Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.
1905-04-22 / 16. szám
A gyermek. — Hugó Viktor. — Ha megjön a gyermek, vidám lesz a család, Tükrözi szemének fényes, szép mosolyát Minden szem a házban. A legbúsabb homlok, mit sárba kevernek, Gyakorta elsimul, ha megjön a gyermek Tisztán és vidáman. Olyan szép a kicsiny! Édes nevetése; Lelke bízó; ajka, óh, mindent beszélne, Könye hamar szárad! Bámuló szemeit merengni ha hagyja, Egész ifjú lelkét az életnek adja S csókra a kis szájat. Uram! őrizz engem s azt, ki kedves nékem, Szülőim', barátim', vérim-, ellenségem', Bár vesztemen épül! Ne lássunk, oh, Uram, virágtalan nyarat, Ne lássunk kalitkát, mely üresen marad S házat gyermek nélkül! Fordította: Czeglédi Sándor. A diadalkapu. Irta: Szomaliázy István. Sólyom, amig a vasúti kocsija vigau döcögött tova a vajk-szeut-mihály-petrováczi szárnyvonalon, még egyszer elolvasta azt a hosszú levelet, amit a főkortesétől kapott. Kapuváry Béni úr, aki már körülbelül nyolc generációt vitt be Szent-Mihályfalvárói a parlamentbe, többek közt az alábbi sorokat intézte a kerület reménybeli képviselőjéhez : „Pákozdon magam várok Nagyságodra, hogy Mihály fal váig még megbeszélhessünk egyet-mást a körút program nij ára vonatkozólag. A mihályfal vi vasúti állomáson, melyet ez alkalommal virágfüzérekkel diszíttettem föl, egy csapat fehérruhás leány várja Nagyságodat, akiknek egyike szép beszéd kíséretében nyújt át egy gyönyörű bokrétát. A mihályfalvi Fő-utca szélén hatalmas diadalkapu áll, fenyőkből, nemzeti szinü lobogókból és száz meg száz viruló naprnforgóból ... Itt az apátűr ő nagysága fog beszélni és a helybeli kereskedő-ifjak dalosköre eléneklendi a himnuszt és a szózatot. Majd megindul a menet a fellobogózott utcákon át, elől a parasztbandérium, három cigányzenekar, majd a nép, a környékbeli választók és a tűzoltó banda. Program mbeszédét Nagyságod a Vásártér egy erkélyes házáról dörgi el, óriási hatással és frenetikus tetszészaj közepette. Este bankett, fáklyásmenet és a kereskedelmi daloskör szerenádja . . Sólyom kéjesen dőlt hátra a kupé piros plüss vánkosán és behunyt szemmel vonultatta el lelke előtt a tarka ünnepi programmot! Diadalkapu, fehérruhás leányok, szónokló apátur, fáklyásmenet, bankett és szerenád ! Most már nem bánta az ezer forintját, amit Béni úr előleges költségekre követelt és a szemét gyönyörködve legeltette végig a szántóföldeken, réteken, erdőkön, melyek a kupé ablakából elmaradoztak. Mindez az ő kerülete volt és Sjlyom halkan mondogatta magában : „A kerületem." Úgy érezte magát, mint a fejedelem, aki az udvari kocsija ablakából nézi a tovaszáguldó birodalmát. Eddig sohasem volt része nyilvános ünneplésben, szerényen, majdnem fukarul adminisztrálta az ügyvédi irodáját és eleintén még csak hallani sem akart arról, hogy képviselőnek fellépjen. De mikor az atyja papírjait, készpénzét, házait és szőllőit átvette, egy percig mégis tudatára ébredt annak, hogy a gazdag ember a hazának is tartozik valamivel s nem utasította el kereken a mihályfalvi deputációt, mely a kerület mandátumát felajánlotta neki. Mikor az eddigi képviselő püspökké lett, a polgárok ő rá gondoltak, mint a város egyik jeles szülöttére és Sólyom mindinkább megbarátkozott a gondolattal, hogy a parlamentben a helye. Az ezer forintot még sajgó szivvel tette le a postára, de most, hogy a vonat mindinkább közelebb vitte a választókerület székhelyéhez, ellágyulva olvasta át újra — és újra a vén kortes