Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-01-23 / 4. szám

I. évfolyam. 4. szám. Pápa, 1904. jan. 23. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D^- KŐítiÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohri Mór fiai és 1 Vaj elit s Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. A villamos mü üzemben. Ma egyhete a villamos mű felügyelő bizottsága megjelent a telepen s jelenlétében történt meg a mű végleges üzembe helyezése. Történt ez minden ünnepélyesség, minden dikciózás nélkül, mintha mi sem lenne természetesebb, minthogy Pápa városnak az utcáin az eddigi nyomorúságos közvilágítás helyett egyszerre a legmodernebb fénynek kell szétáradnia, mintha mi sem lett volna egyszerűbb és könnyebb, mint a villamos mű létrehozása. Pedig ez az ugrásnak látszó átmenet a régi rosszról az új jóra nem ment oly simán. A város vezetőségének sok munkája, nehéz tervezgetések, hosszas és fárasztó bizottsági és közgyűlési tanácskozások jelzik az utat, melyen a villamosfény hozzánk bevonult. S magának a műnek tervezéséhez, a telepnek és vezetéknek kiépítéséhez a technikai szaktudásnak nem oly kis mértéke, a munkának nem oly csekély energiája volt szükséges, mely ne érdemlené meg, hogy a villamos mű megnyitása alkalmával róla meg ne emlékezzünk. Emberi alkotás nem lévén tökéletes, lehet, hogy a mi villamos művünknek is lesznek fogyatkozásai, melyeken segíteni kell s kétségtelenül segítve is lessz, a hálózat kiterjesztése tekintetében lesznek s ma is vannak már panaszok, melyek méltányosan elintézendők lesznek, de nagy általánosságban már ma bátran elmondhatjuk, hogy villamos művünk a mai műszaki tudomány elsőrangú alkotása s hogy közvilágításunk szinte felülhaladja a várakozást, amellyel elébe néztünk. Ne restelkedjünk hát az elismerés adójának lerovásával azokkal szemben, akiket ez méltán megillet. Es megilleti ez első sorban városunk polgármesterét, ki mondhatni testi erejét is emésztő munkával fáradozik a város előrehaladásán. Az ő fáradozásának, lelkesítésének és lelkesedni tudásának köszönhető első sorban a villamos mű létrejötte. Hasonló elismerés illeti városunk szakértőjét, Iglauer István főmérnököt, ki a mű kiváló és eredeti tervezésével, valamint a munka páratlanul gondos felügyeletével valóban hálára kötelező, nagy érdemet szerzett szülővárosa körül. Nem szorul a mi dicséretünkre a mű megépítője: a Ganz-cég. Az a cég, mely öt világrészben szerzett már dicsősséget a magyar névnek, alig tudja hirnevét egy a mienkéhez hasonló kis mű megépítésével öregbíteni. Itt csupán a helyi építésre felügyelő mérnöke, építés vezetője és többi alkalmazottja szorgos és derék munkájával szemben akarjuk az elismerés adóját leróni. A villamos mű megnyitása öröm volt Pápa városára. Legyen állandó ez öröm s legyen villamos művünk minden tekintetben áldásos városunkra! Ipari válság és iparos pálya. E becses lap legutóbbi számában egy szűkebb keretű referádában, mely a legutolsó városi közgyűlésnek a Magyar Védőegylet fölhívására vonatkozó határozatával foglalkozik, pár mondatban érinti azt is, hogy miképpen boldogulhatna a magyar ipar, illetőleg melyik föltételtől függne e fontos nemzetgazdasági ág föllendülése. Szerinte első kellék e tekintetben, hogy minél műveltebb elemek lépjenek ezen, most elhanyagolt pályára. Míg egyrészt teljes elismeréssel kell adóznunk azért, hogy végre akadnak helyi érdekű lapok, első sorban a »Pápai Hirlap« is, amelyek a hazai ipar érdekében tág teret engednek a véleménynyilvánításnak, másrészt nem tagadhatom el aggodalmamat azon teóriával szemben, mintha a magyar ipar föllélegzésére egyedüli panacea lenne a tanultabb, s fejlettebb testalkatú ifjaknak e pályára tódulása. Annyi igaz benne, hogy iparunk silánysága és kétségbeejtő állapota egyrészt oda vihető vissza, hogy e pályára majdnem a már más és pedig ézellemi téren egyáltalán nem érvényesülhető elem szánja rá magát. Nem nagy kontingens az, amely kellő képesítettséggel lépi át először műhelye küszöbét. Azonban ez az állapot nem annyira ok, mint inkább okozat és pedig közvetlen eredménye annak a súlyos anyagi válságnak, amely régóta ránehezedett indusztriánkra. