Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-07-02 / 27. szám

Török János főmérnök tervei alapján ifj. &aa Mihály építőmestert bizták meg, Őszre befejezést nyer. Jelöltek ezután a tanítónőképzőben és polg. leányiskolában betöltendő tanárnői állásokra s elhatározták, hogy az internátusi díjakat egész fizetőkre nézve évi 450, kedvezményes helyeken 400, illetve 350 koronában állapítják meg. Ez intézkedés folytán a három éve fennálló és máris kitűnő hírnévnek örvendő pápai nöuevelőintézet teljes kifejlesztése befejezetté fog válni. A leányiskolái ügyek elintézése után Thury Etele theol. akad. és fraragó János főgimn. igazgatók tették meg jelentéseiket, melyek mindkét intézet fejlődéséről örvendetes képet nyújtanak. Miután, a leányiskolái alapítványi helyeket betöltötték, a főiskolai konviktusi segélyeket kiosztot ták, a tandíjmentességi szabályzat revíziójának és a rendkívüli tárgyak tanításának ügyét elintézték, az ülés véget ért. * A közgyűlésen a kerület alkotó tagjai szép számban jelentek meg. Délelőtt 9 órakor vette kezdetét, amikor is Antal Gábor püspök magasszárnyalású szép imában kért áldást a közgyűlés munkásságára. Hegedűs Sándor egyházkerületi főgondnok a gyűlést megnyitó beszédében első sorban az 1848. XX. t.-c. végrehajtása körül történt lépésekről szólt. Az ág. h. evangélikusokkal közös bizottság munká ját elvégezte s a kormány elé terjesztette, mely kedvezően fogadta. Ha így van is remény rá, hogy jogos kívánságaink teljesednek, legyünk mértékletesek az állammal szemben s gyakoroljuk önmagunkkal szemben is kritikát. Majd szólott a küszöbön álló zsinati törvényhozás feladatairól, felhiván a protestáns közvéleményt, hogy a nagyfontosságú törvényhozói munkásság előkészítésében és végrehajtásában is mérsékletet tanúsítson és óva intvén a szenvedelmek felkeltésétől. Létünk feltétele — úgymond -- a viszály talanság. A nagy tetszéssel fogadott szép elnöki megnyitó után Peti Lőrinc, az egyházkerület újonnan megválasztott aljegyzője és Barakonyi Kristóf tanácsbirója letették a hivatalos esküt. Majd felolvasták a legfelsőbb királyi kéziratot, mely az 1904 november 10-ikére összehívott zsinat megtartását kegyelmesen engedélyezi, lemondván arról, hogy legfőbb felügyeleti jogát itt kiküldött biztos által gyakoroljai A legfelsőbb királyi kéziratot hódolattal vette a közgyűlés tudomásul és képviselőinek megválasztása j felől intézkedik. 14 rendes és 14 póttag választását | elrendelték. A szavazás egyházközségenkint lajstro- I mos szavazás utján fog történni. A szavazatszedő bizottságot a püspök elnöklete alatt Németh István egyházkerületi főjegyző Czike, Lajos, Veress Ede esperesek és Konkoly Thege Béla egyházkerületi aljegyző tagokból alakították meg. Az iskolai ügyekre nézve az igazgató-tanács összes javaslatait elfogadták. A polg. leányiskolába új tanerők ül megválasztották : özv. Jakabliázy Istvánnét és Göbel Ilonát. Kutassy Mária polg. isk. tanítónőt a tauüónőképzőbe helyezték át. Czike Lajos kir. tanácsosnak a főiskolai gondnoki állásáról történt lemondását — Hegedűs Sándor és Darányi Ignácnak G^ike nagy érdemeit méltató felszólásainak megfelelőleg — nem fogadták el, hanem felkérték az elnökséget, hogy terhes teeudői ellátásában kisegítéséről megfelelő módon gondoskodjék. A közgyűlés déli egy órakor ért véget. Utána a konviktus helyiségében bankett volt, amelyen Hegedűs főgondnok látta vendégeiül a kerületi tagokat. Számos félköszöntő hangzott el, melyekben főkép Hegedűst, Darányit, Gyurátz és Antal püspököket ünnepelték. Nöegyleti