Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-07-22 / 29. szám

megengedte a megyei törvényhatóság azt is, hogy a Mátics-féle alapítvány fele része, körülbelül 3600 korona, a létesítendő kórházba beépíttessék. (Az állandó választmány gyűlésén még a tanács tagjai is azt vitatták, hogy ezt nem szabad beépíteni, pedig a vármegyei határozat ezt expressis verbis megengedi.) E szerint tehát az építéshez szükséges 40000 koronából 8000 korona már fedezve van s így csak 32000 koronát kell kölcsön útján megszerezni. Vájjon új terhet jelent-e ez a városra nézve? Egyáltalában nem 1 A 32000 korona évi törlesztési hányada 1600 korona lesz, amelyre első' sorban fedezetül szolgál az az összeg, amit a női kórház alapja eddig, mint bérösszeget fizetett a városi közpénztár javára a Bezenbach-féle ház használatáért. E címen utolsó zárszámadásunkban 1300 koronát, az utolsó előttiben pedig 1495 koronát találunk ; ennyit fizetett eddig a női kórház alapja évi haszonbért, ugyanez összeget ezentúl a felveendő 32000 koronás kölcsön törlesztésére fogja fordítani. Ha még figyelembe vesszük azt, hogy a vármegyei törv.-hatóság határozatai szerint már a legrövidebb idő alatt, minden esetre előbb, mintsem a női kórház a forgalomnak átadatik, megkapja városunk a pápai tébolydaalap tőkéjét is, amely a Sütő-féle követelés kifizetése után még mindig közel 10000 koronára rúg, sőt ha erélyesen reklamáljuk a vármegyétől az ugyancsak minket illető időközi kamatokat és a Mátics-féle alapítvány másik felét is, akkor a női kórház alapja még ezen 10000 koronán túl is több ezer koronával fog gyarapodni. Akár 1300 koronát, akár 1475 koronát veszünk is fel a kórház építésével feleslegessé váló bérösszeg cimen, a 32000 koronás kölcsön törlesztési részletéből hiányzó 125—300 kor. a megyétől átutalt tőkék kamataiban bőséges fedezetet fog találni. Nyilvánvaló mindezek szerint, hogy a női kórház megépítése a város terheit egyetlen fillérrel sem fogja szaporítani, sőt még a női kórház alapját is teljesen érintetlenül fogja hagyni s elérhetjük ily módon nemcsak azt, hogy a női kórház céljainak valóban megfelelő modern épületben nyer elhelyezést, de egyutttal megvetjük az alapját egy idővel létesíthető közkórháznak is. Hogy erre szükségünk van, az kétséget nem szenvedhet, de nem szenvedhet kétséget az sem, hogy most van az egyetlen alkalom, /S ez alkalomnak is már az utolsó órája, amikor e fontos tervet megvalósíthatjuk. Ezt vegye fontolóra a városi képviselőtestület, mikor e kérdésben határoz s mi bizton reméljük, hogy e testület, mint mindig, amikor a város nagy érdekeiről volt szó, hivatásának magaslatán fog állani. Iparunk állapota. A győri kereskedelmi és iparkamara a napokban adta ki a múlt évről szóló jelentését, mely beható módon ismerteti a kamarai kerület 1904. évi közgazdasági viszonyait. A jelentésből közöljük azt a fejezetet, mely a kerület iparának állapotáról számol be : Ipari életünk válságos helyzete az elmúlt év politikai viszonyai következtében elléggé vigasztalan képet mutat. Ipari életünk bármely terén nézzünk is szét, nem találjuk a parlamenti munkálkodás üdvös nyomát. Az a sok reform, azok az égetően szükséges kérdések, melyek hivatva volnának a magyar ipar válságos helyzetén némileg segíteni s melyek megvalósítását már évek óta sürgeti az ipari érdekeltség, nagyobbrészt megmaradtak puszta Ígéretnek s nem juthattak odáig, hogy a törvényhozásban