Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-08-20 / 34. szám

tönkretett több, megélhetésre méltó iparágat. — Vájjon tudott volna-e nálunk ekkora tért hódítani az osztrák u. n. handlé-ipar, ha van ez ipari körben mozgó több gyárunk? De ilyenről szó alig lehetett, hiszen azért kelt útra Ausztriából, talán parancsszóra, de mindenesetre a nemzet vagyonosodása ellen az a hallatlan káros nemzetgazdasági elv: Magyarország legyen ngrikultur állam, Ausztria pedig iparüzö ország. Ezen, a nemzetgazdasági szótárban ismeretlen elv végrehajtása volt összes gazdasági életműködésünk meggyöngítő támadásai között a leghatékonyabb s a legvégzetesebb iparunkra, kereskedelmünkre és mezőgazdaságunkra egyaránt. Úgy, hogy a mai kritikus közgazdasági válság központja tulajdonkép ez. Mert ezen elv végrehajtása közgazdaságilag a legközönségesebb gyarmati állapotba lökött, amelyben természetszerűleg elsorvad az ipar, intenzív nem lehet a mezőgazdaság s ebből kifolyólag a kereskedelem csupán a nyers termények közvetítésére zsugorodik össze. Hogy ily viszonyok között a mai világban, amikor az országok közgazdasági versenyező képességi foka elönti el egy nemzet életrevalóságát, egy gazdaságilag gyarmattá süly esztett ország ipara hová fog jutni, nem kell bővebben fejtegetnünk. Itt e pontnál egy téves, de még mindig domináló, illetve felszínen uszó közgazdasági hamis elvre akarom felhívni a figyelmet. Ugyanis az önálló vámterület ellenesei, mivel az iparnál már nem tagadhatják meg a vámterület önállóságának szükségességét, a mezőgazdaságot ijesztgetik egyiptomi hétcsapásféle rémképekkel, ha meglesz, különösen ha rövid idő alatt meglesz, az önálló magyar vámterület. Erre az ijesztgetésre első válaszunk is az. hogy mezőgazdasági óriási válságunkat is az önálló vámterület hiányának kell tulajdonítanunk. Mert közgazdasági axióma : minden ország mezőgazdasági fejlettsége, intenzivitása egyenes arányban áll ipari előrehaladottságával, sőt kereskedelme fellendülésével is. Tehát, ha megvan az önálló vámterületünk, ez iparunkat (ezt már senki sem tagadja) jobb helyzetbe hozza, illetve virágzásra emeli s ennélfogva mezőgazdaságunk is jobb jövőnek néz elébe. Ezen axióma gyakorlati értékét nem csökkenti az az aggságoskodás sem, mely szerint hosszabb átmenet nélkül mezőgazdaságunk krízisbe jut. Átmenet kell; de csakis azért kell, mert oly bosszű ideig feküdt közgazdaságunkon és szipolyozta, zsarolta anyagi létünket az Ausztriával való, ránk nézve mostoha vám közösség. Úgy összegubancolta érdekszálaival ez az ország a mi anyagi viszonyainkat, hogy átmenetre valóban szüksége van s nemzetünknek ez átmenet alatt nagy energiára s lelkierőre. Azonban az átmenettel már egy pillanatig sem szabad várui s nagyon hosszúnak sem szabad lennie, mert minél tovább tűri közgazdaságunk ez áldatlan helyzetet, annál inkább nehéz lesz majd a kibontakozás e polipkarok közül, amelyek között egész közgazdasági létünket végpusztulás fenyegeti. Amit iparunk s mezőgazdaságunk ügyében elmulasztott a mult, azt tegye jóvá a mindjobban látó jelen. Hisz nincs időnk vesztegetni való. Előttünk áll egy általános gazdasági, vagy másképpen : egy vámháborunak a lehetősége és akkor hová jut az a nemzet, amelynek ipara nincs, mezőgazdasága nem inten/ív s kereskedelmi élete pang? S mindezen baja onnan ered, mert önálló vámterületéről lemondott. Az önálló vámterület éppen olyan nemzetgazdasági életében, mint amilyen a kultúrában a nemzeti nyelv. S ha valaki tagadná ezt az elvet, hogy: nyelvében él a nemzet, éppen úgy kihivná bántó megdöbbenésünket, mintha valaki azt merné kétségbe vonni, hogy minden ország yazdaxági életének alap föltette az önálló vámterület. Mind a kettő alapigazság. A történelem tanúsága avatta igazsággá s hiú erőlködés lenne az egyik vagya másik ellen agitálni. Inkább, ha igazán szivünkön fekszik honunk iparának s vele együtt közgazdaságának föllendítése, az önálló vámterület melletti küzdéssel kezdjük meg munkánkat. A