Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.
1904-02-13 / 7. szám
I. évfolyam. 7. szám. Pápa, 1904. febr. 13. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Dk. KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletéhen, valamint a kiadóhivatalban. Város vagy törvényhatóság? Irta: dr. Koritschoner Lipót. Az az érdekes eszmecsere, mely városunknak külön törvényhatósággá leendó' átalakulására nézve e lapnak hasábjain megindult, a pro és contra elhangzott komoly érvek ellenére sem merítette ki még annyira a nagyfontosságú kérdést, hogy annak különösen ami sajátos, helyi viszonyaink szempontjából való további megvitatása fölöslegesnek mutatkoznék. Minden társadalmi vagy politikai kérdéssel szemben, úgy mint a természet világában, helyes és egészséges megoldáshoz a tapasztalatokon nyugvó induktív gondolkodás utján érhetünk csak el. Aki a rég elavult deduktív módszert követve ötletszerűen állít fel egy tételt, azt a legtöbb esetben cserben hagyja a gyakorlati élet valósága, bármennyire igyekezzék is a maga elfogult álláspontjának önkényszerüen alárendelni az ellenkezőt bizonyító tényeket. Ilyen múló ötletnek, ilyen röpke szeszélynek tartjuk mi is egyes városi, képviselőknek ama tetszetős feltevését, mintha a törvényhatósági szervezet egyszerre iiiinte^y varázsszóra véget vetne minden bajnak és szárnyat adna minden törekvésnek ebben a mi haladni igyekvő városunkban. Ezek jóhiszemű rajongással feláldozzák a formának a dolgok lényegét és a hangzatos cím, a csillogó hiúság kedvéért megfeledkeznek az élet igazságáról és az önfenutartás érdekeinek nagy etikai és gyakorlati követelményeiről. Mert mire tanít bennünket a tapasztalat és mit látunk, ha végig tekintünk hazánk városainak, a magyar kormány és törvényhozás e mostoha gyermekeinek hosszú során ? A törvényhatósági joggal felruházott 24 város, amelyek között van 18 szab. kir. város, népességre nézve mind jóval felülhaladja városunknak lélekszámát. Az önálló törvényhatóság jogával legutóbb 1873ban ruházta fel a törvényhozás Baját, Hódmezővásárhelyt és fontos nemzetiségipolitikai okokból Pancsovát. Több mint 30 év óta tehát nem kért és nem is kapott e kétes értékű dicsőségből az országnak sok más fejlődő városa. Hogy pedig a törvényhatóság jellegének cifra köntösében nem rejlik az a varázserő, mely egymagában — némelyek álomlátása szerint — a rohamos közgazdasági fellendülésen kívül még a Pápán felállítandó törvényszék eszméjét is, mindnyájunknak e hőn táplált vágyát, a megvalósulás révébe segítené, annak bizonyítása végett legyen elég rámutatni magára Baja városára, melyet törvényhatósági jellege sem bir feltartóztatni a hanyatlás lejtőjén és amely immár 30 év óta élvezett kiváltságos ^közjogi jogállása« ellenére sem volt képes törvényszékhez jutni, habár évek során át maga az igazságügyminiszter képviselte Baja városát az ország főtanácsában. Szintúgy nincs törvényszéke máig sem Hódmezővásárhelynek, 60.000-et meghaladó lakossága ellenére. Vagy, hogy a szomszéd megyékben levő városokra hivatkozzunk, ott van Székesfehérvár sz. kir. város, amely önálló törvényhatósága és régi törvényszéke mellett is a visszafejlődés útján halad folyton lefelé és itt van Szombathely rendezett tanácsú város, amely nincs felruházva törvényhatósági joggal és mégis fejlődik, emelkedik valóságos amerikai méretekben. Mindez pedig távolról sem akar a városok életrevalóságának, belső értékének kritikája lenni, hanem tényeken alapuló egyszerű konstatálása annak, hogy a törvényhatósági jelleg elérése tapasztalat szerint bizony nem vált be olyan nagyhatású csodaszernek, aminőt abban sokan felfedezni vélnek. A városok boldogulását a jövőben más tényezők vannak hivatva