Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-06-18 / 25. szám

szabadverseny teljes megtagadásával a fogyasztók kizsákmányolására tör, vagy pedig azt a galádságot-e, amellyel a tisztes chazai cég«, a bécsi K o h 1 e n-I n d u s tr i eVerein a villamos telep bizottságát a leggazabb módon meggyanúsítani merészli. A világítási bizottság nem kételkedünk, hogy a legnagyobb felháborodással utasítja vissza ezt a tisztessége ellen elkövetett aljas merényletet, s gondoskodik módokról, hogy a bécsi Kohlé n-I n d u s t r i e-Y er e i n elvegye a maga megérdemelt büntetését. Mi pedig, midó'n ezt a minden kritikán aluli üzelmet a nyilvánosság nevében a leghatározottabban elitéljük, eggyel több okot látunk arra, hogy a kormány, tekintet nélkül a kartelek hatalmasaira, vegye kezébe az ügyet s vessen véget azoknak az üzelmeknek, melyeknek egyik legundorítóbb alakját a szénkartel révén Pápa városa immár saját tapasztalatból ismeri. Új szini szövetség. Az az új szini szövetség, melyet Győr és Sopron városok szándékoznak egyelőre ugyan csak próbakép az 1905. évre kötni, közelről érdekli városunkat is. Győr és Sopron oly megállapodásra akarnak ugyanis lépni, amelynek révén mi a győri színtársulat részéről a tavaszi szezont elvesztenők, mert a szövetség tervezete szerint a győr-soproni közös társulat december, január, február, március és •április első felében Sopronban, április második felében, májusban októberben, novemberben Győrött működnék. Mi e színtársulatot legfeljebb szeptemberben kaphatnánk meg. Hogy megvalósul-e ez a tervezet, azt ma még nem tudhatjuk. Sopronban a magyar szini évad kiterjesztését, valamint a Győrrel való szövetséget is öröm-ujjongással fogadták. Nagy nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy Sopronban az egész télen át magyar társulat működjék s aki a magyarság ügyét szivén viseli, csak örülhet annak, hogy az igazi főszezon alatt nem fog német szó hangzani a soproni színházban. Már Győrött igen vegyes érzelmeket keltett a tervezet. A közönség nagy része nem szívesen nyugszik bele a szezon derekának elvesztésébe, amiért sovány kárpótlás a havonkénti 5 előadás, miknek megtartására a társulat egy része Sopronból a tél folyama alatt át fog rándulni. Tudatában vannak a győriek, hogy a téli szezon Sopronnak történt átengedésével hazafias célt szolgálnak, de e célt végeredményben mégsem a szomszéd városok, hanem az állam köteles szolgálni, s szolgálhatja is nagyobb szubvencióval, s főkép nem köteles szolgálni a szomszédváros akkor, ha ennek saját kultúrája látja kárát. Azáltal pedig, hogy oly nagy és intelligens városban, mint Győr, a tulajdonképeni téli szezont megszüntetik, s előadásokat tartanak azonban a hónapokban, melyekben a szinház látogatottsága kétségtelenül kisebb lesz, a kulturális érdekek szenvednek. Az ügy legközelebb Győrváros közgyűlésén döntés alá kerül. Azonban már jelenlegi stádiumában is hozzá kell szólanunk Pápa város szempontjából. És itt megemlíthetnők, hogy kissé különösnek találjuk, hogy a vidéki színészet felügyelősége új kerületeket tervez és szervez anélkül, hogy azokat a városokat, melyekkel azelőtt tervezett és szervezett kerületeket — így a győri kerületetbe beosztott Pápa városát — ha csak megkérdezné is : mit szól hozzá? Nem lesz-e kifogása az ellen, hogy a kerületben eddig megszokott szezonját nem kapja meg, avagy a kerületből egészen kiesik, nem óhajtana-e más kerületi kombinációba belemenni s egyáltalán: él-e, hal-e? Pedig teljes tisztelettel és elismeréssel