Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-09-24 / 39. szám

kezik az idő, midőn a különböző érdekkörű csoportok megértik egymást, midőn a harcot, a küzdelmet felváltja annak tudata, hogy minden érdekkörnek vállvetve kell munkálkodni a közjón! Addig is azonban, mi, akik leginkább kivül állunk a küzdelmen, törekedjünk arra, hogy a különböző érdekek összeegyeztessenek, törekedjünk annak megértésére, hogy az osztályérdekek közötti küzdelem : gy e ngeség — az egység: erő. Dr. Fehér Dezső. Hol a demokrácia? Egy magyar ember, a negyvenes évek demokrata eszméinek egy ideális rajongója, ki csodás varázshatalom igézetéből negyvenhat esztendőt mély, öntudatlan álomban töltött, — felébredt félszázados álmából. Mikor az a csodás varázshatalom a hosszú álomra lecsukta emberünk szemét, akkor a mi emberünk igen-igen elégedett volt. Megadatott neki, hogy láthatta, a kiváltságok régi bástyáinak rombadöltét, látnia adatott neki, mint fogadta el gróf, báró és nemes az egyszerű, szép „polgár" nevet, látta diadalmaskodni azokat az eszméket, melyekért a magyar nemzet legjobbjai, a Kölcseyek, Széchenyiek, Kossuthok, Eötvösök, Deákok küzdöttenek. És boldogsággal volt eltelve a szíve, mert látta az egyenlőség érzésének olyatén megnyilatkozását, aminőre egy már akkor is hírneves, lánglelkü, fiatal iró : Jókay Móric adott példát, midőn — hogy polgártársaival egyenlő voltát eképpeu is bizonyítsa — a nemességet jelképező y helyett a demokrata i-t illesztette neve végére, irváu azontúl azt a nevet, mellyel nemzetének örök dicsőséget szerzett: Jókainak ! . . . És az a negyvenhat esztendőn át mélyeu alvó ember felébredett. És felébredvén, látott oly dolgokat, mik keserűséggel töltötték el lelkét, miknek láttára megdöbbenve kérdezte: mi igaz már most, az-e, aminek 1848-ban voltam szemtanuja, vagy az-e, amiről a Budapesti Közlöny, a hivatalos, nap nap után hirt ad ? Az igaz-e, hogy megszűntek a rangbéli különbségek, vagy az igaz-e, hogy még 1904-ben is nap nap után osztogattatnak a nemességek és a báróságok ? . . . Bocsánat, hogyha kissé poétás módon ehhez a régi, de becsületes álomhistóriához folyamodtam annak a visszásságnak illusztrálására, hogy 48 után félszáz évvel és a francia forradalom után 12 évtizeddel még mindig egyre szaporodnak a nemesek és a bárók. Visszás dolog ez nagyon, gúnyja a mi úgynevezett demokráciánknak, bizonyítéka annak, hogy az ember és ember közötti különbségek még tán inkább megvannak, mint valaha, s a régen leromboltaknak hitt válaszfalak ismét és ismét mesterségesen felemeltetnek. Nem szólunk mi itt egyénekről. Távol áll tőlünk, hogy firtassuk érdemesnek, vagy érdemetlennek jutnak-e azok a kitüntetések, mikről a hivatalos lap gyors egymásutánban hirt ad. Sőt vizsgálódás, utánjárás nélkül készek vagyunk elismerni, hogy a mezőgazdaság, a financpolitika, a kereskedelem, a tudomány igazi jeleseire mosolyog alá nemesítés és bárósítás alakjában a királyi kegy, mi csak elvi szempontból és a demokrácia magasabb eszméitől áthatva tartjuk fölöslegesnek az ilynemű kitüntetéseket. Az önzetlen, a becsületes, a valóban közhasznú munkásság legszebb jutalma önmagában rejlik s ha szükséges ezenkívül még valamely jutalom, a társadalom elismerése, egy vidék, egy országrész, talán az egész nemzet hálájánál szebb jutalom semminemű munkát nem érhet soha. Nehéz időkben, egy nemzet életét érintő válság korszakában nagyobb szolgálatot nem tett soha nemzetnek egy fia sem, mint aminőt tett a magyar nemzetnek — Deák Ferenc. És kapott-e ő nagy művének jutalmául cimet, rangot avagy csak egy kis érdemjelet is ? Nem kapott, de igaz, hogy nem is kért, mert ő nemcsak száján hordozta, de lelke mélyén is érezte a demokrata eszméket, mert egész lénye, egész