Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-12-23 / 51. szám

Nincs-e rabszolgaság és nem dözsölnek-e magafeledten dáridózva a hatalmasok ma is, amíg a leigázottak és rabszolgák szomorú énekét véljük hallani? Tudunk-e embertársaink sorsa felett igazán szomorkodni, nem vagyunk-e ma is pogányok? Van-e tiszta erkölcs, nincsenek-e hazugok, farizeusok, bérencek, emberiség- és hazaárúlók? Bizony, a Jézus eszméi — fájdalom — ina, kétezer év után sem győzedelmeskedtek teljesen az emberi ösindúlatokon. Ám a Messiás mégsem született hiába, mert az a mag, melyet Ö egykor elvetett, nemcsak kicsirázott, de virúlásnak indult, hogy hatalmas növénnyé fejlődjék. Vájjon ki is virágzik-e? Bizonyára. ... Hü olvasók, akik e lapokat forgatjátok, jertek, elmélkedjünk e kérdéseken, s hogy méltóan ülhessük meg a Jézus születésének áldott ünnepét: egyesüljünk egy jobb jövő reményében s a krisztusi szeretetben! Jobb jövőnk feltételei. Minden ország vagyoni, sőt szellemi jóétének is mértéke az, vájjon van-e virágzó kereskedelme és ipara ? Mert ahol e két nemzetgazdasági ág el van hanyagolva, ott mindig leskelődik a nagy nyomor és ennélfogva a szenvedés is. Hazánkat némelyek dicsérni vélik, midőn agrikultur országnak nevezik. Hogy hatalmas agrikultnránk van, annak lehet örülni, de fennen dicsekedni vele nem szabad, mert ma már pusztán földművelésből, bármily kiterjedésű nyerstermelésből egy nemzet meg nem élhet, sokáig fenn nem maradhat. Fejlett ipar és virágzó kereskedés, főleg párosulva magas fokú földmíveléssel, — nyitja meg minden nép részére a boldogulás aranybányáit. A mi sivár és elszomorító anyagi helyzetünk legfőbb oka, hogy nincs szilárd alapon álló kereskedelmünk és nagyobb fejlettségű iparunk. Ennélfogva társadalmunk az anyagi szempontok szerint itélve csakis két ellentétes osztályra szakad: a kevés ezer gazdagok és a sok milliónyi szegények csoportjára. Közép-osztály, mely hatalmas méreteivel nemcsak ellensúlyozná a két társadalmi osztály érdekeinek küzdelmét, hanem természetes kapcsolatot is képezne közöttük, nincs nálunk. E veszedelmes helyzet végzetes következéseit majd akkor fogjuk megdöbbenve szemlélni, ha az európai általános gazdasági viszonyok nyomása következtében és a mi gazdasági függésünk miatt mái már elgyöngült földbirtokosságunk tovább pusztul, s teljesen elszegényedik. Hogy hazánkban az ipar ós a kereskedés még mindig teng-leng, annak a vámközösségen kívül egyéb okai is vannak. Nem csak a falakon kivül, de a akon belül is keressük a hibát. Mi még nagyon arisztokraták vagyunk. A munka pedig nagy demokrata. Mi előttünk még mindig, mint a régi nemesi világban, a tisztességes munkával szerzett jövedelemnek olyan diszkvalifikáló szaga van. Legszebbnek tartjuk, s ez a legfőbb vágyunk, hogy a teljesen készből, amihez munka nem kell, megéljünk, vagy ha rá kell fanyalodni a tisztességes munkára, zsiros vagy kevésbé zsiros hivatal biztos fizetésű karjaiba vetjük, — sokszor pihenés végett — magunkat. S nem csak a születés előkelősége biztat rá az a arisztokratikus gőgre és világnézetre, hanoin valamennyünkkel velünk jön ez a kórság a világra mintegy eredendő bününként. alsóbb sorsból származott is csak azért járja ez iskolákat, -y „tekintetes úr" legyen. Ilyen világnézlettel és életbölcseleti elvvel talán valahogy Isten kegyelméből elélni ideig-óráig lehet, hanem ez az élet a nyomor és züllés örvényében