a középpontok, a fókuszok irányában, hangsúlyoznunk kell a „mellékhelyek" jelentőségét is. A téli szezon akárhogy nyújtják, hat hónapnál tovább nem terjedhet s a színtársulat a másik hat hónapban is élni akar. Ez persze nem vonatkozik az új győr—soproni szini szövetségre, mert hisz abban a tervezett beosztással maga Győr is mellékhellyé degradálódik, hanem vonatkozik oly helyzetre, mint aminő eddig fennállt Győr és mellékhelyei, mint aminő fennáll Pécs és mellékhelyei: Kaposvár, Mohács, vagy Debrecen és mellékhelyei: Mármaros-sziget, Nagy-Károly között. Az ilyen fókuszok mindig figyelemmel kell, hogy legyenek kisebb szövetséges társaikra, így követelvén meg ezt a színészet létérdeke. Igaz, hogy Pápa városának kaján rosszakarattal idén veszett hírét költötték. Ámha mi nem is vagyunk mindig elragadtatva közönségünk szinpártolásától, ha különösen szívesen látnók, hogy nagyobb összegű bérlettel a társulatoknak megélhetési alapot adjon, azért biztosak vagyunk benne, hogy a Pápáról délvidéki csalétkek miatt az idén a szokottnál korábban elszáguldott direktor most, mikor „délvidéki" napja letűnvén, a komáromi arénában játszik a mienkénél sokkal kisebb pártolás mellett reánk gondolva idézi, kis költői túlzással persze: „Aranjuezi szép napom lejárt" . . . Azt azonban tudjuk s mindenki, aki a viszonyokat ismeri, tudja, hogy egy 19.000 lakossal biró városnak, melynek a szinház iránti érzékét legjobban bizonyítja, hogy 24 év óta fennálló kőszinháza van s hogy az ide jövő társulatnak ezt ingyen átengedi (nagyon sok helyen fizet érte az igazgató !) és szubvenciót ad (nem 15.000 koronákat, de Pápa nem is az állam), bizonyítja továbbá, hogy alig volt győri igazgató, ki örömmel ne kereste volna fel városunkat, mert a szinház pártolása nálunk nagyon is eléri a vidéki városok átlagos nívóját (tessék átnézni Veszprémbe !), van joga ahhoz, hogy mint mellékhely a szinészeti felügyelőség részéről nemcsak e város, de a színészet szempontjából is figyelembe vétessék. És e jogot városunknak érvényesíteni kell és érvényesíteni is fogja. Minél előbb gondoskodnunk kell róla, hogy a felügyelőség e dologban megfelelő tájékoztatást kapjon s a pápai színészet ügye Győrrel vagy Győr nélkül megoldassák. A győr-soproni sziniszövetség tényleges létrejötte esetén városunknak Székesfehérvár kínálkozik természetes középpontul. — őr — A VÁKOSÍIÁZAROL. Városi közgyűlés. — 1904. jun. 16. — A csütörtöki közgyűlésnek, melyen mintegy 50 városi képviselő volt jelen, legkiemelkedőbb mozzanata az volt, hogy a város képviselőtestülete végre döntött a tűzoltói intézmény támogatása ügyében. Egyelőre ugyan nem fogadta el az intézmény fejlesztését célzó összes indítványokat, de az elfogadottak is hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a tűzoltóság minél eredményesebben teljesítse hivatását. A közgyűlést Mészáros Károly polgármester d. u. 3 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Lőwy László, Valter Sándor, dr. Rechnitz Ede, Nehmann Gábor és Petrovics M. városi képviselőket kéri fel. A mult ülés jegyzőkönyvének felolvasása után napirend előtt Billitz Ferenc szólalt fel, aki indítványozta, hogy a város utcaszabályozási tervét ejtse el, illetve módosítsa ; a terv teljes kivitele — Igen. A papa mondta: ha szorgalmasan tanulok franciául, Párisba küld, ahol nagy ember lesz belőlem. — És igazgató ? — Igen. — Es akkor nem hintázunk együtt többet ? — Te bolond ! Hisz akkor már nagyok leszünk. — Hát a nagyok nem hintáznak ? — Nem hát. A nagyok csak