egyénisége nagyobb megnyugvást talált nagy műve sikerében, mint a cimek és rangok külső cafrangjában. Bizony-bizony csupán külső cafrangok és fénylő cifraságok azok a nemességek és báróságok ! Cifraságok, melyek bizonyos szempontból veszedelmesek is. Mert ha az emberek egy része tudatában is van annak, hogy polgári érdem jutalmául adattak, mily könnyen megtévesztheti és ragadhatja helytelen következtetésekre a nagy tömeget az a körülmény, hogy ezek a cafrangok és cifraságok majdnem mindig gazdag emberek ékesítésére használtatnak fel. párisi születés. Három évvel idősebb volt Moliérenél, aki később hirbeu, dicsőségben túlszárnyalta — de szerencse dolgában nem, mert mindakettő véges-végig meglehetősen szegény és boldogtalan ember maradt. Moliére egy kissé a Cyrano vállán is emelkedett, amennyiben a Scapin egyik pompás jelenetét csaknem szórói-szóra Cyrano egyik bohózatos vígjátékából, a Megtréfált pedáns-hói vette át. Tizenhároméves koráig falun nevelkedett, azután Párisba került. Már iskolásfiu-korábau benső baiátságot kötött Henri Lebret-ve 1, hátrahagyott irodalmi munkáinak első kiadójával. Tizennyolcéves korában végezte a kollégiumot és tanítványa lett Gassendi-nek, a hírneves filozófnak, akinek a tantermébe egyideig Moliére is szorgalmasan eljárt. Cyrano itt ismerkedett meg Moliérerel, de bizalmasabb baráti viszony sohasem fejlődött ki köztük. 1638-ban Lebretvel együtt belépett a testőrcsapatba. Carbon de Castel-Jaloux volt a kapitánya ennek a csapatnak, ahol úgyszólván csupa gascognei nemes-fiú verődött együvé. Nemes családok „ifjabb fiai" voltak és ebben a minőségükben kadétoknak nevezték őket. Minthogy az összes vagyont az első szülött örökölte, nekik — mindenből kitagadva — csak a papság és a katonaság közt lehetett választaniok. A gascognei kadétok abban a hirben állottak, hogy ők az ország legszenvedélyesebb verekedői. De Cyrano verekedés dolgában túltett valamennyin. Már az iskolában kitűnt vakmerőségével és mint kadét, csakhamar megszerezte magának a „győzhetetlen" epithetont. Amig katona volt, állítólag egy napja sem múlt el párbaj nélkül. A legcsekélyebb sértést sem hagyta megtorlatlanul, de legnagyobb hévvel azokra pályázott, akik túlságosan hosszú orrára tettek gúnyos megjegyzéseket. Mondják, hogy nagy orrának a lovagias védelmében vagy tizenkét embert küldött a másvilágra. 1639-ben a gascognei csapat Champagne határán a németek ellen csatázott. Cyrano súlyosan megsebesült. De már a következő esztendőben részt vett Arras ostromában, ahol újabb, még veszélyesebb sebet kapott. Fényesen indult katonai pályáját csakhamar otthagyta. Nemcsak megrongált egészség volt az ok, hanem még inkább az a vágy, hogy az irodalom és tudomány terén tovább képezze szellemét. De heves, verekedő természete akkor sem módosult. Egyik duellumát a másik után vívta és olyan félelmes hirre vergődött, hogy utóbb már alig mertek kiállani vele. Pajtásai a Bátorság démonának nevezték. Ebből az időből több jellemző adoma maradt fönn Cyrano rendkívüli bravúrjairól. Egyszer például megharagudott a Bourgogne-palotában játszó királyi szinész-csapat egyik csillagára, Montjieuy-re és megizente neki, hogy egy álló hónapig ne merjen kilépni a színpadra. Montfleury dacolt a különös tilalommal és föllépett. Ekkor Cyrano az egész közönség ellenére kierőszakolta, hogy Montfleurynak félbe kellett szakítani az előadást. Más alkalommal egymaga száz fölbérelt orgyilkost kergetett széjjel. Heves, verekedő temperamentumával csodálatos ellentétben állott az a méltányosság és alaposság, amivel irói és tudomáyos feladatait végezte. Sokan lesznek, akik e sorokat olvasva megmosolyognak bennünket. Pusztába kiáltó szónak fogják tartani a mi szavunkat, egy cseppnek tengeráradatában