Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-06-04 / 23. szám

— Az országos ref. tanáregyesület pápai közgyűléséről és balatoni kirándulásáról szóló mult heti tudósításunkat a hűség és teljesség kedveért még egy-két adattal kell kiegészítenünk. Igy meg kell hogy említsük azt a hazafias érzelemtől duzzadó gyönyörű felköszöntőt, melyet a közgyűlési banketten Gyurátz Ferencz püspök mondott a tanáregyesületre s azt a másikat, melyben dr. Nagy Zsigmond debre­ceni tanár Ihász Lajos dunántúli ág. hitv. ev. egyház­kerületi felügyelő és főrendiházi tag illusztris közéleti és egyházi tevékenységét méltatta. Nem szabad végül, hogy megemlítés nélkül maradjon az a szeretetre­méltó előzékenység, mellyel a balatoni kirándulás résztvevőit a gyöngélkedő Lingl Valérián helyett B. Moisch István fürdő-felügyelő Balaton-Füreden kalauzolta. — Az őszi színi szezón elnyerése cél­jából Szabadhegyi Aladár, a jelenleg Tapolcán időző színtársulat igazgatója, kérvényt nyújtott be városunk polgármesteréhez. A* önhatalmú eljárásnak nem vagyunk ugyan baráijai, ez esetben azonban egy C'öppöt sem bánnók, ha városunknak az igaz művészet iránt érzékkel biró s közönségünk igényeit jól ismerő polgármester, akár önhatalmúlag, minden bizottságozás nélkül intézné el a kérvényt, megirván a tapolcai szíuigazgatónak, hogy már mi Pápán vagy elsőrendű társulatot bocsátuuk be színházunkba, vagy semmilyet. Három tagból álló énekkar s egy zongo­rából álló zenekar mellett mi még operát sem óhaj­tunk hallgatni, amit Szabadhegyi mint jókedvű adakozó szintén kilátásba helyez. — Hímen. Városuuk egy köztiszteletben álló családjának lesz örömünnepe folyó hó 6-án, amikor Lukács Emil, az osztrák-magyar bank fiatal, jeles tisztviselője, Lötvtj Adolf helybeli katonai szállító fia tartja Szombathelyen az izraelita tem­plomban esküvőjét Wohl Margit úrhölggyel, Wohl Mór szombathelyi kereskedő leányával. tíöröcz József helybeli derék lakatos-iparos május hó 31-én kedden tartotta esküvőjét Nánik Teréz kisasszonnyal, Nánik Pál a főiskola nyomda mű­vezetőjének s lapunk kiadóhivatali megbízottjának húgával. Az egyházi szertartást Kapi Béla ág. hitv ev. püspöki titkár végezte, aki megható szép beszé­det intézett az iljú párhoz. — Kinevezés. A m. kir. igazságügy­miniszter Boda István pápai kir. járásbirósági dijno­kot a csurgói kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. — Az izr. nőegyesület kerti mulat­sága iránt a meghívóul szolgáló kis plakátok szét­küldése óta városszerte, de a vidéken is nagy érdek­lődés mutatkozik. A rendező-bizottság állandóan tal­pon van és fáradozik a jótékony célt szolgáló estély eredményének biztosítására. Különösen érdekesnek Ígérkezik a tombolajáték, mert már eddig 200-nál több tréfás, hasznos és értékes tárgy gyűlt össze, azoukivül az egyesület is igen értékes ezüsttárgyat vett, amit főnyereménynek szántak. A virágcsatához szükséges virágokat városuuk bájos leáuyserege fogja árusítani és ez magábau véve is meghozza a fényes sikert. Az egyesület ez úton felkéri városuuk kert­és virágtulajdonosait: járuljanak a nemes célhoz virágokkal és kegyeskedjenek azokat f. hó 12-én (vasárnap) a kerti mulatság napján d. u. 6 — 8 óra között a kaszinókertbe leküldeni. — A főisk. képzőtársulat idei pályá­zatain dijakat nyertek : népdallal: Domonkos József VIII. o. t., elégiával, költői