többi tanács és javaslat, t. i. neveljünk intelligensebb iparososztályt, mágnásaink alapítsanak gyárakat stb. mind oly ügyek, amelyek az önálló vámterület létezése előtt társadalmunkban közfelkarolásra nem találnak, ezek majd maguktól önkényt is talajt akkor nyernek, ha már meglesz az önálló vámterület. Ide gyűjtse, az önálló vámterület kivívása mellé egész társadalmunk erejét, ha akarja, hogy ipara föllendüljön, mezőgazdasága sivár helyzetéből kimeneküljön és kereskedelme is felvirágozzék. Gy. Gíy. \ V Áll OS HAZA HOL § Városi közgyűlés lesz a hónap végén, valószinüleg 29-én. A gyűlés tárgysorára kerülnek többek között: az 1905. évi költségvetés, a tűzoltói intézmény fejlesztése, a sertéspiac elhelyezésének s esetleg az általános csatornázásnak ügye. Ez a közgyűlés fog intézkedni a r. k. hitközség ama átiratával is, melyben tudatja, hogy az apácák vezetése alatt álló ovodába a jövő tanévtől kezdve csak 100 növendéket vehetnek fel, minek következtében a városnak mintegy 170 kisgyermek óvodáztatásáról kell gondoskodnia. § Tűzoltó Ügyek. Városunk tüzrendészeti szabályrendeletére vonatkozólag a belügyminiszter a következő rendeletet küldte alispán útján városunkhoz; feketével cserélte fel s a nyakán széles, fekete kendő volt csokorra kötve. — Jarfaseh! — mondta Gyárfás cigánynak. — Jarfaseh, ich bin traurig. A cigány húzta, de tán még sem elég szomorúan. Dr. Huszonegy felugrott (három fejjel látszott most magasabbnak a cigánynál), rekedten rikácsolta: — Jarfaseh! Ide nézz! Gyászba vagyok, a szemem feketének látja a világot, fekete lobogó van az árbocon, akaram mondani, a nyakamon s ezt a rongy testemet hófehérbe bujtattam, mint a halottat szokás. Nekem nagyon szomorú nóta kell. Busulok, mint egy Ungar! Egy kicsit illegette magát s mikor a cigány csöndesen figyelte, dr. Huszonegy elkezdett valamit énekelni, amiből Gyárfásnak rá kellett ismernie, hogy micsoda nótát akar a doktor. Dünnyögve, ríva, istentelen zsargonban énekelte dr. Huszonegy : Rikka púsze, rikka arpe, rikka ros, Wer an Ochs is, is ka Frosch. Ujujuju, ujujuju, ujujuju, ujujuju-ú-ú-ú-úLa-angsam, la-angsam . . . A cigány ráismert ugyan a nótára, de benne is van ördög, végig akarta élvezni a lengyeles magyar szöveget s nem húzta mindjárt. Azután meg nem húzhatta attól a rettenetes kacagástól, amivel a társaság dr. Huszonegynek esett. Az asszonyok majd megették, valósággal Ölelték, ráncigálták a busuló kosarast, aki csak nézett bambán, ijedten, nedvesedő szemekkel. Hirtelen kiszakította magát az aszonyok fojtogatásából. Egy tányért kapott fel és keserves mosolygással tányérozott. — A cigánynak, hölgyeim és uraim ! A cigánynak is élni kell. A pénzt, ami öszegyült (és nagy volt a mulatság, hát jócskán gyűlt), odaadta a cigánynak s mikor egy pillanatra mellém került, a fülembe súgta: — Ha mulatnak, ők fizessék meg. En majd kibusulom magam az éjszaka. Különben mit szól a gyászkosztümömhöz ? Nem felelhettem. A fürdő-omnibusz akkor robogott ki az útra Erősen lefátyolozva benne ült Ábácé kisasszony is. Dr. Huszonegy megismerte és reszketve kapaszkodott a karomba. — Elmegy — suttogta. És később még halkabban: — Most megy le a nap. Nagyon sötét van . . . * Titok, hogyan találta meg a szobaleány Ábécé kisasszony levelét. Már akkor fel volt bontva, mikor dr. Huszonegy kezébe került, nekem ő mesélte csak, mi volt a levélben. Ábécé kisasszony azt irta egy öreg (még nála is öregebb) barátnőjének, hogy leányként fog meghalni, de a lelkét özvegynek érzi, mintha lélekben hajlott volna valakinek szavára, aki feleségül kérte. Nem mehetett hozzá, mert figura — de szeretni tudná azért, hogy egy édes emléket zárt egy öreg leány szivébe. — Nincs nagyobb fájdalom, mint fájdalmat okozni — irta Ábécé kisasszony a nála öregebb barátnőnek. Dr. Huszonegy sirt is, nevetett is, mikor pátosszal szavalta Ábécé kisasszony szavait. így már a kosár se fájt neki olyan nagyon. Csak a társaság nevetett azon a kosáron, amelybe két vén