Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-11-25 / 47. szám

II. évfolyam. 47. szám. Pápa, 1905 november 25. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség-: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: dk. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A csatornázás és költségei. Gyakori eset, hogy közegészségügyünk megóvása céljából a közigazgatási hatóságnak oly Ítéletet kell hoznia, amelyek közmegnyugvást éppen nem keltenek, noha az ember legdrágább kincse érdekében hozatnak. Minthogy Pápa városának ez idő szetint nincs földalatti csatornája, minden házból a szennyvizet az utcai csatornába öntik ki, ahol, nagyobb záporok kivételével, leülepednek, rothadnak s terjesztik a különböző betegségek csiráit. Ha valamelyik ház előtt ily bűzt terjesztő pocsolya marad, a hatóság kénytelen annak eltisztítását elrendelni s ha ez nem történik meg, kénytelen megtorló intézkedéseket igénybe venni s büntet annak ellenére, hogy maga nem tette, nem teheti lehetővé a szennyvizek rendes levezetését. Ezen mizériák megszüntetése céljából mind sürgősebb szükségként merült fel az általános csatornázás, melyet azonban a város anyagi erejének hiányában mind ez ideig nem volt képes a megvalósulás stádiumába vinni. Az lebegett ugyanis a városi képviselőtestület szeme előtt, hogy a legüdvösebb intézmény is átokká változik, ha egy város anyagi jólétének sírját ássa meg. Városunk mindig megtudta választani a helyes utat-módot egy-egy intézménye megvalósítására s a lakosság teherviselési képességét egykönnyen nem tette kockára. Egyes intézményei létesítésekor mindig beható vita tárgyává tétettek azon előnyök, amelyek a nagy áldozatok mellett várhatók voJtak, s ha ezek egyenes arányban állottak, modern gondolkozású képviselőtestületünk a fejlődésnek mindig kaput nyitott. Ha a csatornázás létesítéséről komolyan beszélni akarunk, vizsgálat alá kell venni az előnyt, mit elérünk: 1. közegészségügyünk javulásával; 2. moder;; házak építésével s az összes házak értékének emelkedésével; 3. a lakosságnak a közegészség javulása következtében nagyobb mértékű szaporodásával; 4. ezek közrehatásainál fogva az ipar és kereskedelem, mezőgazdaság fellendülésével. Ha mindezeket szemügyre vesszük, akkor el kell ismernünk, hogy bár a csatornázás, beleszámítva a magánhálózatot is, mintegy félmillió koronába, kerül, az elérhető előnyök bőven kárpótolják a várost, S igen ám, de a várható előnyök egyszerre varázsütésre nem jelennek meg, gondoskodni kell tehát a városnak erőforrásokról, amelyekből erre a célra annyit lehessen meríteni, hogy maga a közcsatorna kiépíthető lehessen, ami 300000 korona kiadást jelent. Ily erőforrásul szolgál első sorban villamos telepünk, amelynek jövedelméből, az üzem prosperálásából Ítélve, 8 — 10000 korona erre a célra volna átadandó. Második, eddig nem ismert erőforrásul kínálkozik a sertésvágóhíd létesítése. Városunkban mintegy 5—6000 sertés kerül évente levágás alá, a vidéken pedig leszuratik mintegy 20—25000 darab, amelyek közül, ha a város rendelkeznék megfelelő vágóhíddal, bizonyára fele itt öletnék le. Egy ily vágóhíd kellő felszereléssel, hűtő-kamrákkal 70 — 80000 koronába kerül a szakértők számítása szerint. Már most, ha az egyes sertések vágatási díját a hűtő-kamrák használatával 2 koronában állapítanák meg, melyben az állatorvosi vizsgálat is bennfoglaltatnék, e címen a városnak körülbelül 20000 korona bruttó jövedelme volna. Ebből levonva a befektetett tőke amortizációjáért 4000 kor.-t, s üzemköltségre 6000 kor.