elbeszéléssel és balla­dával : Czeglédy Sándor III. é. theol., irodalomtör­téneti értekezéssel : Halka Sándor II. é. theol. és Kis Béla VIII. o. t., történeti értekezéssel : Szabó Gábor II. é. theol., természetrajzi értekezéssel: Bárka József VII. o. t., görög műfordítással : Roth Áron és Vajda Ernő VIII. o. t., novellával : Tauzer József VIII. o. t., a versenyszavalatot f. hó 1-én és 2-án tartották meg. Bírálók : dr. Kapossy Lucián tanár­elnök és dr. Antal Géza theol. tanár voltak. Komoly szavalattal dijat nyert: Ólé Sándor I. é., víg szava­lattal az I. dijat nyerte Szabó Zsigmond I. é., II. dijat Besse Lajos II. é. theol. — Szőlőtulajdonosok figyelmébe. Felkérem a t. szőlőbirtokosokat, hogy a Veszprémben folyó évben rendezendő kiállítás szőlészeti és borá­szati csoportjának sikere érdekében ez év június hó 5-én délután fél 4 órakor Somlyó-Vásárhelyen (nagy vendéglőben), június hó 7-én délelőtt 10 órakor Almádiban (Hattyu-vendéglőben) és junius hó 9-én délután 3 órakor Pápán a városház nagytermében tartandó értekezleten megjeleni szíveskedjenek. Mar-, ton Dénes, szőlészeti és borászati csoportbiztos. — A képkiállítás, melyről mai számunk­ban tárcát közlünk, f. hó 10-ig lesz nyitva. A ki­állítás rendezősége, hogy a tárlat a nagyközönségnek is hozzáférhető legyen, a belépő dijat holnaptól kezdve 20 fillérre szállította le. -— Tanítói továbbképző tanfolyam a pápai áll. tanítóképző-íntézetben. A vallás- és közokta-, tási miniszter az ország különböző képző-intéze­teiben évenkint tanítók számára szünidei tovább­képző tanfolyamokat rendez. Az idén is öt helyen lesz ilyen tanfolyam s az egyiknek vezetésével a mi városunk tanítóképző-intézetének tanári karát bízta meg a miniszter. A tanfolyam július 10-én kezdődik s három hétre terjed. Mintegy 50—60 tanító érkezik tehát városunkba a jövő hónapban, akik a képző-intézet internátusában kapnak szál­lást. Előadásokat hallgatnak a pedagógiából, a magyar történelemből, a földrajzból, a fizikából, a slöjdmunkából és gazdaságtanból. A pedagó­giából Láng Mihály és Ligárt Mihály, a történe­lemből Köveskuti Jenő, a földrajzból Jankó László, a slöjdmunkából Juhász Imre, a gazdaságtanból Tar Gynla tanárok fognak előadásokat tartani a tanítóknak. — Sorozás. Tovább mint egy hétig voltak hangosak az utcák pántlikás, bokrétás legények duhaj énekétől. A „császár" (amig magyar vezény­szó nem lesz, addig mindig csak a „császár") le­gényeit válogatták össze, hogy minő sikerrel, arról a következő adatok számolnak be : Pápa városá­ban, a három korosztályban felhívatott 347, meg­jelent 196 hadköteles, kik közül 30-at (köztük 3 egy éves önkéntest) az ujoncjut.alék javára és 11-et a póttartalékba soroztak be. Távol volt 126 újonc. A pápai járásban az állítási lajstromok szerint az 1904. évi állításkötelesek száma volt 567 első, 384 második, 266 harmadik, 11 magasabb korosztályú, összesen 1228. Ebből az ujoncjutalékba beosz tátott 139, a póttartalékba 46. Távol maradt 222 az első, 179 a második, 151 a harmadik korosz­tályból, összesen 552. Fegyverképtelennek 137, mindenkorra alkalmatlannak 16 találtatott. —- Szomorú menet vonult végig a város utcáin f. hó 1-én. Csupa ifjú emberek, fekete ruhába öltözve, fölöttük hatalmas gyászlobogót lengetett a szél. A helybeli áll. tanitóképző-inté­zet ifjúsága volt ez, a tanári kar vezetése mel­J lett, hogy megadja