végződik biztosan. A munka nemesít, tartja egy régi közmondás. Nekünk is egész nevelésünkbe, családi és iskolai életünkbe bele kell vinni minden olyan ösztönzőt, ami nemcsak a szellemi, hanem a kézműipari és kereskedelmi üzleti munkára sarkalja az ifjú lélek tetterejét. Egész oktatásunk középpontja legyen: a munka dicsőitóse. Annak honiokán ragyogjon a királyi korona; annak kezében legyen a hatalmi jogar. A mi tapasztalatunk s fölfogásunk szerint a nőnevelésünkben, kellene leginkább odahatni, hogy az a demokratikus gondolkodásnak ós érzésvilág nak legyen istápolója. A magyar családi életben — mondhatni — a nő, az asszony, az anya az irányító. Mindaddig, amíg nőinket nem hatja át a demokratikus érzés és cselekvésvágy nem lesz demokratikus és igazi munkabecsülo társadalmunk és mindaddig a nyomor és szenvedés mind fenyegetőbb alakban zúdul reánk. A társadalmi felfogáson kívül adótörvényeink is segédkeznek abban, hogy hazánk ipari és kereskedelmi élete csenevész maradjon. A második és a harmadik osztályú kereseti adórendszer , valósággal rá nehezedik az iparunkra és kereskedelmünkre. Mondhatni különben, hogy egész adórendszerünk megérett már a kardinális átalakításra. S mi hisszük, hogy nincs messze az idő, amikor progresszív alapra helyezik egész adózásunkat. Sok igazságtalanság és méltánytalanság szűnik neg vele ; kereskedelmünk és iparunk nem kevesebbet nyer vele, mint a jelenlegi adórendszer súlya alatt szinte összeroskadó kisbirtokosság. Karácsony ünnepét üljük most, erkölcsi világrendünk megalapítójának, a világ megváltójának születését. Vajha mielébb üdvözölhetnők azt a napot, amely ennek a nehéz anyagi gondok közt sínylődő országnak megváltását hozza meg, amely a demokratikus intézmények s a demokratikus munka által a boldogabb jövőt hozza meg Magyarországnak. r. 1. A VÁROSHÁZÁRÓL. § A villamos telep felügyelő-bizottsága folyó hó 21-én a polgármester elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésben mindenek előtt bemutatták Iglauer István főmérnöknek a gépek végleges átvételére vonatkozó levelét, melynek alapján elhatározták, hogy az átvételt január hó lő-ike és 20-ika között tartják meg és szakértőkül Iglauer főmérnökön kivül Hanauer Jenő tanárt ós Schlatter Alfrédet, az Egyesült Villamossági R.-T. üzemvezetőjét hivják meg. — Majd bemutatták a Ganzcégnek a múlt havi üzemzavarról szóló levelét, mely szerint a cég minden felelősséget magáról elhárít, mert a zavart szerintük nem gyártási hiba, hanem a helytelen kezelés okozta. Az itteni üzemvezetőség tudvalevőleg ellenkező állásponton van, az igazságot kideríteni a szakértők feladata lesz. — Majd Révész v. mérnöknek, ki a telepen teljesített munkája alkalmával életveszélyes sérülést szenvedett, gyógyítási költségek cimén 300 K-t szavaztak meg. Kultsitzky főszerelő állásának állán dósításához a bizottság elvben hozzájárult, végleg azonban csak akkor fog dönteni, ha munkaköre szabályozva lesz. — Tudomásul vette a bizottság, csillogó patái. Hát még hosszú fehér szőre, mely bundaszámba is elment rajta! Olyan kedves volt, mint az Esmeralda gödölyéje; ugy-e emlékszel rá, Gringoire? Tanulékony, hízelgő kis állat volt. Egy mozdulat nélkül állta a fejést, még csak bele sem lépett a fejő szilkébe. Szóval : harapni való, édes kecske. Seguin úr háza mögött volt egy galagonyával kerített legelő. Űj kosztosát idehajtotta. Odakötötte egy karóhoz