Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-10-28 / 43. szám

szolgálatot tenni, mikor a kritika (nem is a szigorú, vagy pláne túlszigorú, hanem egyszerűen: a kritika) szavát hallatjuk. Egyébként e héten kevesebb szót vesztegetönk a tizedrendű csillagokra, mivelhogy egy igazi művészről fogunk szólani, aki a héten a művészet napjának meleg sugaraival világította be színpadunkat. Sziklai vendégszerepelt a héten, fölösleges a kicsikék — ah nagy! hibáival bíbelődni. Annyit azonban mégis el kell mondanunk, hogy az összjáték e héten is nemhogy javult, de mintha inkább romlott volna a hogy a karok az e heti darabokban is csak úgy gyengélkedtek, mint a múlt hetiekben. Hol van egy erélyes, műértő rendező ? Erre lenne igen nagy szükség. Nem ártana az sem, ha nem mindig a régi, jól ismert díszleteket látnók; Pápa megérdemelné, hogy a direktor Fehérvárról elhozatna díszleteket és a darabok hatását ezek által fokozná. Az itteni ruhatár szintén csak a legszerényebb igényeket elégíti ki. Ezekről s egyebekről egyébként majd talán máskor, most beszéljünk a hét eseményéről. A hét eseménye — amint már említettük is — Sziklai Kornél vendégjátéka volt. Négy estén lépett fel s mind a négy estén zsúfolt ház nézte végig és élvezte alakítását. Hogy ennyire érdeklődött a közönség vendégjátékai iránt, az — Sziklai művészi hirnevén kivül abban is leli magyarázatát, hogy Sziklai a mi színpadunkon aratta első színpadi babérait, s már 10 év előtt kedvence volt közönségünknek. Hogy mennyit haladt azóta pályáján, azt mindenki tudja. Azt a szerepkört tölti be egyiK fővárosi színháznál, amelyben hatást elérni leg könnyebb, de igazi művészi hatást, amely maradandó nyomot hágy a lélekben, annál nehezebb. Sziklai úgy képes e hatást elérni, hogy ő nem tisztán komikus, akinek a kacagtatás az egyedüli célja, ő .igazán szólva humorista, aki a szív húrjain is képes játszani s elő tudja idézni a lélek művészileg legszebb állapotát, mikor az ember könnyein át mosolyog. Már a Szép Icigben is volt alkalma ily jelenetek megjátszására, de fényesen ragyogott a humorista művészete a Postás fiúban, a lélek igazi belsősége szólott a komoly jelenetekben szavaiból. Azt a négy szerepet, amikben Sziklai Pápán fellépett, tulajdonképen most ismerte meg „eredetibben közönségünk. A dolog t. i. úgy áll, hogy ezeket a szerepeket Sziklai teremtette meg a magyar színpadon, s amit mi eddig láttunk, az mind csak kópia volt. Voltak köztük igen sike rültek is, a Potgár Pfefferkofnja, a Nagy Imre Felhő Mukija élvezetes, szép alakítások voltak^ de hát az eredetivel még a legjobb kópia sem vetekedik. Valamely klasszikus festményt hűen, szépen lehet másolni, s a műértő az árnyalás finom részleteiből ráismer, hogy mégis csak -— másolat. Pfefferkorn és Szép Icig némileg rokon alakok. A „jó zsidó" alakjai ezek, akit Sziklai népszerűsített a magyar szinpadon. A darab cselekményeinek jó szellemei ezek, akik bolondoznak, énekelnek, táncolnak s jóra segítik a szomorúra válandó eseményeket. Pfefferkornban alkalmunk volt megcsodálni Sziklai énektudását. Mély és tiszta hangja erőt kapott, amióta Pápán járt. Sokan mondták, hogy tud énekelni, pedig „csak" komikus ! Más zeáner volt a Postásfiú, bár még rokon i némileg az előbbi kettővel. Ebben azonban már | betyáros tempók léptek előtérbe, az arcjátékok, a mozdulatok — néhol — groteszkebbek lesznek, 8 épen a groteszk mellett lép az érzelmes előtérbe. ' Mikor a nézőtéren megjelent, s a közönséggel beszélgetett, majd amikor a karmesteri széket elfoglalta — a közönség szinte kaeagógörcsöket kapott, s íme pár percre rá a humor és szatíra j csillog ismét: ahogyan a bárót kidobja huga 'szobájából, azt Náday csinálhatja csak így. Tudniillik, hogy Sziklaiban nagy adag bonvivánt-elem is van. Ezt érvényesítette a Svihákokban is, amelynek Blitz Fritzében, ha lehet, még nagyobb sikert aratott, mint a többiekben. Bámultuk e szerepben csodás sokoldalúságát és hogy hogyan képes mindenkit, akivel a szinpadon találkozik, mozdulatban, beszédben tökéletes hűséggel utánozni. Igazi bonvivant-eleganciája hódított a Il-ik felvonásban, mikor