levelét. Sólyom már szinte maga előtt látta a szónokló apátot és a szeme belekáprázott a fáklyák lobogó lángjába. Önkéntelenül próbálgatni kezdte a beszédet, amit az erkélyről az éljenző néphez intézni fog : „ . . . örömmel jöttem, tisztelt barátaim, örömmel, mert a szivem azt dobogja, hogy itthon vagyok. . . . E vén házak hangosan beszélnek hozzám, mert ez a hely volt gyermekreményeim, örömeim és bánataim sziuhelye . . . És mikor most az Önök szives felszólításának eleget tettem, az imádott haza sorsa lebegett a lelkem előtt, a haza, melyért mindnyájunknak halni kell . . ." Sólyom mámorosan gesztikulált, mert a szive csakugyan tele volt azzal, amit az ajka hangosan elmondott. A szereplő férfiak lázas izgalma fogta el, a politikus lelkesedése és ihlettsége, aki érzi, hogy magasabb a többi embernél. Nem volt ostoba vagy elfogult — és most úgy érezte, hogy az ünneplés, a fehérruhás leánysereg épp oly joggal megilleti őt, mint a diadalkapú és a fáklyásmenet. Még egy hét előtt nevetségesnek találta volna mindezt, de most csöndesen bólogatott: — A munkát, a szerénységet, a zajtalan küzdelmet jutalmazzák . . . Elvégre hát mindenki megéri az időt, amikor az érdemeit elismerik . . . Boldog lett volna, ha valakinek megmutathatja a Béni úr levelét, de a kupéban egy teremtett lélek sem ült. Mikor Szeghalmon a kalauz egy pillanatra benézett a kupéba, Sólyom mondhatatlan vágyat érzett, hogy legalább ezzel a becsületes munkással szóba álljon : — Mikor volt utoljára Mihályfalván? — Tegnapelőtt, nagyságos úr, a vegyessel . . . De a személyvonatot még aznap este Petrováczra vittem . . . Sólyom szerényen mosolygott: Azt hittem, látta a feldíszített pályaudvart . . . Engem várnak . . . diadalkapúval és fehérruhás leányokkal . . . A pákozdi megállónál egy őszszakállú uri ember kapaszkodott föl a vonatra: Kapuváry Béni, akiről a környék legendái azt beszélik, hogy a saját költségére állandó ruhatárt tart fehér moll-ruhákból, nemzeti színű pántlikákból, zászlókból tollakból s egy kereskedő komolyságával és ügyességével szolgálja ki a hozzáforduló jelölteket. Sólyom, mikor az öreg kortes kofferjei kíséretében a kupéjába lépett, meghatva borult a nyakába: — Isten hozta édes bátyám . . . Isten hozta, mondta neki hálásan. Áradozva köszönte meg a hozzája intézett levelet, de a vén Kapuváry egy sündisznó óvatosságával hallgatta az útitársa rapszódiáját. — Minden meg lesz, szólott később rezcváltan, a diadalkapu, a bandérium és a fáklyászene ... És a mandátum is meglesz, ha az uramöcsém teljesen reám bizza magát . . . Húsz éve választom a követeket és még senkit sem csaltam meg . . . De Julius Caesar bölcsen megmondta több ezer év előtt, hogy a hadviseléshez három kellék szükséges : pénz, pénz és pénz . . . — Hiszeu küldtem tegnapelőtt ezer forintot ! mondta Sólyom kissé megütődve. — Igenis, megkaptam, el is költöttem. Micsoda ezer forint az alkotmányos küzdelemben ? Ezer forintból a tollakra sem jut elegendő és a zászlónyelek, fájdalom, nem teremnek vadon a mihályfalvi erdőben ... Az uramöcsém most további háromezer forintot fog a kezembe adui, hogy a legszükségesebb kiadásaiuk fedezve legyenek . . . — Háromezer forintot 1 kiáltott föl a fukar Sólyom ijedten. — Egyelőre háromezer forintot, a többit majd akkor, ha a körutat bevégeztük . . . Sólyom, aki mindeddig mámorosan gondolt a fogadó ünnep csillogó részleteire, most elgyöngülten dőlt hátra a kupéban. — Minek most erről beszélni, szólt