előmozdítani és biztosítani. Semmi kétség, hogy a most hatályban levő törvény 1., 21., 22. §-ai is nagy és fontos jogok gyakorlásával ruházzák fel a városokat, de másfelől a 27., 110., 120., 126. és 143. §-ok merev intézkedései annyira illuzóriussá teszik e jogosítványokat és oly korlátok közé szorítják, melyek a modern fejlődés lehetőségét nagyban megnehezítik. Hozzájárul és sulyosbbítja a helyzetet, hogy a bizonyos határig jogosult cenzúrát és felülvizsgálatot nem az államkormány hivatott szakreferense, hanem az ólomlábon járó vármegyének nehézkes apparátusa gyakorolja. A törvényalkotta A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Vigasztalás. Vigasztalódj és légy vidámabb, Nem tart soká a fájdalom, Holnap majd mind örömre válik Ami még ma fáj nagyon. A bánatot, mi fáj szivednek — De hát Te erről nem tehetsz — Ne büutess érte senkit, édes, Magad szerezted, mert szeretsz. Vigasztalódj és légy vidámabb, Töröld le szépen könnyedet: Kit itt a földön elvesztettél, Ott fönn a mennyben fölleled. . . . Könnyhullatás a lélek tükre, Mely minden szépet visszaad, S rejtett helyen, hol senki sem jár, Elsírnunk mégis ott szabad. Vigasztalódj és légy vidámabb Amíg szived csak földobog, Arasznyi létünk szenvedés csak, Másutt élnek, kik boldogok. A földi lét olyan kietlen, S ki boldog volna, oly kevés . . . Boldogságunk a mennyben épül, Meghalni mégis oly nehéz. Vigasztalódj és légy vidámabb : Ne nézd a múltnak bús hónát, Hiába sirjuk vissza : multunk Sietve, futva megy tovább. S amíg széttört reményünk rofinján Siránkozunk a múlt felett, Az ég, a menny majd visszaadja, Ami szivünkből elveszett. Molnár Kálmán. Kollégiumi történetek, i. A liotloskai ütközet. — A Pápai Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Borsos István. Haj, száz esztendő nagy idő ! Ez alatt nagyot változik a világ. Milyen más időket is éltek akkor Pápán ! Egy garasért adtak egy itce jó bort s a legjobb húsnak fontját hat krajcárért mérték. Hát ebben a boldognak látszó időben esett meg az a nevezetes csetepaté ott a hodoskai kocsmánál. Az ütközet szinterét jól ismeri minden pápai ember, mert hisz az a kocsma épület ott a város végén erőteljes kőkerítésével talán most is ugyanabban az állapotban van, mint száz évvel ezelőtt. Csak drágább bort mérnek benne, mint száz évnek előtte. Hogy jobbat-e vagy rosszabbat ? — nem tndom, mert nem kóstoltam. Szép augusztusi est volt. A hanyatló nap sugarai barátságosan pillantottak végig a macskafejü kövekkel gyéren kirakott utcákon. S bizony nem láttak valami eleven, sürgő-forgó életet. Csak az ó-kollégium utcája volt hangos a hazasiető diákok fekete csoportjaitól. Hosszú tógába öltözött nagy diákok, fejükön különös formájú kalappál, törtettek előre víg nevetés és beszélgetés között. Ez a derült életkedv s a komoly, papias ruházat különös ellentétet mutatott, de nem volt kellemetlen. Mert ez a sok hosszú tógás fiatal ember nem mind papnak készült ám ! Sok közülük biztosan tudta, hogy ügyvéd vagy mérnök lesz. De a kollégium szigorú törvényei csak előkelő családok gyermekeinek engedték meg a városon való künn lakást. A többi nagy diáknak tógát kellett ölteni s a kollégiumban lakni a szegényebb sorsú kis diákokkal együtt. Ezek voltak a dárdások vagy szolga diákok. tSrLt btSSL éL 0r r; tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár hurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvá a gyermekek is syat és a testsúlyt, eltávolítja a liöliögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó in i szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4*— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen i F. Hoffmann-La Roche & Go. vegyészeti gyár Basel (Svájc). ize miatt ellátva: