Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-01-14 / 2. szám

csendben mentek végbe s így senki nem is sejtette, hogy a fogadtatás oly hatalmas, az ünnepség minden része oly impozáns lesz, mint aminő tényleg lett. Csütörtökön már a kora reggeli órákban nagy sürgés-forgás volt városunkban. Piros Bánffy tollas, apró és nagy zászlókat vivő alakok járták be az utcákat s vitték a Felső- és az Alsó-város gazda-ifjuságának, a bandéristáknak a kivonulási díszeket és jelvényeket. Majd kezdtek megjelenni a bandéristák is, hogy két nagyobb csapatba ve rődve, az állomásra kivonuljanak. Az állomásra már 11 óra táján gyülekezni kezdett a nép. Előbb gyérebben, majd nagyobb csoportokban, míg végre sűrű tömegben lepte el nemcsak az állomás előtt levő nagy teret, de messze a betorkolló két utcát is. Az élénken beszélgető zsibongó sokaság előtt mintegy 40 zászlót tartó ember tartott sorfalat, a rendezés körül pedig hévvel buzgólkodott a nemzetiszínű karszalagos kuruc ifjúság. Nem volt kis munka a száz tagu bandériumot, az érkező vendégek fogadtatására rendelt sok kocsit megfelelően elhelyezni s nem főleg az óriásira szaporodó sokaság között a rendet fenntartani. A munka sikere azonban teljes volt. A párt vezetőségének tagjai szám szerint ötvenen ezalatt a perronon sorakozva várták a vonat beérkezését. A fogadtatás. A vonat jelzett s a várakozók tömörültek a fogadtatásra. A zúgó éljenzés közepette berobogó vonatból elsőnek száll ki Bánífy Dezső bárónak deli magyar alakja tiszteletet és rokonszenvet keltő arculatával, utána szállanak ki a Budapestről kíséretében érkezett urak, kik részben az Uj-párt központi vezetőségének tagjai : Eötvös Károly és Szemere Attila v. országgyűlési képviselők; dr. Surányi József a Pesti Napló szerkesztője; Ágoston József, Benedek Gyula, HörömpS Elek, továbbá a függetlenségi és negyvennyolcas párt kiküldöttje: dr. Benedek János v. országgy. képviselő. Ugyancsak Bánffy báró kiséretében érkezik az a küldöttség, mely dr. Kende Ádám vezetése alatt a jelöltséget felajánlandó Budapesten járt s melynek tagjai: Alstádter Jakab, Ács Ferenc, Fleischer Géza, Giczy Gábor, Grábits Vendel, dr. Kende Ádám, Keresztes József, Kis Ferenc, Kis Simon, Mautner Miksa, Molnár István, Pap János, Piatsek Gyula, Rozs József, Schnáttner Géza, Téringer József, Ungár Manó, Vincze József. Az érkezők elé lép Hajnóczky Béla pártelnök és röviden, de lelkesen üdvözli Bánffyt, mire ő pár meleg szóval kifejezi köszönetét. Most a pápai szép lányok és asszonyok nevében egyik méltó képviselőjük: Weisz Irén pompás virágcsokorral kedveskedik Bánffynak, mit ő látható örömmel köszön meg és vesz át. Mindez rövid pár perc alatt történik meg s még mielőtt a személyvonat kirobogott volna, a vendégek s akik reájok vártak, már kifelé indultak az állomásról. A bevonulás. Alighogy Bánffyt a künn szorongó-tolongó óriási néptömeg mepillantotta, mint egy ember ajakáról egyszerre hangzott fel az : „Éljen Bánffy !"kiáltás és zúgott és harsogott az éljen folytonfolyvást szünet nélkül. A vendégek s a pártvezetőség tagjai kocsira indűltak, de addigra már a kocsisor élére lovagoltak a bandéristák. És itt megkell állanom. Ezekről a bandéristákról kell hogy pár szót írjak. Nem azért, mert ritka kedves látványt nyújtanak felpántlikázott kalapjaikkal, bokrétáikkal, zászlóuskáikkal, mellszalagjaikkal, hanem azért, mert ők igazán bebizonyították hogy a magyar lóratermett nemzet. Nemcsak a kiszolgált huszárok — mert ilyen is volt nem egy közöttük — a siheder legények is délcegen ülték még lovukat is mondhatni katonás rendben haladtak a menet élén. A felsővárosi bandéristák szervezése körül főleg Keresztes Gyula szerzett érdemeket, a bandéristák vezetője: századosa Pala János volt s voltak a