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Gyermekek között. — A Pápai Hírlap eredeti tárcája. — , Irta: Szabó István. A Mátra hegység közepén, távol minden várostól, vasúttól, forgalmi úttól — mint zöld vetésben a pacsirta fészke - egy völgykatlanban, gyönyörű erdők között volt elrejtőzve a kis falú, fehér házikóival, sáros utcájával. Ott kezdtem tanítói működésem. Máig is sajnálom, hogy az csak két hétig tartott! . . . Este érkeztem a faluba. Egy nagyobb épület előtt — melynek, mint a többinek is deszkából volt csúcsfala — állott meg a kétkerekű járművet húzó öszvér. — Ez az iskola! — mutatott reá a kocsis az előttünk lévő épületre. Majd bekiáltott az ajtón: — Meghoztam az új tanítót! ... A kolléga tőle telhető barátsággal fogadott. — Hozta Isten öcsém! . . . Jöjjön, megmutatom a szobáját! Hozzánk, megbocsásson, nem vezethetem be, mert beteg a feleségem. Sajnálkozásom kifejezése után hamarosan áttértem az iskolai és helyi viszonyok puhatolására. — Úgy látom, nagyon szeretik a gyermekek az iskolát. Most is egy csomó játszik az udvaron. — Oh, azok az én gyermekeim. — Hányan vannak ? . . . — Mindössze tizenketten. — A jó Isten tartsa meg őket erőben, egészségben !. . . Ehhez gratulálok. — Igazi lelkesedéssel szorongattam meg kezét. — Köszönöm. HáF Isten semmi bajuk ! . . . csak szegény feleségem ne volna beteg ! Hamarosan megtudtam, hogy kettőnkön kívül nincs nadrágos ember a faluban. A falu 60 házikójából 200 gyermek jár az iskolába. Ezek közül 120-ba én leszek hivatva plántálni hitet, tudást, szeretetet. Másnap magasan járt a nap, midőn felébredtem. Vidám gyermek kacagás, majd nyomban haragos kiabálás ütődött füleimhez. ' — .Átkozott kölykök!... Már megint szegény kis cicáim bántottátok ? . . . Csak kerüljetek a szemem elé ! . . . Tudom Isten, letépem a fületeket! ... Ci, ci, ciiic ! . . . Poli, Kedvenc, Basa, Lédi, Muci, Vitéz, Hajnalka, . . . jertek ide! . . . Mindezek a léckerítés mögül a szomszéd udvarról hallatszottak, hol egy magas, fekete ruhás hölgy egyik kezével fenyegetett az iskola udvaron kacagó 6 gyermekre, a másikkal pedig egy szétfutott cica hadnak integetett. Hívó szavára gyanakvó ábrázatú cicák sompolyogtak köréje. Félő pillantásokat vetettek a kerítés felé. Lehettek, vagy tizenketten . . . Hizelegve dörgölőztek gazdájukhoz jobbról-balról. Mindegyikhez volt egyegy szép szava, egy-egy simogatása. Mikor valamenyit sorba cirógatta, látszott, hogy a szemle nem elégíti ki, még hiányzik a macska hadból. Csakugyan, az iskola udvaron levő hatalmas eperfán keserves miákolás, csörgőcsöngés, ágrecsegés ment végbe. Egy hófehér- cica eszeveszetten ugrált egyik-ágról a másikra. Minden ugrást csörgő csöngés kísért. Ez a csörgés vadíthatta, inert mindegyre feljebb-feljebb s elkeseredettebben ugrált, mig végre a fa csúcsánál is magasabbra akart jutni, de aláfordult, s tompa nyekkenéssel — melyet szintén csörgő csöngés kísért — terült el" a keménv földön. Erre az eshetőségre Urambátyám fiai bizonyára nem voltak elkészülve, mert egyszerre lecsendesült csapongó kedvük hulláma. Az egyik odaszaladt az élettelen cicához s leoldta a farkán levő csöngőt, melyet ők kötöttele rája. Azután gyorsan elsompolyogtak a kertek felé. E közben felöltöztem s kimentem az udvarra. A kerítésnél látott hölgy sietve jött az utca felől. Hangos jajgatása, siránkozása felzavarta az egész házat. — Drága, aranyos, egyetlen kedvencem! . . . Kezébe fogta, simogatta, csókolgatta a kis fehér cica tetemét. — Oh Istenem! ... Vége! .. . Megdöglött!.. . Hol vannak azok a macska piszterek ? . . . Valóságos Isten csapása ez a sok gyerek ! . . . — Majd odafordult Urambátyámhoz, ki többi fiaitól környezve szintén megjelent a szintéren. — De édes Mester uram büntesse meg azokat a rossz fiukat! A Miska, Pali, meg a Jenő kergették halálba szegény kedvencemet . . . Az Isten mentsen meg mindenkit a maga sok rossz gyermekeitől ! . . . — Soh' se sokalja Tercsi kisasszony ! Nekem nem sok . . . Éppen elég . . . Majd megbüntetem őket, hogy máskor ne bántsák a másét s ne bántsák az állatokat. Ha kártérítést kíván, megfizetem. — Azt megfizetni ? . . . Nincs annyi pénze, amenyiért oda adtam volna ! Az egész megyében sem találni olyan kedves macskát, mint az én kedvencem volt. — Maradt még, amint látom, Nagysádnak