Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-07-29 / 30. szám

ból eltérni, engedni az új utcavonaltól. Ha még valahol a külvárosrészek külső utcái­ban simul a méltányosság óhajához az épí­tési szabályrendelet, helytelen ugyan akkor is, de szemet lehet hunyni rája, mert nem feltűnő az eltérés. Azonban mikor a Kossuth Lajos, a Korvin stb. főbb utcákba is be­eró'szakoskodik ez a kívánság, akkor mél­tán követelhetjük, hogy inkább semmisít­tessék meg az egész építési szabályrende­let, semhogy ily méltányosság miatt örök időre csúffá tétessenek ezek az utcák. Ma­radjon meg inkább a régi vonal mindenütt, (görbeségével már kibékült a szemünk) semhogy némelyik építtetőnek legyen sza­bad a régi vonalhoz, a másiknak pedig az újhoz kell alkalmazkodnia. Ha a Weltner-ház (mert arról is van szó) felépül azon módon, amint a legutóbbi közgyűléstől kérelmezte, akkor többé abban az utcában, főkép azon soron, egyetlen építkezésnél sem szabad az új utcavonalat követelni, egyrészt, mert ami az egyiknek j megengedett, a másiknak is joga van hozzá, j másrészt éppen azon okok miatt, amelyeket a kérelem teljesítésénél felhoztak a köz­gyűlésen. A Weltner-féle ház fölépítése után lenne valóban örökre boszantóan csúf a Kossuth-Lajos-utca, ha az ezután ott épí­tendő házaknak az új vonalba kellene hátra vonulniok. Inkább tegyük rólre a nagy garral meghozott építési szabályrendeletünket! — Hogy egy utcát, várost, városrészt elcsúfítsunk, arra nem szükséges építési szabályrendelet, amely — úgy látszik — arra való nálunk, hogy némelyek akár csalafintasággal, akár kérvényezéssel kibújjanak alóla; mások külső utcákban a kisajátítási összegek révén jő üzletet csináljanak és ismét mások — ezek a legszerencsétlenebbek — a szabály­rendelet előtt meghajolva, mintegy naivul, saját anyagi kárukkal az új vonalban épít­kezzenek. Több esetet tudunk, mikor a külső városrészekben igen szűk háztelket még szűkebbé kellett tenni az utcaszabályozás érdekében. Ott künt nem volt méltányos­sági irgalom, itt bent már működik ez az érzelem. Majd lesz alkalmunk egyszer elsorolni, hogy mely utcákban és háztelkeken hajta­tott méltányosság nélkül végre az építési szabályrendelet és hol nem, — majd okul belőle a szíves olvasó. Most záradékul^ csak azt jegyzem meg, hogy mikor a közgyűlés elfogadta s a belügyminiszter megerősítette építési szabály­rendeletünket, nem azt akarták vele, hogy ennek világos pontjai alól egyesek bármi okból kimeneküljenek. Azt akarták, hogy ennek egyenlően alávetve legyen e város minden polgára. Az olyan szabályrende­letre «ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes», nincs is szükségünk, tiltakozik ellene polgári Önérzetünk. Ha jó az építési szabályrendeletünk, akkor minden méltányosság nélkül hajtassék az végre, mert különben városunk Mucsa sorsára jut, ha pedig rossz, javítsuk meg elébb a törvényes eljárási módon és csak azután alkalmazzuk. Ez a rend. Ebbe törvénytisztelettel belenyugszunk. Azonban, bármiként változzon is meg építési szabályrendeletünk, olyan sohasem lehet, hogy aKossuth-Lajos-utcát meghagyja régi vonalában, a külvárost pedig valóságos szenvedéllyel szabályozza. Győri Gyula. A VÁROSHÁZÁRÓL. Tárosi közgyűlés. — 1905 julius 24. — Meglepően nagyszámban jelentek meg város­atyáink az e heti közgyűlésen, s ha mi — kik folyton sürgetjük és követelj ük a