azoknak a lapoknak, melyek közül egyben sincs más, mint a hódolat és fejhajtás az érdem méltó elismerése előtt. Ám legyen ! Kiáltsunk bár pusztába, ne tudjuk bár a tenger fanyarságát ezzel az egy cseppel megédesíteni, vagy ha édes volt a tengernyi dicséret, ne tudjuk bár megkeseríteni, — mi mégis szólottunk. Az a lelkesedés, melyet a magyar nemzet legdicsőbb korszakának, a 40-es évek szellemének tanulmányozásából merítettünk, volt belső indítéka felszólalásunknak és buzdít bennünket az a hit, hogy a pusztában is laknak emberek és pedig tetőtől talpig emberek, akik felfogják ennek a nagy szónak jelentőségét: „egyenlőség" — és ezeknek lelkében visszhangra fog találni szavunk. Hogy a báró íorsterek és a báró Gutmannok német neve alapján valahol messze, pld. Franciaországban. hazánkat a nagy német birodalom egy parányi fejedelemségének fogják tartani, arról ezúttal nem beszélünk. Az új bárók és új nemesek legalább annyival tartoznának a magyar nemzetnek, hogyha kaptak magyar rangot, kérhetnének hozzá magyar nevet! Martialis. A színházi hét. Pápa város közönsége alaposan rácáfolt a színházlátogatás tekintetében róla terjesztett rágalmakra. Micsey szinigazgazgató az eredetileg csak busz bérleti előadásra tervezett szezónt a hónap végéig meghosszabbította, erről — mivel kötelezettsége szeptember második felében már máshova hivta volna, illetékes helyen jelentést tett s az illetékes hely, a vidéki színészet legországosabb felügyelősége, ugyanaz, amely készséggel segédkezett Pápa lerángatásában, most — mit volt mit tennie? — „örömmel vette tudomásul a pápaiak derék szinházpártolását" s adta meg a kért engedéjyt. Úgy van, amint mondottuk nem egyszer, se kétszer. Pápán van megfelelő színházi közönség, csak legyen megfelelő műsor és megfelelő előadások. A műsor ellen — e héten nem hangoztatjuk az irodalmi szempontot, mert Cyrano mindenért kiengesztel — nem is lehet kifogást tenni. Elmellőzve a bérlőközönséggel szemben tanúsított azt a figyelmetlenséget, hogy a bérlet két utolsó darabjaként megismételtette a közepes értékű Hajdúk hadnagyát és — állítólag primadonna szeszélyből Nemes sziv és vissza nem riasztható igazságszeretet szól hozzánk mindenből, amit irt. Szatírája épp oly erős, mint amilyen gyöngédek sokszor az érzései. A szép-nemmel szemben rendkívül félénk, tartózkodó volt, csaknem szűzies életet élt, de annál nagyobb kedvvel irta a finom, elmés, szerelmes episztolákat. Agrippina czimü szomorújátéka atheista-hírbe keverte. Emiatt sokan üldözték és talán ez volt az oka, hogy Utazás a holdba cimű munkáját, ahol merész filozófiai és fizikai elmélkedéseket halmozott össze, szatirikus regény alakjában irta meg. Így akarta kijátszani a klerikális udvart és a haragvó hipokriták áskálódásait. Egyszer, amint éppen hazafelé tartott, súlyos fahasáb esett a fejére valamelyik ház ablakából. Több mint valószínű, hogy a fahasábot alattomos szándékból dobták alá. Életveszélyes sebéből nem gyógyult ki többé. Tizennégy hónapig senyvedett egyik barátjának a lakásán. Ezt az időt sokan arra használták föl, hogy a szabad gondolkozót visszatérítsék az igaz vallás ösvényére. Legbuzgóbb térítője volt szép unokahuga, Madeleine Robineau, Neuvillette báróné, aki Arrasnál elesett férje halála után zárdába vonult. Cyrano de Bergerac 1655-ben halt meg, alig harminchat éves korában. Neve nemsokára feledésbe merült, de műveit sokan találták méltónak arra, hogy derekasan kiaknázzák. Agrippina cimű tragédiájából a nagy Corneille merítgetett. A Pédant joué-bó\ Moliére vette át a Fourberies de Scapin leghatásosabb jelenetét. A Holdba való utazás ideáit az egyedül elismert kellemes izíx természetes liasliajtószer. FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