipótné pénztárnok múlt évi zárszámadásait terjesztette elő, melyek szerint a múlt évben a bevétel éi a kiadás egyformán 972 K 62 fillért tett ki. Az egylet vagyona 8244 K 68 f. A számadásokat a közgyűlés elfogadta és a felmentvényt pénztárnoknak megadta, meleg köszönetet szavazván buzgó fáradozásaiért. 3 választmányi taghely betöltése került sorra ezek után. Dr. Hegdüs Lóránt helyébe Jákói Géza urad. jószágigazgatót, a megüresedett női választmányi taghelyekre pedig Jákói Gézáuét és Bélák Lajosnét választották meg egyhangú felkiáltással. Végül a választmány J/ 3 a alapszabályszerüleg kisorsoltatván, a kisorsoltak egyhangúlag újból megválasztattak. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata kimeríttetvén, elnök az ülést bezárta. = A Jókai-kör mult vasárnapi felolvasó estélyén szép számú közönség volt jelen. A műsor első számaként Vikár Erzsi Liszt Fauszt fantáziáját játszotta el zongorán valódi művészi tökélylyel. A nagy tetszészaj lecsillapulta után Nagy Lajos j. számvevő tartott felolvasást. Novellája, melyben az ébredő szerelemnek rajzát nyújtotta, tetszést keltett. Igen nagy hatása volt Wajdits Ilona szavalatának. Szívhez-szóló hangján, mély érzéssel adta elő Farkas Vén cigány c. melodrámáját. A szavalathoz méltó volt Szente Elza diszkrét zongora kísérete. = A felsővárosi olvasókör f. hó 12-én, d. u. 2 órakor Acs Ferenc alelnök elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyben Mészáros Károly polgármestert egyhangúlag és nagy lelkesedéssel a kör elnökévé választotta meg. Egyszersmind Adamovich Lázár, dr. Antal Géza, Ács Ferenc, Keresztes István, Piatsek Gyula és Reidl József tagokból álló bizottságot küldtek ki, hogy ez a polgármestert az elnökség elvállalására kérje fel. = A Leányegyesület f. hó 22-én este 8 órakor saját helyiségében a Jókai-szobor javára előadó ülést tart a következő műsorral : 1. Chopin. „As Dur Impromtu". Zongorán előadja Kis József zenetanár. 2. „Boszorkány dala" Wildenbruchtól. Fordította Ábrányi Emil. Szavalja Kohn Paula. 3. Felolvasás. Tartja dr. Antal Géza. 4. Rákóczi zászlója. Melodráma. Szövege Prónaytól, zenéje Szentgály Gyulától. Szavalja Nóvák Pál, zongorán kiséri Major Kálmán. 5. Ouverture, Flotov „Mártha" cimü operájához. Előadják zongorán : Kis Vilma, Horváth Mici. Vonós hangszereken : Gáty Zoltán, Rácz Dezső főisk. tanárok, Fazekas Mihály, Losouczy Gyula VII. o. tanulók. 6. Bihari Jenő: „Szeptember végén". Énekli Tóth Anna. Belépti-díj tagoknak 50 f., nem tagoknak 1 kor. Műsor után tea-estély. = A ker. munkás-egyesület f. évi március hó 12-én d. u. 4 órakor tartotta dr. Csoknyay János elnöklete alatt az egyesület viz-utcai helyiségében rendes tisztújító közgyűlését. A nagy száminál megjelent egyesületi tagok a pénztárnoki és könyvtárnoki jelentéseket egyhangúlag tudomásul vették s elfogadták a pénztárnok által előterjesztett jövő évi költségvetést. Az ezután megejtett tisztújítás alkalmával nagyobb részt a régi tisztikar és választmány választatott meg közfelkiáltással. A főbb tisztségek a következőleg töltettek be: Elnök lett: dr. Csoknyay János; alelnök; Schlosser István; titkár: Gráczer János; II. tiUár: Ackermann Alajos; háznagy: Szeift István; II. háznagy: Vágó Dezső; pénztáros: Paulics József; ellenőr: Király János, Horváth István ; könyvtáros : Mészáros Ferenc; II. könyviáros: Horváth Lajos; számvizsgálók > Rurapold