város ügyei iránt való minél nagyobb érdeklőst — ezúttal bizonyos aggodalommal regisztráljuk ezt a tényt, annak meg van a maga szomorú oka. Hamarosan kitűnt t. i. a hétfői közgyűlésen, hogy ez alkalommal a megjelentek legnagyobb részét csakis a Weltner­féle Koesuth-Lajos-utcai építkezés ügye szólította fel a közgyűlésre, egy olyan ügy, amelynek a közgyűlésen történt elintézése a város igazi köz­érdekének sérelmével történt. Fel kell jegyeznünk e közgyűlésnek azt a szomorú jelenségét, hogy a közgyűlésen résztvevők jelentékeny többsége soha nem tapasztalt türelmetlenséggel fogadta, söt majd­nem meghallgatni sem akarta azokat, akik megcáfolhatatlan érvekkel mutattak rá arra, hogy az e kérdésben hozandó határozat örök időkre elvághatja városunk fejlődését s káros precedenst teremthet arra, hogy a város szabályrendeleteit és közgyűlési határozatait nem kell semmibe sem venni, s ezentúl építhet ki-ki úgy, amint akar; majd megtalálja a maga pártfogóit és jóbarátait, akik a törvények kijátszását közgyűlésekkel szank­cionálni fogják. A Weltner-űgyben az építési engedély kizáró­lag hdzátalakításra szólt s annak feltétele volt a főfalak meghagyása, mert csakis így adhatta meg a város — törvénysértés nélkül — a régi vonal­ban való építkezést, s az építtető ennek ellenére lerombolta a főfalakat, s új épületet emelt; kiderült továbbá az is, bogy az építtető kétféle tervvel operált; a városi hatóság elé szürkére festett főfalakkal készült tervet nyújtott be, ami azt jelenti, bogy a fó'falak maradnak a régiek; s a pallér pirosra festett főfalakkal készült tervet rajzolt, aki persze ennek megfelelőleg leromboltatta a főfalakat is. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a várost ezúttal egyszerűen becsapták, s az építési engedély alapfeltételeit be nem tartották, de a közgyűlés többsége készséggel jóváhagyta ezt az immorális eljárást, s a csekély magán érdeknek áldozatúl dobta városrendezésünk egész jövőjét, s örökre lehetetlenné tette a Kossuth-Lajos-utca szabá­lyozását. Nem kevésbbé sajnálatos a közgyűlésnek a női kórház ügyében hozott határozata. Itt is ugyanaz a türelmetlenség, s a komoly érvek ép oly semmibe vétele mutatkozott, mint a másik ügynél. Hiába mutatták ki, hogy a kórház nem ró semmi új terhet a városra, a többség ridegen, s éktelen zajongással zárkózott el a város modern fejlesztését feltáró argumentumok elől,, immár a Selmei jókedvűen indult kupéja felé, de az ajtóban meghökkent. A kupében ugyanis fejét fél­karjára támasztva, elegáns, csinos hölgy foglalt helyet. Máskor talán örült volna e kedves vizavinak, de most akaratlanul nyugtalanság lepte el. Nagy pénz­összeg volt nála, tizenötezer forint. Fát volt vásá­rolni Erdélyben, de nem tudott megalkudni. Hozta haza a pénzt érintetlenül. Ott volt a mellénye zsebében. Zavartan köszönt és helyet foglalt. Néhány percig gondolkodott. Miért nem szállt ez a magá­nyosan utazó hölgy a női szakaszba, mikor van ? Ez mindenesetre különös. Aztán milyen határozott, rezolut kinézése van. Kétségtelen, hogy ez az uti­társnŐ hozzá van szokva a magános utazáshoz. Nagy rutinnal helyezkedett el s igazította a ventilátorokat. Mindennél jobban nyugtalanította mély álma. Tudta, hogy ha alszik, kész zsákmány. Az ingét is levet­hetik. Egyszer társai, mikor egy mulatságon elszun­dított kisuvikszolták a lábafejét. Azt nem bánta