Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-01-09 / 2. szám

I. évfolyam. 2. szám. Pápa, 1904. jan. 9. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. « Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdüs Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. Város és vármegye. Irta: Dr. Antal Géza. A múlt év december folyamán tartott városi gyűlésen fölmerült — csak úgy mellesleg, az állatvásárok ügyéből kifolyólag — az a nézet, hogy kívánatos volna lépéseket tenni városunk önálló törvényhatósági várossá emelése tárgyában. A polgármester utasíttatott is e kérdésnek tanulmányozására és a jogügyi bizottság véleményének kikérése mellett annak idején a képviselőtestület elé terjesztésére. A kérdés fontossága megokolttá teszi, hogy hirlapilag is foglalkozzunk vele, s vizsgálat tárgyává tegyük necsak jogi szempontból, hanem a kivihetőség és célszerűség szempontjából is; és ha ez utóbbi szempontok arra a meggyőzó'désre vezetnének, hogy ilyen irányú mozgalmat indítani nem áll városunk jól felfogott érdekében, gondoskodnunk kell módozatokról, melyek segélyével a város a nyomasztólag érzett vármegyei gyámkodás alól kikerülhet és sorsának önálló intézésére jogot nyerhet. Ami a törvényhatósági várossá átalakulást jogi szempontból illeti, kétségtelen, hogy ily irányú mozgalom megindítására a jogot maga a törvény adja meg (1886 : XXII) s igy jogilag semmi nehézség nem forog fenn arra nézve, hogy városunk ily érdemben mozgalmat indítson meg. Máskép áll a helyzet, ha a célszerűséget és kivihetőséget tekintjük. Ha meggondoljuk, — hogy egyelőre csak az utóbbinál maradjunk, — hogy az 1876: XX. t.-cikk majdnem ötven törvényhatósági várost fosztott meg ezen jellegétől, s tett rend. tanácsú várossá; ha meggondoljuk, hogy az 1886: XXI. t.-cikk a törvényhatósági városok számát (Budapesten és Fiúmén kivül) 24-ben állapította meg és ez a szám immár majdnem 3 évtized alatt változatlan maradt; ha meggondoljuk, hogy a több mint 100 rendezett tanácsú város közt nem egy van, mely sokkal több joggal kívánhatta a törvényhatósági városok sorába való fölvételét, mit a mi városunk, s törekvése mégis eredménytelennek bizonyult: akkor azt hiszem, nem alaptalan az az állítás, hogy egy ily mozgalom kivibetőség szempontjából nem sok reménynyel kecsegtethet, nem is szólva arról, hogy a törvényhozás valódi feladata nem privilégiumok osztogatásában, hanem az általánosan érzett bajnak gyökeres, a rend. tanácsú városok összeségére kiterjedő' orvoslásában áll. De nemcsak a kivihetőség, hanem a célszerűség szempontjából is nagyon megfontolandó, hogy ily módon igyekezzünk-e a megyei gyámkodástól szabadulni? Mint törvényhatósági városnak emelnünk kellene — ha nem sokkal is — a tisztviselői létszámot, gondoskodnunk kellene főispáni lakásról, nagyobbszámu hivatali helyiségekről: úgy, hogy közigazgatási kiadások cimén az eddiginél — pedig ez is elég tetemes — jelentékenyebb terhet kellene hordoznunk. Ha van tehát mód, hogy a nagyobb önállóságot kisebb áldozattal érhessük el, sokkal célszerűbb a saját szempontunkból is ezt a módot választani. Ilyen mód gyanánt kinálkozik a törvényhozást meggyőzni arról, hogy meglevő törvényeink a városokra nézve általában fölöttébb sérelmesek és kérni, hogy egy új városi törvénnyel szüntesse meg a bajokat, melyek a városoknak a vármegye felügyelete alá helyezéséből szükségszerüleg fakadnak. Nem akarnánk félreértetni; e kérdésben nem Pápáról és Veszprémvármegyéről van szó, hanem a rendezett tanácsú városokról és a vármegyékről általában, s midőn erről szólunk, nem a m i vármegyénk és városunk közti speciális viszonyra gondolunk, hanem arra a helyzetre, melyben a rend. tanácsú városok a törvény intézkedésénél fogva a vármegyékkel szemben állanak. Az 1886 : XXII. t.