Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.
1904-12-17 / 51. szám
Komárom sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mert ott tetszés szerinti mélységben építhették a csatornákat s vezették ezeket a mély Dunába. De nálunk nagyon kérdéses, hogy megkaphatjuk-e a szükséges esést, mert a Tapolca nem bir sem elegendő vizzel, sem elegendő eséssel; ezek folytán a vízfolyás a Tapolcában oly lassú, hogy minden nehezebb tárgy, ami beléje kerül, a fenékre kerül s ott marad. A közegészségügyi törvények megkövetelik, hogy minden száz méterre legyen egy félméter esés, a jó házi csatornáktól pedig kétszázalék esést követelünk. Csak ha így tudjuk megcsinálni a csatornázást, akkor lesz ez jó, máskülönben nem. A rossz csatornázás pedig lehet veszedelmes. Ügy hiszem, hogy a meglevő tervek alig vették ezt tekintetbe; elsősorban ez irányban kell őket tanulmányozni. A költség minden esetre oly nagy, hogy nem szabad a dolgot elhamarkodni, hanem csak érett megfontolás s jártas, tapasztalt szakemberek meghallgatása után lesz csak szabad határozni. Ha már nagy költségbe s tetemes új adósságba akarunk belemenni, akkor tehetünk olyant, amely közegészségi tekintetben sokkal hasznosabb s célszerűbb, mint a csatornázás. Ilyen rendezetlen ügy van még Pápán kettő, t. i. a kórház s a lakásoknak egészségessé tétele. Ezek mindegyike közegészségi tekintetben nagyobbat fog lendíteni, mint a csatornázás. Hogy a kórház mennyire szükséges, az nem szorul magyarázatra. Számtalan szegény beteg van Pápán, ki teljes fatalizmussal fekszik betegen s hónapokon keresztül, nincs orvosa, nincs gyógyszere, nincs ápolása s alig van ennivalója. De mivel kórházunk nincs, igen sok ilyen idült beteg hal el idő előtt, akin kórházi ápolás mellett lehetett volna segíteni s sok esetben sikerült volna őt ismét munkaképessé tenni. A járványok is azért pusztítanak annyiszor Pápán, mert az első felmerülő eseteket kórház hiányában nem lehet szigorúan elkülöníteni. így tapasztaltuk ezt legújabban a kanyaró-járványnál, mely több mint 3 hónapig tartott. Nagyon szomorúak a lakásviszonyaink. Lakásaink több mint 9/ J 0 része egészségtelen, mert hiányzik azokban a nap, a világosság, s a jó levegő. Ez az oka, hogy Pápán oly sok tüdővész van. Ezért én szükségesebbnek tartom az utca-rendezést, új utcák nyitását, s a közegészségügy szabályainak megfelelő építési szabályzatot, mint a csatornázást, mert ez is többet fog használni közegészségügyünknek. Ha ez a kettő meglesz, akkor következzék még a csatornázás. Dr. Löwy László. A király-látogatás költségei a vármegyeházán. A legutóbbi törvényhatósági közgyűlésünknek nem érdektelen eseménye volt az sem, amikor megyénk alispánja megadta a választ a pápai király-látogatási költségekben múltkor tett interpellációra. Tulajdonképen, ha véletlenül is, de ez volt bevezetője annak a drámai jelenetnek, amelyben megyei közigazgatásunk annyi mulasztásáról s oly sok súlyos hibájáról rántotta le a leplet dr. Óoáry Ferenc orsz. képviselő', megyebizottsági tag. Az érzékenykedésnek és a szenzációnak bő anyagából, amely e hó 12-én Veszprém vármegye tanácskozó termében lefolyt, mi ezúttal semmit sem említünk föl, hanem történeti hűséggel referálunk a városunkat elsősorban érintő király-látogatási költségek ügyéről. A gyűlés megnyitása után rögtön fölemelkedett Koller Sándor alispán, hogy válaszoljon arra a kérdésre, amelyet Győri Gyula m.