Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-05-21 / 21. szám

Kicsapassam őket ? Hát akkor ki tanítja a klaszszisokat? Bolond história! De mért is nem aludtam el? Másnap hajnalban már az egész város tudta a bolond históriát. A dárdások hada amint kiszabadult a kollégium kapuján, péknél, hentes, boltban mind azt újságolta. A szolgáló leányok szinte hasra esve jutottak gazd'asszonyaik elé s úgy mondták el a csodás hirt: Dutyiban ül az egész széniorátus. Természetesen Nemzetes Rózsa Ábrahám uramékhoz jutott el leghamarabb ez a gyászos hir. S ennek hallatára Katica leányasszony keserves sirásra fakadt. Hullott a könny két szép szeméből, mint a záporeső. Mi lesz most már Thalyga Istvánnal ? — mind csak ezt hajtogatta. Nemzetes asszonyom egy darabig csitítgatta; de mikor hiába volt minden szép szó, Ő is dühbe gurult: — Azt az árgyélusát valamennyi fülesbagoly professzornak! Hát mért nem alszik el a rendes időben ? Azzal rohant az urához. S addig nem hagyott békét neki, mig nemzetes uram magára nem vette rókaprémes bekecsét s el nem vállalta a közbenjáró szerepét. Elment a rektor professzorhoz, elment főtiszteletű Tóth Pápai József püspök uramhoz. Beszédjének a veleje mindenütt ez volt: — Hiszen ezek a becsületes ifjak tisztességes család körében tisztességesen vigadoztak. Szavait jóakarattal meghallgatták Jókor reggel összegyülekezett a konzisztorium. Püspök uram elnöklete alatt professzor uramék és tekintélyes táblabírák. Márton István rektor professzor előadta az ügyet teljes megvilágosításban. Mire püspök uram azt a véleményt nyilvánította, hogy: ha ez esetben a törvény betűjét alkalmazzák, akkor „medicina peior morbo", az orvosság rosszabb a betegségnél. Alapos megbeszélés után egyhangúlag hozták meg a következő Ítéletet: A kollégiumi törvényeinek súlyos megsértése miatt Thalyga István szénior 50 peugő forint, Árkai András kontra-skriba 40 pengő forint, a többiek pedig fejenként 30 pengő forint birság fizetésére köteleztetnek. Azonkívül a konzisztorium színe előtt mindegyik deprekációt, azaz ünnepélyes bocsánatkérő beszédet tart. Máskor pedig ilyen meg ne történjék ... etc. etc. A tudomány. A tudomány vagyok, az újkor tudománya. Isten felé törő, vakmerő tudomány. Minden fény rajtam él, Elizeus olaján. A tudomány vagyok. Örökös aranybánya. Csillag ha ragyog is, a sötétség leánya: Felkelő nap vagyok csillagok alkonyán. Isten ellen törő, isteni tudomány. Tenger, mely habjait föl az egekre hányja. Mustár ... égő bokor ... fa, melynek nincsen árnya, A kék börtönön át új bábeli torony. És nem lesz nyelvzavar, mert minden nyelvet értek. A tudomány vagyok, erénynél dicsőbb vétek, Enyim a jövendő, enyim a hatalom. A tudomány vagyok, az újkor tudománya. liabics Mihály. A szép í'obironé. Elbeszélés. A Pápai Hirlap számára irta: Köveskati Jenő. Hová lett az Egerváry Pál főbiró úr szép neje ? Hónapok óta nem látják már a háznál. Pedig nem volt bentülő, szerette a gazdaságot, maga etette majorságát; dehogy bizta volna másra . . . Mikor kilépett a házból, szép világos-kék ruhájáról, csengő, üde hangjáról már messziről megismerték a baromfiak, futottak, repültek mind hozzája. Némelyik még a ruhája szélét is megcsipegette, és ő gyönyörűségét lelte abban, ha a kedves kis állatok türelmetlenül ragmálódtak rajta a szép tiszta búzáért, melyet finom kicsi kezeivel szórogatott a vén hársakkal árnyékolt kúria udvarára. Csakhogy már régóta nem látta senki a szép főbirónét ... A baromfiakat is más eteti, egy öreges cseléd, akit azonban nem szeretnek annyira azok a kis állatok, mint eltűnt gazdaasszonyukat. És nem tud róla senki hirt mondani. Olyan az a vén kúria, mióta nincs a szép ásszony, mint aminőnek a romantikusok leirják az elátkozott kastélyokat, melyekben az ősök hazajáró lelkei éjfélben egymásnak találkozót adnak. A magas tölgyfakapu bereteszelve, ablakok, ajtók örökké zárva, bent a szobákban a szőnyegek, terítők hetek óta érintetlenek, porlepettek. A legbelső szobában ül a főbiró úr. Hatalmas tajtékpipájából sürü füstfelhőt ereget, aztán némán és merően bámul a sötét gomolyba, mintha nehéz titoknak megfejtését keresné benne. Nem így volt ezelőtt. Nyitva voltak az ajtók s