a grófot játssza, egy kis Ízelítő volt ez abból, hogy milyen Eisensteint láthattunk volna, ha a Bőregeret le nem játsszák e szezonban kétszer. A közönség mind a négy estén át sokat tapsolta a vendégművészt és a csütörtöki estén remek babérkoszorúval fejezte ki művészete iránti elismerését. A többi szereplőkről és előadásokról ezúttal csak röviden szólunk. A Svihákokban, de főleg a Postásfiuban pompás partnere volt Sziklainak a mi kedves primadonnánk, Margó Zelma. A sikerből kivette részét az ő finom művészete, pajkos humora és behizelgő énekelőadása. A Drótostótban Hajós játéka affektált, tánca nehézkes volt, Ligeti színtelenül és kedvetlenül játszott, Németh János szépen énekelt, de alakjánál fogva nem felelt meg a huszárkáplár szerepének. Kedvesek és ügyesek csupán Kövi Juliska és Káldor Dezső valának. A Hajdúk hadnagyá-ban — úgy, mint első előadásakor is — Kövi Juliska, Káldor Dezső és Somogyi Károly játszottak jól. A többiek igen gyöngén. A Postásfiú-ban egyedül Margittal volt méltó a két főszereplőhöz. A Svihákok ban szintén gyöngén működtek a mellékszereplők. Mind a négy énekesnőnk — aki Margón kivül még van — szinpadon volt, Játékban legtöbbet ér közülök Kövi, énekben Hajós Elza. Révész Helén a tánoosnőt adta, kisebb szinpadon (még a miénknél is kisebben!) megjárná. Gyönge a hangocskája, játéka elég eleven volt. Apropos, ismét Kövi kisasszonyt, akit pedig egyébként legtöbbször van alkalmunk dicsérni, kell figyelmeztetnünk valamire: orfeumi leplezetlenségekből nem kérünk ! Deák rémes herceg volt, Németh, Margittai, mint mindig, jól játszottak s feltűnt kis szerepében : Faragó Rezső pénztárnok: Amherg József; ügyész: Steinberger Lipót; könyvtárnok: dr. Hirsch Vilmos; háznagy: Nagy Lajos. Az irodalmi szakosztály elnöke: Németh István; előadója : Köveskuti Jenő, a zeneszakosztály elnöke: Sült Józsefné; előadója: Gáty Zoltán; a szinészeti szakosztály elnöke: Steinberger Lipótné; előadója: Mai ler Dezső; az igazgatótanács tagjai : dr. Antal Géza, Barcsi József, Harmos Zoltán, Kis Ernő, Kiss Lászlóné, dr. Koritschoner Lipót, dr. Kövi József, dr. Löivy László, Nagy Gabriella, Mészáros Károly, Pethö Menyhért, Sarudy György, Tar Gyula; a számvizsgáló-bizottság tagjai: Győri Gyula, Knnenczky Lajos és Matus György. Az összes választások egyhangúlag történtek. Dr. Löivy László indítványt terjesztelt ezután elő, hogy a kör régente nagy sikerrel műkő dött zenekarát állítsa vissza és szervezzen kebelében dalárdát. A felvetett eszmét tetszéssel fogadták s az ügynek megfelelő előkészítésére és javaslattételre bizottságot küldtek ki, melyre tagokul megválasztattak : dr. Lőwy László elnöklete alatt Amberg József, Gáty Zoltán, dr. Kőrös Endre és Köveskuti Jenő. Végül az elnök megköszönte a jelenvoltak érdeklődését s a közgyűlést bezárta. A színházi hét. Múlt heti szini referádánk, melyben őszintén feltártuk a jelenleg itt időző társulat hiányosságait, a szinházba járó közönség részéről különböző fogadtatásra talált. A közönség nagyobb része maga is sajnálattal tévén tapasztalatokat mindarról, amit mi elmondottunk, örült bátor és nyilt szavunknak, abban a reményben, hogy a szónak foganatja, a bajoknak orvoslása is lészen. Egy kisebb része a közönségnek félti a színészeket a kritikától. Ne legyünk túlszigoruak irányukban, hisz ez a kenyérkeresetük, s a kritika talán ártalmukra lehet kenyérkereső pályájukon. Amig egyrészt örömünknek adunk a felett kifejezést, hogy legtöbben megértik és méltányolják intencióinkat, az aggodalmaskodó keveseknek röviden megadjuk a választ a következőkben : Éppen azért vagyunk szigorúak (de sohasem igazságtalanok, meit tollúnkat rokon- v^gy ellenszenv egyáltalán nem vezeti) a szinészek iránt, mert a színészetet mi nem tartjuk műkedvelő szórakozásnak, hanem tartjuk igenis kenyérkereső pályának, amelyen ma sajnos, nagyon sokan vannak. S az a sok tehetségtelen, aki elözönli e pályát, elveszi a kenyeret az igazán idevalók elől. Az igazgatók egyrésze — tisztán üzleti szempontot tartva szem előtt — szerződteti olcsó pénzen az ilyen tehetségteleneket s ez által elesnek a