kóstoló. — 1904 junius 26. — A kóstoló nem ázott el. A legöregebb emberek sem emlékeznek rá, hogy a kóstoló valaha elázott volna. Igaz, hogy a legöregebb emberek semmire sem szoktak emlékezni, vagy legalább is mindig olyankor történik róluk említés, amikor arra vannak hivatva, hogy ne emlékezzenek valamire, de az is igaz, hogy arra csakugyan a legjobb akarattal sem tudhatnak emlékezni, hogy a kóstoló valaha elázott volna, mert az már — Horatius szerint legalább megesett ugyan, hogy a folyók visszafelé folytak (lelke rajta, ha nem igaz), de az még soha, soha hogy a kóstoló elázott volna. Hogy is ázhatott volna el a kóstoló, ez a kedves, kedélyes, régi mulatsága ennek a régi városnak, az a mulatság, amelynek a legnagyobb létjogosultsága van az összes pápai mulatságok között, mivelhogy ennél hathatósabban egy mulatság sem segít árvákon, özvegyeken, betegeken, gyámoltalanokon, ennél biztosabban nem szárítja fel egy jótékony összejövetel sem a szegények könnyeit. Ezért nem ázott, el a kóstoló még soha sem s ezért nem ázott el a múlt vasárnap sem. Mert lá'm a cukor, ha szellőtől is ! . . . És 6 1... Ő ? . . . Megdöbbent magától. — Mily rút, hálátlan volt vele szemben ! . . . Szó nélkül elhagyta. Mi lett azóta szegénnyel? . . . Egyszerre a ruháit bámuló leánykához fordult. — Mondj valami újságot a falutokból! Bizonyosan tudsz sokat! . . . Látom, hogy ügyes lányka vagy. — Igazán ? . . . Hol is kezdjem ? . . . Annyi minden történt az idén. De engem legjobban elszomorított a szomszédasszonyunknak, a jó Naca néninek az esete. — Tudja,»4 éve már annak. Én akkor 8 éves voltam. Volt a Naca néninek egy Zsuzsi nevü láuya. Olyan szép lány volt, mint maga, de persze az szegény paraszt lány volt, mint én s nem olyan kisasszony volt, mint maga. Mennyit mulatott akkor bujában a Gulyás Ferkó, s mennyit sirt a szegény Naca néni. A Gulyás Ferkó a Zsuzsi szeretője volt. A staférungja is megvolt a Zsuzsinak, aztán a szeretője is kiszolgálta a katonaságot. Új borra meg is tartották volna a lakodalmat. De egyszer, épen krumlikapáláskor, egy pesti úr gyütt a faluba. Masinákat árút. Varró masinákat. Éu is emlékszem rá. Mi is megnéztük a szép ruháját, a fésűtt bajuszát. Ezzel ment el a Zsuzsi. Aszonták, hogy rossz leány lett belőle. Azóta senki sem tud róla semmit. A Naca néni annyira restelte, hogy az utcára se igen mert azóta menni. Egész beteg lett bele. Az idei márciusban aztán ágyba döntötte a nyavalya. Én szoktam neki enni adni. Szegény néni, mindig a Zsuzsit emlegette, amig csak meg nem halt. Még egyszer szerette volna látni. De nem láthatta. Zsuzsi — mert ép ő volt a kisasszouyruhás — hirtelen fölkelt. A szivét marcangolták a lányka szavai s egész lényén elömlött a sajgó fájdalom. Nem tudta visszafojtani az előtörő könnyeket. Görcsösen szorítá magához batyuját s gyorsított léptekkel indult a falú felé. A kis Trézsi nem tudta mire vélni a dolgot. Csodálkozva kérdé : Ugy-e magát is megszomorította ez az újság ? . . . Hát engem . . . Minek is kérdezte ? . . . Az nem felelt. Porfelhő kélt gyors léptei nyomán. Amint egyedül érzé magát, hangos zokogásba tört ki. Égette, porzsolté lelkét a fájdalom s testét a becsület árán szerzett cifra rongyok : a mieder, a selyemblúz, a csipkekalap stb. Merevedő ujjaival tépdesni kezdé őket. De azok erősen tapadtak rája, mintha megfojtani akarták volna. A kereszthez ért e közben, az útszéli kőkereszthez. Ennek kövét zöldre festé a moh. Belső oldalánál most is csendesen csobogott a tiszta vizű patak, melynek partjain az apró