-bizottsági tag még a mult közgyűlésen tett a Pápa városának járó s még 1899-ből származó király-látogatási költségek dolgában. Kijelentette, hogy még 1899-ben megjött a m. kir. kereskedelmi minisztériumból a 8000 kor. a megyéhez, de ezt nem adták ki, hanem beutalták az útalaphoz. Szólt a megyei és a pápai útköltségek összegéről, amelyekhez arányítva kellett a kormánysegélyt felosztani. S e szerint városunkat 2800 kor. illeti meg. Az idevonatkozó felosztást a közgyűlés után rögtön fel fogják terjeszteni a kereskedelmi miniszterhez jóváhagyás végett. Mint ezekből látható, a válaszban egy árva szó sincs, hogy miért maradt el ennyi ideig a kérdéses összegnek felosztása, illetve kifizetése. Az pedig, hogy az útadóalaphoz utaltatott be a 8000 kor. ahelyett, hogy rögtön felosztották volna s Pápa városát illető részt kiutalták volna, szembetűnően magyarázatot várt volna, de nem kapott. Győri Gyula interpelláló nem is vette tudo vánják, hogy miniszteri biztos hozzon ez ügybe teljes világosságot. Azt hisszük, hogy az itt elmondottak igazsága arra fogja birni a főispánt, hogy — amihez teljes joga van — a vármegye által kiküldött bizottságon kívül saját személyét illetőleg egy miniszteri biztos kiküldését kérelmezze a belügyminiszternél. így lesz csak az ügy közmegnyugvásra előkészíthető, s a legközelebbi rendkívüli közgyűlésen minden harc és kellemetlenkedés nélkül elintézhető. A csatornázás. II. Még egy más nehézség is fog felmerülni a csatornázás elkészültével, a Tapolca folyó nagyon is be lessz szennyezve. De nekünk kötelességünk tekintettel lenni arra, hogy Pápán alul még három oly község van, hol a lakosság nagy része a Tapolca vizét issza. Ezután pedig a Tapolca vizének ivása veszedelmes lesz az illető lakosokra nézve. Pedig nem engedhető meg, hogy mi ártatlan embereket veszélyeztessünk. Van mód, hogy ezen segítsünk, mely mód annyival inkább ajánlatos, mert általa egy nagy tőkét mentünk meg városunk számára, t. i. azon nagy értéket, melyet a csatornák tartalma képvisel. Ez ugyanis igen értékes trágyát képez, melyet a közel fekvő szántóföldekre igen célszerűen lehet felhasználni s értékesíteni. Már igen számos városban, a külföldön ez meg is történt, s a mezőgazdaság ott igen szép eredményt ért el. Ily módon az ebből ejredő haszon a városi lakosság számára megmaradna, s a Tapolca mentén észak felé fekvő községek lakosságát nem fogja veszélyeztetni. Azon érvet is hangoztatták, hogy Győr városa most készítette el újból a csatornázást, valamint Komárom, mely velünk eey nagyságú, szintén csatornázva van. De ezen a téren minden hasonlat értéktelen, mert minden községnél más más az irányadó, így minden község fekvése a mérvadó. Azért én nem hozom fel azt, hogy Debreczen nincs csatornázva, pedig az igen gazdag város, és hiányzik a csatornázás igen sok más városban, mely sokkal népesebb, és gazdagabb mint Pápa. Úgy Győr, mint sége sok pénzt emésztett fel s elköltözése után némi teher maradt a Magó birtokon. Magó Mihályué, vagy amint a környéken nevezték, Terka asszony, csakhamar lerótta a boldogult férjeura tartozásait, a gazdaságot felvirágoztatta s néhány esztendő multán már annyi megtakarított vagyona volt, hogy legidősebb leánya férjhezadásával kezdett foglalkozni. Mert mi türés-tagadás, bármily szép volt az Esztike*; bármily szapora kezű a munkában,.. mégsem