kenyértől Tbáliának hivatásos papjai, avagy kénytelenek kisebb városokban kisebb társulatoknál nyomorogni. Mi tehát a szinészetnék, mint kenyérkereső pályának, de egyszersmind a szinészétnek, mint a magyar nemzeti művelődés tényezőjének akarunk alá vonulni, mert a házak falai úgy inogtak, mozogtak, mintha papirosból lettek volna. Mikor az első rémület zajongása véget ért, nagy némaság támadt. Az emberek egymáshoz szorultak és görcsösen Ölelték át egymást. Az asszonyok egész testükben remegtek és csendesen, szepegve sirtak. Mig a sötétség tartott, még vigasztalni se merték egymást. Végre hajnalodott. A szélvész még egyre bömbölt, az utcákon ablaküvegek cserepei, leszakított zsupkévék és ledöntött fák hevertek. De mégis virradt. Az emberek visszanyerték a hangjukat. — Haragszik ránk az Isten — suttogták. — Haragszik, mert csorba esett a falu becsületén. — Elpusztulunk. — El, ha meg nem engeszteljük a haragját. .Lassanként eloszoltak. A vihar azonban nem gyengült. Három nap és három éjjel dühöngött szakadatlan. Negyednap reggel kiöntött a patak. Az emberek lélekszakadva menekültek a legbiztosabb helyre, a templomba. Ott állott csoportban, az oltár körül az egész falu. Férfi, nő és gyermek. A pap, a biró és mind valamennyien. Zúgott a vihar és fent kongatta a harangot a szél. A templomban homály volt. Valaki azt mondotta: — Ez az Isten büntetése. A többiek ráhagyták. — Igen; meg vagyunk bélyegezve. — Átok van rajtunk. — Ez nem múlik el, amig le nem mossuk magunkról a becstelenség szennyét. — Addig nem. Egy asszony felsikoltott: — Szűz anyám ! Te is itt vagy Vera ? ! Erre mindnyájan oda néztek. Csakugyan. Vera kuporgott ott, a becstelen Vera. Térdelt és lesütötte a szemeit. Valaki félhangosan mormogta : — Miatta ver bennünket az Isten. Egy galambősz aggastyán méltatlankodva csóválta a fejét. — Oh én teremtőm; — és még ide mer jönni. A többiek is haragosan mondották : — Hogy még ide mer jönni ! — Pedig ő az oka, hogy így sújt bennünket az örökkévaló haragja. Egy .hang haragosan dörgött feléje : — Becstelen ! Megnyílott a templom ajtaja. Süketítő csattanás rázta meg a templomot. Egy pillanatra mintha lángbaborult volna a világ. Valaki bebukott az ajtón. Reszketett és el-elfulladt a hangja. — A Mátyás zsellér házába belécsapott a villám. Áz emberek szinte egyszerre kiáltották : — Ez az Isten újja volt. Ő megmutatta, hogy mit kell tennünk, Előlépett a biró. — Igazatok van, cselédeim. Az Isten megmutatta, mit kell tennünk, hogy haragja szűnjék. A falu becsületén, erkölcsén szenny esett. Tüüjék el e folt. Tisztuljon tőle a falu. Menjen innen messze és vissza se tekintsen többé. Se Ő, aki a gyalázatot és szenvedést hozta ránk, se apja. A házukat elpusztította Isten, menjenek innen. És mindnyájan rázúgták : — Menjenek innen. Pusztuljanak innen. A leány, mintha nem is élne. Meg se mozdult. Odaszóltak Boldizsár Imrének : — Szólj neki. A te nevedre hozta a legtöbb szégyent. A te mátkád volt. A ^gény elmordult : — Csak addig volt, amíg gyalázatba nem esett. Szóljon neki a tisztelendő, akkor is az ő szavára indult. A pap elsápadt. A lépése meg-megrogyott, de a hangja szilárd volt. A leány vállára tette a kezét és így szólt : — Kellj fel innen szegény bűnös leányom és távozz. Most még nincsen hely számodra istenházában. Odakünn a vezeklés.vár rád. Támaszkodj atyád karjára és menjetek innen, míg az irgalom angyala rátok talál. Távozzatok e helyről, e faluból, e környékről és mi imádkozni fogunk értetek. A leány felemelkedett, átölete az apját és megindultak. A derék falubeliek harag nélkül, sőt szánalommal néztek utánuk. Ok megbocsátottak a szegény, becstelen Verának és tekintetük egyre követte, amíg csak a villámok felcsillanó fényében láthatták. Az utcán térdig ért a viz és a két ember lassan haladt, egymásra támaszkodva, a zavaros hullámokban. Azután elnyelte őket a homály. És íme, egy óra múlva — körülbelül ekkor hagyhatták el a falut — hirtelen szétoszoltak a fellegek. A kidagadt patak visszatért medrébe. A kék mennyboltozat pedig fellegtelenül, szinte kiengesztelten mosolygott alá a megtisztult falura.