a végső tisztességet egy ifjú, IV. éves növendéknek, akit a halál tanulói pályá­jának befejezte előtt közvetlenül szólított ki az élők sorából. A tanítóképző-intézetben most foly­nak az Írásbeli képesítő vizsgálatok. Németh István tanítójelölt ezekre már nem is jelenkezhetett. A tehetséges, munkás és szelid ifjút már hetekkel ezelőtt ágyhoz szegezte a betegségek legsúlyosbika, a tüdő vész. Múlt hónap 30-án végre kioltotta ifjú életét. Tanulótársai letették pár órára a tol­lat, felöltötték gyászöltönyüket s elmentek ifjú társukat utolsó útjában elkísérni, elbúcsúztatni, elsiratni, mint a sereg, mely békét kér, hogy el­temethesse az ifjú hőst, akit az első golyó talált. Az ifjak maguk vitték ki, maguk énekelték el megható gyászkarokkal társukat; a sírnál pedig Nagy József IV. éves növendék mondott az idő előtt elköltöző felett hangulatos búcsúztató be­szédet. — Theologusok konferenciája. Május 28-án folytatták és befejezték városunkban a magyarországi prot. theologiák konferenciájukat. A szombati ülés programmja egyetlen tárgyát a Magy. Prot. Theol. Szövetség megalapítása, alapszabályainak kidolgozása képezte. Komoly és elvi jelentőségű viták után a konferencia a Theol. Szövetség megalapítását a jövőre hagyta, ami korántsem jelenti az egyetértés, kölcsönös szeretet megszegését aminthogy már ezen a gyűlésen a sárospataki theologia meghívta az összes theologiákat vendégeül a jövő évre. Családias jellegű vidám ebéd után, melyben dr. Antal Géza borai villanyozták fel a kedélyeket s hol ugyancsak ő szép felköszöntőt mondott az ifjúság jövendő mun­kájára s a tanári-kar csaknem minden tagja beszélt, a theologusok egy része útra kelt, a másrész azon­ban a számára rendezett, rögtönzött táncmulatságon részt vett, hogy ne csak a vendéglátó ifjak szíves­ségéről, hanem a pápai lányok szépségéről is hírt adhasson az odahaza valóknak. A kis rögtönzött mulatság a Kaszinó-kertben folyt le nagyon szép eredménnyel, mely még a legtemperamentumosabb rendezők reményeit is felül multa. Az első francia négyest 40 pár táncolta. A jelenvoltak névsora a következő: Asszonyok : Barcsi Józsefné, özv. Csizmadia Károlyné, Czuppon Elekné, Fodor Istvánné, Ham­mer Károlyné, özv. Horváth Jánosné, özv, Hújber Lajosné, Dr. Kapossy Luciánné, özv. Káldy Mihályné, Kis Móricné, Kluge Károlyné, özv. Koukoly-Thege Gynláné, özv. Kovácsics Gyuláné, özv. Kovácsics Sándorné, özv. Losonczy Lajosné, Jakab Imréné, Varga Ferenczué. Leányok: Balla Margit, Barta Ida, Bobrov­nic/ky Mariska, Cserkuti Ilouka, Csizmadia Jolán, Czuppon Ilona, Fodor Böske, Hamraer Paula és Vilma. Horváth Janka, Horváth Miczi, Hódi Pi­roska, Hujbei Irma, Jezeruiczky Emma, Kapossy Edit, Káldy Margit, Kluge Matild, Komjáthy Dóra, Király Jolán, Kis Mariska, Kovács Mariska, Ková­csics Karolin és Teréz, Kovácsics Lenke, Losonczy Ilona, Patkó Etelka, Tóth Irma (Keszthely), Varga Anna, Vittnyédi Anna. — A katholikus kör saját kerti helyi­ségeiben (a Casino-kert mellett), a Kör könyvtára javára 1904. évi junius hó 19-én (kedvezőtlen idő esetén junius 26-án) tekeversennyel egybekötött, zártkörű háziag táucestélyt rendez. A táncmulatság kezdete esti 8 órakor. Belépti dij : tagoknak sze­mélyenkint 1 kor., családjegy (3 szem.) 2 kor. 40 fill. Nem tagoknak személyenkint. 