kitérőleg' mikor egyelőre még a kezdet legkezdetén vagyunk ..' Ma el fogom mondani a programmbeszédemet, a többit akkor lássuk meg, ha Budapestre visszatértem . . , A vén kortes erélyesen rázta meg hosszú, őszülő szakállát. — Nem úgy van ám az, dörögte keményen, nem úgy, ahogy azt uramöcsém gondolja . . . Előbb a háromezer forint, aztán a többi. A kerület szóba sem áll Nagyságoddal, ha a pénz nincs előre a kezünk között. — Most kell annak meglenni, ebben a pillanatban ? —• Most, mielőtt Mihályfalván kiszállunk. — Es ha mégsem adom oda ? — Akkor ? kacagott föl a vén Kapuvári derülten. Akkor, engem úgyse, nem fog átmenni Nagyságod a diadalkapun. Sólyom, mintha valami villamos ütés érte volna, ijedten összerezzent, — Hogyan mondta? szólott remegve. — Azt mondtam, hogy nem fog átmenni a diadalkapun és nem is fog átmenni, arról kezeskedem ... A fehérruhás leányokat már nem küldhetem vissza, az apát is el fogja mondani a beszédét, de a diadalkapumon át nem bocsátom, azt elhiheti . . . Elmehet mellette jobbról is balról is, de hogy a közepén nem megy el, azt én mondom ... Ki parancsol nekem a diadalkapuból ? . . . A fenyőket én hozattam az erdőből és a nemzeti szinü szövet árával is egyelőre még éu tartozom a boltosnak .. . A diadalkapukat nem a szegény ördögöknek találták ki . . . Elvégre a trottoáron is lehet járni, ha az embernek diadalkapura nem telük . . . — De hiszen ez a tisztelet és a hódolat jele; szólott a naiv Sólyom bágyadtan. — Úgy van, a tisztelet és a hódolat de a tiszteletet épp oly kevéssé adják ingyen, mint a zsemlyét vagy a császárkörtét . . . A vonat hangosan füttyentett és Béni ur fölcihelődött üléséből. — Nos ? kérdezte szigorúan. Sólyom egy mártír szelídségével tépett ki egy lapot a noteszéből s reszkető kézzel irta meg az utalványt a budapesti bankjához. A vonatot egetverő éljenzés fogadta és amikor a Rákóczy-induló nagyneliezen véget ért, egy szőke, fehérruhás apró leány csinos bokrétát nyújtott át a meghatott Sólyomnak. A banderisták gyöuyörü lovascsoportja után harminckilenc diszes fogat kísérte a jelöltet a városba, melynek határánál az apát ő nagysága egy klasszikus citátumokban gazdag beszéddel üdvözölte nagynevű földijét. A diadalkapu, melynek szalagjai vigau lobogtak az aranyos napsugárban, ezt a fölírást viselte : „Isten hozott!" A mozsárágyúk dörögtek, a padlásablakokból pedig kalapokat, kendőket lengettek a jelölt sötétkék landauere felé. És mégis csodálatos, a fenyőfák büszke élvezete alatt nem a délelőtti mámoros Sólyom haladt el többé, hanem egy meggörnyedt, szomorú pesszimista, aki tudja, hogy a lelkesedésnek épp úgy meg van az árfolyama, mint a repcének vagy a lucernának. * u 1L CEMENTÁRU GYÁR és ÉPÍTÉSI ANYAGOK RAKTÁRA Iroda: Főtér 252. szám. PÁ PÁM. Gyár: Korona-u. 734.'sz. Saját gyártmánya: Cementjárdalapok Márványmozaik járdalapok Cement-zsindel Lépcsők Yáluk, Csövek Vállalkozik: Granit-terrazó Betonmunkák Istálló-berendezések Csatornázások Vízművek Cement- és mozaiklapokkal kövezések elkészítésére. Lóetetó' kagylók stb. Raktárt tart, esetleg nála megrendelhető: Árnyékszék-tölcsérek 1 kívül és belül Kéméoytoldalékok, Márvány, Kó'agyag-csövek J üvegmázolt majolika és mozaik fürdó'kádak. Mütrágya-gyár képviselet. Műtrágya eladás nagyban és kicsinyben. Kénsavas trágyagipsz rétekre és vetett takarmányra több évre kiható. p wA r| pnl/fár 1 Portland cement hordóban ós zsákban. vaydri rdlxlal . Román cement (vizálló-mész) hordóban és zsákban. mmmm