-t, még mindig maradna tiszta nyereség 10000 korona. Összeadva a víllamtelepnek felhasználható jövödelmével, rendelkezésre állna mintegy 18—20 ezer korona, melyből a 300000 korona csatornázási költség amortizációja megtérülne anélkül, hogy a lakosságot bármivel is sujtaoók. E mellett el volna érve, hogy a város mindig egészséges, friss hússal láttatnék el, s a sertéseket nem volnának kénytelenek a hentes-iparosok otthon leszúrni, aminek a közegészségügy szempontjából való hátrányairól talán felesleges szótanunk. Ha tehát az illetékes tényezőkben megvan az erős akarat a csatornázás kivitelére, nyissák meg előbb az erőforrást, melyre itt rámutattunk. Tegyék meg a megfelelő lépéseket, hogy a sertésvágóhíd tervei végre valahára — annyi felsőbb helyről jött Ígérgetés és huzavona után — csakugyan elkészüljenek. Ez intézmény egyike azoknak, melyek révén Pápa valóban a modern városok köze emelkedhetik, Csoknyay Károly. A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Eg-y fölbontatlan levél. Irta: Molnár Kálmán. Az utcákon végig süvöltött a csípős, decemberi szél, a járókelők arcába csapva egy-egy fölszakított hódarabot. Csúf egy idő! A gyengébb ki sem mer a házból lépni, csak a férfiak i*ohaunak a csikorgó havon; ki hivatalból, ki meg a gyárból — hazafelé. Paraj Miklós, a vármegye fiatal, rokonszenves jegyzője is most tart hazafelé, pedig már nyolcra jár az idő, de ő gyakran megszokta hosszabbítani hivatalos óráját, főkép ha a helyi sajtónak valami hangulatos versre, vagy meg nem történt eseményekre volt szüksége, de legfőkép, ha a csoda szép Csapó Lenke iránt érzett lángoló szerelmét kellett papírra vetni. Ki tudja, most nem neki irt-e ? Szinte didergett, mire haza ért. Szobájába lépve, első tekintete a kis vaskályhára esett, mely csendes otthonát most is bemelegítette. Néhány hasábot dobott a parázsra, nehéz télikabátját letette, lámpát gyújtott és szobája ajtaját magára zárta. Mikor mindezekkel végzett, szobájában — mint rendesen — most is körül nézett s íróasztalán egy kis levélkét pillantott meg. Mohón kapott a levél után, mert a borítékon Csapó Lenke gyöngyszem betűit födözte fel. „Tekintetes Paraj Miklós urnák Helyben". Ennyi volt a címzés. Sokáig nézegette az írást, forgatta jobbra-balra, mintha valaki azt súgta volna: „Ne bontsd föl." Végre mégis feltörte s a következő levelet olvasta : Kedves Miklós, édes Barátom ! Ez az utolsó levelem magához. Hogy miért, alább fogom el mondani. Ön nem is képzeli, kedves Miklós, hogy én ezt a levelet mily lelki állapotok között irom. De mielőtt másoktól meghallaná, tartozom önnek annyival, hogy tőlem tudjon meg mindent . . . Én tizennégy nap múlva „hivatalosan" menyasszony leszek. Farkas Laci tegnap megkérte a kezemet és szüleim engem neki adtak; no, meg nekem is volt benue egy kis részem, hogy az övé legyek. Ez az a Farkas Laci, tudja? aki három évvel ezelőtt Önnek azzal dicsekedett, hogy én minden szemrevalóbb, parthi-képes, fiatal embernek találkákat adok, igaz, hogy csak a szülői háznál, de az mindegy és akit Ön ezért párbajra hívott és akit Öu ebben a párbaján csúfosan összevagdalt. Ez az a Farkas Laci. Hisz Ön emlékezik rája. Akkor még joggyakornok volt a törvényszéknél és ma . . . ma a jobb parthik közé tartozik, ezt Ön sem tagadhatja ... Ama nevezetes párbajtól fogva Ön hevesen kezdett nekem udvarolni és sohasem szűnt meg engem önzetlen, igaz, lángoló szerelméről biztosítani. Azóta ezernél többször kelt föl és nyugodott le a nap, de Ön engem folyton csak a „szerelméről" biztosílott, anélkül, hogy csak egyszer is eszébe jutott volna, hogy nekünk, leányoknak, csak egyetlen egyszer van tavaszunk. Úgy gondolkodtam tehát, hogy ennek a tavasznak számomra is vannak virágjai, amelyeket elhervadni hagynom nem szabad. Elhatároztam tehát, hogy férjhez megyek. De utoljára is meg kell mondanom, hogy szeretem magát, s ha volt valami, ami álmaimat kedvesen megzavarta, az a magáról való álmodás volt. Óh, mily naiv kis bakfis is voltam akkor! Ábrándos óráimban, mikor senki sem volt körülöttem, hányszor és hányszor leirtam: CSAPÓ LENKE és PARAJ MIKLÓS jegyesek. És ime, a maga neve többé nem kerülhet az enyém mellé . . . Örökre el leszünk egymástól választva . . . De mielőtt utolsó levelemet befejezném, sokszor megvallott és igaznak vallott szerelmére hivatv r Férű gyapjúszövetek, nőikelme különlegességek és női kabátok \s Finom damasztnemüek, rumburgi vásznak és egyéb kelengye-cikkek gy^> a legelőnyösebben szerezhetők be KRAUSZ JÓZSEF 91. FIA ÉS TARSA divatáruházában.