a rét legszebb helyén s volt arra is gondja, hogy a kötél jó hosszú legyen. Időről-időre megnézte, hogy mint van ! A kecske boldog volt s oly jámborul legelt, hogy Seguin úr egészen el volt ragadtatva. Végre akadt egy, — gondolta a szegény ember — amelyik nem unatkozik nálam. Seguin úr csalódott: a kecske unatkozni kezdett. III. » Egy nap így szólt magában, a hegyre tekintve: — Milyen boldog élet lehet oda fön ! Milyen gyönyörűség lehet ugrándozni az avarb ha az ember nyakát nem dörgöli ez a hosszú izé. Jó ám az ökörnek, meg a szamárnak ilyen kerített helyen legelniök. De a kecskének szabad tér való ! Ettől fogva a legelő fűve Ízetlen volt neki. Rájött az unalom. Soványodott, egyre fogyott a teje. Szomorúság volt nézni, amint naphosszat mereven a hegyoldal felé fordított fejjel ült, orrlyukai kitágultak és panaszosan me-e-e-1 kiáltott. Seguin észrevette, hogy a kecskének valami baja van, de nem tudta, hogy mi. Egy szép napon, mikor befejezte a fejést, a kecske oda fordult hozzá és így szólt kecske nyelven : — Édes uram, Seguin úr, holtra únom itt magamat nálad, eressz a hegységbe ! — Istenem ! Már ő is! Kiáltott Seguin úr rémülten 8 iziben elejtette a fejő szilkét; aztán leült a kecske mellé a fűbe s így szólt: — Hogy-hogy ! Fehérke, te is itt akarsz engem hagyni ? És Fehérke válaszolt, — Igen, Seguin uram. — A fű nem elég jó ? — Dehogy nem, Seguin uram. — Talán rövidre vagy kötve ; megnyújtsam a köteledet ? — Nem az a baj, Seguin uram. — De hát mi bajod van ? Mit akarsz ? — A hegységbe akarok menni, Seguin uram. — Hát nem tudod, te szerencsétion, hogy a hegységben farkasok vannak. Mit csinálsz, ha rád támad ? — Megszúrom a szarvaimmal, Seguin uram. — A farkas fittyet hány a te szarvadnak. Evett az már olyan kecskét is, amelyiknek különb szarva volt. Tudod, hogy a múlt évben volt itt egy Szarvaböki nevű kecske. Hatalmas kecske volt ; olyan erős s olyan gonosz, akárcsak egy bak. Egész éjjel verekedett a farkassal ... de reggel a farkas mégis megette. — Jaj ! Szegény Szarvaböki ! — Nem tesz semmit! Eressz engem a hegységbe ! — Irgalmas ég ! kiáltott Seguin. Mi lelte az én kecskémet. Megint egy, amelyet megeszik a farkas. Különben nem ! . . . Megmentelek, ha akarod ha nem, gonosz kopé. Félek, hogy utoljára is elszakítod a köteledet s azért becsuklak az istállóba s mindig is ott maradsz. Ekkor Seguin úr bevitte a kecskét egy homályos istállóba s kétszer ráfordította a kulcsot. De szerencsétlenségére elfeledkezett az ablak felől s alig hogy hátat fordított az ajtónak, a kis kecske elillant. Nevetsz, Gringoire ? Persze. El is hiszem ; te a kecske pártjára állasz s nem a szegény Seguinhoz szegődöl. No de majd meglátjuk, ki nevet utoljára. Mikor a fehér kecske megérkezett a hegységbe, általános elragadtatást keltett. Soha a vén fenyők nem láttak ilyen kedves állatot. Úgy fogadták, mint valami kis királynőt. A gesztenyék szinte a földig hajoltak, hogy ágaikkal megcirógathassák. A rekettyés útat nyitott neki, olyan jó szagot árasztott, amilyen esak tellett tőle. Az egész hegység ünnepet ült a kedvéért. • Gondolod, Gringoire, hogy a mi kis kecskénk boldog volt ? Se kötél, se karó! Semmi sem gátolta Jo es szép munkáért és kitűnő szabásért több kiállításon érmekkel kitüntetve! ? ff Mindennemű, férfi-ruhák YAGO DEZSŐ első pápai férfi-diyatterme, Pápa, XV>-tei% 253. sz. szolid áron mérték szerint készíttetnek.