járt a főbiró házába boldog, boldogtalan. A férfiak azért, mert szép asszony volt a háznál ; a nők pedig, mert vendégszerető volt a háziasszony. Kivált a város fiatalsága . . . no, azok gyakori vendégek voltak. A szép asszony melléjök ült, a kanapéra, vagy a bársoay fotelre s megkérdezte: „mint mulatott Dezső úr, Juhász úr a mult estélyen? ..." Szemükbe mosolygott bűbájos szemeivel, csöpp ajkával és engedte, hogy megfogják kicsi fehér kezeit. Elfogadta a széptevéseket, mint művelt hölgyhöz illik. A világért sem engedte el őket ozsona előtt, ozsona után pedig már csak nem illik azonnal távozni ... A késő est is ott találta őket. Ó, a főbiróné kifogástalan hölgy volt, kedves és szellemes. A városban mindezt természetesnek tartották, Ugyan ki vetne követ egy viruló asszonyra azért, mert kedves és szellemes? . . . Pedig ez volt az átka a szép főbirónénak. Elmondom szomorú esetét úgy ahogy megtörtént. Egy szép tavaszi napon egy sugár, barna ifjú jött Gyönkre. Egy külföldi gépgyár képviselője, aki a Hársos-utca végén állította fel deszka-bódéját, hogy a különféle vető-, arató- és cséplőgépeket oda rakassa. Ügyet sem vetettek rá. Ugyan ki törődnék egy ágenssel, aki ma itt, holnap ott üti fel tanyáját. De Tassnády úr, az ágens, kellemes és csinos ifjú volt. Örökké felsütött hajjal járt, szép bariton hangja reszketett beszéd közbeu s oly szépen nézett, mint a gyík. Hire futott gyorsan annak is, hogy nem polgári származású és hogy táblabíró fia. Senki sem kérdezte : az előkelő ifjú a sorsnak micsoda véletlen szeszélye folytán lépett az ügynöki pályára. Örömmel fogadták be a társaságba s az estélyekeu csakhamar az előtáncosságig vitte. S minthogy a széptevésben ritka gyakorlattal birt, gyorsan leszorította a versenytérről Dezsőt, a poétikus hajlamú tanárt, aki Egerváryné iránt titokban gyöngéd érzelmeket táplált s Juhászt, a szelídlelkű fiatal doktort. Szegény Dezső ettől fogva gyakrau nézte a holdvilágot s elégikus bucsudalokat irt a tolnamegyei újságba. Tassnády pedig divattá lőn és egyre sűrűbben fordult meg Egerváryéknál. A társalgásnak ő adott irányt. Mindegyik asszonynak lovagja volt, titkos pillantásai azonban mégis csak a szép háziasszony számára voltak, később egyre jobban suttogták, hogy Egerváryné azokat a pillantásokat viszonozza is. Kezdetben ugyan nem volt szabad Tassnádynak sem több, mint az ábrándos profeszszornak, a szelíd doktornak s a többi ifjúnak, később azonban szabad volt ... S Egerváryné úgy járt, mint aki ingoványra lép s lassan-lassan elnyeli a hinár . . . Es senki sem nyújtotta ki kezét a sülyedő után. Egy szép nyári éjjel, mialatt Egerváry főbiró úr hivatalos ügyekben a vidéken járt, borított kocsi robogott ki Egerváryék udvarából. A néma éjben lopva surrant végig a városon Hidegkút felé, ahol a fehérvári útra kanyarodott. Látták a városban is néhányan, a mezőn pedig a holdviláguál megismerték a csőszök a főbiró úr szürkéit. Másuap hiába keresték a szép főbirónét és hiába Tassnádyt is. Egerváry főbiró úr, midőn harmadnap haza érkezett, szép feleségének és családi kincseinek csak hült helyét találta. Sokáig nem hallatszott a szökevényekről semmi, mert sem a fogat, sem a kocsis, nem kerültek vissza sohasem. Egerváry pedig fájdalmát magába zárta, s egy lépést sem tett a szökevények után. Csak egy év múlva hallatszott a könnyelmű szép asszonyról valami szomorú, de nagyon szomorú hir. Ahogy beköszöntöttek az unalmas téli napok, a kis város hölgyei mind gyakrabban gyűltek össze délutánonkint hol egyik, hol másik háznál egy csésze kávéra, ártatlan beszélgetésre. Most a Hanthy Gábor földbirtokos házát keresték föl leggyakrabban, akinek okos felesége vette át a vezérszerepet a másfél évvel ezelőtt eltűnt főbirónétól. Itt találjuk a komoly postamesternét, aki pontos, mint az óra mutatója s a diváuy jobb oldalán foglal helyet. A fiatal papné ellenben mindig későn jön, mert a férjétől előbb el kellett búcsúznia. Megbocsátják neki, mert új asszony. Magával hozza a szerény kis rektornét, aki „jó családból való". A divány jobb oldalán szokott ülni a beszédes doktorné, aki friss mende-mondákkal szolgál a hölgytársaságnak. Mellette, a legpuhább fotelben — melyet a