tárgyaltattak volna. Minden iparágban csak pangás és visszaesés volt észlelhető. A hónapokon át tartó szárazság folytán tőke-szegénnyé vált gazdaközönségünk, nem tudta kifejteni az ipari termékek fogyasztása terén azt a mértéket, mely az előző évi jobb termések folytán méltán várható lett volna, úgy hogy külö nősen a kisiparra nézve félő volt az évnek lezajlása. A nagyipar egyes ágai, minthogy gyártmányaik kivitele az előnyös helyzetben levő és fejlett osztrák gyáripar versenyének nyomása alatt még áldozatok árán sem volt lehetséges, a túlprodukoió elkerülése végett nagyfokú üzemredukálásra voltak kényszerítve. Hiába emelkednek egyes iparágak a versenyképesség legmagasabb fokára, a külföld, de főleg a szomszédos Ausztria hatalmas iparának versenye s a fogyasztó közönségnek a magyar ipar pártolása iránti érzéketlensége, kinek a hangzatos és reklámmal telt külföldi és béesi cégek árui még mindig értékesebbek a hazai ipar szolid és jóminŐ8égü termékeinél, nagy és úgy látszik elháríthatlan akadályul szolgálnak arra nézve, hogy nálunk vagyonilag is erős ipari osztály fejlődhessék. Iparpolitikai viszonyaink nagyfokú rendezetlensége dacára a nagyipari haladás nem szünetelt s az ipari alapítások terén visszaesés nem volt észlelhető. Úgy látszik köreink lassanként már meg szokják a kuszált helyzetet s biznak abban, hogy egyszer csak rákerül a sor végre az immár évek óta tartó bizonytalan helyzetből való kibontakozásra. A nagyipari alapításokról ezúttal is kedvező eredménnyel számolhatunk be, úgy a számbeli szaporulat, mint az egyes alakult ipari vállalatok közgazdasági jelentősége tekintetében. A jelentés évében kerületünkben 34 új iparvállalat kelekezett, a meglévők közül pedig 4 nagyobb vállalat bővült ki jelentősebb mérvben. A szóban forgó 34 iparvállalat között van 1 viaszos vászonárú gyár, 2 villamos telep, 1 szürposztó gyár, l gépgyár, 1 lenfonógyár, 1 ásványolaj és zsiradékgyár, 4 gőzmalom, 2 daráló malom, 3 kőbánya, 'á mészégető telep, 1 cserépégető telep, 7 téglaégető telep; 2 szikvizgyár, 3 acetylen telep, 1 cipőkrém gyár, 1 festéklemez gyár. Kisiparosaink helyzetének javulását ezúttal sem jelenthetjük. A régi és már úgyszólván agyonpanaszolt bajok változatlanul fennállanak, sőt a munkások fokozódó és mindinkább kifejezésre jutó elégedetlenségével növekedtek. Kisiparosainképpen csak a mindennapi kenyeret tudják megkeresni és nincsenek abban a helyzetben, hogy a rosszabb időkre valamit megtakaríthassanak. A megélhetés nehézségeit kisiparosaink nagyobbrészt a gyáripar versenyére vezetik vissza. A mai időben nemcsak jó, de olcsó munkával kell a kisiparosoknak a piacra állani, ezt pedig esak úgy tehetik, ha a nyersanyagot olcsón tudnák megszerezni s azt olcsó munkaerővel tudnák feldolgozni. De sajnos, a kisiparosok tőkeszegényszemével a villongó szénparázsra hunyorítva; nem múlt el tél anélkül, hogy egy-egy csillag fel ne keresett volna. Jöttek színészek, hires énekesek, mig most . . . tudja az Isten miért, de zsebmetszőkön és kintornásokon kívül ide nem dugja az orrát senki. Nincs egyáltalában semmiféle esztétikai élvezetünk .. . Ugy élünk, mint az erdőben . . . Bizony . . . Emlékszik még excellenciád arra az olasz drámai hősre .. . no, hogy is hívták ... az a hosszú, fekete ... a memóriám mindig cserben hagy . . . Meg van! . . . Luigi Ernesto de Kugiero . . . Csodálatos egy ember volt, csupa erő. Mindenik szavától rengett az egész