János, Ferenczi Antal, Magyar Gyula. — Cipész szakosztály elnöke: Csapó János. — Női szakosztály elnöke : Aebersold Leopoldina. A többi szakosztályok elöljáróikat az első választmányi ülésen jelentik be. == A pápai ipartestület évi rendes közgyűlése 1905. évi március hó 26-án délután 2 órakor fog a testület helyiségében megtartatni, melyre a testület t. tagjainak figyelme ez úton is felhivatik azon hozzáadással, hogy ha a közgyűlésen a megjelentek száma határozatképes nem lenne, a 8 nap múlva újból összehívandó közgyűlés, tekintet nélkül a megjelentek márnára, határozatképesnek fog nyilváníttatni. — Tárgysorozat. 1. A testület mult évi közgyűlési jegyzőkönyvének felolvasása. 2. A testület mult évi működéséről szóló előljárósági jelentés. 3. A pénztár mult évi zárszámadásának megvizsgálása és a számvevők jelentésének jegyzőkönyvi felolvasása. 4. A folyó évi költségvetés megállapítása. 5. Oly iudítváuyok tárgyalása, melyek a közgyűlés napját megelőzőleg 5 tag aláírásával ellátva, 3 nappal előbb az elnökséghez beadattak. 6. Az ipartestületi betegsegélyző pénztár részére 20 kö/.gyülési kiküldőit iparos tag, továbbá 1 rendes, 1 pót felügyelőbizottsági tag választása. 7. Elnök, alelnök, ügyész, jegyző, 30 rende.-, 10 pót előljárósági és 3 számvevő tag választása. = A ker. munkás-egyesület női szakosztálya minden szerdán este 7 órakor előadó-ülést tart, melyre a tagokat és érdeklődőket ez uton is meghívja az elnökség. TARKA ROVAT. Emiékszel-é ? Pétervár, 1905. III. 16. A cár tegnap este Kuropatkinhoz a következő táviratot intézte : Adja át a főparancsnokságot Linevics tábornoknak, öt bíztam meg | a hadsereg ideiglenes vezetésével. | Emlékszel-é, hogy holnap lesz egy éve — Számíts bár ó- vagy. új naptár szerint — 1 Midőn kiadtam cári szent ukázban, Hogy rád Európának szeme tekint. Családom s főleg az özvegy Carevna Te benned biznak egyes egyedül: . Eddig vertek minket Mandsúriában Neked — vezér! — majd győzni sikerül, S felkértelek — szerényen, cárhoz illőn — Meg is dicsért ezért a Figaró: | Tiizd fel kegyesen cári lobogómat A házra, hol lakik a Mikadó! „O szép idők, mint biztam benned egykor, Lábad nyomát csókokkal illetém", — Azt sürgönyözték az özvegy mamámnak Japán zászló leng ott s nem az enyém! * Emlékszel-é, hogy új Pulman-kocsikból Állt össze az a drága szép vonat, Mely elvigyen fagyos Szibérián át A harcba téged és podgyászodat, Finom volt a vonat berendezése. Volt benne két ebédlő, négy szalon, Jeges szekrény a frank pezsgőt behütni S havanna szivarok az asztalon, A vonaton — Stefenson a tanúm rá! — Elül volt kapcsolva a masina, De a füstöt bár szörnyükép okádta, Úgy látszik benne volt egy nagy hiba, „0 szép idők, mint biztam benned egykor, Lábad nyomát csókokkal illetém", — Azt sürgönyözték az özvegy mamámnak, Elül van a gép s mégis hátra mén. * Emlékszel-é, hogy embert annyit adtam, Amennyit szájad és szemed kivánt, Kimutattam szivemnek hő szerelmét A jámbor és hűséges nép iránt; Nem küldtem őket többé börtönökbe, Nem hagytam kancsukán elvérzeni, Hadd málljanak kartácstól száz darabbá, Ez már csak szép sors, ez csak isteni! S indultak is a Don s a Volga mellől S kik laknak a Kaukázusnak tövén; Kirgizt, tatárt, osztjákot és kozákot Sőt még a finnt is mind elküldtem én. Azt nem tudtam — hogy tudtam volna én azt — Hogy a csatához más is kéne még. „Fő az ember, — azt mondtad — a kurázsi