szomszéd szobából hoznak ki számára —• ül az özvegy papné, aki tizenháromszor olvasta át a bibliát; a zsoltárokat és dicséreteket könyv nélkül tudja. Ősz feje fölött elhaladt az idő, az öreg papné egészen megaggott, alig lát, alig hall. Egykor, még a boldogult tiszteletes életében első asszony, ámbár most is nagy becsben tartják, noha egyetlen leánya aszaltszilva-kereskedőhez ment férjhez, Sárbogárdra. (Istenem, milyen forgandó a sors! . . .) Vele szemben ül a sápadt jegyzőné, meg a rátartós ügyvédné, akik mindig együtt szoktak járni, mint az évben a juuius és julius hónapok. Oda künn bömböl a téli szél, hordja a havat, veri az ablakot; ezek idebenn párolgó kávé mellett meghányják-vetik a családok ügyeit. Tárgyalás alá kerül, hogy az újházasok, kik két hónappal ezelőtt keltek egybe, bizony nem élnek valami boldog életet; a férj napestig a kávéházban ül, az asszonykát pedig látták már, amint az arra sétáló joggyaknokra mosolygott az ablakból. Nem lesz ennek jó vége . . . Bezzeg a Haray Pali a Herminkével, noha már egy éves házasok múltak, úgy élnek mint a galambok . . . Pethő Gazsi a Sali Erzsikének hiába udvarol, mert az a lány mást szeret, kitetszik a szeméből. Bizony jobban tenné, ha a Tarjay Mariskára vetné a szemét, mert az a leány él-hal érte . . . Egyszer évek múlva, az Egerváry Gábor főbiró ügye is újra szóba került. Mondták, hogy lassanlassan visszanyeri lelke egyensúlyát a főbiró. Majd szerencsétlen, bűnös feleségére terelődött a figyelem. — Szegény Ella, ki hitte volna! . . . Hova lett ? Merre vetette a sors, amely oly kegyetlen volt iránta? . . . szólalt tneg a komoly postamesterné. — Messze a nagyvilágba, — mondta doktorné — künn jár naphosszat a szabad ég ala küszöbről-küszöbre. Sehol nincs nyugta, maradás Azt hajtogatja: keres valamit, amit elvesztett. Bizonyára a boldogságot. Haja szétzilált, ruhája lefoszladozott róla, karján egy kosár, benne kézimunkája és élelmiszere, amit összekoldult . . . Megszánják, mindenki ismeri s tudja, hogy tébolyodott... Még most is szép, arca csak néha vad, kezei még mindig oly fehérek . . . — Borzasztó ! . . . sóhajtának a jelenlevők, — Az ősszel látták szegényt Simontornyán, a régi vár alatt ült a hideg földön s kötögetettKijöttek hozzá a várbeli cselédgyerekek s Ő szépen elbeszélgetett velők. Megcirógatta, megölelgette őket, elkérdezte apjuk, anyjuk uevét s kenyerét felosztotta köztük. — Szerette a gyermekeket, neki soha sem volt . . . szólt az ügyvédné. — Hiszen, ha lett volna ! . . . mondták. — És Tassnády, a csábító, a gaz, a hűtlen, a csaló, hol van most ? — kérdi felháborodva az ifjú papné. Senki sem felelt e kérdésre, hanem megvetó'leg félrefordultak mind. Kevés szünet után a jegyzőné ismét a szereucsétlen asszonyra terelte a figyelmet. — Hol járhat most ebbeu a zivataros téli időben ? O, ha ide jönne ! . . . Az öreg papné csak az imént kezdett figyelmessé lenni a beszédre. Száraz kezeit füleihez illesztve, hallgatott. Majd megszólalt reszkető hangon : — Most már nem jár sehol, mert nincs többé . ^. Sóhajt mélyen és csöndes-vontatva szavalja: „O, erős és boszuálló Isten, ki bűneinkért büntetsz erősen !

u — Hát hova lett ? kérdék izgatottan egyhangúlag. — Csak tegnap hallottam leányomnál Sárbogárdon, hogy künn járt a pusztákon az egyik zivataros éjjel. Fázott, s beakarván menni a déghi majorba, rárohantak a pusztai ebek. — Szent ég ! kiáltának eliszonyodva. Olvastátok a bibliában Jezábel történetét ? Másnap ott találták meg holttestét eléktelenítve, összemarcangolva. — Irgalmas Isten, ne hagyj el ! . . . Pályázati hirdetmény. Pápa város tanácsának 616. sz. határozata folytán a pápai m. kir. földmivesiskolánál az iskolai év befejeztével a város által létesített alapítványi helyek közül az egyik megüresedik. Felhivom mindazokat, akik ezen alapítványi helyre pályázni kívánnak, hogy pályázati kérvényüket f. évi augusztus hó 15-ig a városi tanácshoz címezve a polgármesteri hivatalhoz nyújtsák be. Feltételek : Betöltött 17 év. ErŐs, egészséges testalkat, mely orvosi bizonyítvánnyal igazolandó. Ujraoltási bizonyítvány. Erkölcsi bizonyítvány, írni, olvasni, számolni tudás, vagyis iskolai bizonyítvány. A városi tanács.