volna ha a szemben ülő nő akármit is tenne a lábafejével, de a tárca, vagyis a tizenötezer forint. . . Mert most már bizonyosra vette, hogy a szem­ben ülő nő senki más, mint az a zsebmetszőnő, akit a pincérek avizáltak. Nagyon kényelmetlenül kezdte magát érezni. Szeretetett volna más kupéba áthurcolkodni, de nem talált rá ürügyet. Aztán kér­dés hogy ott biztonságban van-e ? ' arra is gondolt, hogy a legelső állomásnál leszáll s bevárja a legközelebbi vonatot. De hirtelen más ötlete támadt. Minden apropó nélkül beszédbe elegyedett a szép, de veszedelmes utitársnővel. Ha megengedi, hogy az egyik ablakot ki­nyissam — Amint tetszik. Selmei mohón folytatta a társalgást. Öt percig időzött az időjárásnál, tiz percig szidta a menet­rendet, a rossz csatlakozást, aztán merészen felvette a kérdést : — A nagyságos asszonyt bizonyosan várni fogja az állomáson kedves férje ? A szép szőke asszony mosolygott, kábítóan fehér fogai veszedelmesen villogtak. — Nem, az én kedves férjem — mondotta — nem fog engem várni. — Nem ? ! — szörnyűködött Selmei, —• hisz ez lehetetlen ! A szép asszony cigarettára gyújtott és így szólt: — Elvált asszony vagyok. Selmei felpattant: — Elvált asszony ? — kiáltotta — de hisz ez szörnyűség ! — Ugyan — mondotta az utitársnő kissé gúnyosan, — miért találja ön azt olyan szörnyűnek ? —- Miért ? Megmondom, nagyságos asszonyom. Mert én is . . . — Ön is ? i — Igen, azaz, hogy az én feleségem is elvált tőlem. — Lám, lám. Selmei dühösen folytatta : — Én tudom, hogy milyen skandalumok dön­tötték meg a válást. Undorító skandalumok. Hóna­pokon át vájkáltunk egymás veséjébe. Bocsánat, ez így van. Még a tettlegességtől sem riadtunk vissza. Azaz a nőm nem riadt vissza. Micsoda bestia! Bocsánat, nem mondhatom el a részleteket. Nem mondhatom el. Tiltja a tisztesség, a köznapi érte­lemben vett szemérem. Azért mondtam, hogy ször­nyűség, tetszik érteni ? — Egyáltalában nem. — Nem ? Csodálom. A szép utitársnő kidobta a cigarettát az abla­kon s a legnyugodtabb hangon folytatta : — A mi válásunkat semmiféle skandalum nem előzte. Férjem elpazarolta vagyonát s ott hagyott egy más nő miatt. — Egy más nő miatt ? — kérdezte Selmei egy kissé bambán. — Úgy van ; egy más nő miatt, aki gazdag volt. — Úgy ? Ertem. Eszerint a nagyságos asszony nem gazdag ? Selmei. észre sem vette, hogy milyen ostobasá­got, illetlenséget kérdezett. Egész bizonyosra vette, hogy az, akivel beszél, 1 hirhedt kalandornő. Azzal szemben nincsenek társadalmi kötelezettségek. Foly­tatta az indiszkrét kérdezősködést: — Mióta férje elhagyta, a saját ügyessége után él, úgy-e bár? •— Ügyesség ? Nem tudom, hogy annak nevez­hető. Csodálkozom. — A mások zsebében, — gondolta magában a megriadt fantáziájú fakereskedő, aztán szomorúan folytatta: —' Persze, persze az élet sok furcsaságot pro­dukál. Ilyen szép asszony. Hm . . . Az enyém is szép volt. A fogai ugyan . .. De ez nem tartozik a dologra. Nagyot sóhájtotts lecsüggesztette fejét, mint ahogy a színpadon a drámai magánjelenéseknél szokás. — Lássa, szép assony, az én esetem hasonlít az önéhez. Engem is a feleségem tett tönkre. Mert egészen tönkre tett. Nekem nincs egyeben a rajtam­valónál. Tudja, hogy harmincnyolc krajcárral a zsebem­ben utazom. Becsületemre mondom, harmincnyolc krajcár összes aktív vagyonom. Mit szól ehhez? Úgy-o

Next

/
Thumbnails
Contents