Felsővárosból bandéristák nem kevesebben, mint 36-an, az alsó-városi bandérium szervezése körül Giczi Gábor buzgólkodott, a csapat feje: Nemes János volt s voltak 30-an, volt még 23 nyárádi bandérista élén Horváth István molnárral, 3-an Mezőlakról és 3-an Dereskéről. A bandéristák nyomán a zászlóvivők mentek. Utána a kocsik körülvéve Bánffyt, Eötvöst, Szemerét éltető sokaságtól, mely egész tömegében csak a grófi út fordúlójánál bontakozott ki. Hozzáértők legalább 8000 főre becsülték azt a néptömeget, mely Bánffyt ezen a valóságos diadal útján végigkísérte. A Főtéren, melynek ablakait nézők egészen ellepték, a bevonulókra várakozók nagy része csatlakozott a menethez, mely ekképen meghatalmasodva, erősödve haladt végig zúgó éljenzések között a Főtéren. Minthogy Bánffy még nem látta Pápa városát, végig vitték a Főutcán s a Szinház-teret körülkerülve tértek vissza ismét a Főutcára. De akkor már Bánffy és Eötvös kocsijai előtt nem voltak lovak, a lelkes ifjúság kifogta azokat és úgy vonták a kocsit ujjongó lelkesedés közepette a Hugária szállóig, melynek ormáról két hatalmas nemzeti zászló hirdette, hogy vendégeink ott vannak elszállásolva. És az egész hosszú útvonalon az egész diadalmenet alatt méltóságos rend honolt. A tiszta kék égről alámosolygó nap öntudatos hazafias polgárságot látott, mely ugyanakkor, midőn lelkesedik az eszmékért küzdő férfiakért, tisztelni tudja mások meggyőződését is. Sértő, bántó hang nem zavarta a lelkes harmóniát. S csak elismerést érdemelnek a rendezőség tagjai élükön dr. Lakos Bélával, Adamovich Lázárral, Losonczi Jenővel s a többiekkel, kiket hosszú lenne itt névszerint elősorolni, amiért a példátlanul szép bevonulást ily példás rendben tudták létrehozni, aggódó gonddal őrködvén annak méltósága felett. i A programmbeszéd. Miután Bánffy báró és kísérői, kiknek sorához a d. u 3 órai vonattal Veszprémből érkezett dr. Óvári/ Ferenc v. képviselő is csatlakozott, a Hungária éttermében ebédjüket elköltötték, már körülbelül elérkezett a programmbeszéd ideje: 4 óra. Az ido rendkívüli kedvező lévén, szóba került, hogy nem lehetne-e a programmbeszédet, mint az a nép óhaja is volt, Isten nyilt ege alatt megtartani, de ennek akadálya volt az, hogy Bánffy báró, kit mint az Új-párt vezéréi az agitálás munkája nagyon is igénybe vesz, erősen meg volt hűlve s a szabadban való beszéd egészségére lehetett volna ártalmas. így hát az eredeti tervnek is megfelelőleg a Griff-szálló nagytermében tartották meg a programmbeszédet. A Griff képe kicsiben ugyanaz volt, mint délben az utcáé. Amennyi ember csak belefért, annyi szorongott benne, Pápa város kereskedő, iparos és földmivesosztálya mondhatni teljes számban, értelmiségi osztálya is szép számban jelent meg a gyűlésen. A választóközönség egy jó része azonban kiszorult s csak a folyosóról hallhatta a teremben elhangzó dikciókat. A karzaton díszes hölgyközönség loglalt helyet. Persze a legtöbb szó a fényes bevonulásról esett, valamint a nagy érdeklődéssel várt programmbeszédről. A zsibongás, mely eltöltötte az egész termet, egyszerre elült, midőn a pódiumon megjelent éljenzésektől fogadtatva Hujnóczky Béla s röviden jelezve az összejövetelt, küldöttséget kért fel, mely Bánffy bárót a terembe hivja. A küldöttség tagjai voltak Bock István vezetése alatt Berger Ferenc, Gál Gyula, Hanauer Zoltán, Keresztes Gyula, Löwy Adolf és Sebestyén Dávid. Viharos, percekig tartó éljenzés fogadta a terembe érkező Bánffy bárót, amely csak megújult, midőn őt Hajnóczky Béla Pápa város önzetlen független polgársága nevében, mely nem kér és nem vár a hatalomtól semmit és nem óhajt mást, csak hogy a haza boldog legyen, üdvözölte szép szavakban a város képviselőjelöltje gyanint. A mandátumot a polgárság tisztán akarja