szinház. Annettem nagyon érdeklődött a tehetsége iránt. Megszerezte számára a színházat, azonkívül mindegyik fölléptére maga árusította a jegyeket . . • Ö hálából megtanította nőmet szavalásra és mimikára. Nagyszerű egy ember! . . . Itt volt nálunk — ha nem csalódom — tizenkét évvel ezelőtt . . . Annette, hány éves a mi Ninánk ? — Kilenc, kiáltott ki boudoirjából Anna Pavlovna. Miért ? — Semmiért, asszony csak úgy kérdezem . . . Akkoriban volt egy pár világhírű énekes . . . Emlékszik Klebricina tenoristára ?... Micsoda ember! . . . Már külsejénél fogva is elragadó. Szőke fej . . . kifejező tekintet, párisi modor . . . Hát még a hangja! Egyetlenegy hibája volt csak: hogy néha gyomorhangot is használt s hogy a magas C már inkább sivítás volt, mint hang — de egyébként tökéletes énekművész... Azt mondják, hogy Tamberliknél tanult. Annette-tel együtt kibéreltem számára a a klubhelyiséget s ő, hogy szívességünket viszonozza, néha egész estéken, sőt éjszakákon át énekelt a lakásunkon . . . Annette tanult is nála ... Itt volt emlékszem is mikor, nagyböjt idején . . . vagy tizenkéttizenhárom esztendeje lehet . . . Nem több ! Átkozott memóriám van ! . . . Annette, mond csak, hány éves a mi Nadjánk . . . — Tizenkét éves. . — Persze tizenkettő ... ha az ember tiz hónapot hozzászámít, akkor tizenhárom . . . Azelőtt élénkebb volt az élet a mi városunkban . . . Voltak például jótékonysági estélyek . . . Micsoda pompás mulatságok, Istenem ! . . . Énekeltek, muzsikáltak, táncoltak . . . Emlékszem, a háború után volt, amikor keresztülvonultak városunkon a török foglyok: Annette a sebesültek javára estélyt rendezett . . . Ezeregyszáz rubel volt a tiszta bevétel. A török tisztek szólni se tudtak elragadtatásuktól, amikor Annette énekelt s folyton a kezét csókolták. Haha . . . Ázsiai népek ugyan, de nagyon szeretetreméltó nemzet fiai. Az az estély úgy sikerült, hogy, gondolom, fel is jegyeztem a dátumát a naplóba . . , Mikor is volt? Ha nem csalódom, hetvenhatban . . . Nem. Hetvenhétben . . . Nem. Talán excellenciád tudja, mikor voltak itt a törökök. Annette, mondd csak, hány éve3 a mi Koljánk ? — Hét éves vagyok, papa, válaszolt Kolja, egy sötétbarna, szénfekete hajú gyerek. — Bizony, az ember vénül s elfogy minden energiája, sóhajtott közbe Lopuev. — Ez. az oka, barátom, a vénség!... Fiatal rendezők nincsenek, a vének pedig megvénültek . . . Hiányzik a tűz! . . Én, amikor fiatalabb voltam, sohase tudtam elviselni, hogy a társaság unatkozzék . . . Jobb keze voltam őnagyságának . . . Amikor arról volt szó, hogy jótékony estélyt keli rendezni, vagy tombolát; vagy ha támogatni kellett egy-egy átutazó hírességet — a legsürgősebb teendőimet is félbehagytam s teljesen az ügynek szenteltem időmet . . . Emlékszem, egy télen a rendezés annyira megerőltetett, hogy belé is betegedtem . . . Sohase felejtem el ezt a tele,t . . . Maga nem emlékszik arra a műkedvelői előadásra, amelyet feleségével együtt a tűzkárosultak javára rendeztem ? . . . — De melyik esztendőben is volt az ? — Nemrég . . . Hatvankilencben . . . Nem ! Gondolom, nyolcvanban . . . Ugyan kérem, nem mondaná meg, Vanja lányunk hány éves ? — Öt, kiáltottt ki a boudoirból Anna Pavlovna. — Tehát úgy hat esztendeje . . . Bizony, barátom, akkoriban volt élet. Do ma?... Hiányzik a tűz! . . . Mindaketten elmélyedtek gondolataikba. A kandallóban utolsót lobbant a kialudt zsarátnok. Azután belepte a pörnye.