-cikk 24. és 27. §-ai a városok önkormányzati jogát egész a nevetségességig összezsugorítják, midőn a törvényhatóság jóváhagyásától teszik fügA „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Prometheus. Leáldozó nap bíborában Fürdik a Kaukázus orma, Nyugaton rózsás felhők fátyla Hull a fölkelő csillagokra. Susog, suttog az alvó tenger, Szerelmesét szólítja lágyan, Megreszket a virágok kelyhe Szűzi, titkos szerelmi lázban. S a bíboros hegy meredélyén A rózsafelhők lágy ködében Prometheus, titánok atyja Kesereg egymagán, sötéten. Fölkél a hold. Csókját lehinti Az alvó tenger fölszinére S e csók nyomán kikél a vizbó'I Az óceán ezer tündére. Sörényes Neptun szép szülötti, Az óceánidák dalolnak, Prometheust körüljajongva Hódolnak a nagy fájdalomnak! És könnyeiknek gyöngyfüzérét Elszórják a habtáncba búsan, A sápadt hold felhőbe búvik, És sirdogál az ég borúsan ! A végtelen gyász hallatára A szirtek keselyűje ébred És égtelen nagy vijjogása Betölti félszszel a vidéket. És szilaj, biztos szárnycsapással A Kaukázus felé tartva, Lecsap a csúcsra s a titánnak Szivébe vág rettentő karma ! Prometheus, míg mély sebéből Mint szökkenő ár, hull a vére, Szomjas gyönyörrel hallgat egyre A tündérlányok énekére ! Juliász Gyula. Kisasszony-tó. — A Pápai Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Köveskuti Jentí. Lassan permetezett a köd a pálfai országúton. Az éji csöndöt most kezdte felváltani a nappali zaj, távolról a hajnali harangszó alig birt áthatolni a vizpárás légen. A közeli faluból a a pásztor kürtje, ostorpattogása hallatszott. Az útszéli erdő hangosan visszhangozta szekerünk zakatolását. Késő Ősz volt. Száraz avar, elfagyotl növényzet az útfélen, az erdő szélén pedig a kökényt megcsípte a dér. -Egy-egy sárga levél zörögve csapódott szekerünkhez, melyet egyik kerékvájta gödörből a másikba zökkenve, lassan vont két gebe. A szekéren ketten ültünk: én és az öreg Mihály, a kocsis. En elmerültem a bús tájkép szemléletébe, s lelkemet fájó hatással illette a közelben folydogáló Siónak halk susogása. Mihály ez alatt szűrébe húzódva, egykedvűen pecegette az apró merkókat: gyi te Csillár, gyi te Tündér. Azok mindegyik csapásra meg-megrántották szekerünket, s mindannyiszor felébresztettek ébrenálmaimból. A köd lassankint oszladozni kezdett, s az erdő egyenes útján végig nézve, látni lehetett távol a pálfai templom tornyát. Szekerünk mind lassabban haladt. A lovak buzamosb ideig nem érezvén gazdájuk ostorát, egyszer csak megálltak. — Hej, Mihály! áll a szekér. Mihály mormogva dörzsölte szemeit, néhányat csapván a lustábbik gebére, leszállt a szekérről, s a gyeplőt az első saráglyához csavarva, maga lomha léptekkel haladt a szekér mellett, hogy újra el ne aludjék. Majd elővette makra pipáját, s erős cserebi dohányt kezdett szipákolni, mi közben folyton pecegette a lustábbik gebét. Kiértünk az erdőből. Az út szélén, közel a Sióhoz egy kerek tó volt. Szélén sárga bokrok nyújtogatták kopasz ágaikat a vizbe, belebb egy régi, korhadt fűz csak derékon felül látszott ki. Lapunk mai száma ÍO oldal.