átadni kezébe, mint a napkelet csillaga. Felkéri őt programmbe3zédje megtartására. Báró Bánífy Dezső. A lelkes szavaktól láthatólag meghatva, kezdett szólani Bánffy, de beszéde folyamán leküzdötte a meghatottságot és valósággal elragadta hallgatóságát szónoklatának tartalmával és formájával egyaránt. A beszédről csak halvány képet nyújtanánk annak tartalmi vázolásával, egyes részeit úgyis hozták a fővárosba a lapok s a maga egészében pedig — úgy halljuk — külön fog megjelenni. Itt épp azért társadalmi lap jellegünknek is megfelelőleg csupán a külsőségek vázolására szorítkozunk s konstatáljuk, hogy a programmnak minden egyes közismert, de a szónok előadásában bizonyos uj szint nyert pontjainak fejtegetését a közönség egytől-egyig a legnagyobb tetszéssel . fogadta. Élénk viszhangra talált a nemzeti vagyonosodásnak az önálló vámterület révén leendő előmozdításának fejtegetése és azok a gyönyörű szavak, melyek a magyar nemzeti kultúra uralmának biztosítására vonatkoztak. A telepítést, kivándorlást, a progresszív adórendszert, a létminimumot, általános választói jogot, az uj városok törvényét stb. mind felölelte a beszéd, melynek gerincét egyébbként az alkotmány védelméről szóló rész képezte. Ez az a harc az, mely minden ellenzéki pártot egyesített s melynek megvívhatá.-ára minden egyes párt támogatását kérte. Beszéde befejező részében felekezeti kérdésekkel foglalkozott minden egyes felekezet érdekét — úgymond — egyformán fogja istápolni, amiért nem kívánhat hálát, mert a felekezetek érdekeinek előmozdítása, — az ország érdekében történik. Végül arra kérte fel hallgatóit, hogy mindenki szabadon kövesse meggyőződését Ez a pár szó persze, amit itt írtunk, sem tartalom, sem vázlat, mert még tartalom és vázlat alakjában is tartózkodunk politikai kérdések taglalásától. Csak annak konstatálására szorítkozunk, hogy arra a magas nézőpontra, ahonnan Bánffy báró az országos eseményeket és tekintette az ország érdekében alkotandó törvényeket fejtegette, szónoklatának erejével feltudta emelni hallgatóságát is, amely feszült figyelemmel, szinte magába szívta a szavakat s csak a szónoki szüneteket töltötte ki tetszésnyilvánításainak kitöréseivel. Megkapta a lelkeket az a páratlanul nobilis hang, az a finom tónus, ahogyan nemcsak az országos küzdelem porondján levő ellenfeleiről, de a Pápán végbemenő választási harcról is szólott. Nem volt a teremben senki sem, aki — mint a beszéde nyomán felhangzó valóságos tapsorkán, a tomboló tetszészaj és éljen-ár igazolta — ne írta volna annak mindazon sorát alá a magyar nemzeti politika igéinek. Eötvös Károly. A programm-gyűlés második szónoka Eötvös Károly volt, aki a házszabály-revízió (rettenetes szó, — mondá ő) kérdésével s az e kérdés körül történt események elbeszélésével foglalkozott. Itt is csupán külsőségekről szólva, konstatáljuk, hogy Eötvöst ugyan már gyakran hallotta közönségünk, de ennyire elemében még soha sem látta, mint most. A magyar humor nagymesterének alkalma nyílott ős eredeti tehetségének a maga egészében való feltárására. Ahogyan ő a házszabály ügyét előadta, azt megérthette még az is, aki soha nem foglalkozott politikával. Metsző gúnya, erős szarkazmusa megfelelt a közönség hangulatának is, melyet viszont egész más régióba vitt, midőn magas lendülettel szólott a 48 és 67 nagy törvényalkotóinak emlékéről. A beszéd befejező része nem politikai jellegű volt. Azt beszélte el, hogyan jutott ő össze Bánffy Dezsővel. Osszejutott a függetlenség jegyében. Barátja volt Bánffynak házelnök korában, a barátság megszűnt midőn miniszterelnök lett, de bukása után, midőn Bánffy otthagyta régi elvtársait, ott az őt kitüntető udvart s nem törődve a legmagasabb kegy eljátszásával oly eszmék propagálásának élére állt, amely