beszélgetnek. — Az nagyon unalmas lehet. De hiszen az Ilona néni . . . — Az a vörös ? — Igen. Ő is hintázik. Valahányszor ide jön mihozzánk. Első dolga, hogy felkapaszkodik a hintára. A papa hajtja. — A te papádnak nincs bajusza és szakálla. — Azért, mert ő énekes. Minden este fellép a színházban és tapsolnak neki. — Miért? — Hogy énekeljen. — Hát azért tapsolnak, hogy énekeljen ? — Azért. A múltkor este is, amikor hazajött, azt mondta a mamának : csak ne féltékenykedj. Nem voltam sehol. A második felvonás után hétszer kitapsoltak. Ezért késtem el. A mama pedig sírt és azt mondta, hogy ő már tudja, mit gondoljon. — És mit gondolt ? — Én nem tudom. A mama féltékeny. — Féltékeny? Mi az? — Félti a papát, hogy mást szeret. Azt mondja neki: Tudom, hogy már nem szeretsz engem. Igazi színészvér van benned. És ilyenkor az Ilona nénft emlegetik. — A vöröshajut ? — Nem vörös az igazában! Csak be van festve. A mama megmerne esküdni rá, hogy csak be van festve. — Hogy tudod ? — Mert mondta. Mert nagyon mérges volt a a papára és rákiabált: Ide ne hozd nekem azt a festetthaju majmot. — Majmot ? , — Hát az Ilona nénit. O rá értette. A mama nagyon haragszik reá. Én pedig szeretem. Mindig vig és dalol és táncol velem. Azt mondja : egészen a papa vagyok és összevissza csókol. Tudod, ő is annál a színháznál van, amelyiknél a papa. Együtt énekelnek. En azt is láttam, amikor a papa ott a színpadon megcsókolta Hona nénit. És mindenki előtt. — A mamád haragudott érte ? — Nem, óh nem. Akkor nem, hanem máskor. — Mikor? — Azt nem mondhatom el. Nem szabad elmondanom. Kicsuktak a szobából, hogy ne halljak semmit, de a mama olyan hangosan kiabált, hogy minden szót meghallottam. — És mit hallottál ? — Azt nem mondhatom meg. Ilona néni azóta nem volt itt. A .mama darabokra tépte az arcképét, ami a zongorán állt. — Miért? — Mert haragudott rá. Pedig kár! Vele olyan jól el lehet tölteni az időt. So'sem rosszkedvű vagy haragos. Mindig nevet. Én is színésznő szeretnék lenni. Papa is akarja. De a mama azt mondta: inkább kitekeri a nyakamat. — Borzasztó! Az én mamám még sohasem mondta, hogy kitekeri a nyakamat. Hisz akkor meghalsz ! — Dehogy! A mama azt csak úgy mondta, mert nem akarja, hogy szinésznŐ legyek. Pedig mégis az leszek. Aranyos, csillogó koronát teszek a fejemre, aztán hosszú bársonyruhára lesz és énekelni fogok és sok virágot adnak föl nekem, mint Ilona néninek. — De én akkor nem látlak, mert Párisbau leszek. — Hát oda is elmegyek. Én fogok tudni franciául! Aztán te eljösz a színházba. Az első páholyban ülsz és tapsolsz nekem, ugy-e ? — Igen. És igazgató leszek. — Igen. És küldesz virágot is. — Küldök. Akkor már nagy ember leszek. — Igazgató. Én meg szinésznő. — Párisban — — Akkor. . . Most pedig lökd meg a hintát, aztán repüljünk. Amire a kis fiúcska puha, fehér kezével nagyot rántott a hinta-kötelen. A kis kék bébéruha már fönn libegett a levegőben. Vig ujjongással, kacagva kormányozta lábacskáival a hintát, mig kis társa a földről bámult fel hozzá. — Te — kiáltott fel egyszere élénken felcsillanó szemekkel — jön a Lidi, vajas kenyeret hoz! Leszállsz? — Igen. A hintát megállították. A kis leány leugrott a földre és illemtudóan igazgatta a megzilált ruhafodrait. De csak egy percig. Aztán teljes erejéből futni kezd az udvar felé, ahonnan a Lidi jött, karján egy kis kosárkával. A íiu utána. És elfelejteték Párist, a merész és ragyogó álmokat, az igazgatói állást, a fényes színpadot. E percben semmi sem érdekelte őket többé, csak a vajaskenyér.