1 kor. 20 fillér., családjegy 3 kor. A. tekeverseny kezdete délután 2 órakor. Első dij 10 kor. Második dij 5 kor. Har­madik dij 4 kor. Három dobás ára 20 fillér. A mulatság alkalmával a kertet villamos fénnyel világítják. — Tapolca-füred. Pápának van téli s van nyári mellékneve. Télen Dunántúl Athenéje névvel ékesítik a tudományos előadások és hing­versenyek sem Dunántúl, sem Tiszántúl sem Fel­vidéken utói nem ért nagy száma miatt, nyáron boldog megelégültséggel viselhetjük a Tapolca-füred kedvesebb, szerényebb nevét. Bizony kevés város dicsekedhetik olyan pompás jó hideg fürdővel, mint aminő ami derék kis Tapolcánk, mely immár egy hét óta hangos vidáman lubickoló fiatalság vidám zajától. Holnaputántól megnyílik a városmalom melletti uszoda is és a szabadabb úszás meg a „zúgó" barátjai elmerülhetnek ismét a régóta nélkülözött kellemes élvezet árjába. Az uszoda mint rendesen reggel 7 27-től, déli Va^ig s d. u. 2 tői este 9 ig áll nyitva: a nők órái d. e. 9-tol '/j 11-ig s d. u. 2 — Va^'g vannak. Fürdési és uszástanítási dijak a régiek. Kedvezményes fürdő bérletjegyek Wajdits Károlynál, az uszoda-részvénytársaság pénztárnoká­nál válthatók. — Táncmulatságok. A földmíves-iskola tanuló-ifjusága által a holnapi napon rendezendő táncmulatság iránt széles körben élénk érdeklődés mutatkozik. A mulatságot az intézet parkjában tartják meg s rendezőség buzgalma legpompásabb sikert helyezi kilátásba. — Ugyancsak holnap 5 én tartja nyári tánevigalmát a Vadkert parkjá­ban az ugodi gazda-kör. A mulatság kezdete d. u. 3 órakor. Belépti-díj személyenkint 60 fillér. A gazdakör mulatságára Pápáról is többen kirán­dulnak. — Ezüst a fűben. Tegnapelőtt az Erzsé­bet város egyik kevésbbé kiépült utczáján hivatalos buzgalommal csörtetett végig egyik jóravaló hordárunk, mikor az út szélén a fűből valami szemébe csillaut. Oda lép s a pázsitban egy kék kendőbe göngyölt tárgyat talál, melynek ezüstös cifrázatai a göngyö­leg nyílásain vidáman kandikáltak ki. Kibontván a kendőt, egy csinos ezüstgyümölcstartót látott, melyet a becsületes megtaláló buzgalmával azonnal a rendőr­ségre szállított be. Itt a gyümölcstartóra hamarosan ráismertek mint ama tárgyak egyikére, melyeket a múlt hóban a Jókai-utcza egy úri lakásából emeltek el. A rendőrség most újult buzgalommal folytatja a tettes után a nyomozást, bűnjelül a kék kendőt hasz­nálván fel. x A tartós szárazság által előidézett kár az egész országban általános és nemcsak a mező­gazdaságot, hanem más gazdasági ágakat is érzéke­nyen érintett. Örvendetes azonban, hogy nem az összes gazdákat érte a károsodás, hanem főleg azokat, akik nem szeretnek a korral haladni és minden újjításuak esküdt ellenségei. Kiválóan érde­kes jelenséget tapasztalhattunk ezúttal, azt t. i, hogy azok a gazdák, akik el nem mulasztották az elmúlt Ősszel földjeiket a „csillagvédjegyü" Thomassalak­liszttel megtrágyázni, azok épen semmi kárt sem szenvedtek, — vetéseik nagyon szépek. Ez abban leli magyarázatát, hogy a Thomassalakkal trágyázott vetés kifejlődöttebb, ellentállóbb volt a szárazság iránt. Ezen tapasztalat megcáfolja tehát azon széltében, elterjedt véleményt, hogy a „csillagvédjegyü" Thomas­salakliszt csak akkor hat, ha elegendő csapadék van segítségére. Nagyon kívánatos volna, ha a gazdák a fenti tapasztalatból levonnák a tanulságot és nem idegenkednének a modern gazdálkodás áldásait saját előnyükre felhasználni.

Next

/
Thumbnails
Contents