nefelejtsek ezrei képeztek ékes koszorút. Leroskadt a kereszt lábához. Átölelte a hideg követ s csókjaival halmozva rimánkodott elázik, akkor elolvad és nincs. A kóstoló ellen mely édességre vetekszik a cukorral, ámbár kezdve, hogy Helios a déli órán egyszer pillanatra kibukkant a felhők közül, hogy aegész napra bebújjék a szürke köpönyeg rö folyton esett, esett, mintha dézsával öntöt volna, a kóstoló azért mégsem ázott el, mert kóstoló nem jutott a cukor sorsára, ázott bár, — megvolt, megmaradt, megtartatott. Milyen is volt hát a kóstoló ? Nem volt meg a régi helyén, a főisk udvarán, de megvolt nem messze onnan, a tor teremben. S míg az udvar képe bús vala és vig talan: zápor mosta a sátor-ponyvákat, összefő^ a zászlódíszek nemzeti szine, szomorúan lógta villamos lámpák és sárban gázolt, ki eserny" delme alatt az udvaron átmerészkedett, ac tornacsarnokban vidám élet zajlott. Nem röp tek ugyan repülő légi kigyók, Ámor hólabc

1 sem pufogattak senkit hátba, aranyeső nem lott alá az égből, avagy a menyezetről, karikák nem dobáltak, a virágokkal díszített kerék] korzó jobb időre maradt, azonban konfetti do tátott és Benesnek szép képe kisorsoltatott. v aztán ezen kívül zsibongás és zaj, vidám neve tréfa és bohóság — kvantum szatisz. Tetszik tuch; a terep új volt, s az új terep új életet teremt Ha a szegények nem látták volna kárát a szaka^ esőnek, mert a jövedelem azért kevesebb let?) szokottnál, szinte azt mondanók, hogy máskor' itt kell tartani a kóstolót. ,Az a tolongás, az összezsúfoltság, az a zsibaj, mely elnyeli a sz úgy hogy csak a szomszéd — és pedig néha ige kedves szomszéd, ugy-e, szép kisasszonykáim ? — hallja meg, amit mondunk, az nem is olyan utols dolog. Jókedv honolt tehát a tornateremben s jókedv kiáradt a folyosókra is, melyeken fiatal párok rendeztek virágokkal díszes korzót (a lány-ok voltak a virágok). Visszhangzott az egész kAno épület a csapongó jókedv csengő kacajától. A jókedv főtényezője. Ne feledjük el azonban a jókedv főtényező jét. A főtényező a kóstoló, illetve kóstolás, vag ha jól vesszük az evés és ivás. Sorban a falak mellett álltak az asztalok s mellettük a jótékony nőegylet választmányi tagjai : nemesszivü úri hölgyek, kik amennyivel kisebb volt az eső miatt a publikum mint máskor, annyival nagyobb hévvel árusították a jófajta enni és innivalókat. BŐ kezüen osztogattak s hozzá egy-egy derűs mosoly| bűnének bocsánatáért. Majd kibomlott batyujából lázasan szedte elő egykori ruháit. Nagyon tetszettek neki. Hogy is nem látta ő eddig, hogy ezek miiven szépek ? . . . Szétnézett. Senkit sem látva a közelben, pár pillanat alatt kicserélte a városi ruhát a régivel. Mintha újra született volna ! . . . Aztán összegyömöszölve a divatos rongyokat, egy kővel együtt bedobta a patakba. Egy kissé megkönnyebbült, mik'or a locsogó hullámok eltemették gyalázatának á bűnének tanúit. Majd lázasan reszketve megindult a temet felé. Mire odaér: nem sokat tud magáról. Önkénytelenül jár-kel a virágos sírhalmok között. Csakhamar talál egy gondozatlan halmot, egy szürke fakeresztet s rajta anyja nevét. Érzi, hogy szive megszakadni készül s hangtalanul zuhan a sírdombra, anyja sirdombjára. Másnap találták meg. Ott feküdt a síron, átlőtt mellel, élettelenül. Arcáról lemosta a festéket a harmat s a kiállott szenvedés mély barázdákat szántott rajta. Alig ismertek rája. Oda temették az anyja mellé. Nem volt s nálója, nem volt siratója. A temető egyik bokrán szerelmesen csattogott a csalogány. A tájat akácillattal, kapások dalával járta be a szellő.