akadt kérője, míg szegény leány hirében állott. Az Esztikét is nagyon meglepte az anyja elhatározása. Dehogy akart volna ő megválni a libáitól, csibéitől, meg a tarka tehenétől. Tudni sem akart róla, hogy elhagyja az édesanyja házát, a fafödeles falucskát, a melyben életének szép tavaszát leélte. El is ment a tisztelendő úrhoz és bepanaszolta az anyját : — El akar zavarni a háztul az anyus. Valami városbéli embert szándékozik a nyakamba adni. Drága plébános ur, ne engedje, hogy kitegyék a szűrömet ... És azokból a ragyogó csillagszemekből megeredtek a könnyek, a plébános úr meg elmosolyodott. — No, no, nem illik pityeregni az ilyen nagy leánynak. Utóvégre vagy te oly vitéz fehérnép, hogy szemébe nézel annak a legénynek. Ha meg megtetszik neked a bajsza, a szava járása, cselekedete, akkor aztán nyújts parolát néki, én meg rátok adom az áldást . . . Dejszen Esztike nem azért volt leány, hogy másnak hagyja az utolsó szót. Már a plébános urat is ellenségének nézte s ha tehette volna, egy egész ármádiát fegyverzett volna fel ellene. — Már a tisztelendő úr is ellenem fordul, — kezdte pityergő hangon — most már senki sincs, aki megvédene ! Ő, mi lesz a kis csibéimből, a Riska tehenemből, meg a szép gunáromból. Éhen halnak mind, mert nem ád nekik senkisem enni, tudom, aztán a cirmusom is elpusztul, lekopik a nyakáról a piros pántlika és nem lesz, aki újat vegyen selyem nyakára ! A galambjaim is árván maradnak. Hiába röpülnek reggelente ablakom elé, nem szór eléjük senki sem búzát, senki puha cipó morzsáit, senki .... meglássa szent atyám, hogy azon a napon, amelyen elhagyom a Magó kúriát, nagy gyászra ébred az apró jószág . . . Keserves zokogásba tört. Angyalszelid arcát zsebkendőjébe temette s amint így fuldokolva felsorolta panaszos okait, ébenfekete haja megoldódott s széjjelomlott vállain. Olyan volt, mint a siró angyal, akit megpróbáltat Isten a jutalmazás előtt. Másnap négyesfogat gördült a Magóék háza udvarára. Sarlay Bérezi, a kiszemelt vőlegény, jött meg rajta. Terka asszony már reggel óta talpon volt s az egész háznép leste-várta, tette parancsait. Sütöttek, főztek, bort palackoztak, gyümölcsöt szedtek és tálaltak fel. Évtizedek óta nyugvó ezüstneműek, óriási porcellántálak, csészék, bilikomok, kupák, amelyekből a magyar történelem nem egy nagy alakja húzott egyet-egyet; pipák, melyeknek faragványait a leghíresebb olaszmesterek készítették, vázák, amelyek a középkor festészetének a remekei voltak, kerültek elő. Zajos lett a csendes Magóház, amely igénytelen külsejével inkább szegénységet, mint gazdagságot igért a szemlélőnek. Talán a Sarlay Berci, aki pedig ezer holdas gazda volt, úgy vélekedhetett. Ez alatt meg folyton-folyvást szorgoskodtak a hű cselédek kezei. Csak az Esztike tagadta meg ez egyszer a munkát. — Nem főzök én, nem sütök én ! Minek ? Nem lesz úgy sem az uram ! Nem megyek én férjhez soha ! Ha én tőlem függne, tudom, hogy étlenszomjan hagynám a Sarlay urat! — Nem értesz te ahhoz, Eszti, szólt Terka asszony s gyúrta tovább a lepényt, hogy úgy lihegett a megerőltetéstől. Én is így beszéltem, akárcsak te, amikor még párta szerénykedett a fejemen. Azt mondom néked Eszti, hogy ne berzenkedj a főkötó'től, mert alája jutni nehezebb manapság, mint főispánságot szerezni. A leánynak a főkötő az, ami a férfinak a kard : fegyvere, mindene ! — No, hát én nem kérek belőle, durcásko-