cselédnek gyönyörűséges fájdalma volt bepólyálva lágyan, gyöngéden . . . „A magyar országos tűzoltószövetség mult évi december hó 30-án 1815. sz. a. hozám intézett felterjesztésében Pápa rendezett tanácsú városnak ujabban alkotott tüzrendészeti szabályrendelete tárgyában mult évi november hó 11-én 78022. sz. a. alispán úrhoz intézett leiratom hatályon kivül helyezését kéri. Nem akarván elzárkózni a nevezett szövetségnek a hazai tűzoltói ügy érdekében érintett felterjesztésében felhozott indokai elől, midőn mindenek előtt kijelentem, hogy a szóban forgó leiratomnak azon részét, mellyel Pápa rendezett tanácsú város szóban forgó szabályrendeletének a köteles tűzoltóságra és a tűzoltói váltságdijakra vonatkozó intézkedései kihagyásával leendő átdolgozására utasíttatott : ezennel hatályon kivül helyezem s annak egyéb rendelkezései foganatosítását is egyelőre felfüggesztem, egyszersmind figyelemmel arra, hogy a kérdéses szabályrendelet bemutatott összes példányai visszaküldettek alispán úrhoz, felhivom alispán urat, hogy a jelen rendeletemben foglaltakról nevezett város tanácsát értesítvén, tőle a kérdéses szabályrendeletnek a 78022/1902. számú itteni rendelettel visszaküldött példányait itteni további eljárás céljából kivánja be s az 1879. évi XL. t.-c. 5. szakasza értelmében saját véleménye kiséretében ide ismét terjessze föl. Budapest, 1904 évi julius hó 28-án Tisza s. k." Tüzrendészeti szabályzatunkból a kötelezett tűzoltóság intézményét a közgyűlés a miniszter egy régebbi rendelkezése alapján hagyta ki s most ime maga a miniszter vonja vissza e rendelkezését és akarja a kötelezett tűzoltóságot vagy valami hasonlót visszaállítani. Teszi pedig ezt az országos tüzoltóválasztmánynak javaslatára, amely testületben — tudtunkkal — Szokoly Ignác, pápai tűzoltófőparancsnok is helyet foglal. Nem tartanok helyesnek, ha a város a kötelezett tűzoltóság ügyében elfoglalt álláspontját megváltoztatni s úgy véljük, hogy ezt maga a pápai tűzoltó főparancsnok sem fogja óhajtani, ha az a kérvény, mely legközelebb a városi közgyűlés elé kerül, kedvező elintézést nyer. A kérvény kifejti, hogy az öntözés dijjából, 1800 koronából lehetetlen négy tűzoltót beállítani, viszont a tűzoltóságnak okvetlenül szüksége Van minél több begyakorlott, hivatásos tűzoltókra. Az utcaöntözést is jobban el fogják ezek látni, a gépeket jobban fogják kimélni, mint azok az ideig-óráig felfogadott emberek, kik eddig az öntözést végezték. Kérik tehát, hogy a hat hivatásos tűzoltó dijját, 4046 koronát, amiből 1800 korona ment el eddig utcaöntözés cimén, a város szavavazza meg. § Az alagcsövezést abban a négy házban, melyet e célra a városi közgyűlés kijelölt, teljesen befejezték és pedig a legjobb sikerrel, amennyiben a lefektetett csövek a veszélyeztetett pincék vizét a képzelhető leggyorsabban levezették. Az eredmény Török János v. mérnöknek válik dicséretére, ki kezdettől fogva az alagcsövezést jelölte meg egyetlen mód gyanánt a pinceviz eltüntetésére. Természetes, hogy a jó eredmény még inkább ösztökéli a többi háztulajdonost is, hogy pincéjük alagcsöveztetését sürgessék, ezt azonban, mint már többször megirtuk, leghelyesebb lesz az általános csatornázással együtt végezni. § A közegészségügyi bizottság tegnap délután dr. Kövi József elnöklete alatt ülést tartott, melynek tárgyát a városunkban fellépett kanyaró járvány terjedése ellen való óvóintézkedések megtétele képezte. — A járvány mintegy két hét előtt lépett fel; a beteg gyermekek száma meglehetős nagy, de a betegségek lefolyása enyhének mondható. § Az utcaszabályozási vonal. Mult számunkban kívánatosnak jeleztük, hogy a Tüzoltó-közbec leégett házak újra építésénél a tanács az utcaszabályozási vonal megtartására kötelezze az építkezőket Mint értesülünk, az építkezési engedély mindkél háztulajdonosnak ily értelemben adatott ki s így kilátás van arra, hogy a Major-utca rövid idő alati végig megnyílik s a tüzoltó-közi tűzfészek végleg eltűnik a föld színéről.